Hajdú-Bihari Napló, 1973. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-03 / 128. szám
DEBRECZENI i •vásárfiául ajánlja: IOICÍÓ. wC.'i mi N,.»S« Várt»' kt'niMw»»w»^k»«. HÁRMAS HISTÓRIA. MELYNEK ELSŐ RÉSZE VILAaBIRÓ NAGY SÁNDOR SÉlíiSV NEVKKTE8 MUU(T IU.ETI. MA&ODÁK .RÉSZE 1 11. K 8 A NAGY TROJA VESZEDELMÉNEK »RHHECZKS TSI.KUM KUJOU I Tt'iDA £}‚wjMy l»!'te kitti*»*. M» LEGÚJABB ÁIX HARMADIK RÉSZE i.CUICAZAim HISTÓRIÁJA. *~ja.v«^ev*xoAS! uum mim mmnnm MKM M4.ML.mM* JAJVMS a nép számára. Debrecce», IS»«, Kyoni. K«ta»i I. kü*»j»8v<rtnáé^*l>an A messze híres, hetedhét országra szóló debreceni vásárok érdekes színfoltja volt a könyvárusítás. Természetesen nemcsak a régi debreceni vásárokon árultak könyveket, hanem minden más jelentősebb sokadalmon is. De a debreceni könyvvásárnak különleges jelentőséget adott az, hogy a város hosszú időn át a magyar szellemi élet irányítója volt, hogy itt működött az ország legrégibb nyomdája és az a körülmény, hogy a debreceni vásárok nem helyi, mégcsak nem is országos, hanem egyenesen nemzetközi összejövetelek, árucsere-alkalmak voltak. A XVIII—XIX. század fordulóján — a debreceni vásárok virágkorában — vásáraink valóságos irodalmi alkalmak, irodalmi találkozóhelyek is voltak. Egyáltalán nem lehet csodálkoznunk azon, hogy Csokonai azt remélte és várta Kazinczytől, hogy eljön egy debreceni vásárra és akkor végre találkozhat vele. Mint ahogy az sem lephet meg bennünket, hogy Csokonai az irodalmi élet legfontosabb mozzanatait egyenesen a vásárokhoz köti, így például a könyvkiadást és a könyvterjesztést. Érdekes ebből a szempontból egyik levelét idéznünk: Jóakaró Drága Úr! Becsületes Debreczeni Cívis Szabó András Uram felvállalta, hogy a' Ládámat és Exemplárjaimat becsülettel haza hozza. Véle meg nem alkudhattam, minthogy a’ terhet nem tudja, mennyi lészen. Méltóztassék az Úr az alkut véle megtenni. Még a’ Munkáim sem a’ Bécsi, sem a’ Kassai Sajtó alól ki nem kerültek. Szent György napi Debreczeni Vásárra bizonyosan lejönnek; akkor azokat is az Urnák tapasztalt hűségére bízom, ha felvállalni méltóztatik. Elkölté a’ Kleist? Ha elkölt, adok még az Urnák belőlök Debreczeni Vásárkor, ha többet is parancsol. Ezt a’ Levelet méltóztassék az Úr Komáromi Typographusné Weinmüllerné Asszonyom kezébe adni, 17 Rf. 30 Xrral. Mely végre imé küldök 5 Rf., a’ többit méltóztassék az Űr, az Exemplárok árrából kifizetni. Ha pedig abból ki nem telne, Sz. Györgyi Vásárkor kifizetem az Urnák. Csak hogy az említett 17 f. 30 Xt. Quietantia mellett adja az Úr által. Többire szives tiszteletem mellett, az Ifjasszont is köszöntvén, állandóul maradok az Urnák Debreczenben Mart. 3. d. napj. 1803. kész köteles szolgája Csokonay V. Mihály m. k. Nem lényegtelen az sem, hogy Csokonai ezt a levelet „Mossótzi Institoris Gábor könyváros Urnak. Pesten, a’ Nagy piatzon, a’ Nagy Kávéház’ Utszájában, a’ Lutheranum Templom mellett, az Ürményi Háznál levő könyves boltjába” küldte, illetve címezte. A régi debreceni vásárokon a könyvárusok sátrai Német utcai (mai Széchenyi utca) kapu szomszédságában, a „külföldi kalaposok” sora mögött, a rostások és a „kassai csizmadiák” sorai előtt álltak. A vásártérképek a könyvárusok sátrait „bibliopoliumok sora”-ként jelzik. A XVIII—XIX. század fordulóján mintegy tíz állandó könyvárus sátor állott itt, amikben — ahogy az elnevezés is jelzi — nemcsak szigorúan vett könyveket, hanem mindenféle papírárut is árusítottak. Később, amikor a városban könyvesboltok nyíltak (az első 1804-ben, a Kis Istváné), a sátrak száma megfogyott. Ellenben megnőtt a „gyalog könyvesek” száma, akik ládákból, földre terített ponyvákról, hevenyészett sátrakban árulták portékájukat. Ezzel a változással párhuzamosan az áruban is változás történt. Amíg korábban, a könyvárussátrak idejében valóságos könyveket, irodalmunk új termékeit, illetőleg egyházi, vallásos munkákat árusítottak, addig az inkább ládákból, ponyvákról történő árusítás idején már jobbára olcsó füzeteket, kalendáriumokat, kinyomtatott hírverseket stb. röviden összefoglalva, egy szóval: ponyvát kínáltak. A sátrak között legnagyobb volt a Városi Nyomda sátra. 1804-ben a Városi Tanács önálló, külön sátor felállítását rendelte el a vásáron a Városi Nyomda számára. Ebben a sátorban a Városi Nyomda termékeit árulták, amik, ahogy azt a nyomdatörténeti feldolgozások egyöntetűen megállapítják, főleg vallásos művek (zsoltárok, bibliák, imádságos könyvek), valamint a kollégium partikuláiban, a falusi iskolákban használatos tankönyvek voltak. A Városi Nyomda egyik híres kiadványáról, amely főleg a debreceni vásárokon keresztül terjedt el országszerte és valóságos ,,bestseller” volt, külön is meg kell emlékeznünk. Szikszay György (1738— 1803) Keresztyén tanítások és imádságok című munkája (1786) a mai napig mintegy harminc kiadást ért meg és népszerűségére jellemzően, főleg a Tiszántúlon sok helyen még ma is „öreg Szikszay” néven emlegetik. Széles körű elterjedtségével kapcsolatban már többen felvetették egy olyan vizsgálatnak a szükségességét, amely feltárná Szikszay hatását a reformkor irodalmának, valamint parasztságunk stílusára. A sátrakban különben nemcsak a mai értelemben vett könyvkereskedők árultak, hanem főleg könyvkötők (compactorok). Kétszáz évvel ezelőtt a könyvkötészet és a könyvértékesítés szorosan összetartozott, sok esetben elválaszthatatlanul öszszeforrott egymással. Valahogy úgy társult a kétféle tevékenység, mint ahogy még napjainkban is több üveges képeladással is foglalkozik. A compactor könyvkereskedők és a mellettük lassan felnövő önálló könyvkereskedők között hosszú ideig tartó harc indult meg, ami aztán végül is a könyvkereskedők győzelmével végződött. A könyvkötők azonban még sokáig, voltaképpen a századfordulóig megmaradtak a borítékok (koperták), a levélpapír (árkuspapír és miniszterpapír), az emlékkönyvek, a családkönyvek (házilag vezetett anyakönyvnyomtatványok), álmoskönyvek, kalendáriumok, falinaptárak, históriák (pár oldalas hírversek vagy hírközlések) árusításánál. Kis István mellett Csáthy György — aki mellesleg Kis apósa volt — a legnevesebb debreceni könyvkereskedő. Zoltai Lajos, városunk kiemelkedő helytörténésze életével és működésével, illetve az általa alapított könyvkereskedő- és kiadócég történetével külön is foglalkozott a cég centenáriuma (1905) alkalmából. A harmadik debreceni könyvkereskedés Telegdi Kovács Lajosé volt (1841). Mindketten, Csáthy is és Telegdi is, könyvkiadóként is szerepeltek, azaz nemcsak árusítottak, hanem új könyvek, kiadványok megjelentetésével is foglalkoztak. Termékeik jelentős részét a debreceni vásárokon értékesítették. Eleinte közvetlen árusítással, majd pedig úgy, hogy átadták őket könyvkereskedőknek terjesztésre. A népi műveltségre, művelődésre inkább Telegdi tevékenysége gyakorolt nagyobb hatást. Számos széles körben elterjedt könyvet adott ki és árusított. Közülük egyet szükségesnek kívánunk megemlíteni művelődéstörténeti, ízléstörténeti és stílustörténeti érdekessége miatt. Telegdi 1873-ban adta ki először a Hármas história Haller János által még 1681-ben készített „fordítását”. A nagy múltú népkönyvnek Debrecenben is nagy keletje volt, hamar elfogytak az egyes „lenyomatok”. Az illusztrációban is bemutatott 1902- ben készült Eperjesy-féle levonat már a nyolcadik volt. Ezek a korai könyvesboltok, könyvkereskedések kezdetben a vásárokon is árultak, ott állandó sátraik voltak. Mellettük sok-sok vidéki könyvkereskedő is látogatta rendszeresen a debreceni vásárokat. Különösen Pestről, Kassáról, Nagyváradról, Győrből, Komáromból, Vácról, sőt Bécsből jöttek. Érdekessége volt ezeknek a „külföldi” könyvkereskedőknek, hogy megérkezésükkor első dolguk volt a nagy érdeklődést kiváltó debreceni kiadványokból nagyobb mennyiséget beszerezni, hogy aztán azokat a vásáron ők is árusíthassák. A maradék se veszett kárba, mert elvitték más vásárokra eladni. Különben a ma hagyományosnak tartott vásári könyvárusítás a ládás, ponyvás könyvárusítási mód, mert a még ma is élő idős nemzedék erre emlékszik vissza. A korábbi állapotokra szemtanú már nem él, az emlékezet már nem terjed ki. A hagyományban élő históriát, kalendáriumot, álmoskönyvet kínáló, regényt (ezen apró füzetes, esetleg folytatásos szerelmi és bűnügyi történeteket tartalmazó írásokat értettek) ajánló vásáros alakja szorosan hozzátartozik a vásárok színes világához. Többen közülük hangosan, elnyújtott kántálással ismertették a kínált áru tartalmát. Sok bűnesetet ismertető füzethez közismert dallamokra, úgynevezett nótákat is írtak. Ezeket a nótákat (például a „halálra menendő Bogár Imre nótája”) több vásári könyvárus dalolva népszerűsítette. Gyakori volt az „árukapcsolás” is. A kalendáriumhoz, különösen, ha már megkezdett évben történt a vétel egy-két históriát is adtak, vagy kópertát rózsás levélpapírral ráadásnak. A kalendáriumokkal népszerűségben vetekedtek a különféle levelezők, amik kész levélmintákat tartalmaztak a legkülönfélébb alkalmakra, tárgykörökben. A levelezőkhöz hasonló, széles körben elterjedt, igen keresett vásári könyv volt a verseskönyv. Verseskönyvön nem valamelyik költő írásainak gyűjteményét értették, hanem alkalmi köszöntők és a legkülönfélébb alkalmakra szóló verses mondókák gyűjteményét. Közülük legközismertebbek az úgynevezett vőfélykönyvek voltak. Igen keresettek voltak az álmoskönyvek is, amelyek minden vásáron nagy változatosságban, a nagyterjedelmű, komoly tudományosságot sejtető kiadványoktól a pár oldalas füzetig voltak kaphatók. A vásári könyvárusok igen jó emberismerőknek bizonyultak. Hamar kitudták, hogy az áruikat nézegetőknek mire van szükségük, mit kívánnak, milyen a „gusztusuk”. Aztán természetesen a kívánságnak megfelelő árut ajánlottak nekik. Az eladó lánynak szerelmi levelezőt, a rátarti legénynek verseskönyvet, úri kisasszonynak emlékkönyvet hozzávaló verseskönyvvel, fiatal házasoknak családkönyvet, zsoltárt, bibliát; gondos gazdának „nagy kalendáriumot”, azaz olyan naptárt, amelyikben vemhességi naptár, vásárjegyzék, gazdasági útmutatónaptár és az egyes hónapokhoz mellékelten gazdasági feljegyzések számára üres hely állt rendelkezésre; az idősebb férfinek vőfélykönyvet, az idősebb asszonynak álmoskönyvet, imakönyvet ajánlottak. A hírvers (história) mindenkit érdekelt. Különben is ez a vásári műfaj. Legalábbis Debrecenben, igen tisztes múltra tekint vissza. Az első debreceni témákat 1848-ban adták ki „felsőbb rendeletre”, a Városi Nyomdába Ezek a szabadságharc kiemelkedő eseményeit, személyiségeit ismertették meg a nagyközönséggel, a hagyományos módon, versbe szedve. Voltaképpen ilyen nagyszabású história, vásári hírvers Sárosi Gyula híres Aranytrombitája is, ami ugyancsak a Városi Nyomdában készült. Az elmondottakra jellemzően teljes címe a következő: Ponyvára került Aranytrombita. Mondva csinálta Sárosi Gyula. Ezekből a nem lekicsinylendő politikai feladatokat is teljesítő históriákból fejlődött ki a debreceni ponyva, egyes bűnesetek verses feldolgozása. Kutasi Imre könyvnyomdája különösen sokat jelentetett meg belőlük. De eljutottak a debreceni vásárokra a nagy pesti ponyvakiadók termékei is (Bucsánszky Alajos és utóda Rózsa K. és neje, Méhner Vilmos, Bartalis Imre stb.). Ezek közül a ponyvakiadványok közül ezúttal egyre hívjuk fel a figyelmet. A Városi Nyomdában 1862-ben megjelentetett Debreczeni Kistükör — az első debreceni városismertető — a kor és a műfaj sajátságainak megfelelően versben tájékoztatta az olvasót városunk látnivalóiról. Végezetül külön is kell szólnunk a kalendáriumokról, mint a legjellegzetesebb vásári könyvről. A debreceni vásárokon sokféle kalendá ról ZICHY ODOR HALÁLA. Il-dik újság, futnak riumot árusítottak. Nem minden vásáron volt egyforma a keretük. A Dénes napi (október 9.) vásáron már árulták a jövő évi kalendáriumokat, de az igazi nagy forgalmat az András napi vásáron (november 30.) bonyolították le velük. A tavaszi vagy Szent György napi (április 24.) vásáron már csak a kimaradtakat árulták, leginkább mással párosítva. Érdekes, hogy az 1593-tól kezdve rendre megjelentetett debreceni kalendáriumnak helyben viszonylag kis vásárlóközönsége akadt. Benda Kálmán ezt a jelenséget, illetve azt, hogy a debreceni vásárokon például a győri Steibergféle kalendáriumokból aránylag több fogyott, mint a debreceniből egyes esetekben 20 000 példány is., arra következtet, hogy a debreceni könyvterjesztés lanyha volt, nem: képviselte kellően a kiadói érdekeket. Természetesen más kalendáriumokat is árultak a debreceni vásárokon. Eljöttek ide árulni a nagy pesti cégek is, mint például az Athenaeum, de a kassai Werfer is, nem is szólva a sok debreceni kisebb, főleg alkalmi kalendáriumkiadóról, mint amilyen a több évig fennállott Csokonai kalendárium is volt. Ahogy már említettük, alapjában kétféle kalendárium volt. Az úgynevezett nagy kalendárium mindent tartalmazott, vagyis a naptári részen kívül százesztendős jövendőmondót, csillagászati naptárt, vemhességi naptárt, gazdasági-kertészeti határidőnaptárt, törvénykezési tájékoztatót, névnap- és vásárjegyzéket, sőt mindezeken kívül olvasmányos részt is, amikben a szerkesztők különböző, sokszor irodalmilag is értékes történeteket, elbeszéléseket, adomákat, rövid rajzokat közöltek. Általában ezeket a nagy, tartalmas kalendáriumokat keresték, vásárolták. Sokkal kisebb volt az érdeklődés az úgynevezett kis kalendáriumok iránt, amelyek a voltaképpeni naptárrészen kívül alig közöltek mást. A debreceni kalendáriumok zöme ezek közé a kis kalendáriumok közé sorolható és ez is egyik magyarázata lehet annak, hogy a debreceni kalendáriumokat kevésbé vásárolták, mint a gazdag tartalmú máshonnan valókat. A kalendáriumok nagy érdeme az, hogy elsőrendűen ők tartották ébren a nép irodalmi és történelmi érdeklődését. Nem egy kalendáriumunkról elmondhatjuk, hogy jó bevezető, segédeszköz, útjelző volt az irodalomhoz. Végeredményben ezt mondhatjuk el a vásári könyvárusítás egészéről is: a könyvvásárok, jóllehet sokszor vitatható értékű munkák terjesztésével, a művelődési monopóliumok világában egyedüli eszközei voltak az irodalom, a történelmi tudat, az ízlésfejlesztés, sőt a gyakorlati gazdálkodás, joggyakorlat iránti igény fenntartásának és részben kielégítésének. Tekintve, hogy a debreceni könyvvásárok országos nagyságúak voltak, jelentőségük is nagyobb volt minden más vásárunk könyvvásáráénál. Jó erre most, a könyv, a könyvterjesztés nagy, ünnepi alkalmán emlékeznünk. Dankó Imre A RÉGI DEBRECENI KÖNYVVÁSÁROK Hh«Ih-P«»(. ima. SyowatjiU » kapha»« Bar*eBi*ky Alkjo*»»!, Kerrp«tl-MiaOS-dik u. a. A GYILKOS MENY, Tiz kapukig áldozata. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1973. JÚNIUS 3.