Hajdú-Bihari Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-16 / 192. szám

HOZZÁSZÓLÁS A NAPLÓ CIKKÉHEZ Egy szürke évad után A Napló július 26-i számában két cikk jelent meg az elmúlt színházi évadról. Mindkét cikk lényeges mo­mentumokra utal, az elmúlt év színházi műsorával kapcsolatban, s olyan problémákat vet fel, ame­lyek nem közömbösek a néző és a színház számára, s melyeket a jö­vő színházának sikere szempontjá­ból feltétlenül figyelembe kellene venni, hiszen a színház számára az évadvégi számvetés konklúziói Ha felidézzük az elmúlt színházi évad programját s összevetjük az elmúlt éviekkel, túl egyhangúnak, szürkének tűnik. Hiányzott (hiány­zik már évek óta) egy olyan dráma erről a színpadról, amely valami újat, izgalmasat ígért. (Mikor ját­szott a Csokonai Színház pl.: Cse­hov- vagy Ibsen-drámát?) Vala­hogy nem volt olyan előadás, amely meg tudta volna mozgatni a város színházba járó közönségét. Jöttek a premierek, de szinte egy sem volt olyan, amely elé izgatott, fokozott várakozással tekinthettünk volna. A bátortalanság, a vállalkozókedv hiánya tükröződött a műsoron. Már évek óta ismétli önmagát a színház. Ugyanazt kapjuk évek óta, talán csak a csomagolás más. A vi­déki színházak műsortervének kö­telező eklekticizmusa sem elég ma­gyarázat erre. Hiányzik az évekre előretekintő műsorpolitika gerince. Talán az egyetlenegy színház éle­téből sem hiányolható klassziku­sokra építve el lehetne készíteni a műsor gerincét, és a mai, modern magyar (ami nélkül szintén elkép­zelhetetlen a színház) és az európai drámatermés legjobb alkotásai­val kiegészítve formálni az egyes évadok műsortervét. Egyben meré­szebb, bátrabb, s főleg alaposabb dramaturgiai munkával választani a mai magyar drámák közül. Már évek óta a dramaturgiai munka a Csokonai Színház munkájának Achilles sarka. Sajnos, nagyon sok olyan darab került a Csokonai Szín­ház színpadára, amely eleve ku­darcra ítélt, gyenge darab volt. A darabválasztás az elmúlt évadban sem volt mindig szerencsés. Nem tudom, milyen szempontok indokol­ták a Sárkány bemutatását, de fel­tétlenül lehetett volna jobb mai magyar drámát találni Molnár Gé­za: Vasárnap mindig esik az eső című darabjánál is. Ha összevetjük a Csokonai Színház programját a többi vidéki színház műsortervé­vel, pl. a veszprémivel, azok prog­ramja frissebbnek, bátrabbnak tűn­nek. Merték vállalni a kísérletezés izgalmát, kockázatát. A veszprémi színház Illyés Malom a Séden cí­mű drámájával nemcsak sikert arat iránymutatóak a jövő évad számá­ra. Hogy van probléma a színház, pontosabban a Csokonai Színház életében, az közismert, s megoldá­suk nem is könnyű feladat, de ezért érdemes és kell is róla vitatkozni. Mivel a szerkesztőség az elmúlt színházi évaddal kapcsolatban még nem zárta le az értékelést, néhány gondolatot szeretnék felvetni a Cso­konai Színház produkcióival kap­csolatban. tett, de színháztörténeti érdemeket is szerzett. Bátrabban vállalkoz­hatna a színház , ősbemutatókra, pontosabban fogalmazva a mai ma­gyar irodalom több sikert ígérő drámáival kellene megpróbálkoz­nia. Pl. Sarkadi Elveszett paradi­csoma, esetleg Németh egy-egy tör­ténelmi drámája, vagy a már fő­városi és más vidéki színházak színpadain sikert aratott mai ma­gyar drámák frissebbé tehetnék a Csokonai Színház műsorát. Általá­ban gyorsabban kellene reagálni a magyar irodalom legújabb alkotá­saira. Hiányzik az egységes műsorpoli­tikai koncepció. Pár évvel ezelőtt a Brecht-drámák bemutatásával lát­tunk tervszerűséget. (Más kérdés: vajon Brecht-e a legalkalmasabb a közönség meghódítására, színházba járó nézők nevelésére?) A másik, már szervezeti kérdés a színház látogatottsága, a bérletezés problémája. A pontos adatokat nem ismerem, de a színház veztőinek nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy alighanem a Csokonai Színháznak van a legtöbb bérletese az ország­ban, legalábbis vidéken. Így papí­ron gyakori a telt ház. De a szak­­szervezetek és más társadalmi szer­vek által juttatott kedvezményes bérlet csak az anyagi sikert bizto­síthatja, az igazi színházi sikert nem. Természetesen jó, ha sok bér­letese van a színháznak, de csak akkor, ha a néző bízik színházában, önmaga vált bérletet. Az igazi szín­házi siker az, ha olyan előadások vannak, amelyek vonzzák a nézőt, amelyekből több előadást kell tar­tani a tervezettnél, nehéz jegyet kapni. Nagyon is vitatható a jelen­legi állapot: egy-egy előadásra nem lehet jegyet kapni, mert az előjegy­zett bérletek miatt nincs jegy, ugyanakkor a nézők hiányoznak az előadásról. Túl nagy biztonságot je­lent a bérletesek által megterem­tett anyagi bázis, kényelemre szok­tatja a színházat, s a statisztikai adatok pedig félrevezetőek. Min­denesetre, olyan szervezeti kérdés ez, ami az anyagi szempontok je­lentőségét el nem hanyagolva is vitatható értékű, beül az igazi színházi néző egy többször látott előadásra is. Jó len­ne, ha lenne ilyen színésze a Cso­konai Színháznak, mert nem tör­vényszerű, hogy ma nincs. Olsavszky, Bürös, Simor, Novák, Fonyó alakításait általánosságban nem szabad vizsgálni, csak előadá­sonként, konkrétan. Ezt meg is tette annak idején a sajtó, azonban azt ismételten alá kell húznom, egy színész sokirányú leterhelése a szí­nészi teljesítmény rovására megy. A színház középgarnitúrája egy helyben topog, alatta marad önma­ga lehetőségeinek, modorossá vá­lik. Talán kissé változatosabb sze­reposztás, színészfoglalkoztatottság hasznos lenne. A színészi alakítá­sokkal szorosan összefügg az érté­kelésük. A debreceni nívódíj elvesz­ti eredeti funkcióját, hovatovább év végi jutalomosztásnak tűnik. Csak az egészen magas szintű tel­jesítményeket lenne szabad jutal­mazni. Műsorterv és szervezeti kérdések Előadások Nehéz az Utazás az éjszakában című O’Neill drámán kívül bárme­lyik előadást kiemelni. (Az opera­­előadásokról nem beszélek.) Sok volt az átlagos, a Csokonai Színház­tól megszokott, a színház színvona­lához viszonyítva jó előadás, de igazi színházi siker, amelynek ko­moly visszhangja lett volna, amire oda kellett volna figyelni, nem volt. Szürke volt produkciók szempont­jából ez az évad, pedig semmi sem taszít jobban a színházi életben, mint a szürkeség. Bizonyos fokú rendezői egyhangúság tükröződik a színház munkájában, elsősorban az operetteknél és a zenés vígjátékok­nál. Ami pár évvel ezelőtt üde színfolt volt a Csokonai Színházban rendezett operett előadásokon, ma már avult, megszokott. De a prózai daraboknál is csak elvétve találkoz­tunk eredeti, újszerű rendezői kon­cepcióval. Az előadásokat általában a premiereken láttam, egy-két eset­ben, elsősorban a Liliomnál még meglehetősen nyers állapotban ke­rült színre a darab, pedig a pre­miernek rangja, hőfoka van, leg­alábbis kellene lenni. Szakmai siker — közönségsiker Évek óta visszatérő probléma, hogy elég erős eltérés van egy-egy produkció szakmai értékelése és a közönségsiker között. Nem szabad úgy kezelni a közönséget, hogy az nem ért hozzá, esetleg nem érti meg, nem szokott hozzá a modern színpad világához. A színház nem önmagáért van, funkciója sokrétű. Csak az a jó színház, ahol a néző élményhez jut, megkapja amit vár. A színész, rendező, a színház szá­mára fontosabb a nézőtéren fel­csattanó , taps, mint a szűk körű szakmai elismerés. Sorolhatnám a darabokat, amelyeket a közölt in­terjúk alapján pozitívan értékelt a színház szakmai vezetése, de a da­rab visszhangja a közönség köré­ben erősen negatív volt. Az alakítások értéke — színészi teljesítmények Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy véleményem szerint a társulat évről évre gyengül, kopik. A fris­sítés késik. Egyes színészek állandó leterhelése pedig nagyon koptatja a társulatot. Csak egy példa: Simor Ottó zenés vígjátékban, operettben, drámában egyaránt főszereplő. Ez egyrészt túl sok, másrészt hallatla­nul koptatja a művészt, különösen akkor, ha alkatának nem megfelelő szereppel kell birkóznia. De vonat­kozik ez Fonyó Istvánra (Lancelot nem Fonyónak való szerep volt a Sárkányban), Olsavszky Évára is. A kitűnő művésznő számára nem alkalmasak a zenés vígjátéki sze­repek. A néző gyakran a színészért megy színházba, egy jó alakítás hírére is - HAJDÚJ-BIHARI NAPLÓ - 1970. AUGUSZTUS 16. A nagyszínház és a kamaraszínház problémája A kamaraszínház létrejötte óta egy-két előadás kivételével a szín­házban zenés vígjátékok kaptak helyet a bérleten kívüli előadás­ban. Nem lehetne-e változtatni? A differenciált közönségízlés és igény kielégítése bizonyára jobb lenne, ha intellektuális jellegű, modern, új­szerű színházi törekvések is helyet kapnának a kamarában. Különös tekintettel kellene lenni Debrecen iskolaváros jellegére és egyre iz­mosodó iparára. Színház és közönség Ma némi nosztalgiával gondolunk vissza az ötvenes évek debreceni színházi életére, alakításokra, elő­adásokra. Kétségtelen, ma nehezebb dolga van a színháznak, mint egy­két évtizeddel ezelőtt. (A film és a tv le nem becsülhető konkurren­­ciát jelent a színház számára.) Eb­ből adódik: olyan produkciókra van szükség a színpadon, ami élmény­ben többet ígér, mint a tv napi mű­sora, vagy egy film. Különösen fontos a tizen- és most már las­sanként a huszonévesekkel meg­szerettetni a színházat. A színház varázsa tapasztalataim szerint meg­tört a középiskolás ifjúság szemé­ben, de valahogy közel kellene vinni a színházhoz ezeket a korosz­tályokat , a jövő nézőit. Szükség volna differenciált színházbérletre a diákok számára, s csak olyan da­rabokat adni a diákbérlet kereté­ben, melyek valóban élményt nyúj­tanak. Illetve kellene évente a ka­marában csak a középiskolások számára egy-két darabot bemutat­ni. Nem szabad szem elől téveszteni: a színházi előadás légkörét a kö­zönség és a színész, pontosabban az előadás dialektikus egysége adja. Ha azt akarjuk, hogy a színház be­töltse már-már több évezredes funkcióját és korszerű tartalmat nyerjen, akkor többet kell tenni a színház és a közönség kapcsolatai érdekében. Filep Tibor tanár Ady 99 párbaja.” Közismert, hogy a kezdő költő Ady Endre pályafutá­sában nagy szere­pet játszottak a Debrecenben el­töltött évek. Az igaz, hogy első versei nem itt je­lentek meg, de költői és újság­írói kibontakozása a Tiszántúl fővá­rosában vette kez­detét. Jogakadé­miai és későbbi évei alatt külső és belső munkatárs­ként dolgozott a Debreceni Főisko­lai Lapoknál, a Debreceni Ellen­őrnél, a Debreceni Hírlapnál, a­ Deb­recennél és a Zol­­tai Lajos által szerkesztett Deb­receni Reggeli Új­ságnál. „Az utóbbi laphoz bejáratosak voltak és dolgoz­tak a szerkesztő­ségben, mely a halzugi Simonffy­­házban volt, Ady Endre, Drumár Já­nos, a zenekritikus és Tar Zoltán. Ezt az újságíró gárdát örökíti meg a Reggeli Újság szerkesztőségi szobájában az a hí­ressé vált fénykép, melyen bal fe­lől a fiatal Ady Endre telefonál, s középen Zoltai Lajos ül. A költő 1898—1899-ben joghallgató volt Debrecenben, a Debreceni Reggeli Újságnak pedig önkéntes, díjtalan munkatársa és mindennapos ven­dége. Zoltai Ady karcolatait, ver­seit szívesen közölte, mit sem sejt­ve szerzőjük jövőbeli nagyságá­ról.” (Az idézett részt Sőregi János­nak, a Debreceni Déri Múzeum nyugdíjas igazgatójának. A Debre­ceni Múzeumi Gondolat története című, 1942-ben megjelent tanulmá­nyából emeltem ki.) E rövid bevezető után térek rá a címben jelzett történetekre. Még mielőtt rátérnék a párbaj előzményeinek ismertetésére, szük­ségesnek tartom idézni a Debrecen 1899. április 25-i számának közle­ményét: „Szerkesztőségünk köré­ből, Farkas Mihály, ki 8 hónapon keresztül volt lapunk buzgó bel­­munkatársa, e hó 15-én megvált la­punktól, s az «­Esti Hírlap« szer­kesztőségébe lépett. Helyét a »Deb­­reczeni Hírlap« belső dolgozótársa, Ady Endre foglalta el. Hisszük, hogy olvasóközönségünk örömmel fogadja Ady Endre új munkatár­sunkat, ki szép versei, tárczái és szellemes karcolatai révén ked­­vencze volt a »D. H.« olvasóinak.” Megjegyezni kívánom, hogy tulaj­donomban van „Ha hív az acélhe­­gyű ördög ...” című könyvnek egy egérrágta példánya, Fehér Dezső dedikációjával. A dedikált szöveg így hangzik: „Hevesi Sándornak, aki a magyar színművészetnek olyan hódító vezére, a milyen Ady Endre volt a magyar író és újság­író tábornak. Nagyvárad, 1928. jú­nius 2. Fehér Dezső.” E könyvben a következő téves adat szerepel: „Ady 1898. április 25-től kezdve az ellenzéki »Debrecen« című laphoz szerződik.’ Tehát a költő Ady a Debrecen című újság belső munkatársa, ami­kor sor kerül párbajára. Ez 1899 május elején történt. A párbaj hi­teles történetét elmondta Pálffy József, Debrecenben élő nyugdíjas újságíró, aki évtizedeken át volt szerkesztő. Most 82 éves. Ady Endrét Bartha Mór felelős szerkesztő közreműködésével szer­ződtette a Debrecenhez a Hoffmann és Kronovitz nyomdászcég. Abban az időben állandó fenntartott he­lyük volt az újságíróknak a szín­házban. 1899 május elején a költő elment a színházba, hogy megnéz­ze a premiert és még aznap este megírja a kritikát a másnapi szám­ba. Ady látta, hogy az egyik tám­lásszék üres és leült oda. Előadás közben megérkezett a szék bérlő­je, Gerébi Pál földbirtokos. Dühös volt, hogy elfoglalták a helyét és a költő mögötti sor egyik székében foglalt helyet. Előadás közben sértő megjegyzést tett: „milyen szemte­lenség, hogy elfoglalják az ő he­lyét”. A bántó észrevételezés Adyt haragra gyújtotta, aki az előadás szünetében odament Gerébihez, be­mutatkozott: „Ady Endre újságíró vagyok és kikérem magamnak a durva megjegyzést”. Erre Gerébi is feldühödött és összezördültek Másnap Gerébi elküldte két segéd­jét Adyhoz és kihívta párbajra a költőt. Ady a kihívást elfogadta. Ady egyik segédje volt Sipos Bé­la újságíró kollégája, a Gerébié pedig Erber Ernő. (A másik két se­géd nevére már nem emlékszik Pálffy József). A párbaj Benedek Sándor vívómester termében ját­szódott le. Mindketten könnyebben megsebesültek. A költőt három na­pi államfogházra ítélték, amely időt azonban sohasem kellett letöltenie. Hogyan emlékezik meg a párba­jozó Adyról a Debrecen 1899. má­jus 6-i száma? „Ady Endre, lapunk belső dolgozótársa, kinek csütörtö­kön reggel kardpárbaja volt, hét­főn ismét elfoglalja helyét szer­kesztőségünkben. Kezelő orvosa, Dr. Altmann Béla véleménye sze­rint, mivel sebláz nem állott be, minden bajon túl van. Munkatár­sunk állapota iránt különben vá­rosszerte nagy a részvét. Szerkesz­tőségünkben egész nap cseng a te­lefon s kérdéseket intéznek hoz­zánk állapota iránt. A beteget köz­ben elárasztják küldeményekkel s ezek között nagy szerepet játszik az erősítő bor és cognac. A beteg poéta ezen az úton is megköszöni az ismerősöknek és jóakaróinak szíves érdeklődését.” Ez a Gerébi­­vel folytatott párbaj hiteles törté­nete. A másik „párbaja” Adynak már segédi minőségben zajlott le. Erről így emlékezik meg a Debrecen, 1899. november 1. száma: „Párbajozó színészek. Tegnap nem komédiáztak a mi színészeink, hanem s egyáltalán nem színpadi helyzetben „alakítottak”. Úgy tör­tént, hogy a színtársulat két nagyon kedvelt tagja: Szacsvay Sándor és Tanay Frigyes tegnap párbajt vív­tak. A színhely a városi tornacsar­nok nagyterme volt. Idő délután 3 óra. Segédek voltak: Szacsvay Sán­dor részéről: Ady Endre és Máthé László, Tarnay Frigyes részéről: Tóth Elek és ifj. Szathmáry Árpád. A párbajban — melyre különben egy színpadon lejátszott jelenet adott okot — Szacsvay könnyebb sérülésével végződött.” Bieliczky Sándor * c* r ' ^ ' ■ V—<* "— j r X. >/ / \I)Y HNDIÍI­<■ S s., A... VERSEK. Ady-dedikáció Bartha Mórnak MENYHÁRT JÓZSEF:PADON ■oununa

Next