Hajdú-Bihari Napló, 1998. március (55. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-02 / 51. szám

1998. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 „Első parancs: a földet eladni nem szabad” Erdőspuszta legjelentősebb integrációs lehetősége a szántóföldi zöldségtermelés □ Sanyó Gyula Debrecen (HBN) - Az Európai Unió tagjait már a szövetség meg­alapításakor is foglalkoztatta az egyes vidékek, régiók fejlődésé­nek egyenetlensége. A későbbi­ek folyamán ezeknek a mérsék­lése, kiegyenlítése egyre nagyobb szerepet kapott, s az Unión be­lül különféle alapokat létesítet­tek arra, hogy a különbségeket megszüntessék. A területfejlesz­tési tevékenység kihasználására az egyik legújabb tervezet az Er­dőspusztai Önkormányzatok Te­lepüléseinek Társulása vidékfej­lesztési programja. Az Európai Unió területfejlesz­tési „szótárában" szerepel az úgy­nevezett rurális vagy mezőgazda­­sági térség meghatározás. Ezen azokat a régiókat értik, ahol a GDP aránya az átlag 70 százaléka alatt van. Manapság a területi egyenlőtlenségek kiegyenlítésének olyan nagy szerepet szánnak nyu­gaton, hogy míg öt évvel ezelőtt az EU agráralapjainak még csak 10 százalékát használták erre a cél­ra, jelenleg mintegy 30 százalékát területfejlesztésre költik. A rurális térségek fejlesztésének problémáiról a megyei területfej­lesztési koncepció agrárkérdései­ről tavaly áprilisban tartott tanács­kozáson is szó esett, ahol a Deb­receni Agrártudományi Egyetem (DATE), a Debreceni Akadámiai Bizottság mezőgazdasági szakbi­zottsága, a Hajdú-Bihar Megyei FM-hivatal, az agrárkamara és a megyei területfejlesztési tanács szakemberei gyűltek össze. Az előadások, valamint a vitában résztvevők véleménye alapján ha­tároztak: a DATE szellemi kapaci­tását célszerű jobban bevonni a megyei területfejlesztési tervek ké­szítésébe. Dudics Sándor, a megyei FM­­, hivatal vezetője a tanácskozás után és a résztvevők támogatásá­nak ígéretével előterjesztést készí­tett a Földművelésügyi Miniszté­rium számára a kistérségi mező­­gazdasági fejlesztési tervek készí­tésének támogatásáról. Ennek eredményeként az FM-hivatal és a vidékfejlesztési főosztály megbí­zása alapján a DATE Szaktanács­­adási és Fejlesztési Intézetében Ku­­rucz Gyula professzor emeritus irányításával elkészült az Erdős­pusztai Önkormányzatok Telepü­léseinek Társulása vidékfejleszté­si programja. Az érintett önkor­mányzatok nemrég vehették kéz­be a program végleges változatát. Ebből az alkalomból váltottunk szót Kurucz Gyula professzorral, a tanulmány szellemi atyjával. Vidékfejlesztés és mezőgazdaság A professzor szavai szerint ők először arra vállalkoztak, hogy az Erdőspuszták vidékfejlesztési ter­vét készítik el. Közben rájöttek, hogy a terv, mint megnevezés nem szerencsés, mert az EU-ban ezen a projektet értik, vagyis azt, amikor már a konkrét megvalósulásról be­szélnek. Ezért egy olyan programot készítettek, amelynek számos olyan pontja van, amikből később ki lehet bontani egy-egy projektet. A vidékfejlesztési program és a területfejlesztés szemléletmódja kiegészíti egymást, illetve el is tér egymástól. A területfejlesztés alap­vetően gazdaságföldrajzi szem­pontú kérdésekkel foglalkozik, s arra irányul, hogy a hátrányos helyzetűeket miképp lehet felzár­kóztatni. Következésképpen a te­rületfejlesztési pénzekből csak meghatározott mutatók teljesülé­se esetén lehet támogatást igényel­ni. A vidékfejlesztés homlokteré­ben viszont a vidék legfontosabb termelőágazata, a mezőgazdaság áll, s emellett foglalkozik minden olyan kérdéssel, amely a mezőgaz­dasághoz kapcsolódik. A vidékfej­lesztési program készítői úgy vél­ték: ha igaz az, hogy a vidék gya­korlatilag egyenlő a mezőgazda­sággal, akkor vidékfejlesztést csak területfejlesztési forrásokból meg­valósítani nem tudnak. Tehát a vi­dékfejlesztéshez szerintük szüksé­ges, hogy az agrártárca rendelke­zésére álló mindenféle támogatá­si lehetőséggel számoljanak, s nem lehet figyelmen kívül hagyni a más tárcáktól elnyerhető támoga­tásokat sem. Az FM-hivatal ezt a koncepciót olyannyira magáévá tette, hogy már jelezték: a koncep­ciót úgy készítsék el, hogy ők a to­vábbiakban a mezőgazdasági tá­mogatások odaítélésénél erre tá­maszkodni tudjanak. Az integráció fontossága A sokoldalú, tényfeltáró mun­ka során több problémával is szembesülni kellett a program al­kotóinak. Az első az volt, hogy eb­ben a térségben a szó szoros értel­mében vett integráció gyakorlati­lag nincs. Addig, amíg az ország­ban létrejöttek és az FM támoga­tását élvezik az integrált termelé­si rendszerek, itt ennek Kurucz Gyula szerint nyoma sincs. Külö­nösen nagy probléma ez az inten­zív szántóföldi kertészeti zöldség­­termelés vonatkozásában. A má­sik gond, hogy ennek a térségnek a múltja alapvetően meghatároz­za a jövőjét is. Debrecen környé­kén gyakorlatilag felszámolódott minden téesz. Ezzel szemben Er­dőspuszta kedvezményezett tele­pülésein és Létavértesen jól műkö­dő szövetkezetek vannak. A kokadi agrármérnök polgár­­mester azt mondta: „Nálunk első parancs az, hogy földet eladni nem szabad". Létavértesen pedig úgy tartják: „még a koporsóban van a halott, de már érdeklődnek a föld után", akkora a kereslet. A programalkotóknak javaslataikkal abból kellett kiindulniuk, hogy a magyar mezőgazdaság vegyes ter­melési szerkezetű lesz, ahol meg­van a helye a különböző típusú szövetkezeteknek, társulásoknak és egyéni gazdálkodóknak is. A fejlesztési prioritásokat ezek figye­lembe vételével jelölték meg - kö­zép- és hosszú távon - konkreti­zálva bizonyos területekre: az inf­rastruktúrán, birtokviszonyokon és földhasználaton át az integráci­ós tevékenységen keresztül az ál­lami támogatási rendszerekig. Debrecen környékén például a város zöldséggel való ellátása volt az egyik jellegzetesség. Úgy vél­ték, hogy a Debrecen környéki köz­ségekben nem a családi jellegű kisgazdaságok lesznek a jellem­zők, hanem a kiegészítő gazdasá­gok. Egész más a helyzet az Er­dőspuszták úgynevezett kedvez­ményezett településein. Itt 1994- ben készítettek egy statisztikai fel­mérést, amely szerint a la­kosság 96 százaléka azt vallotta: konkrétan is részt vesz a mezőgazdasági ter­melésben. Az elmúlt tizen­öt-húsz év alatt itt olyan jellegzetes, intenzív kerté­szeti kultúra alakult ki, melynek az emberek elsa­játították a módszereit és megteremtették az öntözés feltételeit. Ezért a kedvez­ményezett térségben a programalkotók megítélé­se szerint a mezőgazdasá­gi lakosság megélhetésé­nek fő forrása nem a „nagy" növények (búza, kukorica) termelése, ha­nem az intenzív kertészeti kultúra lesz. Következés­képpen a programban az tükröződik, hogy hosszú távon feltételezhetően az intenzív kultúrákra nem alkalmas területeken egy­részt egy erős családi gaz­dálkodási típusú réteg ala­kul ki a maga 30-100 hek­táréval, a másik oldalon pedig a szövetkezetek in­tegrálni fogják a szolgálta­tási és egyes termelési te­vékenységeket. A programalkotók a leg­első követelménynek azt tartják, hogy érdekeltté kell tenni a helybélieket egy in­tegrációs szervezet kialakí­tásába vagy az abba törté­nő belépésre, ahol a terme­lői érdekeket figyelembe veszik, és az eredményből a termelőknek is méltá­nyos részt biztosítanak. E kistérség legjelentősebb in­tegrációs lehetőségének a szántóföldi zöldségfélék termelése-feldolgozása-for­­galmazása látszik. Ezért megkülönböztetetten cél­szerű fejleszteni, bővíteni a ma meglévő kapacitásokat. Biztos alapok kellenek Minden területfejlesztési és ál­lami támogatás odaítélésének cél-­ szerű feltételeként szabni a terme­­lési-feldolgozói-felvásárlói integ­ráció biztos alapokra helyezését. A térség legjelentősebb problémá­ja az állattenyésztés mennyisé­gi és minőségi fejlesztése. Itt példá­ul az álmosdi szövetkezet adottsá­ga jó alapja lehetne egy tejterme­lő és minőségi marhahúst előállí­tó integrált termelési rendszernek. A létavértesi Aranykalász Szövet­kezet pedig a legnagyobb sertés- és juhállománnyal rendelkezik. Ezeket ITR-be (integrált termelési rendszerbe) szervezve elláthatná minőségi anyaállománnyal a ser­téstenyésztést és juhászatot. A haj­­dúbagosi Scorpió Szövetkezet ser­téstelepe pedig a Debrecen kör­nyéki minőségi sertéshústermelés szervezője lehetne. Az Erdőspuszták vidékfejleszté­si programjában leírtakat az állami támogatások olyan komplex rend­szerével kellene segíteni, ahol a részmunkaidős és kisegítő gazda­ságokat társulásos formában, az eszközök beszerzésében, a kény­szergazdaságokat pedig, támoga­tásukat szociális jellegűvé átalakít­va támogatnák. A középméretű és családi gazdaságokat fejlesztési tá­mogatásokkal és hitelkedvezmé­nyekkel célszerű versenyképessé tenni. A nagyméretű, profitorien­tált gazdaságokat pedig - mint a versenyszféra szereplőit - főleg ex­portjuk bővítésével kell támogatni. Létavértes környékén a tormatermelésnek nagy hagyományai vannak Fotó: Napló-archívum Új menedékjogi törvény Budapest (MTI)­­ Háromféle vé­delmi helyzetet biztosít a Ma­gyarország területére érkezők­nek a március elsején hatályba lépett menedékjogról szóló tör­vény. Menekültstátust kaphat­nak a Magyarországon hazájuk­ban faji, vallási vagy politikai ül­dözöttek. Menedékes lehet az, aki hazáját megszállás, háború, etnikai összecsapás miatt hagy­ta el, illetve országában megsér­tik az emberi jogokat. Befoga­dottként kezelik a menekültügyi hatóságok azokat, akikre hazá­jukban halálbüntetés, kínzás vagy embertelen bánásmód vár­na. A most hatályba lépett tör­vény egyebek között rendelke­zik az orvosi szűrésről, a mun­kavállalási tilalomról, az ujjle­nyomat-rögzítésről. A jogsza­bály szerint másoduk­ az ügyin­tézés rendje: a bevándolási en­gedélyt kiadó közigazgatási hi­vatal elutasítja a kérelmet akkor, ha az illető itt-tartózkodása sér­ti a közbiztonságot, a közrendet. 4 Társasházi szabályok Budapest (MTI)­­ Az új társas­házi törvény március 1-jén lé­pett hatályba, amely az 1997-ben elfogadott jogszabályt váltja fel. Az új törvény lehetővé teszi, hogy a tulajdonostársak jelzálog­­bejegyzést kérjenek a hat hónap­nál hosszabb ideje közös költség­gel tartozó adósok lakására. A jelzálog bejegyeztetéséről és a fi­zetésmeghagyásról a társasház közgyűlése dönt. Továbbra is minden tulajdonostárs egyetérté­se szükséges az alapdokumentu­mok megváltoztatásához, többek között a társasházi alapító okirat módosításához, a szervezet mű­ködési szabályzatának elfogadá­sához. Ezenkívül ügyvédi ellen­­jegyzésre is szükség van. Ezen­túl határozatképes lesz a közgyű­lés akkor is, ha a tulajdonosok több mint 50 százaléka részt vesz a tanácskozáson. A törvény szi­gorította a pénzügyi ellenőrzés eddigi gyakorlatát, ezentúl min­den 50 lakásnál nagyobb társas­házban számvizsgáló bizottságot kell létrehozni. KOMMENTÁR T. SZŰCS JÓZSEF Minden kezdet... A hét végén két közérdeklődésre számot tar­tó eseménysor vette kezdetét Magyarországon. A futballbajnokság idei rajtját a szövetség elnö­kének „viharos” megválasztása, na meg a te­levíziós közvetítések körüli hercehurca „színezte”. A szokásos szezonkezdetkor csak az egyesületek, most viszont az MLSZ új veze­tői is azt ígérik, hogy minden „másképpen lesz eztán.” Nos, a klubok ilyen irányú ígéreteiben alighanem csak a ma született focidrukkerek hisznek, nekik viszont nincs összehasonlítási alapjuk a tekintetben, hogy mi az ígéretek tár­gya vagyis milyen lehet a jó magyar foci. Abban viszont sajnálatos módon még ennyi, gyakorlatilag semennyi tapasztalatunk sem le­het, hogy milyen is a jó magyar demokrácia. Vagyis egy olyan társadalom, amely a mosta­ninál és a korábbi években tapasztaltaknál job­ban megfelel a polgárok igényeinek. Illúzióink e tekintetben persze nem lehetnek, de a rend­szerváltozás idején táplált reményeinkből any­­nyit semmiképpen sem szabadna feladnunk, hogy „mehetne ez egész” az eddig tapasztal­taknál sokkal jobban is. A mögöttünk lévő esz­tendőkben ténykedő politikusok ígéreteiből ed­dig - teljesen függetlenül attól, hogy milyen pártszínekben tették - meglehetősen kevés vált valóra. Legalábbis azokból, amelyek a társada­lom legszélesebb körei számára tették volna igazán jó kedvvel és szívvel megélhetővé a de­mokratikus vívmányokat. S most nem csak ar­ra gondolunk, hogy milliókat érintően drasztiku­san csökkent az életszínvonal a rendszerváltás óta. Hanem például arra is, hogy az egyszerű köznapi magyar állampolgár - dacára a jogvé­dő intézmények működésének - az állammal, a különböző hivatalokkal, szolgáltatókkal, cé­gekkel szemben „békeidőben” talán soha nem volt olyan kiszolgáltatott, mint manapság. A hét végén rendben megkezdődött a pártok választási kampánya a májusi országgyűlési vá­lasztások előtt. Ami egyébként jelzi, hogy sze­rencsére legalább a politikai képviselet intéz­ményei megszilárdultak, s ez sem nevezhető kevésnek. Hisz a fiatal magyar demokrácia az­zal dicsekedhet, hogy (ha semmi nem jön köz­be) mindkét szabadon választott kormánya és parlamentje kitölti mandátumát, s a demokrati­kus játékszabályok szellemében adja át a ha­talmat az újonnan választottaknak. A választá­sokon azonban nemcsak a pártok, hanem a vá­lasztók is vizsgáznak. Hisz végül is az ő kezük­ben van, hogy kiket, mennyire felkészült, mi­lyen emberi, erkölcsi tulajdonságokkal rendel­kező jelölteket juttatnak a legfontosabb politikai testületbe. S még akkor is alapvetően fontos a tudatos voksolás, a minél magasabb részvéte­li arány, ha jelöltünkről később esetleg kiderül, hogy nem egészen olyan szeretni... illetve „választanivaló”, mint amilyennek a kampány­időszakban mutatta magát... , _ JEGYZET__________________ Boda István Piskóta Egyszerre hördült fel a „kenyérfront”. A „láncban” érdekelt szakértelem kórusban tilta­kozott, mondván, hogy a miniszterelnök már megint túlzásba esett. Állításával ellentétben a kenyér- és pékáru összességében csak tíz szá­zalékkal emelkedett. Szó sincs tehát húsz vagy harminc százalékról, az a politikai képzelet szü­leménye, kampányelőjáték, mesebeli érv a népszerűség történetében. Ők tudják - bújtam ki az állásfoglalás alól, bár mint fogyasztó szí­vesebben hallgattam a kormányfői érvelést, a gondoskodás tiltakozói együttérzését. Viszont nem akartam bedőlni a „háromhatvanas” vál­tozat demagógiájának sem, így hát maradtam a jól bevált taktika mellett: rábíztam az időre, a serpenyő majd csak billen valamerre. Az áremelés kényszere nálunk úgyszólván természetes izommunka. Az abban érdekeltek­nek majd megszakad a szívük, de kénytele­nek, mert különben padlóra kerülnek, csődbe mennek, be kell dobniuk a kesztyűt. Ilyenkor én annyira átérzem szorult helyzetüket, hogy az utolsó krajcáromat is - bár kuncog - ké­pes vagyok létezésük oltárán feláldozni. Leg­feljebb akkor szoktam eltűnődni, ha jövedelmi viszonyaikat firtatandó amolyan hűvös tartóz­kodással köztik: üzleti titok, amiből azért egy­másra lehet következtetni. Persze nekem nincs titkolni valóm s bármilyen szolgáltatást veszek igénybe fehéren-feketén rajta van: ennyi és ennyi az ellenértéke s az bizony lassan csilla­gászati. Különben jut eszembe a kenyérről: pékáru­ként debreceni csemege a „piskóta” is. Ez „tor­takarika, nettó tömege 350 gramm, készült: bú­zaliszt, cukor, tojás, állományjavító - hogy ez mit jelent? b. i. - felhasználásával”. A vita előtt ez 220 forint volt. Jelenlegi ára 330 forint. Hogy ez összességében belül vagy felül van a tíz százalékon nem firtatom. Marie Antoanette is, mikor panaszolták, a nép olyan szegény, hogy már kenyérre se telik neki ajábiggyesztve azt mondta: egyenek kalácsot. S részéről a dolog el van intézve.

Next