Hajdú-Bihari Napló, 1980. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
VILÁGPOLETARJAI EGYESÜLJETEK! ■NAPÚI Izgalmas küzdelem yolt Úttörő szaktárgyi vetélkedő döntője Debrecenben A járási, városi versengések után pénteken Debrecenben rendezték a tudományostechnikai úttörőszemle szaktárgyi vetélkedőjének megyei döntőjét. A két színhelyen, a Vénkerti Általános Iskolában és a Magyar Gördülőcsapágy Művekben bonyolított versenyen háromtagú csapatokban a megye 153 úttörője mérte össze tudását öt szakág területén. A küzdelem eredményeként a társadalomkutató kategória győztese a berettyóújfalui 2. számú Általános Iskola (Szívós Ágnes, Várádi, Judit, Szűcs Attila) csapata lett. A természetkutatók között a nyíradonyi általános iskola (Ulics József, Pénzes Zoltán, Barnácz István) ért el első helyezést. Az orosz nyelv barátai kategóriában a tagozatosok között a derecskei Bocskai Általános Iskola (Ujlaky Anikó, Bottyán Katalin, Lőrincz Marianna), a normál tagozatosok vetélkedésében pedig a hajdúnánási 4. számú Általános Iskola (Révész Mária, Daróczi Mária, Sebestyén Erzsébet) csapata győzött. Az úttörőtechnikusok versengésében a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolájának csapata (Szádobádi Zsigmond, Gergely István, Szabó Ádám) lett az első. Tanuljunk együtt közlekedni! A Hajdú-Bihar megyei Közlekedésbiztonsági Tanács az illetékes szervekkel együttműködve meghirdette a Tanuljunk együtt közlekedni ! családi vetélkedőt. A megye általános iskoláinak nagy többségében a pedagógus szakreferensek irányításával a családokhoz közlekedési teszteket juttattak el, amelyeket kitöltve az iskolák értékeltek. Ezt követően a városokban és járásokban 10—20 család részvételével elődöntőket tartottak. A megyei vetélkedő döntőjére március 22-én, szombaton a Hazafias Népfront klubjában került sor. A verseny győztese Székely Mihály és családja lett, akik debreceni lakosok. A tárgyjutalmat dr. Schiffer János rendőr alezredes adta át a nyerteseknek. Felvételünk a vetélkedő döntőjén készült. FOTÓKIÁLLÍTÁS. A nádudvari Vörös Csillag Művelődési Házban március 24-én 17 órakor nyílik meg Máthé András fotókiállítása. A reprezentatív kiállítást április 1-ig tekinthetik meg az érdeklődők. ELŐADÓEST. Az Agrártudományi Egyetem ifjúsági klubjában Sorsformáló értelem című műsorával lép a fiatalok elé Tompa László március 24-én este fél nyolckor. Az előadóesten Ady Endre, József Attila, Németh László, Veres Péter műveiből hallhatnak részleteket az érdeklődők. EGÉSZSÉGÜGYI FELVILÁGOSÍTÁS. Korunk egyik jól ismert betegségéről, a gyomor bántalmairól tart előadást a homokkerti pártszervezet helyiségében dr. Szima Barna körzeti orvos március 26-án 17 óra 30 perces kezdettel. SZÜNET A MÚZEUMBAN. Felújítják a berettyóújfalui Bihari Múzeumot, s ezért március 25-től kezdődően néhány hétig zárva tart. A tatarozás befejezéséről értesítjük olvasóinkat. NYÍLT NAP. Felszabadulásunk 35. évfordulója alkalmából levéltári nyílt napot tartanak március 25-én, kedden 14 órakor a levéltár kutatójában. (Vörös Hadsereg útja 20.) A felszabadulás és a népi demokratikus korszak városi és megyei dokumentumait Mervó Zoltánné, a levéltár főmunkatársa mutatja be. TERÜLETI FESZTIVÁL. A MÁV Járműjavító Művelődési Házában ma, március 23-án kerül sor a szakmunkástanuló néptáncegyüttesek és diákszínpadok területi fesztiváljára. A fesztiválon debreceni, jászberényi, szolnoki, martfűi és orosházi fiatalok lépnek a közönség elé. MŰSOROS EST. Mindenki mást csinál címmel műsoros estet rendeznek ma este hat órai kezdettel a csapókerti Horváth Árpád Művelődési Házban. A műsorban a Csokonai Színház művészei és Nagy Imre parodista lépnek fel. ZENÉS EST. Hajdúszoboszlón a művelődési központban ma este fél kilenckor Déli muzsika este címmel nótaestet rendeznek. Fellépnek: Bojtor Imre, Urbán Katalin, Talabér Erzsébet, Hollai Bertalan. Kísér: Vörös Kálmán népi zenekara. LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 223 fogadónak volt, nyereményük egyenként 34 832 forint. Három találata 11 255 fogadónak volt, nyereményük egyenként 345 forint. A kéttalálatos szelvények száma 237 100 darab, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. Diákok a parkban A Hazafias Népfront városi Bizottsága két kommunista műszakot szervezett, a Tiszta virágos Debrecenért mozgalom jegyében. A Református Kollégium diákjai a felajánlott társadalmi munka előlegeként március 20-án a Mester utca parkosításán dolgoztak. A diákok a tavaszra készülve ástak, gereblyéztek és füvesítettek. Fotó: Fekete Gábor Csokonai-napok Debrecenben Iskolájuk névadójára emlékeznek a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tanárai és diákjai március 24. és 29. között. A rendezvénysorozat hétfőn délután ünnepi megnyitóval kezdődik. A következő napok programját a Ti ! és mi vetélkedő, Ki mit tud ?, I ifjúsági vitafórum, s a Kaleidoszkóp diákszínpadjainak előadásai alkotják. A Csokonai-napokat a 29-én délelőtt megrendezendő önkormányzati nap s a délutáni „sulibuli” zárja majd. Közlemény A Debreceni Kertészeti Vállalat zöldterület-gazdálkodási osztálya a város területén körülbelül 11 000 utcai sorfán 1980. március 24-től március 28-ig növényvédelmi munkálatokat végez. A permetezést az éjszakai órákban végzik. Kérik, hogy — ha lehet — a jelzett időben és helyen gépkocsival ne parkírozzanak. Március 24-én: Vörös Hadsereg útja, Petőfi tér, Sas u., Becskereki u., Ispotály u., Nyugati u., Tóthfalusi tér, Rákóczi u., Meszena u., Wesselényi u., Budai Ézsaiás u., Burgundia u., Klaipéda u., Csapó u., Apafi u., Arad u., Baksai S. u., Laktanya u., Landler J. u., Munkácsy u., Vasutas u., Félegyházi Tamás u., Harangos u., Görög u., Endre u., Malvin u., Hodászi Lukács u., Bokányi Dezső u. Március 25-én: Kálmánchelyi u., Kászon u, Köleséri Sámuel u., Mák u., Mehorkai u., Nyilas u., Sámsoni út. Szabadság útja, Dembinszky u., Szatmár u., Dessewffy u., Szenczi Molnár u., Szilvásújfalusi u., Tormai I. u., Veresegyházi Tamás u., Zrínyi u., Polgár u., Rába u., Abonyi u., Dobsina u., Pallagi út, Izsó u., Lefkovics V. u., Kardos u., Simonyi út. Március 26-án: Bornemissza u., Földi u., Postákért u., Széchenyi u., Szoboszlói út, Szotyori u., Akadémia u., Böszörményi út, Csigekert u., Bölcs u., Szávai Gyula u., Tátrai u., Lomnic u., Leiningen u., Gizella u. Március 27-én: Pallagi út, Nagyerdei krt., Egyetem tér, Dóczy J. u., Tanácsköztársaság útja, Bethlen u., Bartók B. út, Pesti u., Déri tér, Kishegyesi út, István út, Barna u., Margit u., Dombi Márton u., Tanács u., Luther u., Szeder u., Szentgyörgyi u., Kálmánczhelyi u., Dézsi András u., Attila tér, Vágóhíd u., Diószegi út, Bégány u., Melith u , Mikepércsi út, Egyletkert u., Lomnic u., Boldogkert u., Porosház u., Gergely u., Győrffy u., Kabar u. Március 28-án: Achim András u., Lóverseny u., Doberdó u., Böszörményi út, Poroszlay út, Ember Pál u., Zoltai Lajos u., Martinovics u., Oláh Gábor u., Mátyás király u., Csapó u., Halász u., Kerekes Ferenc u., Győrffy István u., Achim András u., Vécsey u., Kopja u., Postakert u. SZÍNHÁZ Műv. központ: Ma 10-kor Volpone, bérletszünet. Ma 7-kor Barabbás, Szerdahelyi-b. Hungária: Ma 6-kor Házmestersirató, Rátkay-b. Stúdiószínház: Hétfőn este 7-kor Cseke Péter színművész önálló estje. TV BUDAPEST, 1. MŰSOR 8.03 Műsorismertetés: 8.05 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 8.10—9.10 Mindenki iskolája (ism.). 9.10 Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. 9.30 A Tenkes kapitánya. Ifjúsági tévéfilmsorozat, 3. rész: Buga Jakab (ism.). 9.50 Az állatok farsangja. Az Országos Filharmónia hangversenye kisiskolásoknak. 10.50 Hírek. 10.55 Reklám, k.ook 13.00 Vasárnap délelőtt. 13.42 Műsorismertetés. 13.45 Ragadozók. Amerikai ismeretterjesztő film. 14.30 Nótaszó. 14.50 Gruntoveci emberek. Jugoszláv filmsorozat, X/3. rész: Mamóka halni készül. 15.40 Reklám. 15.45 Műsorainkat ajánljuk. 16.10 A Tejút fiai. Dokumentumfilm finn r észtmagyar koprodukcióban. 17.00 Napóleon és a szerelem. Angol tévéfilmsorozat. 1- 6. rész: Marie Walewska. 17.55 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.25 Reklám. 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 18.45 Esti mese. 19.00 A hét. 20.00 Hírek. 20.05 A Lipsirica. Tévéfilm, I. rész. 20.55 Előszó az MSZMP XII. kongresszusához. 21.40 Sporthírek. 21.50 Szerepek. Kincses Veronika és Takács Klára. 22.30 Hírek. POZSONY, 1. MŰSOR 8.30 Hírek. 8.35 Kicsinyek műsora. 9.00 Mi, a világ végéről. SZÍNHÁZ • TV Tévésorozat, 12. rész. 9.25 Kicsinyek magazinja. 10.20 A tizenegyedik parancsolat. Tévésorozat, 3. rész. 11.40 Híradó. 12.10 Hangverseny. 12.45 Hírek. 13.00 Kicsinyek műsora. 14.10 Ausztrál természetfilm. 14.40 Szórakoztató műsor. 15.55 Műsorajánlat. 16.20 Zenés vetélkedő. 17.00 Filmmúzeum. Lenin októbere. Szovjet film. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-híradó. 19.30 Vers. 19.35 Az utolsó hangverseny Tévéjáték. 21.00 Zenés műsor. 21.45 Sporthíradó. 21.55 Dokumentumfilm. 22.30 Jégkorongmérkőzés, felvételről. 23.20 Hírek. POZSONY, 2. MŰSOR 13.00 . Nemzetközi tv-motocross. 17.35 Rajzfilmek 17.55 Operák. 19.00 Pedagógusok műsora. 19.30 Kulturális magazin. 20.30 Folklórműsor. 21.00 Természetfilm. 21.10 Szomjúság. Cseh film. 22.45 Tv-híradó. BUKAREST 8.25 Hazai tájakon. 8.35 Gyermekfilmsorozat : Szivárványország, 2. rész. 9.00 A falu életéből. 10.45 Zenés apróságok. 12.05 Vasárnapi album. 15.50 Az Onedin család, 6. rész. 16.40 Képek Magyarországról. Dokumentumfilm. 17.00 Úttörő-vetélkedő. 18.00 Tv-híradó. 18.15 Megyék bemutatkozása: Bistrica megye. 19.15 Monte Cristo. Film. 20.45 Tv-híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 8.30 Hírek, időjárás, lapszemle, évfordulónaptár. 8.45 Tánczene mindenki kedvére. 9.00 Délelőtti barangolások. Szerkesztő: Podráczky Zsuzsa (A tartalomból: Nézzük meg meg együtt! Németh Péter sorozata — Tombola — Tavaszvárók — Vendégszemmel — Slágerlista) 9.55—10.00 Műsorelőzetes. HÉTFŐ BUDAPEST, 1. MŰSOR 17.28 Műsorismertetés. 17.30 Tanácskozik az MSZMP XII. kongresszusa. A megnyitó és a főbeszámoló közvetítése. 20.30 Hírek. 20.35 Magyar képek. Népi együttesek műsorából. 21.15 Tanácskozik az MSZMP XII. kongresszusa. összefoglaló a hozzászólásokból. 21.45 A Nap szerettei. A Győri Balett megalakulásának krónikája. Kb. 22.35 Hírek. POZSONY, 1. MŰSOR 10.00 Orosz nyelvtanfolyam. 15.30 Aktuális kérdések. 16.00 Hírek. 16.15 Iskolatévé. 16.35 Sportmagazin. 17.05 Honvédelmi műsor. 17.10 Katonák műsora. 18.00 Egy kis muzsika. 18.10 Művelődési műsor. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-híradó. 19.30 Tévéjáték. 20.45 NDK dokumentumfilm. 21.30 Tv-híradó. 22.00 A rendőrség nyomoz. 22.05 Nemzetközi síugróverseny, felvételről. 23.05 Hírek. POZSONY, 2. MŰSOR 16.55 Margaréta. Belga tévésorozat. 17.20 Hírek. 17.35 Portréfilm 18.30 A szpartakiád zászlaja alatt. 19.00 Angol nyelvtanfolyam. 19.30 A mi kertünk. 19.45 Dokumentumműsor. 22.25 Dokumentumfilm. 22.45 Tv-híradó. BUKAREST 15.00 Magyar nyelvű adás. 17.50 A legkisebbeknek. 18.00 Tv-híradó. 18.20 Dokumentumfilm. 19.25 Nemzetközi szemle. 19.45 Casterbridge. Folytatásos film. 20.40 Tv-híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Hírek, időjárás lapszemle. 17.05 Tánczenei kívánságműsor. Szerkesztő: Haskó József. 17.30 Táguló látóhatár. Riporter: Kiss Tibor (A tartalomból: Újítások a mezőgazdaságban — Kistermelők között — Vitrinbe vagy kirakatba — Háztáji gép, szemle). 18.00 Észak-tiszántúli krónika. 18.15 Márkus Ica és Széll Katalin nótákat énekel. 18.25—18.30 Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. HÍREK 1979. március 23., vasárnap Emőke napja A Nap dél 5.41 — nyugszik 18.01 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: északon változóan felhős, délen túlnyomóan borult idő. Főleg a délnyugati országrészben várható többfelé újabb eső, zápor, északon néhány helyen havazás. A Dunántúlon erős, déli, délkeleti széllökések is előfordulnak. Reggel elszórtan köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 5—10 fok között. EMLÉKKIÁLLÍTÁS. A Déri Múzeum időszaki kiállítótermében ma délelőtt 11 órakor Bíró Lajos festőművész nyitja meg Dienes János emlékkiállítását. Dienes János Debrecenben élt mint rajzoló, festőművész és tanár. 1962-ben halt meg. NUMIZMATIKA. A MÁV Vasutas Klub könyvtárában ma délelőtt 10 órakor az Árpád-házi királyaink pénzveréséről hangzik el előadás, melyet pénzbemutatóval is összekötöttek a rendezők. ÁLLATORVOSI ÜGYELET. Debrecen város területén március 23-án, vasárnap reggel hat órától, hétfőn reggel hat óráig az ügyeletes állatorvos dr. Bernád Ernő Debrecen, Arany János utca 52., telefon: 10-831. SZÓRAKOZTATÓ MŰSOR. A nagyhegyesi művelődési házban március 24-én este hat órai kezdettel Koós János előadóestjére kerül sor. Műsorában többek között közreműködnek: Dékány Sarolta és Csonka Mihály. ARANYLAKODALOM. Ebes községben március 22- én tartották meg 50. házassági évfordulójukat Végh Gábor és felesége, Simon Erzsébet. A házaspárt gyermekei, unokái és a község társadalmi szerveinek képviselői köszöntötték. RENDHAGYÓ ÓRA. Balmazújvárosban március 24-én 18 órai kezdettel a művelődési központ TIT-termében Illyés Gyula életéről és munkásságáról tart előadást Boda Istvánné. ÉVFORDULÓNAPTÁR Nyolcvan évvel ezelőtt, 1900. március 23-án született, s máig felderíthetetlen körülmények között, 1944-ben pusztították el munkatáborban Pápa József költőt, a magyar kommunista mozgalom mártírját. Szegény kiskereskedő családban született; középiskoláit Budapesten végezte, majd pincérként dolgozott, s így került kapcsolatba a munkásmozgalommal. A Kommunisták Magyarországi Pártjának 1925-től volt a tagja. Részt vett a Magyarországi Szocialista Munkáspárt alakuló ülésén is, s beválasztották a párt központi vezetőségébe. Ezzel egyidejűleg a KIMSZ központi Bizottságában is tevékenykedett. Rajta keresztül tartották a kapcsolatot a KMP és az MSZMP mellett kibontakozó forradalmi irodalmi-kulturális mozgalom vezetőivel az Illegális párt vezetői. 1925-ben tartóztatták le először, majd ezt követően igen gyakran, hosszú hónapokig volt vizsgálati fogságban. Másokkal együtt szervezte a párt féllegális, legális és illegális sajtótermékeinek kiadását, illetve terjesztését. Részt vett a munkás-szavalókórusok létrehozásában is. Kommunista tevékenysége miatt évekig ült börtönben. A második világháború alatt munkaszolgálatosként elhurcolták a keleti frontra, ahonnan nem tért vissza. AZ ÜGYELETES HÍRSZERKESZTŐ Iván Gizella Telefon: 12-14* HORGÁSZOKNAK. A Berettyó folyóban található halak horgászatáról tart előadást március 24-én délután 3 órakor a darvasi művelődési házban Kiss János tanár. JOGI HETEK. Mit kell tudni a szabálysértési jogszabályok módosításáról címmel tart előadást dr. Daróczi András ügyész Hajdúdorogon a művelődési házban március 24-én 17 órai kezdettel. Az előadásra a jogi hetek rendezvénysorozat keretén belül kerül sor. DZSESSZ MINDENKINEK. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ dzsesszklubjának vendégei lesznek március 24-én, hétfőn Füsti Balog Gábor (zongora) és Németh János (szaxofon) előadóművészek. Műsoruk 18 órakor kezdődik. HANGVERSENY: Kiss Tamás kobzos hangversenyét rendezik meg a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ kóruspróbatermében március 24-én 18 órai kezdettel. Műsoron: Tinódi: Erdélyi históriája, Hunyadi-históriák, Balassi-énekek és regős énekek szerepelnek. KIÁLLÍTÁS AZ EGYETEMEN. A KLTE egyetemi könyvtár kiállítótermében március 25-én 11 órakor József Attila emlékkiállítás nyílik. Megnyitót tart: dr. Tamás Attila. GITÁRPÁRBAJ. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központban ma 8 órai kezdettel két szólógitáros , a Lux együttes és a Color együttes tagjai párbajoznak egymással. A gitármuzsika érdekes zenei csemegének ígérkezik. GRAFIKAI KIÁLLÍTÁS. Nyíradonyban, a művelődési otthonban március 24-én hétfőn a Bemutatjuk sorozat keretében nyílik meg Szabó László grafikusművész kiállítása. A tárlatot 10 napon át látogathatják az érdeklődők. KÖZLEMÉNYEK A BOCSKAI VADÁSZTÁRSASÁG felhívja a mező- és erdőgazdasági üzemek és kiskerttulajdonosok figyelmét, hogy Dombostanya, Apafai erdő, Látóképi csemetekert, Ebesi csemetekert területén 1980. március 24-től április 15-ig Foszdrinnal injektált tojással mérgezést végez. A tojások, az elhullott szőrmés és szárnyas ragadozók érintése, felszedése életveszélyes, tilos! (x) A VASVILL KERESKEDELMI VÁLLALAT 213. számú kocsikísérői bélyegzője 1980. március 14- én elveszett. Használata érvénytelen. (x) A BÉKE MGTSZ értesíti a juh- és tehéntartó gazdákat, hogy április 1-től a tsz-irodán (Bethlen u .26.) a Hortobágyra juhra, a belső legelőre marhára fűbérbárcát lehet váltani. (x) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt, Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József -Főszerkesztő-helyettes: Boda István, Szerkesztőség: Debrecen Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat. Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen. Postafiók 72, 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint — index 25 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda Debrecen — Felelős vezető: Benkő István.