Hajdú-Bihari Napló, 1984. június (41. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-09 / 134. szám
Tanuljon-e tovább a szakmunkás? Úgy gondolom, a kérdés átfogó vizsgálatára egy napilapban terjedelmi okok miatt nincs lehetőség, így egy részterületet szeretnék megvilágítani, előre bocsátva a néhány fontos tudnivalót. A szakmunkások számára tizenegy évvel ezelőtt nyílt lehetőség arra, hogy a középiskolát helyettesítő előkészítő tanfolyam elvégzése után felsőfokú oktatási intézményben tanuljanak tovább. Én így kerültem a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Tapasztalataim és a velem együtt végzett társaim tapasztalatát kívánom közreadni. Jelenségekről írok, amelyek nem teszik egyértelművé a címbeli kérdésre adandó választ. A szakmunkások egyetemi tanfolyamára jelentkező fiatalok kiválasztása komoly feladat — hiszen akár az előkészítő eredménytelen elvégzése, akár az egyetemi tanulmányok megszakadása magában hordozza az egyébként addig kiváló kollektíva bírálatát, Így aztán tapasztalat alapján óva inteném azokat a vállalatokat, amelyek miategy feladatmegoldásként körültekintés nélkül küldik az egyébként jó szakmunkásokat tanfolyamra, mert elveszthetik őt szakmunkásként is, ha nem bírja a környezet kritikáját. Mi a helyzet azokkal, akik elvégezték az egyetemet és a szerződésből adódóan ismét volt munkahelyükön kezdenek dolgozni? A debreceni előkészítőről hatan kerültünk Szegedre, és évismétlés nélkül hatan végeztünk. Az elmúlt két év néhány hónap alatt négyen számolták fel küldő vállalatukkal a kapcsolatot, hárman miidén különösebb civódás nélkül, a vállalat igenlése mellett változtattak munkahelyet. egy kolléga, amire ezek a sorok megjelennek, a munkaügyi bíróságon keresi igazát. Mi okozta a vállalat iránti hűtlenséget? Egy vállalat úgy gondolta, a korábban kialakított ügyvédi munkaközösségnek szóló eseti megbízás jobb, mint egy kezdő jogi előadó foglalkoztatása, így lemondott minden anyagi követeléséről és útilaput kötött a végzett jogásza talpára. A másik vállalatnál a kezdő jogász „előzetese” volt az igazgatási osztály adminisztrátorának, sőt esetenként a gépíró adott feladatot a jogásznak, az osztályvezető tudtával és belegyezésével. Nem csoda hát, hogy az előző évben végzett jogász után az őt követő is elhagyta a céget, sőt a megyét is. A harmadik évfolyamtársam egy jogászokkal telített megyében kapott munkát , miután a bihari nagyvállalat nemigen törődött azzal, mit csinál, vagy csinál-e egyáltalán valamit. A negyedik társam most egy községi tanácsnál próbál szerencsét, miután megunta az egy általános iskolát sem végzett négyórás kisegítő foglalkozású dolgozó számára sem megerőltető munka végzését. Maradtunk ketten. Közérzetünkről aligha lenne korrekt egy újság nyilvánossága előtt nyilatkozni. Azt azért úgy gondolom leírhatom, hogy nem azért maradtunk, mert máshol nem kellünk (ajánlatot kaptunk is), hanem talán az elmúlt két év alatt észrevettük a bizalomnak azt a jelét, amely a jövőt illetően reményre ad okot. S ha már itt tartunk, újabb kérdéskört jelent: hogyan sikerül a beilleszkedés a valójában régi, de a körülmények alakulása folytán új munkahelyen? Egyesek szerint ez elsősorban a visszajövőn áll. Mások azt mondják: rám úgy emlékeznek, mint aki örökké vastagon olajos volt, és ránézésre is gyerek, s most is így könyvelnek el. Van olyan is, aki egy csapásra egy egész világot akart megváltoztatni — tanulmányait hasznosítani —, a sajtó-ban oly sokszor hangoztatott közéleti értelmiségi szerepét eljátszani. Rádöbbent, a „sorban állás” üdvözítőbb. A diploma értékét a végzett munka adja — vallom és gondolom, vallják még velem együtt sokan. De aligha hiszem, hogy ahol minden különösebb vizsgálódás után lemondanak a diplomásról, a végzett munkát értékelték volna. Az előzőekben már szó volt a „közéleti értelmiségi” szerepéről. Úgy vélem, ez a terület, ahol a szakmunkásból értelmiségivé lett a legtöbbet vesztheti. Nézzünk konkrét példát: a jó képességű szakmunkás, akire felfigyeltek, négy és fél évre elmegy tanulni. A párttagfelvétele napirenden volt, de mert úgyis elmegy, levették a napirendről. Megsértődött? Valószínű. Az egyetemen többszöri unszolásra sem lépett be. Most értelmiségi lévén, az esélyei is kisebbek — no és ha az egyetemen nem kellett, most miért vegyük fel? Igaz is. A káderünk sértődött meg, vagy elfeledkeztünk róla? Más! Társadalmi megbízatás. Egy jó szakmunkásra oda kell figyelni, nemcsak a statisztika miatt, hanem azért is, mert a véleménye egyfajta hangulatot is közvetít. Mi a helyzet egy diplomás szakmunkással? Mint értelmiségi még nem bizonyított, és harminc év körül jár. Bizalmat szavazni neki nagyon kockázatos, hiszen ez csak idősebb kollégák terhére lehetséges. Társadalmi munka területén hasznosíthatóvá pedig csak az a diplomás képes tenni magát, akit e tevékenységéért még nem értek ökölvívónyelven szólva „övön aluli” ütések. Egy harminc év körüli szakmunkás szakemberként elfogadott (jó esetben megbecsült), egy harminc év körüli „megkésett diplomás” megpróbálja elismertetni magát, sok esetben olyanok által, akik szakmunkásként társadalmi megbízatást kaptak és esetleg a diplomásban riválist látnak. Beszélni kell arról a hátrányról is, amit ez az „átminősítés” jelent a család számára. Például: a korábban létezett „munkáslakás”akcióból kimaradtak azok, akik már nem munkások, óvodai, bölcsődei felvételnél aligha előny, ha valakinek a foglalkozása jogász. S ha előretekintek, három lányom egyetemi felvételénél aligha veszik figyelembe, hogy munkás múltam felszámolásával váltam értelmiségivé. Felvetődhet a kérdés: enynyi negatív hatás ellenére miért próbálkoznak oly sokan volt szakmunkások akár esti, akár nappali tagozaton diplomát szerezni? Nem szeretnék nagy szavakat használni, mégis röviden azt írhatom: napjainkban is vannak olyanok, akik érdemtelenül kerülnek „körön” kívülre , akiknek családi és anyagi körülményei nem tették (teszik) lehetővé a középiskola elvégzését, önbecsülésük (és nem túlbecsülésük) hajtja őket az iskolapadba. S hogy nem érdemtelenül, arra álljon itt egy adat: a tízéves SZET-es jubileum alkalmából kiadott kiadványban olvastam, hogy az egyetemre kerülő szakmunkások első félévi eredménye nem éri el a közepest, míg a befejező tanévben a hallgatók 72 százaléka jeles eredményt ért el. Tanuljon-e a szakmunkás? Úgy hiszem, kissé ellentmondásba kerülök, ha azt mondom, igen, hiszen bizonyítani a nehézségeket, a problémákat akartam. De ezek a problémák feloldhatók. S hát a feloldásában a tanult szakmunkások is részt vállalnak, ellentmondás már alig létezik. Dr. Éles András TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: Az igazgató arca Az igazgató arca: a titkárnő. Róla minden pontosan leolvasható. Tóföldi belép az ajtón, köszön, és legszívesebben már hátrálna is kifelé. Az „igazgató arca” borús, mint egy novemberi reggel, a köszönést szórakozottan elfelejti viszonozni, és elmerülten babrál valamely papírokkal. Tóföldi leül a bőrfotel szélére, a lábát maga alá húzza, kezét az ölében pihenteti. Olyan pózban görbéd most, mint egy ottfelejtett sportszatyor. Csönd van, csak a papírok surrogása hallatszik, és valami átható parfümillat lengedez. — Panaszunk van magára — szólal meg az „igazgató arca” királyi többesben —, dühösek vagyunk ... — Miért? — Tóföldi szájából úgy vergődik elő a kérdés, mint a nagybeteg lélegzetvétele. — Nem mondhatok többet — jelenti ki nyomatékkal —, de rövidesen megtudja ... Mindjárt kijön Televényi, és akkor bemehet Tóföldi agya lázasan dolgozik. Vajon mit követhetett el? Mi az, amiért hívatja az igazgató? Próbákról nem késett mostanában, a színpadon nem röhögtette a kollégákat, tudomása szerint mondani sem mondott olyat, ami esetleg rossz színben tüntetheti fel. Vagy valaki mégis sustorgott volna... ? De mikor? Tegnap este még barátságosan köszöntötték egymást az igazgatóval, sőt ő mondta meg neki a kihúzott lottószámokat. 4, 12, 16, 44, 53. Tehát este még nem. Akkor hát éjszaka vagy ma reggel? Sercegi. . . ? Megszegte volna az egyezségüket, és mégis hátba fúrta? Ez bizony lehetséges ... Esetleg Televényi...? Televényivel két napja nem is találkozott. Persze attól még elejthetett egy megjegyzést, hiszen mindennap együtt ebédelnek az igazgatóval. De most még délelőtt tizenegy óra, még nem ebédelhettek együtt, a tegnapi étkezésnél meg nem mondhatott semmit, mert akkor az már este érződött volna. Most áztatná bent? És az áztatási szünetben szólt ki az igazgató a titkárnőnek, hogy hívja be őt? Ez sem valószínű, mert már a portán várta az üzenet, reggel, amint bejött a színházba, hogy tizenegyre jöjjön az igazgatóhoz. Televényi hát mégsem lehet... Akkor hát kicsoda ... ? Nincs már idő sorra venni mindenkit, legfeljebb találgathat. Vizekinek a tegnapi próbán panaszkodott a vérnyomására: „már megint lent van — mondta —, valószínűleg időváltozás lesz”. Lehet, hogy Vizeki igazgatóváltozásnak ferdítve fújta be? De mikor? Éjjel a klubban? Televényi lép ki a párnázott ajtón, az „igazgató arca” egyszerű derűs lesz, mint egy rózsaszín napernyő. — Szevasz — veti oda Televényi Tóföldinek, majd kivesz egy cukrot a kávéfőző mellett álló cukortartóból, feldobja, elkapja, bekapja. — Margitka, szépségből, mint mindig, most is kitűnő. Mikor jön velem nászútra? — Ne vicceljen, Televényi — csilingel —, figyelmen kívül hagyja, hogy férjnél vagyok? — Igen — mondja Televényi —, teljesen figyelmenkívül hagyom. Mert a szépség nem lehet egy ember sajátja. Ez törvény. Nem hallott még róla? Tóföldi a párnázott ajtót figyeli. Udvaronc — gondolja Televényiről, de különösebben nem érdekli a bugása. Már csak azért sem, mert a könyökén jön ki ez a szöveg. A múltkor a pénztárosnőnek mondta el ugyanezt a gázsifizetéskor, azelőtt meg a büfésnőnek. Sajnos úgy adódott, hogy mindkétszer kénytelen volt végighallgatni. Most már nem. Ő különben sincs itt. Csak ketten döngicsélnek a szobában, ő egyszerűen elpárolgott a tudatukból. Az „igazgató arca” még csak azt sem mondja, hogy menjen be, önmagától nem megy, azért sem. A párnázott ajtó újra megnyílik résnyire. Kovásznai kikukkant, körbenéz, észreveszi Tóföldit. — Rám vársz? — Igen. Hivattál. — Téged? — Az igazgató hangjában csodálkozás. — Margitka! A pár szétrebben. Televényi gyors „szervusztok”-kal távozik. — Mondja csak — nézi az „arcát” az igazgató —, nem történt valami félreértés? Ha jól emlékszem, Sercegivel lenne megbeszélésem. Az „igazgató arca” több színt is vált ezalatt, majd kiköt a fehérnél. — Elnézést — rebegi, míg nagyra tágult szemmel a naptárba mered —, csakugyan Sercegi van bejegyezve ... Nem is tudom, hogy történhetett... Azonnal intézkedem ... Tárcsázik, hallózik, „kéretjük Sercegit” — mondja. És közben az igazgató felé is röppent egy feloldozást kérő pillantást. Tóföldi sóhajt, kihúzza magát. Nem haragszik az „igazgató arcára”, inkább valami sajnálattal elegy kíváncsisággal tekint rá. Szeme mikroszkópja alá helyezi, akár valamely vírust. Mert ha haragot nem is, de mélységes megvetést azért érez iránta. Őt összetéveszteni Sercegivel? — Iszol egy kávét? — kérdezi az igazgató, mire Tóföldi beleegyezően bólint: — Igen, hát hogyne, hiszen azért jött. — Margitka, két kávét legyen szíves — utasítja az igazgató, és leül a Tóföldiével szomszédos bőrfotelbe. A zsebébe kotor. Kis fémszelencét vesz elő, felkattintja a fedelét. — Mézcukorka. Jót tesz a hangszálaknak. Parancsolj. — Köszönöm — vesz ki egyet Tóföldi. — Sokáig szopogasd — mondja az igazgató —, úgy jobban hat. — Szopogatom — mondja Tóföldi. — Vigyázz, ne nyeld le, mert úgy már nem ér semmit. — Nem nyelem le. Az igazgató visszateszi a szelencét. Hallgatnak. Tóföldi csöndesen szopogatja a cukrot. — Van egy hármasom — mondja az igazgató. — Igazán? Gratulálok. Mi jött be? — 4, 16, 44. És tudod mi a legbosszantóbb? — Micsoda? — Hogy a tizenhármasra tippeltem, és a tizenkettest húzták. Na, mit szólsz? Ha eltévesztem, van egy négyesem ... — Fantasztikus! — mondja Tóföldi, és valóban úgy is érzi. Hát nem az? Megint megúszott egy napot fúrás nélkül. 1984-10. ÉLET ÉS TUDOMÁNY Pécsi Tibor: Mi okozza a verőeres trombózist? (Beszélgetés a DOTE II. számú Belgyógyászati Klinikának igazgatójával, dr. Rák Kálmán professzorral.) — Élet és Tudomány, 1984. május 25. XXIX. évf. 21. sz. 646—647 ?. ESTI HÍRLAP Tájékoztató a MÁV munkájáról. (Dr. Bajusz Rezsőnek, a MÁV vezérigazgatójának püspökladányi tájékoztatója. — Esti Hírlap, 1984. máj. 16. XXIX. évf. 114. sz. 12. 1. FILM, SZÍNHÁZ, MUZSIKA Nádudvari ünnep. (Új művelődési központ — fényképfelvétellel). — Film, Színház, Muzsika, 1984. V. 19. XXVI. évf. 20. sz. — Napló-rovat 21. 1. HÉTFŐI HÍREK Pályázott a hortobágyi juhász. 651 békedal. Május 1 koncert Debrecenben. (Tudósítás a Hajdú-Bihar megyei KISZ-bizottság által meghirdetett országos békedalpályázatról.) — Hétfői Hírek. 1984. május 2., szerda. XXVIII. évf. 18. sz. 4. 1. MAGYAR HÍRLAP Ahol a tűz — víz. Böszörmény bajban. (Belvízkárok Hajdúböszörményben.) — ,Magyar Hírlap, 1984. május 4. 17. évf. 103. sz. 5. 1. Emlékezés Györffy Istvánra. (Ismertetés a május 1-i debreceni rendezvényekről.) — Magyar Hírlap, 1984. május 5. 17. évf. 104. sz. 11. 1. MAGYAR NEMZET Mélykúti Attila: Kisvárosi névtáblák. (Közéleti képek Hajdúnánásról.) — Magyar Nemzet, 1984. május 6. XLVII. évf. 105. sz. 10. 1. Mátraházi Zsuzsa: Mulatni is engedd! A nádudvari kultúrpalota első napja. — Magyar Nemzet 1984. május 15. XLVII. évf. 112. sz. 7. 1. Görömbölyi László: Az önállóságot is tanulni kell (A Debreceni Cipőgyár kilábalt a hullámvölgyből.) — Magyar Nemzet, 1984. május 23. XLVII. évf. 119. sz. 5. 1. NÉPSZABADSÁG Kun Miklós: Forradalmakba torkolló századelő. (Menyhárt Lajos: Az orosz társadalmi-politikai gondolkodás a századfordulón.) — Népszabadság, 1984. május 3. XLII. évf. 102. sz. 7. 1. Rác T. János: Járatlan csapásokon is. (A közigazgatás átszervezésével Létavértesen a pártmunka irányítását a debreceni városi pártbizottság végzi.) — Népszabadság, 1984. május 4. XLII. évf. 103. sz. 1. 1. Akadémiai bizottságok a környezetvédelemért. (A Debreceni Akadémiai Bizottság programja.) — Népszabadság, 1984. május 4. XLII. évf. 103. sz. 9. 1. Sarkadi László: Az igazság önmagában is szép. (Beszélgetés Mocsár Gáborral.) — Népszabadság, 1984. május 5. XLII. évf. 104. sz. 16. 1. Palkó Sándor: Gyakorlat a romvárosban. (A Hajdúszoboszlón végrehajtott polgári védelmi gyakorlat.) — Népszabadság, 1984. május 8 XLII. évf. 106 sz. 6. 1. Az országos békedalpályázat eredményhirdetése Debrecenben. — Népszabadság, 1984. május 11 XLII. évf 09. sz. 6. 1. Sarkadi László: A kultúra otthona Nádudvaron. — Népszabadság, 1984. május 12. XLII. évf. 110 sz. 16. I. Sáfrán István: Könyvgyár Debrecenben. Az Alföldi Nyomda. — Népszabadság, 1984. május 22. XLII. évf. 118.4. sz. 5. 1. A NÉPSZAVA ú*.. Csökken a telepszerű, növekszik a magánlakások építésének száma (Debrecen.) — Népszava, 1984. máj. 3. 112. évf. 102. sz. 12. 1. Vásár a Nagyerdőn. — Népszava, 1984. máj. 4. 112. évf. 103. sz. 16. 1. Feltételezett katasztrófa Hajdúszoboszlón. (Polgári védelmi gyakorlat.) — Népszava, 1984. máj. 5. 112. évf. 104. sz. 16. 1. Debrecen vízellátása biztosított — Népszava, 1984. máj. 6. 112. évf. 105. sz. 5. 1. Győrffy-ülés és -kiállítás. — Népszava, 1984. máj. 6. 112. évf. 105. sz. 6. 1. Emőd Pál: A siker igazolja a kockázatot. (Helia—D a debreceni BIOGAL Gyógyszergyárban.) — Népszava, 1984. máj. 12. 112. évf. 110. sz. 4. 1. Több figyelmet fordítanak a városok zöldövezeteire. (Szeged, Debrecen, Pécs.) — Népszava, 1984. május 13,12. évf. 111. sz. 1. és 3. 1. Varga Zsuzsa: Az alkotó ember igényes. (Adalékok a Hajdú-Bihar megyei KISZ-bizottság békedalpályázatához.) — Népszava, 1984. máj. 15. 112. évf. 112. sz. 3. 1. Üdülés és művelődés — hajdúszoboszlói módra. — Népszava, 1984. május 15. 112. évf. 112. sz. 6. 1. Varga Zsolt: Sok terv között elfolyik a szennyvíz. (Debreceni helyzetkép.) — Népszava, 1984. május 17. 112. évf. 114. sz. 5. 1. Gyermekmüvese-osztály Debrecenben. — Népszava, 1984. máj. 18. 112. évf. 115. sz. 16. 1. PEDAGÓGUSOK LAPJA Szilágyi Józsefné: Ismét Püspökladány. (Az oktatás helyzete, feltételei.) — Pedagógusok Lapja, 1984. ápr. 20. XL. évf. 8. sz. 2. 1. TERÜLETI STATISZTIKA Tatai Zoltán: Az Alföld iparosításának negyedszázada. (Debrecenre vonatkozó adatok.) — Területi statisztika, 1984. XXXIV. évf. 2. sz. 167—183. 1. ÚJ TÜKÖR Kerényi Mária: Negyedszázad Debrecenben. (Beszélgetés Marsay Magdával, a Csokonai Színház operaénekesnőjével.) Fotó: Keleti Éva. — Új tükör 1984. máj 6. XXI. évf. 19. sz. 27. 1. Szabó István: Nádudvar ünnepére. (beszéd) Elhangzott május 11-én a nádudvari művelődési ház avatásán. — Új Tükör 1984. máj. 20. XXI. évf. 21. sz. 5. 1. Új művelődési ház (két fotó az új nádudvari művelődési házról.) — Új Tükör 1984. máj. 20. XXI. évf. 21. sz. 43. 1. Szerkesztette: Surányi Béla Iiajűü-IUHAHI NAPLÓ - 19»«. JÜMIUB 8. [U