Hajdú-Bihari Napló, 1957. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1957-06-19 / 141. szám
Egy szigorú dorgálás — és ami mögötte van HOGYAN ÉLNEK ÁRVÁCSKÁINK A DEMKE JÓVOLTÁBÓL? Hosszú volt az út, mely e cnek megjelenéséhez vezetett. Hosszú, bár nem annyira, mint Kiss András Károly pályafutása az állami gondozott gyermekek nevelése és gondozása terén. Kiss András Károly, a Megyei Gyermekvédő Otthon igazgatója, már több mint két évtizede dolgozik hasonló munkakörben, s habár pontos jubileumot nem tarthatunk, mégis kézenfekvő lenne, hogy másfél oldalnyi méltatásban számoljunk be az árvaházak atyjáról, az állami gondozás veterán pedagógusáról, akinek fürtjei pontos, megbízható és áldozatos munka közben őszültek fehérré. Ez minden bizonnyal így is lenne, ha Kiss András Károlyt valóban az árvaházak atyjának, pedagógusának és áldozatos munkásának nevezhetnék. Nemrég ebben még kevesen kételkedtek. A kételkedők tábora az utóbbi időkben azonban erősen megszaporodott és a jogos megbecsülés helyét elfoglalta a kellemetlen gyanakodás, mely helyenként alaptalannak bizonyult, helyenként azonban lesújtóan alaposak. Olvasóink bizonyára sejtik, mit jelent az, ha valakit államunk egy ilyen intézmény élére állít Egy gyermekvédő intézet igazgatójának lenni, több mint foglalkozás. Hivatás kell ide. Hivatás, temérdek türelem, alaposság, megrendíthetetlen pedagógiai szilárdság, szakismeret és szeretet. Szeretet, végtelen szeretet a sok száz gyermek iránt hogy apa helyet apja lehessen azoknak, akiktől az élet megtagadta a szülői ház melegét, elvette az apát és az anyát. A DEMKE munkájáról Hogy Kiss András Károlybam, a megyei gyermekvédő otthon igazgatójában meg voltak-e ezek a képességek, azt az alábbiak döntsék el. — Előzőleg azonban néhány sorban vázolom a gyermekvédő otthon munkáját A DEMKE •—* bizonyára mindenki tudja — ott áll vörös templom háta mögött. Ez a kaszornyaszerű, szürke épület ad otthont azoknak a gyermekeknek, akiket szociális, vagy egészségi okok miatt a szülők kénytelenek állami gondozásba adni. Itt, a DEMKÉ-ben szállásolják el őket először, hogy aztán elhelyezzék az állami gondozott kicsinyeket a gyermekvédelem kiterjedt apparátusába. Innen kerülnek a gyermekotthonokba, intézetekbe, vagy nevelőszülőkhöz. A nevelőszülői intézmény nem tévesztendő öszsze a örökbefogadással. A nevelőszülő nem kapja meg véglegesen saját gyermekeként, mindössze bizonyos időre, addig, amíg az intézet a gyermeket a szülő kívánságára, vagy más okból vissza nem rendeli. Ha ez nem történik meg, a gyermek ott él a nevelőszülőnél, beleolvad a családba. Mindez így elgondolva, roppant lélekemelő és helyes. A rendeletek paragrafusai azonban szigorúan szabályozzák, kik azok, akik nevelőszülők lehetnek, milyen életkörülmények között kell élniük, nehogy a kihelyezett gyermek valamiben erkölcsi vagy fizikai kárt szenvedjen. S a törvényesség betartásának legfőbbje mind ez ideig — amíg a megyei tanács oktatási osztálya az ügyet kezébe nem vette — Kiss András Károly volt, a gyermekotthon igazgatója. Egy 1955-ös rendelet pl. kimondja, hogy tanyára nem szabad gyermeket nevelőszülőkhöz adni. Kivételes esetekben igen, de csak akkor, ha a tanyai iskola egy kilométernél nem esik távolabb a nevelőszülő lakhelyétől. És — mint minden esetben — a kihelyezés előtt a gyermekotthon felügyelőinek alapos környezettanulmányt kell végezniük, később is állandóan látogatniok kell a kihelyezett gyermekeket, ellenőrizniök kell helyzetét, életkörülményeit. Kiss András Károly ezeket a rendeleteket következetesen nem tartotta be. Gyermeksors a tanyákon A Debrecen környéki tanyákon számtalan állami gondozott gyermek él. Az esetek legtöbbjében rosszul. Van, aki iskolába se jár. Elhanyagolt ruhában szaladgálnak, tehenet őriznek, nyolc—tízéves fejjel komoly mezőgazdasági munkát végeznek. Az egyik Debrecen környéki tanyaközpontban találkoztunk néhány gyermekkel, akik a gyermekotthon vezetőségének jóvoltából kerültek a tanyasi nevelőszülőkhöz. Előre kell bocsátani, hogy ezek a nevelőszülők bizonyára nem tisztességtelen emberek. Keményen dolgoznak minden szelet kenyérért. De érthető, hogy amikor nevelt gyermeket kérnek a DEMKÉ-ből, nem csupán jótékony szándék vezeti őket, hanem az, hogy munkájuk terhének tetemes részét a kisgyermek sovány vállaira rakják. A pontos neveket nem írjuk ki. A következőkben ez érthetővé válik. Az állami gondozott (?) gyermeknek feltett kérdésekre adott válaszaiból kiderül, hogy reggel ötkor kel. Aztán kihajtja a tehenet. Nyolcra jár iskolába, de gyakran elkésik, mert a nevelőszülők nem figyelmeztetik az időpontra. —*• A tanítás után hazamegy, disznókat ápol, aztán megint kihajtja a tehenet. Mikor játszik ? . i j Az iskolában. Este nyolc óra környékén tanul. — Világos van még ?.•••. Nem, sötét. Mióta van nevelőszüleinél ? Évek óta. Mit kapott tőlük karácsonyra ? Semmit. De mégis, talán valami ruhafélét, nem? Nem. Összesen egy szandált vettek neki, nemrég. A beszélgetés közben egyszer elpityeredik. Mitől fél ? Nem mondja meg. Aztán kiböki, fél, hogy otthon kikap. Verik? Igen. Gorombák hozzá, egyszer el is akart menni nevelőszüleitől, aztán vizsgálat lett belőle, a végén kijelentette, hogy nem igaz semmi, amit a tanítójának panaszkodott, ő jól érzi magát, semmi baja, hagyják békén. Ez nyilván az otthoni kezelés következménye volt. Módszerekről beszéltünk. — Mik is azok a módszerek? Például teljesen mellőzte néha a könyezettanulmányt. Kiadta a gyermeket anélkül hogy tudta volna, hová kerül A gyermekek és a tanító tanúsága szerint a DEMKÉ-ből legutóbb tavaly aratáskor járták náluk felügyelőnek. _ A felügyelőnő szigorúan intette a gyermekeket: engedelmeskedjék mindenben nevelőszülőjének. Ez az engedelmesség azonban — gondolható — egyáltalában nem az iskolai munkára, tanulmányi eredményének növelésére vonatkozott, hanem arra, hogy zokszó nélkül tűrje a keménynél is túlzottabb bánásmódot, végezze el azokat a munkákat, melyek nem neki valók meg — Hogy vagy, mint wa®r? — kérdezték, aztán dolguk végzetten elvonultak. — Azt sem lehet bebizonyítani, hogy a gondozónéni táskája kövérebb volt, mint amikor megérkezett, hiszen a tanúk ilyenkor csak érdekeltek. Évenként — mondja a tanító —, a tanyai pedagógusoktól is jelentést kér a DEMKE. Ebben a jelentésben csaknem minden alkalommal megdöbbentő visszásságokra mutatott rá. Minden eredmény nélkül. Az egyetlen eredmény ilyenkor az, hogy a nevelőszülő csúnyán nekitám®d, hogyan merészel ilyesmit írni !... Abba nem lehet beleszólni, hogy a gyermekotthon vezetősége csak esztendőnként kér ilyen jelentést. Az azonban enyhén szólva elgondolkoztató, hogy ezek a jelentések a nevelőszülő kezén mennek keresztül. Kiss András Károly az említett tanítót nemrég egy ilyen jelentés után behívta az irodába, hogy ott a nevelőszülővel szembesítse, az igazság és a csodálatos pedagógiai érzés gyümölcseként... Hogy aztán az igazsághoz mindvégig ragaszkodó tanítót milyen helyzetbe hozta ezzel, azt már nem tartotta érdemesnek figyelembe venni. Tömérdek visszaélés, hanyagság Az egyik kisleány ugyancsak egy tanyára ment ki gondozott gyermeknek. A kiscseléd kifejezést túlságosan fájdalmasnak tartom. Iskolába alig járt. Reggel 4-kor kelt, későn feküdt, öt tehenet és disznót őrzött. Az iskolában a tanítónak fetűnt, hogy óra alatt a rettenetes fáradtságtól többször elszundikált. A jelentés után a kisleányt egy gyógypedagógiai intézetbe (!) utalták be. Nyilván arra gondoltak, hogy ez az elszundikátás csak csökkentett szellemi képességeinek következménye lehet... Az intézetben nem volt férőhely. Kiss András Károly igazgató ezután, az oktatási osztály, felettes szervének megkérdezése nélkül, visszaküldte a szerencsétlen kisleányt előző helyére. A többi ilyen történet helyszűke miatt felsorolhatatlan. Mindenesetre el lehet mondani, hogy tömérdek visszaélés, hanyagság fordult elő. Olyan esetek is, amikor városi címre adtak ki gyermekeket, olyan címre, ahol nem lakott senki és helyette tanyára vitték. Olyan esetek is vannak, amikor városi nevelőszülőkhöz adták ki, aki aztán továbbította a gyermeket tanyára „nyaralm“ ... Nem folytatom a felsorolást. Kiss András Károly ellen nemrég fegyelmi vizsgálatot indítottak, az igazgató súlyos dorgálásban részesült. Azért részesült súlyos dorgálásban, mert egy sereg vádat tudtak rábizonyítani. Ilyen az a mendemonda is, hogy Kiss András Károly a nevelőszülőktől ajándékokat kapott, tojás, tej, baromfi képében. Tanúk voltak: a nevelőszülők és Kiss András Károly A tanúk a vadat egyhangúan tagadták és így az elesett. Ideje már rendet csinálni Az viszont kiderült a tanúvallomások összességéig hogy a DEMKE belső élete szinte remeg a feszültségtől, állandó torzsalkodások színtere és elképzelhetetlen jeepetek játszódnak le pedagógusok és gazdasági vezetők között. Az egyik gondozónő aki a legjobb munkaerők közé tartozik, a fegyelmi vizsgálaton kijelentette, hogy - note az igazgatót ért vádak szével nem ért egyet, illetve nem tud arról, hogy alpjuk lenne - nem bírja tovább ezeket a jeleneteket és megválik állásától. A vádak fő képviselője, az intézet gondnoka ugyancsak lemondását jelentette be, bár ezt a lemondást még nem fogadta el az oktatási osztály. Körülbelül ez hát a helyzet a Megyei Gyermekvédő Otthonban, azon a helyen, ahol az élet kis hajótöröttjeit, napjaink árvácskáit nevelik, így próbálják velük elfeledtetni a szenvedéseket, azt, hogy a sors szeszélyéből rosszabb helyzetben vannak, mint hasonlókorú társaik. Így pótolta az apát Kiss András Károly igazgató. Kiss András Károly nemrég szabadságot vett ki, Budapestre utazott, hogy új állás után nézzen. Éppen ideje volt. A megyei tanács oktatási osztálya hozzáfogott, hogy rendet teremtsen a DEMKE portáján. Éppen ideje volt. Patak Károly 3 NAPLÓ Kiss András Károly módszerei Lassan az is kiderül, hgy a nevelőszülők sűrűn emlegették: megbánja, ha elmegy tőlük. Ütik-verik majd (ott is?), és nem kap annyit enni. Ezt a félelmet aztán sikerül beleplántálni, annyira, hogy valóban elhiszi: ha más nevelőszülőkhöz kerül, ott sokkal rosszabb dolga lesz. Igaz, hogy ha Kiss András Károly módszereivel helyezik el újra, ez nem is látszik annyira lehetetlennek. Iskolai felszereléseket értékesítő bolt nyílik Debrecenben Az Iskolai Felszereléseket Értékesítő Vállalat Budapest után első vidéki boltját a napokban Debrecenben nyitja meg. A püspöki palotában megnyíló üzlet két kirakata csupán csak ízelítőt ad abból, ami a közeljövőben megvásárolható. Tulajdonképpen még nincsenek berendezkedve, mert 20 áruval tömött ládát még csak ezután bontanak ki. Ebben az üzletben a PVC csontváztól az apró rovarok és lepkéken keresztül különböző szárnyas állatok, valamint mérőműszerek, kísérleti eszközök és egyéb, az oktatásnál nélkülözhetetlen tárgyak megvásárolhatók. Itt nemcsak iskolák és közületek, hanem egyének is vásárolhatnak majd. A boltot előreláthatólag a hét végén nyitják meg és adják át a város közességének. • A főkönyvelő úr boronyoragós kedvvel ment be egy májusi reggel hivatalá- Iba. Sehogy sem tudott napi- J rendre térni a történtek felett, de majd ő megmutatja, azt a nemjóját, hogy J ővele, a minisztériumi káderrel nem fog elbánni egy I jöttment házmester. Mert hát az is valami már, amit ! ő októberben csinált? Emiatt • nem lehetneő a miniszté- t rium kegyeltje — több dicséret és kitüntetés elnyerője — a párt tagja? Na, de ő J majd megmutatja! Meg — mint ahogy megmutatta ő • már 1945 után is. Neki si- J került akkor, sikerült utána is, és pont most, egy ilyen ! — egy házmesterné fogja a | karrierjét keresztezni? Stardócz Kálmán főköny- | a velő jóházból valóem | ber, jó modorú, mindenkijhez szívélyes. Miután sikeresen letette az érettségit, 1944-ben a debreceni villanygyárba, majd a TITÁSZ- hoz került, ahol lassan, de biztosan az emelkedés útjára lépett. A népi demokrácia hallatlan nyomorba dömtötte, főkönyvelő lett, és kat pofi ezért, vagy 3000 forintonyi bért havonta. Nyomorát csak fokozta, hogy a Csapó és Vár utca sarkán levő bér- s házban két szoba összkomfortos lakáshoz jutott. Elérkezvén október 23-nak napja, Bardócz főkönyvelő úr és felesége szokatlan jó*kedvvel tért haza. A liftben felfelé menet az események miatt aggódó házmesternének kijelentette: — Véget ért a 12 év nyomora és szenvedése — ugyanezt ismételgette másnap lakótársai előtt is. A ház lakói ezt még úgy fogták fel, hogy Bardócz úr igyekszik korszellemesíteni magát. Hanem október 28-án liftbe szállva felfelé menetképpen szólott Kovács Gézáné házfelügyelőnőhöz: — Mondja Kovácsné, a légó pince rendben van? — Valami raktár van most benne, de minek kell az Bardócz úrnak? — Hát idefigyeljen Kovácsné, ez a ház stratégiai fontosságú helyen van , innen fogjuk lőni az átvonuló oroszokat. Minden egyes emeletnél megjegyezte: „ide golyószórót fogunk elhelyezni, ide nehézpuskát — a teraszra golyószórót”. Na, gyerünk, hozza rendbe a pincét, ürítsen ki egy szobát, ott lesz a lőszer tárolva, a maga lakásában lesz a parancsnokság, szervezze meg a homokzsákok készítését! A derék házfelügyelőnő majd sóbálvánnyá vált ennek hallatára. A hírre a ház lakói hanyatthomlok menekültek, ki rokonához, ki ismerőséhez, nem mertek a házban maradni. Miután Bardócz úr hadikészülődéseit befejezte, nejéhez fordult: — Na, fiacskám, te pedig vidd le a legszükségesebbeket a pincébe, a harc idején ott fogunk tartózkodni. A nej megnyugtatta a férjecskét, hogy ő már megtett minden tőle telhetőt, lent van a pincében a gumiágy, néhány napi élelem és a kávéfőzőgép is. Jóljött vala aztán november 4-e. Bardócz úr egy ideig nem tudta, hol tart, mindenesetre jobbnak látta a Vár utcai „erődben’ maradni. Nem sok idő múl- ■ tán aztán el kezdett puha- * tolózni a pártszervezet irá- nyában — be is adta felvé- | tele iránti kérelmét — ak- 2 kor ütött be a ménkő. Ha Bardócz el is felejtet- | te, hogy mekkora hadfiúi | buzgalom fogta el október- ben, a házbeliek még nem | felejtették el és mihelyt tu- | domást szereztek Bardócz aspirációiról, felkeresték az I egyik vezető elvtársat és figyelmeztették, hogy milyen veszély fenyegeti a pártszervezetet, majd elmondották Bardócz viselt dolgait. A taggyűlés visszautasította felvételi kérelmét. Innen eredt a főkönyvelő úr borongás hangulata. Na, de sebaj, majd megmutatja ő. Nem azért érti a stratégia tudományához, hogy hasznát ne vegye — „legjobb védekezés a támadás” — és mivel Bardócz úr nem tudott támadóitól, illetve kis híján áldozataitól tervszerűen elszakadni, ezért ő támadott, azaz mivel a bejelentőket Kovács Gézáné házfelügyelő és Gulyás Béla házbeli személyében gyanította, ezért rágalmazás címén pert indított ellenük, hogy majd ő megmutatja nekik. — Úgy gondoltuk, ha ő megmutatja, hát mi is igyekszünk szerény erőnkhöz mérten segíteni neki, hogy mi meg bemutassuk Bardócz urat a nagyérdemű közönségnek. " EJ, EZEK A FIATALOK képe va az érettségiinek, a lányok m imég csak éppen hogy felocsúdtak, s most ott állnak a folyosón, csendesek, ünnepélyesek, eredményhirdetésre várnak. Bent folyik a tanácskozás, a tanárok és tanárnők most vitatják meg a feleleteket. Fáradtak már ők is, idegesek, de a szívükből a jóindulat egy percre sem törlődik ki. Néha kihallatszik egy-egy szó a folyosóra, ilyenkor a lányok odakapják a fejüket. Leskelődnek, hallgatóznak, de egy cseppet sem lesznek okosabbak. Csak idegesebbek. — Jaj, csak átengednének — mondja valaki — s a fehér arc most hamuszürke. — Ne izgulj — vigasztalja a másik —, de nem sok eredménnyel. Az udvar felől árad a nap, s bent még mindig folyik a tanácskozás. Nehezen, nehezen születik a döntés. A lányok, hogy elüssék az időt, no meg a maguk megnyugtatására fogadkoznak. Ha most sikerül, akkor így meg úgy, s egyik ezt mond, másik azt. De aztán Szabó Marika a legnagyobbat. — Ha jeles leszek, mezítláb megyek haza — jelenti ki — s a többiek elhallgatnak. — Mezítláb? — kétkedik valaki. — Igen. — Végig a Szent Anna utcán, a Csokonai Gimnáziumtól? — Igen, igen — so felelet egyre makacsabb. A lánysereg egy perc alatt megbolydul, az izgalomnak már se híre, se hamva, mindenki a nagyszerű lehetőséget latolgatja. Jaj csak jeles lenne ez a Marika, milyet lehetne rajta kacagni, ahogy a megforrósodott járdán lépked apró lábaival. — Szavadon fogunk —zsibongnak körötte, de ha nem teljesíted? Az ajtó kinyílik és egyszerre csend lesz. Némán és szótlanul vonulnak a terembe. A vizsgáztató bizottság mosolyog, biztatóan, megnyugtatóan. Néhány rövid mondatos tájékoztatás, s aztán röpködnek a nevek: Bírta Júlia, Horváth Ildikó, Pál Vali. És aztán: Szabó Marika jeles. Marika előbb elpirul az örömtől, aztán fehér lesz. Most mehetek haza mezítláb, de már nem tudja tovább gondolni, mert kirobban a kacagás. Zengve, felszabadultan, szívből áradóan. A bizottság tagjai néziknézik a lányokat, s aztán ők is rákezdik, mert sejtik, hogy itt valami diák-huncutság fog történni. S már magyarázzák is nekik, hogy Szabó Marika milyen fogadalmat tett. És kinyílik a gimnázium ajtaja, kilép Szabó Marika a napsütötte járdára. Mezítláb. Mögötte jönnek a többiek, az egyik a kezében lóbálja a Marika cipőjét. A kis barna lány meg megyen, lépked az utcán, szíve tele van a jeles nagyszerű izgalmával. A többiek kacagása körötte hullámzik, majd elibe terül, s már olyan, mintha a lányok kacagásán menne, lépkedne. Zeng a nevetés, nyár van, mélységes és titokzatos. És ezek a fiatalok! És ez a fiatalság, melynél nincs is szebb, nagyszerűbb és irigyelni valóbb... (b. i.) A TELEK Tulajdonosa Tóth István, a Gördülőcsapágygyár lakatosa. A telek a Libakertben fekszik. Pontosan a Szegfű utcában. Ott, ahol a Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalat épített egy munkásszállót. Területét tekintve e telek nem nagy. Mindössze 284 négyszögöles. Az általa okozott bosszúság azonban szinte felmérhetetlen. ,A következők miatt. Annak idején az építkezés helyének kijelölésekor több ember földjét igénybe vette az építőipari vállalat. Mint rendes ügyfél elszánta magát arra is, hogy a kis parcellák gazdáit kártalanítja. Fizet. De minden tulajdonost nem találtak meg. Többek állítása szerint a kutatás néhány esztendeig is eltarthat, mert ki tudná megmondani, hogy merre költöztek, hova mentek a régi gazdák. A t. tanács viszont azt mondja, hogy egy tőkélétesen felszerelt, az összes tulajdonos felsorolásával kiegészített kérelem nélkül nem ad engedélyt a fizetésre. Megértjük a tanácsot. Mert kérem, könnyen előfordulhat, hogy illetéktelen is jelentkezik. Különösen ott, ahol bonyolult a tulajdonviszony, Tóth István esetében azonban ilyesmi nem áll fenn. Ő szabályosan igazolni tudja, hogy a telek az övé. Azt is elmond* hatja ezenkívül, hogy maga is építtetni szeretne. De nem teheti. A jelek szerint vágya nem is teljesül belátható időn be lül. Nem lehetne megoldani, hogy megkapja a segítséget?