Hajdú-Bihari Napló, 1984. június (41. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-09 / 134. szám

Tanuljon-e tovább a szakmunkás? Úgy gondolom, a kérdés át­fogó vizsgálatára egy napi­lapban terjedelmi okok miatt nincs lehetőség, így egy rész­területet szeretnék megvilá­gítani, előre bocsátva a néhány fontos tudnivalót. A­­ szak­munkások számára tizenegy évvel ezelőtt nyílt lehetőség arra, hogy a középiskolát he­lyettesítő előkészítő tanfo­lyam elvégzése után felsőfokú oktatási intézményben tanul­janak tovább. Én így kerül­tem a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Ta­pasztalataim és a velem együtt végzett társaim ta­pasztalatát kívánom közre­adni. Jelenségekről írok, amelyek nem teszik egyértel­művé a címbeli kérdésre adandó választ. A szakmunkások egyetemi tanfolyamára jelentkező fia­talok kiválasztása komoly feladat — hiszen akár az elő­készítő eredménytelen elvég­zése, akár az egyetemi tanul­mányok megszakadása ma­­gában hordozza az egyébként addig kiváló kollektíva bírá­latát, Így aztán tapasztalat alapján óva inteném azokat a vállalatokat, amelyek miat­­egy feladatmegoldásként kö­rültekintés nélkül küldik az egyébként jó szakmunkáso­kat tanfolyamra, mert el­veszthetik őt szakmunkásként is, ha nem bírja a környezet kritikáját. Mi a helyzet azok­kal, akik elvégezték az egye­temet és a szerződésből adó­dóan ismét volt munkahe­lyükön kezdenek dolgozni? A debreceni előkészítőről hatan kerültünk Szegedre, és évismétlés nélkül hatan vé­geztünk. Az elmúlt két év néhány hónap alatt négyen számolták fel küldő vállala­tukkal a kapcsolatot, hárman miidén különösebb civódás nélkül, a vállalat igenlése mellett változtattak munka­helyet. egy kolléga, amire ezek a sorok megjelennek, a munkaügyi bíróságon keresi igazát. Mi okozta a vállalat irán­ti hűtlenséget? Egy vállalat úgy gondolta, a korábban ki­alakított ügyvédi munkakö­zösségnek szóló eseti megbí­zás jobb, mint egy kezdő jogi előadó foglalkoztatása, így lemondott minden anyagi kö­veteléséről és útilaput kötött a végzett jogásza talpára. A másik vállalatnál a kezdő jogász „előzetese” volt az igazgatási osztály adminiszt­rátorának, sőt esetenként a gépíró adott feladatot a jo­gásznak, az osztályvezető tudtával és belegyezésével. Nem csoda hát, hogy az elő­ző évben végzett jogász után az őt követő is elhagyta a cé­get, sőt a megyét is. A har­madik évfolyamtársam egy jogászokkal telített megyében kapott munkát , miután a bihari nagyvállalat nemigen törődött azzal, mit csinál, vagy csinál-e egyáltalán va­lamit. A negyedik társam most egy községi tanácsnál próbál szerencsét, miután megunta az egy általános is­kolát sem végzett négyórás kisegítő foglalkozású dolgozó számára sem megerőltető munka végzését. Maradtunk ketten. Közérzetünkről alig­ha lenne korrekt egy újság nyilvánossága előtt nyilat­kozni. Azt azért úgy gondo­lom leírhatom, hogy nem azért maradtunk, mert más­hol nem kellünk (ajánlatot kaptunk is), hanem talán az elmúlt két év alatt észrevet­tük a bizalomnak azt a jelét, amely a jövőt illetően re­ményre ad okot. S ha már itt tartunk, újabb kérdéskört jelent: hogyan si­kerül a beilleszkedés a való­jában régi, de a körülmé­nyek alakulása folytán új munkahelyen? Egyesek sze­rint ez elsősorban a visszajö­vőn áll. Mások azt mondják: rám úgy emlékeznek, mint aki örökké vastagon olajos volt, és ránézésre is gyerek, s most is így könyvelnek el. Van olyan is, aki egy csapás­ra egy egész világot akart megváltoztatni — tanulmá­nyait hasznosítani —, a sajtó-­­ban oly sokszor hangoztatott közéleti értelmiségi szerepét eljátszani. Rádöbbent, a „sor­ban állás” üdvözítőbb. A diploma értékét a vég­zett munka adja — vallom és gondolom, vallják még ve­lem együtt sokan. De aligha hiszem, hogy ahol minden különösebb vizsgálódás után lemondanak a diplomásról, a végzett munkát értékelték volna. Az előzőekben már szó volt a „közéleti értelmi­ségi” szerepéről. Úgy vélem, ez a terület, ahol a szakmun­kásból értelmiségivé lett a legtöbbet vesztheti. Nézzünk konkrét példát: a jó képességű szakmunkás, akire felfigyeltek, négy és fél évre elmegy tanulni. A párt­tagfelvétele napirenden volt, de mert úgyis elmegy, levet­ték a napirendről. Megsértő­dött? Valószínű. Az egyete­men többszöri unszolásra sem lépett be. Most értelmi­ségi lévén, az esélyei is ki­sebbek — no és ha az egye­temen nem kellett, most mi­ért vegyük fel? Igaz is. A ká­derünk sértődött meg, vagy elfeledkeztünk róla? Más! Társadalmi megbízatás. Egy jó szakmunkásra oda kell fi­gyelni, nemcsak a statisztika miatt, hanem azért is, mert a véleménye egyfajta han­gulatot is közvetít. Mi a hely­zet egy diplomás szakmun­kással? Mint értelmiségi még nem bizonyított, és harminc év körül jár. Bizalmat sza­vazni neki nagyon kockáza­tos, hiszen ez csak idősebb kollégák terhére lehetséges. Társadalmi munka területén hasznosíthatóvá pedig csak az a diplomás képes tenni magát, akit e tevékenységé­ért még nem értek ökölvívó­nyelven szólva „övön aluli” ütések. Egy harminc év kö­rüli szakmunkás szakember­ként elfogadott (jó esetben megbecsült), egy harminc év körüli „megkésett diplomás” megpróbálja elismertetni magát, sok esetben olyanok által, akik szakmunkásként társadalmi megbízatást kap­tak és esetleg a diplomásban riválist látnak. Beszélni kell arról a hát­rányról is, amit ez az „át­minősítés” jelent a család számára. Például: a koráb­ban létezett „munkáslakás”­­akcióból kimaradtak azok, akik már nem munkások, óvodai, bölcsődei felvételnél aligha előny, ha valakinek a foglalkozása jogász. S ha elő­retekintek, három lányom egyetemi felvételénél aligha veszik figyelembe, hogy munkás múltam felszámolá­sával váltam értelmiségivé. Felvetődhet a kérdés: eny­­nyi negatív hatás ellenére miért próbálkoznak oly so­kan volt szakmunkások akár esti, akár nappali tagozaton diplomát szerezni? Nem sze­retnék nagy szavakat hasz­nálni, mégis röviden azt ír­hatom: napjainkban is van­nak olyanok, akik érdemte­lenül kerülnek „körön” kí­vülre , akiknek családi és anyagi körülményei nem tet­ték (teszik) lehetővé a kö­zépiskola elvégzését, önbe­csülésük (és nem túlbecsülé­sük) hajtja őket az iskola­padba. S hogy nem érdemte­lenül, arra álljon itt egy adat: a tízéves SZET-es ju­bileum alkalmából kiadott kiadványban olvastam, hogy az egyetemre kerülő szak­munkások első félévi ered­ménye nem éri el a köze­pest, míg a befejező tanév­ben a hallgatók 72 százaléka jeles eredményt ért el. Tanuljon-e a szakmunkás? Úgy hiszem, kissé ellentmon­dásba kerülök, ha azt mon­dom, igen, hiszen bizonyítani a nehézségeket, a problémá­kat akartam. De ezek a prob­lémák feloldhatók. S hát a fel­oldásában a tanult szakmun­kások is részt vállalnak, el­lentmondás már alig létezik. Dr. Éles András TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: Az igazgató arca Az igazgató arca: a titkárnő. Róla minden pontosan leolvasható. Tóföldi belép az ajtón, köszön, és legszíve­sebben már hátrálna is kifelé. Az „igazgató arca” bo­rús, mint egy novemberi reggel, a köszönést szórako­zottan elfelejti viszonozni, és elmerülten babrál vala­mely papírokkal. Tóföldi leül a bőrfotel szélére, a lábát maga alá húz­za, kezét az ölében pihenteti. Olyan pózban görbéd most, mint egy ottfelejtett sportszatyor. Csönd van, csak a papírok surrogása hallatszik, és valami átható parfümillat lengedez. — Panaszunk van magára — szólal meg az „igazgató arca” királyi többesben —, dühösek vagyunk ... — Miért? — Tóföldi szájából úgy vergődik elő a kérdés, mint a nagybeteg lélegzetvétele. — Nem mondhatok többet — jelenti ki nyomaték­kal —, de rövidesen megtudja ... Mindjárt kijön Tele­­vényi, és akkor bemehet Tóföldi agya lázasan dolgozik. Vajon mit követhetett el? Mi az, amiért hívatja az igazgató? Próbákról nem késett mostanában, a színpadon nem röhögtette a kol­légákat, tudomása szerint mondani sem mondott olyat, ami esetleg rossz színben tüntetheti fel. Vagy valaki mégis sustorgott volna... ? De mikor? Tegnap este még barátságosan köszöntötték egymást az igazgatóval, sőt ő mondta meg neki a kihúzott lottószámokat. 4, 12, 16, 44, 53. Tehát este még nem. Akkor hát éjszaka vagy ma reggel? Sercegi. . . ? Megszegte volna az egyezségü­ket, és mégis hátba fúrta? Ez bizony lehetséges ... Eset­leg Televényi...? Televényivel két napja nem is talál­kozott. Persze attól még elejthetett egy megjegyzést, hi­szen mindennap együtt ebédelnek az igazgatóval. De most még délelőtt tizenegy óra, még nem ebédelhettek együtt, a tegnapi étkezésnél meg nem mondhatott sem­mit, mert akkor az már este érződött volna. Most áz­tatná bent? És az áztatási szünetben szólt ki az igazga­tó a titkárnőnek, hogy hívja be őt? Ez sem valószínű, mert már a portán várta az üzenet, reggel, amint be­jött a színházba, hogy tizenegyre jöjjön az igazgatóhoz. Televényi hát mégsem lehet... Akkor hát kicsoda ... ? Nincs már idő sorra venni mindenkit, legfeljebb talál­gathat. Vizekinek a tegnapi próbán panaszkodott a vér­nyomására: „már megint lent van — mondta —, való­színűleg időváltozás lesz”. Lehet, hogy Vizeki igazgató­változásnak ferdítve fújta be?­ De mikor? Éjjel a klub­ban? Televényi lép ki a párnázott ajtón, az „igazgató ar­ca” egyszerű derűs lesz, mint egy rózsaszín napernyő. — Szevasz — veti oda Televényi Tóföldinek, majd kivesz egy cukrot a kávéfőző mellett álló cukortartó­ból, feldobja, elkapja, bekapja. — Margitka, szépség­ből, mint mindig, most is kitűnő. Mikor jön velem nászútra? — Ne vicceljen, Televényi — csilingel —, figyelmen kívül hagyja, hogy férjnél vagyok? — Igen — mondja Televényi —, teljesen figyelmen­­kívül hagyom. Mert a szépség nem lehet egy ember sa­játja. Ez törvény. Nem hallott még róla? Tóföldi a párnázott ajtót figyeli. Udvaronc — gondol­ja Televényiről, de különösebben nem érdekli a bugá­sa. Már csak azért sem, mert a könyökén jön ki ez a szöveg. A múltkor a pénztárosnőnek mondta el ugyan­ezt a gázsifizetéskor, azelőtt meg a büfésnőnek. Sajnos úgy adódott, hogy mindkétszer kénytelen volt végig­hallgatni. Most már nem. Ő különben sincs itt. Csak ketten döngicsélnek a szobában, ő egyszerűen elpárol­gott a tudatukból. Az „igazgató arca” még csak azt sem mondja, hogy menjen be, önmagától nem megy, azért sem. A párnázott ajtó újra megnyílik résnyire. Kovásznai kikukkant, körbenéz, észreveszi Tóföldit. — Rám vársz? — Igen. Hivattál. — Téged? — Az igazgató hangjában csodálkozás. — Margitka! A pár szétrebben. Televényi gyors „szervusztok”-kal távozik. — Mondja csak — nézi az „arcát” az igazgató —, nem történt valami félreértés? Ha jól emlékszem, Ser­­cegivel lenne megbeszélésem. Az „igazgató arca” több színt is vált ezalatt, majd ki­köt a fehérnél. — Elnézést — rebegi, míg nagyra tágult szemmel a naptárba mered —, csakugyan Sercegi van bejegyez­­ve ... Nem is tudom, hogy történhetett... Azonnal in­tézkedem ... Tárcsázik, hallózik, „kéretjük Sercegit” — mond­ja. És közben az igazgató felé is röppent egy feloldozást kérő pillantást. Tóföldi sóhajt, kihúzza magát. Nem haragszik az „igazgató arcára”, inkább valami sajnálattal elegy kí­váncsisággal tekint rá. Szeme mikroszkópja alá helye­zi, akár valamely vírust. Mert ha haragot nem is, de mélységes megvetést azért érez iránta. Őt összetévesz­teni Sercegivel? — Iszol egy kávét? — kérdezi az igazgató, mire Tó­földi beleegyezően bólint: — Igen, hát hogyne, hiszen azért jött. — Margitka, két kávét legyen szíves — utasítja az igazgató, és leül a Tóföldiével szomszédos bőrfotelbe. A zsebébe kotor. Kis fémszelencét vesz elő, felkattintja a fedelét. — Mézcukorka. Jót tesz a hangszálaknak. Pa­rancsolj. — Köszönöm — vesz ki egyet Tóföldi. — Sokáig szopogasd — mondja az igazgató —, úgy jobban hat. — Szopogatom — mondja Tóföldi. — Vigyázz, ne nyeld le, mert úgy már nem ér sem­mit. — Nem nyelem le. Az igazgató visszateszi a szelencét. Hallgatnak. Tó­földi csöndesen szopogatja a cukrot. — Van egy hármasom — mondja az igazgató. — Igazán? Gratulálok. Mi jött be? — 4, 16, 44. És tudod mi a legbosszantóbb? — Micsoda? — Hogy a tizenhármasra tippeltem, és a tizenkettest húzták. Na, mit szólsz? Ha eltévesztem, van egy né­gyesem ... — Fantasztikus! — mondja Tóföldi, és valóban úgy is érzi. Hát nem az? Megint megúszott egy napot fúrás nélkül. 1984-10. ÉLET ÉS TUDOMÁNY Pécsi Tibor: Mi okozza a verőeres trombózist? (Beszél­getés a DOTE II. számú Belgyógyászati Klinikának igaz­gatójával, dr. Rák Kálmán professzorral.) — Élet és Tu­domány, 1984. május 25. XXIX. évf. 21. sz. 646—647 ?. ESTI HÍRLAP Tájékoztató a MÁV munkájáról. (Dr. Bajusz Rezsőnek, a MÁV vezérigazgatójának püspökladányi tájékoztatója.­ — Esti Hírlap, 1984. máj. 16. XXIX. évf. 114. sz. 12. 1. FILM, SZÍNHÁZ, MUZSIKA Nádudvari ünnep. (Új művelődési központ —­­ fénykép­­felvétellel). — Film, Színház, Muzsika, 1984. V. 19. XXVI­. évf. 20. sz. — Napló-rovat 21. 1. HÉTFŐI HÍREK Pályázott a hortobágyi juhász. 651 békedal. Május 1 koncert Debrecenben. (Tudósítás a Hajdú-Bihar megyei KISZ-bizottság által meghirdetett országos békedalpályá­­zatról.) — Hétfői Hírek. 1984. május 2., szerda. XXVIII. évf. 18. sz. 4. 1. MAGYAR HÍRLAP Ahol a tűz — víz. Böszörmény bajban. (Belvízkárok Hajdúböszörményben.) — ,Magyar Hírlap, 1984. május 4. 17. évf. 103. sz. 5. 1. Emlékezés Györffy Istvánra. (Ismertetés a május 1-i debreceni rendezvényekről.) — Magyar Hírlap, 1984. május 5. 17. évf. 104. sz. 11. 1. MAGYAR NEMZET Mélykúti Attila: Kisvárosi névtáblák. (Közéleti képek Hajdúnánásról.) — Magyar Nemzet, 1984. május 6. XLVII. évf. 105. sz. 10. 1. Mátraházi Zsuzsa: Mulatni is engedd! A nádudvari kul­túrpalota első napja. — Magyar Nemzet 1984. május 15. XLVII. évf. 112. sz. 7. 1. Görömbölyi László: Az önállóságot is tanulni kell (A Debreceni Cipőgyár kilábalt a hullámvölgyből.) — Magyar Nemzet, 1984. május 23. XLVII. évf. 119. sz. 5. 1. NÉPSZABADSÁG Kun Miklós: Forradalmakba torkolló századelő. (Meny­hárt Lajos: Az orosz társadalmi-politikai gondolkodás a századfordulón.) — Népszabadság, 1984. május 3. XLII. évf. 102. sz. 7. 1. Rác T. János: Járatlan csapásokon is. (A közigazgatás átszervezésével Létavértesen a pártmunka irányítását a debreceni városi pártbizottság végzi.) — Népszabadság, 1984. május 4. XLII. évf. 103. sz. 1. 1. Akadémiai bizottságok a környezetvédelemért. (A Deb­receni Akadémiai Bizottság programja.) — Népszabadság, 1984. május 4. XLII. évf. 103. sz. 9. 1. Sarkadi László: Az igazság önmagában is szép. (Beszél­getés Mocsár Gáborral.) — Népszabadság, 1984. május 5. XLII. évf. 104. sz. 16. 1. Palkó Sándor: Gyakorlat a romvárosban. (A Hajdú­szoboszlón végrehajtott polgári védelmi gyakorlat.) — Nép­­szabadság, 1984. május 8 XLII. évf. 106 sz. 6. 1. Az országos békedalpályázat eredményhirdetése Debre­cenben. — Népszabadság, 1984. május 11 XLII. évf 09. sz. 6. 1. Sarkadi László: A kultúra otthona Nádudvaron. — Nép­­szabadság, 1984. május 12. XLII. évf. 110 sz. 16. I. Sáfrán István: Könyvgyár Debrecenben. Az Alföldi Nyomda.­ — Népszabadság, 1984. május 22. XLII. évf. 118.4. sz. 5. 1. A NÉPSZAVA ú*.. Csökken a telepszerű, növekszik a magánlakások építé­sének száma (Debrecen.) — Népszava, 1984. máj. 3. 112. évf. 102. sz. 12. 1. Vásár a Nagyerdőn. — Népszava, 1984. máj. 4. 112. évf. 103. sz. 16. 1. Feltételezett katasztrófa Hajdúszoboszlón. (Polgári vé­delmi gyakorlat.) — Népszava, 1984. máj. 5. 112. évf. 104. sz. 16. 1. Debrecen vízellátása biztosított — Népszava, 1984. máj. 6. 112. évf. 105. sz. 5. 1. Győrffy-ülés és -kiállítás. — Népszava, 1984. máj. 6. 112. évf. 105. sz. 6. 1. Em­őd Pál: A siker igazolja a kockázatot. (Helia—D a debreceni BIOGAL Gyógyszergyárban.) — Népszava, 1984. máj. 12. 112. évf. 110. sz. 4. 1. Több figyelmet fordítanak a városok zöldövezeteire. (Szeged, Debrecen, Pécs.) — Népszava, 1984. május 13­­,12. évf. 111. sz. 1. és 3. 1. Varga Zsuzsa: Az alkotó ember igényes. (Adalékok a Hajdú-Bihar megyei KISZ-bizottság békedalpályázatá­­hoz.) — Népszava, 1984. máj. 15. 112. évf. 112. sz. 3. 1. Üdülés és művelődés — hajdúszoboszlói módra. — Nép­szava, 1984. május 15. 112. évf. 112. sz. 6. 1. Varga Zsolt: Sok terv között elfolyik a szennyvíz. (Deb­receni helyzetkép.) — Népszava, 1984. május 17. 112. évf. 114. sz. 5. 1. Gyermekmüvese-osztály Debrecenben. — Népszava, 1984. máj. 18. 112. évf. 115. sz. 16. 1. PEDAGÓGUSOK LAPJA Szilágyi Józsefné: Ismét Püspökladány. (Az oktatás helyzete, feltételei.) — Pedagógusok Lapja, 1984. ápr. 20. XL. évf. 8. sz. 2. 1. TERÜLETI STATISZTIKA Tatai Zoltán: Az Alföld iparosításának negyedszázada. (Debrecenre vonatkozó adatok.) — Területi statisztika, 1984. XXXIV. évf. 2. sz. 167—183. 1. ÚJ TÜKÖR Kerényi Mária: Negyedszázad Debrecenben. (Beszélgetés Marsay Magdával, a Csokonai Színház operaénekesnőjé­vel.) Fotó: Keleti Éva. — Új tükör 1984. máj 6. XXI. évf. 19. sz. 27. 1. Szabó István: Nádudvar ünnepére. (beszéd) Elhangzott május 11-én a nádudvari művelődési ház avatásán. — Új Tükör 1984. máj. 20. XXI. évf. 21. sz. 5. 1. Új művelődési ház (két fotó az új nádudvari művelő­dési házról.) — Új Tükör 1984. máj. 20. XXI. évf. 21. sz. 43. 1. Szerkesztette: Surányi Béla Iiajűü-IUHAHI NAPLÓ - 19»«. JÜMIUB 8. [U

Next