Hajdú-Bihari Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-16 / 192. szám
HOZZÁSZÓLÁS A NAPLÓ CIKKÉHEZ Egy szürke évad után A Napló július 26-i számában két cikk jelent meg az elmúlt színházi évadról. Mindkét cikk lényeges momentumokra utal, az elmúlt év színházi műsorával kapcsolatban, s olyan problémákat vet fel, amelyek nem közömbösek a néző és a színház számára, s melyeket a jövő színházának sikere szempontjából feltétlenül figyelembe kellene venni, hiszen a színház számára az évadvégi számvetés konklúziói Ha felidézzük az elmúlt színházi évad programját s összevetjük az elmúlt éviekkel, túl egyhangúnak, szürkének tűnik. Hiányzott (hiányzik már évek óta) egy olyan dráma erről a színpadról, amely valami újat, izgalmasat ígért. (Mikor játszott a Csokonai Színház pl.: Csehov- vagy Ibsen-drámát?) Valahogy nem volt olyan előadás, amely meg tudta volna mozgatni a város színházba járó közönségét. Jöttek a premierek, de szinte egy sem volt olyan, amely elé izgatott, fokozott várakozással tekinthettünk volna. A bátortalanság, a vállalkozókedv hiánya tükröződött a műsoron. Már évek óta ismétli önmagát a színház. Ugyanazt kapjuk évek óta, talán csak a csomagolás más. A vidéki színházak műsortervének kötelező eklekticizmusa sem elég magyarázat erre. Hiányzik az évekre előretekintő műsorpolitika gerince. Talán az egyetlenegy színház életéből sem hiányolható klasszikusokra építve el lehetne készíteni a műsor gerincét, és a mai, modern magyar (ami nélkül szintén elképzelhetetlen a színház) és az európai drámatermés legjobb alkotásaival kiegészítve formálni az egyes évadok műsortervét. Egyben merészebb, bátrabb, s főleg alaposabb dramaturgiai munkával választani a mai magyar drámák közül. Már évek óta a dramaturgiai munka a Csokonai Színház munkájának Achilles sarka. Sajnos, nagyon sok olyan darab került a Csokonai Színház színpadára, amely eleve kudarcra ítélt, gyenge darab volt. A darabválasztás az elmúlt évadban sem volt mindig szerencsés. Nem tudom, milyen szempontok indokolták a Sárkány bemutatását, de feltétlenül lehetett volna jobb mai magyar drámát találni Molnár Géza: Vasárnap mindig esik az eső című darabjánál is. Ha összevetjük a Csokonai Színház programját a többi vidéki színház műsortervével, pl. a veszprémivel, azok programja frissebbnek, bátrabbnak tűnnek. Merték vállalni a kísérletezés izgalmát, kockázatát. A veszprémi színház Illyés Malom a Séden című drámájával nemcsak sikert arat iránymutatóak a jövő évad számára. Hogy van probléma a színház, pontosabban a Csokonai Színház életében, az közismert, s megoldásuk nem is könnyű feladat, de ezért érdemes és kell is róla vitatkozni. Mivel a szerkesztőség az elmúlt színházi évaddal kapcsolatban még nem zárta le az értékelést, néhány gondolatot szeretnék felvetni a Csokonai Színház produkcióival kapcsolatban. tett, de színháztörténeti érdemeket is szerzett. Bátrabban vállalkozhatna a színház , ősbemutatókra, pontosabban fogalmazva a mai magyar irodalom több sikert ígérő drámáival kellene megpróbálkoznia. Pl. Sarkadi Elveszett paradicsoma, esetleg Németh egy-egy történelmi drámája, vagy a már fővárosi és más vidéki színházak színpadain sikert aratott mai magyar drámák frissebbé tehetnék a Csokonai Színház műsorát. Általában gyorsabban kellene reagálni a magyar irodalom legújabb alkotásaira. Hiányzik az egységes műsorpolitikai koncepció. Pár évvel ezelőtt a Brecht-drámák bemutatásával láttunk tervszerűséget. (Más kérdés: vajon Brecht-e a legalkalmasabb a közönség meghódítására, színházba járó nézők nevelésére?) A másik, már szervezeti kérdés a színház látogatottsága, a bérletezés problémája. A pontos adatokat nem ismerem, de a színház veztőinek nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy alighanem a Csokonai Színháznak van a legtöbb bérletese az országban, legalábbis vidéken. Így papíron gyakori a telt ház. De a szakszervezetek és más társadalmi szervek által juttatott kedvezményes bérlet csak az anyagi sikert biztosíthatja, az igazi színházi sikert nem. Természetesen jó, ha sok bérletese van a színháznak, de csak akkor, ha a néző bízik színházában, önmaga vált bérletet. Az igazi színházi siker az, ha olyan előadások vannak, amelyek vonzzák a nézőt, amelyekből több előadást kell tartani a tervezettnél, nehéz jegyet kapni. Nagyon is vitatható a jelenlegi állapot: egy-egy előadásra nem lehet jegyet kapni, mert az előjegyzett bérletek miatt nincs jegy, ugyanakkor a nézők hiányoznak az előadásról. Túl nagy biztonságot jelent a bérletesek által megteremtett anyagi bázis, kényelemre szoktatja a színházat, s a statisztikai adatok pedig félrevezetőek. Mindenesetre, olyan szervezeti kérdés ez, ami az anyagi szempontok jelentőségét el nem hanyagolva is vitatható értékű, beül az igazi színházi néző egy többször látott előadásra is. Jó lenne, ha lenne ilyen színésze a Csokonai Színháznak, mert nem törvényszerű, hogy ma nincs. Olsavszky, Bürös, Simor, Novák, Fonyó alakításait általánosságban nem szabad vizsgálni, csak előadásonként, konkrétan. Ezt meg is tette annak idején a sajtó, azonban azt ismételten alá kell húznom, egy színész sokirányú leterhelése a színészi teljesítmény rovására megy. A színház középgarnitúrája egy helyben topog, alatta marad önmaga lehetőségeinek, modorossá válik. Talán kissé változatosabb szereposztás, színészfoglalkoztatottság hasznos lenne. A színészi alakításokkal szorosan összefügg az értékelésük. A debreceni nívódíj elveszti eredeti funkcióját, hovatovább év végi jutalomosztásnak tűnik. Csak az egészen magas szintű teljesítményeket lenne szabad jutalmazni. Műsorterv és szervezeti kérdések Előadások Nehéz az Utazás az éjszakában című O’Neill drámán kívül bármelyik előadást kiemelni. (Az operaelőadásokról nem beszélek.) Sok volt az átlagos, a Csokonai Színháztól megszokott, a színház színvonalához viszonyítva jó előadás, de igazi színházi siker, amelynek komoly visszhangja lett volna, amire oda kellett volna figyelni, nem volt. Szürke volt produkciók szempontjából ez az évad, pedig semmi sem taszít jobban a színházi életben, mint a szürkeség. Bizonyos fokú rendezői egyhangúság tükröződik a színház munkájában, elsősorban az operetteknél és a zenés vígjátékoknál. Ami pár évvel ezelőtt üde színfolt volt a Csokonai Színházban rendezett operett előadásokon, ma már avult, megszokott. De a prózai daraboknál is csak elvétve találkoztunk eredeti, újszerű rendezői koncepcióval. Az előadásokat általában a premiereken láttam, egy-két esetben, elsősorban a Liliomnál még meglehetősen nyers állapotban került színre a darab, pedig a premiernek rangja, hőfoka van, legalábbis kellene lenni. Szakmai siker — közönségsiker Évek óta visszatérő probléma, hogy elég erős eltérés van egy-egy produkció szakmai értékelése és a közönségsiker között. Nem szabad úgy kezelni a közönséget, hogy az nem ért hozzá, esetleg nem érti meg, nem szokott hozzá a modern színpad világához. A színház nem önmagáért van, funkciója sokrétű. Csak az a jó színház, ahol a néző élményhez jut, megkapja amit vár. A színész, rendező, a színház számára fontosabb a nézőtéren felcsattanó , taps, mint a szűk körű szakmai elismerés. Sorolhatnám a darabokat, amelyeket a közölt interjúk alapján pozitívan értékelt a színház szakmai vezetése, de a darab visszhangja a közönség körében erősen negatív volt. Az alakítások értéke — színészi teljesítmények Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy véleményem szerint a társulat évről évre gyengül, kopik. A frissítés késik. Egyes színészek állandó leterhelése pedig nagyon koptatja a társulatot. Csak egy példa: Simor Ottó zenés vígjátékban, operettben, drámában egyaránt főszereplő. Ez egyrészt túl sok, másrészt hallatlanul koptatja a művészt, különösen akkor, ha alkatának nem megfelelő szereppel kell birkóznia. De vonatkozik ez Fonyó Istvánra (Lancelot nem Fonyónak való szerep volt a Sárkányban), Olsavszky Évára is. A kitűnő művésznő számára nem alkalmasak a zenés vígjátéki szerepek. A néző gyakran a színészért megy színházba, egy jó alakítás hírére is - HAJDÚJ-BIHARI NAPLÓ - 1970. AUGUSZTUS 16. A nagyszínház és a kamaraszínház problémája A kamaraszínház létrejötte óta egy-két előadás kivételével a színházban zenés vígjátékok kaptak helyet a bérleten kívüli előadásban. Nem lehetne-e változtatni? A differenciált közönségízlés és igény kielégítése bizonyára jobb lenne, ha intellektuális jellegű, modern, újszerű színházi törekvések is helyet kapnának a kamarában. Különös tekintettel kellene lenni Debrecen iskolaváros jellegére és egyre izmosodó iparára. Színház és közönség Ma némi nosztalgiával gondolunk vissza az ötvenes évek debreceni színházi életére, alakításokra, előadásokra. Kétségtelen, ma nehezebb dolga van a színháznak, mint egykét évtizeddel ezelőtt. (A film és a tv le nem becsülhető konkurrenciát jelent a színház számára.) Ebből adódik: olyan produkciókra van szükség a színpadon, ami élményben többet ígér, mint a tv napi műsora, vagy egy film. Különösen fontos a tizen- és most már lassanként a huszonévesekkel megszerettetni a színházat. A színház varázsa tapasztalataim szerint megtört a középiskolás ifjúság szemében, de valahogy közel kellene vinni a színházhoz ezeket a korosztályokat , a jövő nézőit. Szükség volna differenciált színházbérletre a diákok számára, s csak olyan darabokat adni a diákbérlet keretében, melyek valóban élményt nyújtanak. Illetve kellene évente a kamarában csak a középiskolások számára egy-két darabot bemutatni. Nem szabad szem elől téveszteni: a színházi előadás légkörét a közönség és a színész, pontosabban az előadás dialektikus egysége adja. Ha azt akarjuk, hogy a színház betöltse már-már több évezredes funkcióját és korszerű tartalmat nyerjen, akkor többet kell tenni a színház és a közönség kapcsolatai érdekében. Filep Tibor tanár Ady 99 párbaja.” Közismert, hogy a kezdő költő Ady Endre pályafutásában nagy szerepet játszottak a Debrecenben eltöltött évek. Az igaz, hogy első versei nem itt jelentek meg, de költői és újságírói kibontakozása a Tiszántúl fővárosában vette kezdetét. Jogakadémiai és későbbi évei alatt külső és belső munkatársként dolgozott a Debreceni Főiskolai Lapoknál, a Debreceni Ellenőrnél, a Debreceni Hírlapnál, a Debrecennél és a Zoltai Lajos által szerkesztett Debreceni Reggeli Újságnál. „Az utóbbi laphoz bejáratosak voltak és dolgoztak a szerkesztőségben, mely a halzugi Simonffyházban volt, Ady Endre, Drumár János, a zenekritikus és Tar Zoltán. Ezt az újságíró gárdát örökíti meg a Reggeli Újság szerkesztőségi szobájában az a híressé vált fénykép, melyen bal felől a fiatal Ady Endre telefonál, s középen Zoltai Lajos ül. A költő 1898—1899-ben joghallgató volt Debrecenben, a Debreceni Reggeli Újságnak pedig önkéntes, díjtalan munkatársa és mindennapos vendége. Zoltai Ady karcolatait, verseit szívesen közölte, mit sem sejtve szerzőjük jövőbeli nagyságáról.” (Az idézett részt Sőregi Jánosnak, a Debreceni Déri Múzeum nyugdíjas igazgatójának. A Debreceni Múzeumi Gondolat története című, 1942-ben megjelent tanulmányából emeltem ki.) E rövid bevezető után térek rá a címben jelzett történetekre. Még mielőtt rátérnék a párbaj előzményeinek ismertetésére, szükségesnek tartom idézni a Debrecen 1899. április 25-i számának közleményét: „Szerkesztőségünk köréből, Farkas Mihály, ki 8 hónapon keresztül volt lapunk buzgó belmunkatársa, e hó 15-én megvált lapunktól, s az «Esti Hírlap« szerkesztőségébe lépett. Helyét a »Debreczeni Hírlap« belső dolgozótársa, Ady Endre foglalta el. Hisszük, hogy olvasóközönségünk örömmel fogadja Ady Endre új munkatársunkat, ki szép versei, tárczái és szellemes karcolatai révén kedvencze volt a »D. H.« olvasóinak.” Megjegyezni kívánom, hogy tulajdonomban van „Ha hív az acélhegyű ördög ...” című könyvnek egy egérrágta példánya, Fehér Dezső dedikációjával. A dedikált szöveg így hangzik: „Hevesi Sándornak, aki a magyar színművészetnek olyan hódító vezére, a milyen Ady Endre volt a magyar író és újságíró tábornak. Nagyvárad, 1928. június 2. Fehér Dezső.” E könyvben a következő téves adat szerepel: „Ady 1898. április 25-től kezdve az ellenzéki »Debrecen« című laphoz szerződik.’ Tehát a költő Ady a Debrecen című újság belső munkatársa, amikor sor kerül párbajára. Ez 1899 május elején történt. A párbaj hiteles történetét elmondta Pálffy József, Debrecenben élő nyugdíjas újságíró, aki évtizedeken át volt szerkesztő. Most 82 éves. Ady Endrét Bartha Mór felelős szerkesztő közreműködésével szerződtette a Debrecenhez a Hoffmann és Kronovitz nyomdászcég. Abban az időben állandó fenntartott helyük volt az újságíróknak a színházban. 1899 május elején a költő elment a színházba, hogy megnézze a premiert és még aznap este megírja a kritikát a másnapi számba. Ady látta, hogy az egyik támlásszék üres és leült oda. Előadás közben megérkezett a szék bérlője, Gerébi Pál földbirtokos. Dühös volt, hogy elfoglalták a helyét és a költő mögötti sor egyik székében foglalt helyet. Előadás közben sértő megjegyzést tett: „milyen szemtelenség, hogy elfoglalják az ő helyét”. A bántó észrevételezés Adyt haragra gyújtotta, aki az előadás szünetében odament Gerébihez, bemutatkozott: „Ady Endre újságíró vagyok és kikérem magamnak a durva megjegyzést”. Erre Gerébi is feldühödött és összezördültek Másnap Gerébi elküldte két segédjét Adyhoz és kihívta párbajra a költőt. Ady a kihívást elfogadta. Ady egyik segédje volt Sipos Béla újságíró kollégája, a Gerébié pedig Erber Ernő. (A másik két segéd nevére már nem emlékszik Pálffy József). A párbaj Benedek Sándor vívómester termében játszódott le. Mindketten könnyebben megsebesültek. A költőt három napi államfogházra ítélték, amely időt azonban sohasem kellett letöltenie. Hogyan emlékezik meg a párbajozó Adyról a Debrecen 1899. május 6-i száma? „Ady Endre, lapunk belső dolgozótársa, kinek csütörtökön reggel kardpárbaja volt, hétfőn ismét elfoglalja helyét szerkesztőségünkben. Kezelő orvosa, Dr. Altmann Béla véleménye szerint, mivel sebláz nem állott be, minden bajon túl van. Munkatársunk állapota iránt különben városszerte nagy a részvét. Szerkesztőségünkben egész nap cseng a telefon s kérdéseket intéznek hozzánk állapota iránt. A beteget közben elárasztják küldeményekkel s ezek között nagy szerepet játszik az erősítő bor és cognac. A beteg poéta ezen az úton is megköszöni az ismerősöknek és jóakaróinak szíves érdeklődését.” Ez a Gerébivel folytatott párbaj hiteles története. A másik „párbaja” Adynak már segédi minőségben zajlott le. Erről így emlékezik meg a Debrecen, 1899. november 1. száma: „Párbajozó színészek. Tegnap nem komédiáztak a mi színészeink, hanem s egyáltalán nem színpadi helyzetben „alakítottak”. Úgy történt, hogy a színtársulat két nagyon kedvelt tagja: Szacsvay Sándor és Tanay Frigyes tegnap párbajt vívtak. A színhely a városi tornacsarnok nagyterme volt. Idő délután 3 óra. Segédek voltak: Szacsvay Sándor részéről: Ady Endre és Máthé László, Tarnay Frigyes részéről: Tóth Elek és ifj. Szathmáry Árpád. A párbajban — melyre különben egy színpadon lejátszott jelenet adott okot — Szacsvay könnyebb sérülésével végződött.” Bieliczky Sándor * c* r ' ^ ' ■ V—<* "— j r X. >/ / \I)Y HNDIÍI<■ S s., A... VERSEK. Ady-dedikáció Bartha Mórnak MENYHÁRT JÓZSEF:PADON ■oununa