Hajdú-Bihari Napló, 1980. augusztus (37. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-27 / 200. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ■NAPID Szomszéd megyék életéből 420 éves gimnázium Az Észak-Magyarország legutóbbi száma a 420 éve alapított ősi miskolci gimnázium vasárnap megtartott diáktalálkozójáról ír. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen találkoztak a gimnázium egykori diákjai. Most tartották többek között a hatvan éve érettségizettek is összejövetelüket. Magát a nagy találkozót megelőzte a Földes Ferenc Gimnáziumban az iskolamúzeumi gyűjtemény megnyitása, a Bán Kamill-emléksakkverseny, majd Lévay Józsefnek, az iskola egykori diákjának, tanárának és névadójának szobra előtti tisztelgés. Jóllehet harminc évfolyam részvételére számított a szervező bizottság, de meghívta a még életben levő korábban érettségizetteket is. Másfél milliárd forint társadalmi munkából A Szolnok megyei Néplap a Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottságának hétfőn tartott üléséről tájékoztatta olvasóit. Ezen egy munkaprogramot vitattak meg, amely kimondja, hogy a hatodik ötéves tervben másfél milliárd forint értékű társadalmi munkára lesz szükség a megyében kitűzött célok elérésére. A társadalmi segítség elsősorban gyermekintézmények építésére, fenntartására, szociális otthonok létesítésére, útépítésre s a közműhálózat fejlesztésére kell hogy összpontosuljon. Az első exportalma Tuzséron A Kelet-Magyarország keddi számában a szabolcsi alma betakarításáról olvashatunk. Az elmúlt héten megkezdték a mezőgazdasági nagyüzemek a fehér alma szedését. Mindenütt kiemelt feladatként kezelik az alma szüretelését, hiszen nem egy nagyüzem jövedelmezősége múlik az almán, különösen a jonatánon és a starkingon. Az első almaszállítmány már meg is érkezett Tuzsérra, ahol a gyümölcsöt széles nyomtávú vasúti kocsikba rakják, s így kerül az alma a Szovjetunióba. Kettős halálos közlekedési baleset Hajdúdorogon Augusztus 23-án a késő esti órákban Hajdúdorog belterületén Újfehértó irányába közlekedett ZA 35-66 rendszámú személygépkocsijával Simon Imre 20 éves gépkocsivezető, Hajdúdorog, Lókert utca 2. szám alatti lakos. A kivilágítatlan útszakaszon nem a látási viszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, és elütötte az úttest menetirány szerinti jobb oldalán a vele azonos irányban gyalogosan haladó Pálóczi Antal 18 éves orvosi műszerész, Hajdúdorog, Újtemető utca 2. szám és Kökényesi Ilona 18 éves ápolónő, Hajdúdorog, Lókert utca 4. szám alatti lakosokat. A baleset következtében Pálóczi Antal olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt, míg Kökényesi Ilona könnyű sérüléseket szenvedett. A gázoló gépkocsivezető a baleset után a helyszínen nem állt meg, a segítségnyújtást elmulasztotta, és a lakására hajtott. A rendőrség a gázolót a tanúvallomások, valamint a helyszíni szemle alapján rövid időn belül elfogta, őrizetbe vette, a vezetői engedélyét pedig bevonta. Simon Imre a cserbenhagyásos gázolás után lakásán szeszes italt fogyasztott, „ráivott”, ami a baleset elkövetésének tényét még tovább súlyosbítja. A baleset után kb. 15—20 perc múlva a helyszínen meghalt fiatalember édesapja tudomást szerzett a történtekről. Hajdúdorog főterén megkért egy általa ismeretlen motorkerékpárost, hogy vigye ki azonnal a baleset helyszínére. A motorkerékpár vezetője, Horváth István segédmunkás, Esztergom, Kertváros, Sátorkői utca 6. szám alatti lakos a baleset színhelyétől kb. 500 méterre gyorshajtás következtében egy útkanyarban kisodródott, felborult, és a motorkerékpárral a villanyvezeték tartóoszlopának rohant. Az ütközés következtében a motorkerékpár utasa, a már korábban halálos balesetet szenvedett Pálóczi Antal édesapja is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A motorkerékpár vezetőjét súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Az eddigi vizsgálatok szerint a motorkerékpáros vezetői engedély nélkül, ittas állapotban vezetett. A két halálos baleset ügyében a rendőrség szakértők bevonásával további vizsgálatot folytat. Répánszki SERTÉSTENYÉSZTŐ KISTERMELŐK! Előnyös feltételekkel Hitelben vemhes kocasüldöket vásárolhatnak A legjobb nagyüzemi tenyészetekből származó vemhes kocák vételára 5900, 5 Ft. A vételárat az átvételtől számított másfél éven belül lehet kiegyenlíteni. Az igények rövid időn belül kielégítést nyernek. Az adás-vételre való szerződést a helyi felvásárlóinkkal és a megbízott nagyüzemek ügyintézőivel lehet megkötni. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT DEBRECEN /_\/ \ CSAPÁGYAK DEBRECENBŐL A Magyar Gördülőcsapágy Művekben ma már megközelítőleg nyolcszázféle csapágyat gyártanak. A külföldön is jól ismert nagyüzemben a magyar népgazdaság csapágyszükségletének mintegy hetvenöt százalékát állítják elő. (MTI-fotó: Tárkányi Béla felvétele — KS) Szeptember 1-én RGT-üzlet nyílik Debrecenben Érdekes kezdeményezéssel indítja szeptembert a Hajdú- Bihar megyei Ruhaipari Gazdasági Társaság. Elsején megnyitja Debrecenben, a Csapó utcai Lilla-butik helyén közös üzletét. Az új ruházati szaküzlet rendkívül gazdag áruválasztékot biztosít. Tagvállalatai és szövetkezetei több mint másfél millió forint értékű árukészlettel indulnak. Férfi- és női konfekcióban, kötött, szövött, műbőr, műszőrme, bőrtermékekben, kiegészítő ruházati cikkekben egyaránt gazdag választékot ígérnek. A továbbiakban a készlet csak gazdagodhat, hiszen az RGT-tagvállalatok és szövetkezetek a férfi és női felsőruházati termékeken túl háziipari cikkek gyártásával is foglalkoznak. Az RGT-üzletben természetesen ott lesznek a reprezentatív, exluzív termékek is. Az RGT-tagok vezetői felkészültek a várható nagy forgalomra. TANÁCSADÁS HÁZIASSZONYOKNAK. Gyümölcsök, zöldségek tartósítására, téli eltételére kaphatnak hasznos tanácsokat a háziaszonyok augusztus 29- én 18 órától a Kölcsey Művelődési Központ Hatvani termében. SANDIE SHAW-KONCERT AZ ERKELBEN. Szeptember 22-én kettős koncertet tartanak az Erkel Színházban a híres angol énekesnő, Sandie Shaw részvételével. A műsorban kísérőként fellép az Alex Band lengyel együttes is. ! MOZI • TV • MOZI • TV Éjszakai csendben (lengyel) Apolló V.12, Horváth Árpád 6. KI BESZÉL ITT SZERELEMRŐL? (magyar) Apolló 4, 6, Meteor 3, 5/46, V.8, Víg 7d0, 7112. ANNIE HALL (amerikai) Apolló 3.10, Víg %2, 301, 6, 7.9. A KIS SÜN ÉS A BOCS (szovjet mesesorozat) Víg mese %4, 6. leszámolás a kocsmában (szovjet) Híradó V2IO, du. MAKSZIMKA (szovjet) Meteor mese 3, 7.6. SZEGÉNY GAZDAGOK (magyar) Híradó 7212, 3/1 2, 7.4, 7.6-ÜDÜLÖK (francia) Petőfi mopresszó 8. A VADNYUGAT HŐSKORA I— II. (amerikai) Apolló 8, Meteor kert fél 9. TV BUDAPEST 1. 7.59 Műsorismertetés: 8.00 Továbbképzés pedagógusoknak. 9.55 Idősebbek is elkezdhetik... Tévétorna. 10.00 Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. 10.20 Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.40 Fehérnemű-hadművelet. Amerikai filmvígjáték (1959). 12.35—13.05 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). 14.40—16.00 Továbbképzés pedagógusoknak. 16.03 Műsorismertetés. 16.05 Hírek. 16.10 Lépj olajra! Francia—olasz kalandfilm (1971). 18.05 Reklám. 18.15 OMÉK ’80. 18.45 Staféta. 18.55 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00 Reklám. 19.10 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Magyarország —Szovjetunió válogatott labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. 21.45 Fiatalok órája. 22.45 Tv-híradó 3. BUDAPEST 2. 19.03 Műsorismertetés. 19.05 Nasekran — A mi képernyőnk. A pécsi körzeti stúdió műsora. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Zenés nyári esték. Leoncavallo: Bajazzók. Az opera tévéváltozata. 20.55 Tv-híradó 2. 21.15—22.30 Vasárnapi gyerekek. Lengyel film (1968). POZSONY 1 8.55 Hírek. 9.00 A legszebb szemű menyasszony. Csehszlovák-bolgár film. 10.20 Könyvek. 10.25 Tévéjáték (ilm ). 16.15 Hírek. 16.30 Festett világ. 17.25 Kelet-szlovákiai magazin. 17.55 Könyvek. 18.00 Dokumentumműsor. 18.20 A rendőrség naplójából. 18.25 Vetélkedő. 19.10 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Szovjet dokumentumfilm. 20.40 Szórakoztató műsor. 21.20 Magazin. 22.00 Tv-híradó. 22.30 Labdarúgó-összefoglaló. 23.30 Hírek. POZSONY 2. 20.00 Hangverseny, felvételről. 20.55 Fölösleges ember. Szovjet film. 22.35 Orvosi tanácsok. 22.45 Tv-híradó. BUKAREST 15.05 Szünidei matiné. 16.00 Románia—Jugoszlávia labdarúgó-mérkőzés. 17.50 A legkisebbeknek. 18.00 Tv-híradó. 18.25 A nap gazdasági hírei. 18.40 Lányok-asszonyok. 19.10 Spencer hegyei. Amerikai játékfilm. 20.55 A balkáni népek folklórfesztiválja. 21.15 Tv-híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Hírek. Időjárás. Lapszemle. 17.05 Részletek a Szombat esti láz című film zenéjéből. 17.10 Veress József a Szerelem szieszta idején című spanyol filmről. 17.15 Ella Fitzgerald énekel. 17.20 Egészségünk. Dr. Papp Tibor előadása a reumás mozgásszervi betegek gyógyításáról. 17.25 Farkas Ferenc: Nyírbátori toronyzene. 17.30 Utcák, terek, emléktáblák. Szerkesztő: Ágoston István. 17.40 Operettkedvelőknek. Petress Zsuzsa és Rátonyi Róbert énekel. 17.50 Hallgatóink leveleire dr. Orosz Gyula válaszol. 17.55 A Voyage együttes felvételeiből. 18.00 Észak-tiszántúli krónika. 18.15 A Neoton família új nagylemezéről. 18.25—18.30 Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. A 05 jelenti Az elmúlt héten 11 tűzeset keletkezett a megyében, amelyek során lakóház, kombájn, személygépkocsi károsodott, illetve takarmány, szalma semmisült meg emberi mulasztás — karbantartás, felügyelet hiánya — következtében. Augusztus 18-án két tüzet gyermekek okoztak. A felügyelet nélkül hagyott hat-, illetve tízéves gyermekek az utcán talált gyufával játék közben meggyújtották a gazdasági udvarban levő szalmát Püspökladányban, a Bartók Béla u. 57. és Szerepen, az Ady Endre u. 18. szám alatt. A tüzet az állami tűzoltók oltották el. Augusztus 22-én Püspökladányban, a November 7. Tsz területén tarlóégetést végeztek szeles időben kellő felügyelet nélkül. A tűz veszélyeztette a tarló mellett levő búzatáblát, szalmát és a 42-es számú úton a közlekedés biztonságát. Az értékek megsemmisülését az állami tűzoltók akadályozták meg. Augusztus 23-án 13.15 órakor jelezték a Hortobágyi Állami Gazdaság borzasi kerületéből, hogy tűz keletkezett egy Claas dominator típusú kombájn vezetőfülkéjében. Elektromos rövidzárlat következtében a kombájnban mintegy százezer forintos tűzkár keletkezett. A tüzet a dolgozók eloltották, s ezzel megakadályozták a jelentősebb károsodást. H THTI TRM 1980. augusztus 27., szerda Gáspár napja A Nap dél 5.56 — nyugszik 19.34 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS SZERDA ESTIG, általában derült idő, csapadék nélkül. Az időszak végén nyugat felől megnövekvő felhőzet, kisebb zápor valószínű. Dél felől időnként megélénkülő szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete kedden 11 órakor Siófoknál 19 fok volt. TÁNCVERSENY a régi VIGADÓBAN. Ma, augusztus 27-én 20 órától a régi Vigadó zenés estjének keretében Belépés nemcsak diszkócipőben címmel táncversenyt rendeznek érdeklődőknek. GURULÓ SZABADEGYETEM. Ezzel a címmel is szerveznek kirándulásokat az új ismeretterjesztési évadban a TIT szakképzett országjárás vezetői. Az eddiginél több kirándulás szerepel az IBUSZ-szal közösen rendezendő programokban. Az egynapos látogatásra indulók autóbusszal Sopronba, Kőszegre és Egerbe is ellátogathatnak. NÖVÉNYÓRIÁSOK. A változatos nyári időjárás valóságos növényóriásokat érlelt meg a baranyai kertekben. Egy pécsi kertben például félkilós fokhagyma, a mohácsi hegyen 88 dekás paradicsom, több helyen egy kilót is meghaladó súlyú burgonyagumó is fejlődött. Ugyancsak a Mecsekalja óriása egy csaknem fél méter hosszú uborka. ÉVFORDULÓNAPTÁR Kétszáztíz évvel ezelőtt, 1770. augusztus 7-én született, és 61 éves korában, 1831-ben hunyt el Georg Wilhelm Friedrich Hegel, a legjelentősebb német idealista filozófus. A Marx előtti filozófia legnagyobb dialektikus gondolkodó éles történelmi érzékkel rendelkezett, s minden jelenséget történeti alakulásán keresztül igyekezett megvizsgálni. Joggal jellemezte munkásságát Engels így: „Az újabb német filozófia a hegeli rendszerben nyerte el betetőzését, amely az egész természeti, történelmi és szellemi világot első ízben — és ez nagy érdeme — ábrázolja folyamatnak, vagyis állandó mozgásban, változásban, átalakulásban és fejlődésben levőnek, s amely megkísérli, hogy a belső összefüggést e mozgásban és fejlődésben kimutassa”. Hegelnél azonban a dialektikus módszer idealista jellegű volt, vagyis nála nem az anyagi valóság, hanem az úgynevezett „világszellem” fejlődött dialektikusan. Marx ezt így fogalmazta meg: „A dialektika Hegelnél a feje tetején állt. Talpára kell állítani, hogy a misztikus burokban az ésszerű magot felfedezzük”. Ezt a nagy munkát végezték el a marxizmus klasszikusai, nem vitatva el Hegeltől, hogy elsőnek ismerte fel a társadalomban az objektív szükségszerűségek érvényesülését. AZ ÜGYELETES HÍRSZERKESZTŐ Csuhák Zoltán Telefon: 12-144 SOKÁIG ÉLNEK A JAPÁNOK. A japán egészség- és szociálisügyi minisztérium közlése szerint az átlagos életkor a japán férfiak esetében elérte a 73 és fél évet, a japán nők esetében pedig a 79 évet. A hosszabb élet felé mutató irányzat harminc éve kezdődött meg, amikor az átlagéletkor még csak az ötven esztendőt haladta meg. Sikeres ifjúsági nap Püspökladányban Vasárnap a püspökladányi November 7. Tsz és Zöld Mező Tsz párt- és KISZ-bizottságainak rendezésében került sor a negyedik HAGE ifjúsági napok programjára, amelyen többek között részt vett Szabó István, a HAGE igazgató tanácsának elnöke, a Központi Bizottság tagja, Kálmán Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Vágó László, a megyei KISZ-bizottság első titkára, Kincses Lajosné, a püspökladányi járási pártbizottság első titkára és dr. Bujdosó János, a püspökladányi járási hivatal elnöke is. A Hajdúsági Agráripari Egyesülés tizenhat taggazdaságából összegyűlt hétszáz fiatal seregszemléjét Vágó László nyitotta meg. Ezt követően értékelték a taggazdaságok kombájnosainak aratási versenyben elért eredményeit. Kilenc órától a Karacs Ferenc Gimnázium udvarán rendezték meg a különböző sportágak csapat- és egyéni versenyeit. Ezzel egyidőben a püspökladányi ifjúsági ház diavetítéssel, zenével és játékos vetélkedőkkel várta a sportversenyekre be nem nevezetteket. A művelődési központ kiállító csarnokában a HAGE-gazdaságokat bemutató kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. Az ifjúsági házban a szövés és makramékészítés titkairól kaphattak tájékoztatást a jelenlevők. Még a délelőtt folyamán a mezőgazdasági melléktermékek hasznosításáról tartott szakmai tanácskozásra került sor a művelődési központ szakköri termében. Délután a HAGE taggazdaságok amatőr művészeti csoportjainak bemutatója szórakoztatta a vendégeket. A debreceni karate klub tagjai is látványos bemutatót tartottak az ősi ázsiai sportágról. A Magyar Ifjúság fórumát és a Rice Show együttes műsorát késő délután a sportrendezvények összefoglaló eredményhirdetése követte. Ezen a vasárnapon a nádudvari Vörös Csillag Tszből érkezettek bizonyultak legjobbnak a sportversenyeken, megelőzve a püspökladányi Zöld Mező Tsz fiataljait. A hangulatos, egész napos programot, amelyet jövőre — ötödik alkalommal — Balmazújvároson rendeznek meg, a Korái együttes koncertje zárta. KÖZLEMÉNYEK SZÍNES gyermekfotó műtermem MEGNYITOTTAM. Továbbra is vállalom színes családi és esküvői riportok, műszaki és reklámfotók készítését, amatőr munkák kidolgozását expressz határidőre. Péteri László, Debrecen, Lehel u. 20. (Újkert, Thomas Mann és Bolyai sarok.) Nyitva: 12—18 óráig, szombaton: 10—14 óráig. Műtermi gyermekfotók szeptember 30-ig reklámáron. (X) ÁRAMSZÜNET LESZ AUGUSZTUS 30-ÁN, 8 órától 15 óráig a Kishegyesi úton a Határ úttól kifelé, a Cimbalom, Síp, Szent Mihály, Vulkántelep, Balázsházi János utcákon végig, a Hunyadi Tsz Kishegyesi úti részlegénél, szeptember 2-án 8 órától 14 óráig a Hatvan utca 4. szám (B-jelű épület) területén. (X) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József — Főszerkesztő-helyettes: Boda István. Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72. 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó: dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint — Index 25 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István.