Hajdú-Bihari Napló, 1973. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-19 / 141. szám

Bent maradt a DVSC! Szekszárdi Dózsa—DVSC 1—1 (1—0) Szekszárdon, 2300 néző előtt, Szilvási bíráskodásával bonyo­lították le a Szekszárdi Dózsa— DVSC NB I. B-s labdarúgó-mér­kőzést. A két csapat: Szekszárd: Lipovszky — Szántó, Hadi, Vá­gó, Pusztai, Csordás, Zielbauer, Micskó, Németh, Korom (Bus — 79. p. Lelovics — 87. p.), Török. — DVSC: Szabó II. — Kuchta, Vachter, Lipők, Sóvágó, Tóth, Nagy, Rósa, Vásárhelyi, Erzse, Németi. Jó ideig változatos volt a játék, majd a 33. percben a hazaiak öngólos vezetéshez jutottak: Né­meth lövését Szabó II. röviden kiöklözte. Zielbauer rálőtte a labdát és a lábbal menteni akaró debreceni kapus saját kapujába rúgta a labdát. 1—0. Néhány perc múlva egyenlítési alkalom kínálkozott a DVSC számára — Vásárhelyi elhúzott, beadott és Németi pár lépésről a felső lé­cet találta el. Az első félidő hát­ralevő perceiben a hazaiaknak akadt több helyzetük. Szünet után a hazaiak kezde­ményeztek és egy alkalommal Vachter a gólvonalról mentett. A 60. percben megszületett a DVSC kiegyenlítő gólja: Vásárhelyi adott a kapu elé és Rósa közel­ről a hálóba helyezte a labdát. 1—1. A hajrában a szekszárdi Némethnek akadt még jó helyze­te. Amint várható volt, a Szek­szárdi Dózsa többet birtokolta a labdát és mezőnyfölényben ját­szott. Ezzel szemben a DVSC igen nagy lelkesedéssel küzdött és kis szerencsével a győzelmet is megszerezhette volna. Egyéb­ként igen értékes pontot szerzett a debreceni csapat, hiszen ezzel biztosította bentmaradását az NB I. B-ben. Kitűntek: Micskó, Szántó, Vágó, Csordás, illetve Vachter, Lipők és Kósa. A labdarúgó NB I. B. többi eredménye: Ganz-MÁVAG— Pénzügyőr SE 3—0 (1—0), Egri Dózsa—Bp. Spartacus 3—1 (2—0), Dorogi AC—Miskolci VSC 3—2 (1—0), Kecskeméti SC—BKV Elő­re 2—1 (1—1), Békéscsabai Előre Spartacus—Szolnoki MTE 3—0 (2—0), Várpalotai Bányász—Hala­dás VSE 2—1 (1—0), Volán SC— Oroszlányi Bányász 1—0 (0—0), Dunaújvárosi Kohász—MÁV DAC 1-1 (1-0). A LABDARÚGÓ NB I. B. Állása 1. Haladás 331710 6 64—3144 2. Dorog 33187 8 56—4143 3. M. DAC 331511 7 40—2841 4. B.-csaba 3316 710 45—3639 5. Szolnok 3317 214 52—4236 6. D.-újváros 3314 811 43—3536 7. Kecskemét 3314 712 54—4235 8. Várpalota 3315 414 39—3834 9. Oroszlány 331011 12 40—3931 10. Szekszárd 33 91311 39—4731 11. MÁVAG 33101013 46—4030 12. Pénzügyőr 33101013 34—4030 13. DVSC 331010­13 30—3930 14. Eger 33 91113 35—4529 15. Bp. Sport­ 3310 914 47—6029 16. Volán 3311 517 40—5427 17. Előre 33 81015 25—4526 18. MVSC 337 917 27—5423 Az első futam még esőben rajtolt. Balról Berki, az osztrák Haider, az NSZK-beli Poschenrieder, a csehszlovákiai Holub A világbajnoki középdöntőben a magyar csapat Vasárnap délelőtt Debrecenben a Volán Gázvezeték utcai sportte­lepén bonyolították le a motor­­kerékpáros csapat-világbajnoki elődöntő egyik csoportjának küz­delmeit. Ausztria, Csehszlovákia, az NSZK és Magyarország négy­négyfős csapatainak részvételé­vel. A zuhogó eső késleltette a ver­seny kezdését, azonban ha késve is, elkezdődött a küzdelem, me­lyet dr. Kovács Imre, a Debrecen városi Tanács elnökhelyettese nyitott meg. A mezőnyből kiemelkedtek az NSZK-beli salakmotorosok, akik a 16 futam közül 14-ben az első helyet szerezték meg. A magyar csapat szoros küzdelmet vívott Csehszlovákiával, talán az nyug­tatta meg versenyzőinket, hogy az olaszok helyett induló cseh­szlovákiai csapat nem juthatott tovább és így lényegében Auszt­ria volt az ellenfél a továbbjutá­sért vívott küzdelemben. Viszont az osztrák motorosok ezúttal eléggé alárendelt szerepet ját­szottak. A debreceni elődöntőből a két első helyezett került a jú­nius 30-án, Prágában sorra kerü­lő világbajnoki középdöntőbe. Motorkerékpáros csapat-világ­bajnoki elődöntő, 500 kcm (16 fu­tam) : 1. Német Szövetségi Köz­társaság (Angermüller, Poschen­­rieder, Siegl, Käter, Müller) 45, 2. Magyarország (Radácsi, Gyepes, Perényi, Berki, Danka) 24, 3. Csehszlovákia 21, 4. Ausztria 6 pont. A nyolcadik futamban a mezőnyt az NSZK-beli Käter vezeti a ka­nyarban Totónyeremények A 24. heti totónyeremények az illeték levonása után a követke­zők: 13 találatos 25 darab, nyeremé­nyük egyenként 28 863. Ebből 13 plusz­­ tizennégy darab, a nye­remény és a jutalom együtt 47 952 forint. Tizenkét találatos 552 da­rab, nyereményük 871 forint, a 11 találatosok 5962 darab, 81 fo­rint, és a tíztalálatosok száma 37 046 darab, 20 forint. (MTI) A telitalálatos szelvény: x,x,l 2,l,x, x,l,l, l,x,l,2,1. Értesítjük vevőinket, hogy nyíregyházi lerakatunk 1973. július 1—15-ig LELTÁROZÁST tart, mely időszak alatt az áru kiadása szünetel. Debreceni mintatermünk a leltározás ideje alatt is vevőink rendelkezésére áll. AMFORA ÜVÉRT nyíregyházi lerakata A harmadik kieső: Mátészalka A labdarúgó NB III-ban már hetekkel ezelőtt tisztázódott a bajnoki cím elnyerésének kérdé­se, a Szabó Lajos SE csapata magasan kiemelkedett a me­zőnyből, biztosan szerezte meg az NB II-be jutás jogát. Hetek óta biztos, hogy kiesik a D. Épí­tők és a Szolnoki Vegyiművek. A harmadik kieső pedig a vasár­napi fordulóban vált ismertté és ez a Mátészalkai MEDOSZ. Ugyanis az utolsó fordulóban a 13. helyezett Tuzsérnak ki kelle­ne kapnia, Mátészalkának győz­nie, de úgy, hogy 23 góllal javít­sa meg gólkülönbségét. A hajdú­­bihari csapatok közül csak a TI­­TASZ Elektromos győzött. Eredmények: TITASZ Elektromos—Balmaz­újvárosi TSE 2—1 (0—1) TI­TASZ-pálya, 400 néző, vezette Szarvas. Elektromos: Borók — Szabó (Kovács), Nagy L., Bujdo­só, Fóhn, Szatmári, Székelyhídi, Nagy I. (Kocsis), Bodnár, Csen­des, Rusznyák. — Balmazújvá­ros: Balogh — Béke, Lupó, Ju­hász, Végh, Ferenczi, Oláh, Si­mon, Sutyok, Urbán Tar. Az első félidőben jó játékkal lepte meg a vendégcsapat a szurkolókat és az Elektromos csapatát — a 25. percben Oláh meg is szerezte a vezetést. Szünet után a Balmaz­újváros — feleslegesen — inkább védekezésre rendezkedett be,­­elhagyott addigi játékmódjával. A TITÁSZ így mezőnyfölényben játszhatott és a hajrában győzött. A 80. percben Rusznyák kapus­hibából ért el gólt, a 86. percben Kovács éles szögből Balogh mel­lett lőtt a hálóba. Jók: Nagy L., Bodnár, Rusznyák, Bujdosó, illet­ve Lupó és Simon. Tiszavasvári Lombik—D. Épí­tők 2—0 (0—0). Építők-pálya, 200 néző, vezette Szántó. D. Építők: Elek — Tanyi, Kiss, Vámos, Szilá­gyi N­., Tóth A., Pál (Kozma), Paja, Tim, Szilágyi I., Ungay (Papp). Az első félidőben ki­egyenlített játék folyt a pályán, mindkét kapu előtt kimaradtak helyzetek. Fordulás után érvé­nyesült a Lombik jobb csapat­munkája, és az 50. percben Szur­kos, majd a 60. percben Bene szerzett gólt. Megérdemelten győzött a vendégcsapat. Kitűn­tek: Bíró, Fazekas, Bene, Sala­mon, illetve Pál és Szilágyi I. Tuzséri MEDOSZ—Hajdú Va­sas 2—0 (1—0). Tuzsér, 300 né­ző, vezette Móré. A kiesés ellen küzdő Tuzséri MEDOSZ nagy erőbedobással küzdött és bizto­san győzte le a vártnál jóval gyengébb teljesítményt nyújtó téglási csapatot. A Hajdú Vasas vereségével egy hellyel vissza­esett, a tuzsériak pedig elkerül­ték a kiesést. Nyírbátori Dózsa—Hajdúszo­boszlói Bocskai 2—0 (0—0). Nyír­bátor, 40 néző, vezette Danhau­ser. A játékon meglátszott, hogy a hazaiak csak a jobb he­lyezésért játszanak, viszont a Bocskai nem játszott úgy, mint amely csapatot veszélyezteti a kiesés. Tiszalöki MEDOSZ—Szolnoki Vegyiművek 4—2 (1—2). Tisza­­lök, 500 néző, vezette Ladányi. A hazai csapat csak a hajrában ke­rekedett felül. Góllövők: Fazekas 2, Hock, Gál (II-esből), illetve Fejes és Németh (II-esből). Jók: Gál, Fazekas, Juhász, illetve Né­meth, Czétényi és Ács. Szabó Lajos SE—Rakamazi Spartacus 1—0 (0—0). 400 néző, vezette Honti. Igen nagy küzdel­met vívott a két csapat. A hazai­ak győzelmét jelentő gólt Halász szerezte. Kitűntek: Gulyás, No­­vák, Baumgartner, illetve Sárkö­zi, Erdős és Kádas. Szolnoki Olajbányász—Török­szentmiklósi Vasas 0—0. Szolnok, 100 néző, vezette Ajler. Két gyen­ge formában levő együttes ala­csony színvonalú küzdelmét hoz­ta a találkozó. Jók: Józsa, Fejes, illetve Lőrinczi és Frickel. Záhonyi VSC—Mátészalkai MEDOSZ Vörös Meteor 4—1 (1—0). Mátészalka, 400 néző, ve­zette Kozsla. Meglepetés, hogy a kiesés ellen küzdő hazai csapat még az egyik pontot sem tudta megszerezni. A LABDARÚGÓ NB III. Állása Szünet után sok támadást vezetett a TITÁSZ, a képen a balmazújvá­rosi Balogh az egyik lövést elhárítja 1. Szabó SE29 216 267—1448 2. Rakamaz 29 169 464—2241 3. Záhony 29155 962—3535 4. Hajdú V. 291210 736—2834 5. Nyírbátor 29­1210 739—3534 6. T.-vasvári 2914 31235—4031 7. TITÁSZ 2910 91041—3629 8. Tiszalök 2910 91033—3129 9. Töröksz. 29­8 111031—3727 10. B.-újváros 2911 51333—4927 11. Sz. Olajb. 2911 41432—3726 12. H.-szobosz.2910 61342—5026 13. Tuzsér 299 71336—4325 14. Mátészalka 2910 31632—6123 15. D. Építők 296 41932—6016 16. Sz. Vegyi. 293 71929—6613 II Hajdúböszörmény legyőzte az MGM Vasast A labdarúgó NB II. keleti cso­portjában a 29. forduló mérkőzé­seit bonyolították le vasárnap. Ebben a fordulóban a Hajdúbö­szörményi Bocskai biztosan győz­te le az MGM Vasast és véglege­sen megmenekült a kieséstől. A DEAC az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget a fővárosban a Bp. Építők csapatá­tól. H. Bocskai—MGM Vasas 3-1 (2-1) Hajdúbözörményben, 1500 néző előtt a miskolci Szkokán bírásko­dásával került sor a mérkőzésre. Hajdúböszörmény: Répánszky — Csatári, Magyar, Tardi, K. Tóth (Kiss N­.), Várdai, Soós, Andorkó, Kiss I., Gócs, Nagy (Molnár). — MGM Vasas: Gilányi (Szabó I.) — Puskás, Divinyi, Patai III., Pa­tai I., Oláh, Kiss, Molnár, Krasz­­ni (Debreceni), Horváth, Patai II. Az első percekben az MGM tá­madott és az 5. percben egy bal oldali beadásból Horváth szép felhőfejessel küldte a hálóba a labdát. 0—1. Ezután lábrakapott a Bocskai és Gilányinak többször akadt munkája. A 22. percben Várdai kiugrott és nyolc méter­ről a jobb alsó sarokba lőtt. 1—1. A 35. percben ismét Várdai ért el gólt, ezúttal húsz méterről. 2—1. Szünet után is a hazai együttes irányította a játékot. A 75. perc­ben Csatári összecsapott Divinyi­­vel, az elpattanó labdával Kiss néhány lépést tett és közelről a bal sarokba rúgta a Bocskai har­madik gólját. 3—1. A 85. percben a Kraszni helyett beállt Debre­ceni ll-est hibázott, majd két perc múlva Horváth három lépésről Répánszky lábát találta el a lab­dával. A játékidő legnagyobb részé­ben a hazai együttes irányította a játékot és a helyzeteit is jól ki­használva megérdemelten győ­zött. Kitűntek: Csatári, Várdai, Gócs, illetve Oláh, Patai I. és Horváth. Bp. Építők—DEAC 1—0 (0—0) A fővárosban alig 150 néző volt kiváncsi a mérkőzésre, melyet Hegedűs bíráskodásával bonyolí­tottak le. DEAC: Varga — Pus­kás, Csapó, Lutherán, Csató, Be­­reczki, Kiss L., Bencze, Gottdie­­ner, Tóth, Szabó. E mérkőzés első félidejében változatos volt a játék és mind­két kapu előtt adódtak helyzetek. Szünet után a Bp. Építők mezőny­fölényben játszott, de csak sze­rencsés körülmények között a 90. percben ért el gólt, amely egy­ben a győzelmét is jelentette. Szeltl futott fel a jobb oldalon és beadását Budai hat méterről védhetetlenül fejelte a jobb felső sarokba. Az élénk iramú, küzdelmes mérkőzésen a többet támadó ha­zai együttes egygólos győzelme megérdemelt. Kitűntek: Budai, Karel, Kaszás, illetve Varga, Csa­pó, Lutherán és Bencze. A LABDARÚGÓ NB II. ÁLLÁSA 18. Gyula 292 819 23—59 12 1. Budafok 29194 6 68—34 42 2. Sz. Dózsa 29166 7 57—27 38 3. FÖSPED 291410 5 41—21 38 4. Bp. Építők 23139 7 36-27 35 5. SZVSE 291111 7 36—28 33 6.­­□. ker. 291110 8 41—39 32 8. Cegléd 29 911 9 36—36 29 7. MGM Vasas 29119 9 35—39 31 9. Láng 29 81110 31—37 27 10. K.-halas 2911 513 29—43 27 11. DEAC 29 81011 37—40 26 12. H.-Köször. 299 817 26—38 26 13. BVTSK 297 913 35-42 23 14. KISTEXT 2961112 31—38 23 15. Sz. MÁV 297 814 31—43 22 Kiesett a Komló A labdarúgó NB I. 29. fordu­lójában tisztázódott, hogy az egyik kieső a Komlói Bányász, viszont valós számítások szerint a másik kieső a Diósgyőr lesz. Eredmények: Újpesti Dózsa—Szegedi EOL 2—0 (0—0). Újpest, 2000 néző, ve­zette Hámori. 80 percig 0—0-ra állt a mérkőzés, a hajrában Be­ne és Dunai III. ért el gólt. Vasas—Bp. Honvéd 2—2 (1—1). Kispest, 6000 néző, vezette Ka­tona. Csak szünet után volt ér­dekes a küzdelem. Góllövők: Vá­­radi, Vidáts, illetve Lukács és Kocsis (II-esből). Tatabányai Bányász—Ferencvá­ros 2—2 (1—1). Tatabánya, 10 000 néző, vezette Vízhányó. Az FTC többet kezdeményezett, a Bá­nyász jól védekezett. Gólszerzők: Kőműves, Szabó, illetve Szőke és Mucha. VIDEOTON—Diósgyőri VTK 2—0 (0—0). Diósgyőr, 5000 néző, vezette Emsberger. Hiába ját­szott fölényben a Diósgyőr, a vendégcsapat kevés helyzetét jól kihasználta. A VIDEOTON mind­két gólját Karsai szerezte. Zalaegerszegi TE—Salgótarjáni BTC 1—1 (0—0). Salgótarján, 5000 néző, vezette Csernefalvy. Mind­két csapat nyílt sisakkal játszott. Góllövők: Szabó R., illetve Ko­vács. Csepel—Komlói Bányász 2—0 (2—0). Csepel, 1000 néző, vezette Palotai. Gyenge játék. A Komló elbúcsúzott az NB I-től. Gólszer­zők: Csordás és Szurgent (11-es­­ből). Pécsi MSC—Rába ETO 1—0 (0—0). Pécs, 7000 néző, vezette Márton. Változatos, lendületes mérkőzés. A két pont a pécsiek bentmaradását jelentette. Góllö­vő: Máté. VM Egyetértés—MTK 1—1 (0—0). Budapest, 2500 néző, ve­zette Hévízi. Küzdelmes mérkő­zésen, igazságos eredmény. Gól­szerzők : Szuromi, illetve Becsei. A LABDARúGÓ NB I. Állása 16. Komló 295 91524—50 19 A győzelmi emelvényen b­elöl a harmadik helyezett szovjet Pe­­revalov, középen a győztes Lajos Zsigmond, mögötte a második he­lyezett román Codreanu 1. U. Dózsa 29213 579—19 45 2. Vasas 29168 553—31 40 3. FTC 29167 651—31 39 4. Honvéd 291211 659—34 35 5. Videoton 2914 51043—38 33 6. ZTE 2912 71038—37 31 7. Csepel 29 912 843—36 30 8. ETO 2913 21444—50 28 9. MTK 29 8111036—45 27 10. SBTC 299 71340—44 25 11. Tatabánya 298 8 1327—38 24 12. Egyetértés 297 91327—47 23 13. Pécs 29 6111225—41 23 14. SZEOL 29 610­1329—51 22 15. DVTK 29 5101419—48 20 magyar győzelem Érdekes, izgalmas összecsapá­sokkal fejeződtek be szomba­ton a késő esti órákban a baráti haderegek II. kötöttfogású bir­kózó championádjának küzdel­mei. A debreceniek, különösen Lajos Zsigmond és a szovjet Pe­­revalov mérkőzését kísérték nagy figyelemmel. Lajos döntetlent ért el és ezzel súlycsoportjában meg­szerezte az aranyérmet. Egyéb­ként a tíz súlycsoport közül négy­ben-négyben magyar és szovjet versenyzők győztek, egyben-egy­­ben román, illetve NDK-beli bir­kózó került az első helyre. A debreceni nemzetközi birkó­zóviadal végeredménye. 48 kg: 1. Seres Ferenc (ma­gyar), 2. Hatulov (szovjet), 3. Deffke (NDK-beli). — 52 kg:­­ Rácz Lajos (magyar), 2. Kurba­­nov (szovjet), 3. Nowiczky (len­gyel). — 57 kg: 1. Baciu (román), 2. Musztafín (szovjet), 3. Molnár (magyar). — 62 kg: 1. Kafkajev (szovjet), 2. Lakatos (magyar), 3. Medina (csehszlovák). — 68 kg: 1. Wehling (NDK-beli), 2. Kozin (szovjet), 3. K. Lipien (lengyel). — 74 kg: 1. Severev (szovjet), 2. Fiscenteau (román), 3. A. Wajda (lengyel), 4. Kocsis (magyar). — 82 kg: 1. Sztyepanyenko (szovjet), 2. Ostrowski (lengyel), 3. Juhász (magyar). — 90 kg: 1. Nyecsajev (szovjet), 2. Pércsi (magyar), 3. Smolinski (lengyel). — 100 kg: 1. Csatári (magyar), 2. Artjuhin (szovjet), 3. Vogelgesan (NDK- beli). — Nehézsúly: 1. Lajos (ma­gyar), 2. Codreanu (román), 3. Perevalov (szovjet). Taktikai mérkőzést vívott Csa­tári (balról) és a szovjet Artjuhin (Fotó: Fitori A.) AZ UTOLSÓ VÖLGY. Színes, angol film (16). VíG du. 3/,4. 6. KLINIKA 5. A LESZÁMOLÁS napja. Színes, szinkronizált szovjet film. Szocialista brigádbérletek érvényesek! VíG du. */(9. APOL­LO de. V.10, V.12, */(2. METEOR 3. */(6, %8. BOLONDOS ÚJONCOK. Szí­nes, zenés filmvígjáték. HOR­VÁTH A. 7. APOLLO du. V/14. AZ ANGYAL ELRABLÁSA. Színes angol film. V1G de. V.10, V/12, V.2. GOYA I—II. Színes, szinkroni­zált NDK—szovjet—bolgár film (14). Kétrészes, másfél helyár­ral! APOLLO du. 6. PAPUCSHOS. Régi magyar film. Főszerepben: Kabos Gyu­la. FILMMÚZEUM V16, 8. A SZULTÁN FOGSÁGÁBAN. Színes, szovjet film. MESEMOZI 1/14. 6. .MOPRESSZÓ MŰSOR: FEKETESZAKÁL SZELLEME (USA), Régi Vigadó 8 ó. HALÁLOS TÉVEDÉS (NDK), Tünde presszó (Landler J. u. 24.) 8 ó. SZÍNHÁZ Ma 7-kor Részeg eső, Labor­­falvy bérlet 1—2. Szerdán 7-kor Nabucco, Lendvay bérlet 1—2. BUDAPEST 9.00— 9.25 Hétszázhúsz nap. 17.18 Műsorismertetés. 17.20 Hí­rek. 17.25 Papírsárkány. 18.10 Játék a betűkkel. 18.30 Két szomszédgyár. Kapcsolásom közvetítés. 19.10 Reklámműsor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Lehetőség. Csehszlovák film. 21.25 Tótágas. 22.15 Tv­­híradó, második kiadás. POZSONY 9.00 Csehszlovákia legnagyobb autószervize (ism.). 9.30 Tévé­játék (ism.). 11.00 Híradó. 15.40 Hírek. 15.45 Az emberiség jövő­je. 16.15 Atlétikai verseny köz­vetítése. 19.00 Híradó. 19.30 A szent malmok. Dokumentum­film. 20.30 őszi novella. Szovjet film. 20.50 Híradó. 21.10 Napjaink szemével. 21.35 Sparta Praha—Slovan Bratislava lab­darúgó-mérkőzés. BUKAREST 16.30 Orosz nyelvoktatás. 17.20 Folklórműsor. 17.40 Tudomá­nyos panoráma. 18.20 A legki­sebbeknek. 19.00 Reflektor. 19.15 Operett részletek. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 18.00- 19.00: Észak-tiszántúli krónika — Fúvószene táncrit­­musban — Árpolitika Szabolcs tanácsi Iparában — Schubert: Három a kislány. Részletek. FIATALOK FIGYELEM! Meg­nyílt az Ifjúsági Park, csütörtök, szombat, vasárnap műsor 17—77 óráig, kedd, szerda, péntek mag­nózene. HÉTFŐN SZÜNNAP! (X) Műszaki anyagraktárba 5-10 éves gyakorlattal raktárvezetői vizsgával rendelkező dolgozót alkalmaz raktárvezetői munkakörbe a Hajdúsági Bőrgyár. Jelentkezés: Debrecen, Vágóhíd u. 3. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: Pallas Imre — Szerkesztőség: 4024 Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12-140, nyomdai ügyelet 14-193 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: 4001. Debrecen, Postafiók 72. — Telefon: 13­ 925 — Felelős kiadó: Biri András — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizetési díj egy hóra 20 forint — Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél — Index: 25 027 — Alföldi Nyomda Debrecen, — Felelős vezető: Benkő István

Next