Hajdú-Bihari Napló, 2018. május (75. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-22 / 116. szám

4 Debrecen Az egykori Hatvan utcai református temetőből emlékparkot alakítanak ki Virágágyásokat, tá­jékoztatófalakat és hulladékgyűjtőket is kihelyeztek a Dorottya utcai temetődombra. Debrecen. Újdonságokra fi­gyelhetnek fel a Dorottya ut­cában megfordulók. Immár ugyanis a régi temetődombon állnak azok a táblák, amik az emlékpark részeként gazda­gítják a kirándulók ismereteit a nyughely történetéről. A Hatvan utcai temető emlékparkjának kialakítása közös projektben szerepel a Honvédtemető és Hősök Temetőjének rekonstrukci­ójával, valamint a Debrece­ni Köztemető hadisírjainak helyreállításával. Szabályos kis fakeresztek Mindez - miként a Honvéd­temetőnél felszerelt táblán olvasható - Magyarország kormányának megbízásából, a Honvédelmi Minisztérium 209,4 millió forintos támoga­tásával valósulhat meg. A Dorottya utcai informá­ciós táblák vaslemezekből készültek. Szövegük szerint a Hatvan utcai református temető helyét 1700 nyarán jelölte ki Palágyi Pál és Veres­marti János szenátor. A teme­tőkertben a debreceniek által évszázadokon át használt, népies díszítésű epitáfium­­mal (azaz sírfelirattal, dom­borművel) ellátott fejfák alatt pihentek az elhunytak. A Csokonai-obeliszktől nem messze szabályos kis fakeresztek őrizték az első világháború Debrecenben el­hunyt hősi halottainak emlé­két - olvasható a táblákon. A nagy háború idején járvány­temetőként használták. 1914 októberétől idekerültek a kü­lönböző fertőző betegségek­ben elhunyt katonák és orosz hadifoglyok. A Csokonai-obenszk­i járványtemető nyugati és déli részén négy parcellában nyugodtak magyar császári és királyi, porosz, német és orosz katonák. Külön parcel­lát alakítottak ki az izraelita vallású hősi halottak és az orosz hadifogoly katonák szá­mára. Megközelítőleg 900 külön­böző járványos betegségben elhunyt katona végső nyug­helye. Nyugodjanak békében! - fogalmaz a tájékoztatótábla. Az emlékkertben még nin­csenek padok, és a kórház kerítését se takarították le. A zarándokoknak azonban min­denképpen érdemes elidőzni­ük a Csokonai-obeliszknél is, ami a debreceni polihisztor, „Bereghszászi Pál terve sze­rint öntettetett Unghváron”, 1836-ban. A kis nemzetiszínű pántli­kával is díszített nyughelyen többek között ez olvasható: „Csokonai Vitéz Mihály szüle­tett 1773. Debreczenben meg­halt 1805. Hazafiai emelték 1836.” VASS ATTILA Régi fejfa a kórházfalnál Az új „Infófalak” egyike Csokonai sírhelye Sportos gyermeknap a Decathlonnal ■Játszósai­ A- és sportversenyek (ping-pong, tollaslabda, kosárlabda, roller, trambulin)­­ íjászbemutató, íjászverseny­­ a Fehérlófia Hagyományőrző íjász Egyesülettel Látványetetések és állatbemutatók pingvin séta, látogatás a kottáknál, ormányos medve etetés, zsiráf etetés. Kézműves sarok, arcfestés ,atás Matyi Zenés színházi Interakts A Debreceni Színjátszó Stúdió előadása Játszóház a Debreceni Cicavilág Egyesülettel A Vojtina Bábszínház Gyereknapi majálisa. Vitéz Lászlóval az Állatkertben­­ Vitéz László és az elátkozott malom című I vásári bábjáték Pályi János előadásában ll Közlekedésbiztonsági bemutató I a Debreceni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársaivi Mentési bemutató a DEKOft különleges Mentőcsoportjával w msmm 'ÁLLATKERTBEN Bí­zik A VIDÁMPARKBAN!, » 1 NAPLÓ “ Művészi tisztelgés a természetnek A madarak és fák napja alkalmából rendezett rajzkiállítást nyitották meg május 16-án, a Homokkerti Közösségi Házban. A különleges tárlat a hónap utolsó napjáig tekinthető meg az intézményben. (Az alkotók csoportját megörökítő felvéte­lünk a rendezvény megnyitóján készült). FOTÓ: MOLNÁR PÉTER ­ Jubileumi diplomaosztó a műszaki karon Fél évszázados diplo­maosztó ünnepséget tartott pénteken a Debreceni Egyetem Műszaki Kara. A ren­dezvényen - a műszaki kar történetében első alkalommal - harminc­két, 50 éve végzett egykori építőgé­pész-hallgató vehette át a díszoklevelét. FOTÓ: MATEY ISTVÁN ■ Stílus és bőrdíszmű A DSZC könnyűipari középiskolája bőrműves, stílus- és di­vattervező diákjainak évzáró kiállítása tekinthető meg június 17-ig az Újkerti könyvtárban. fotó: Hatey István Házi gyógyítás a múltban helytörténet. „Egy debrecen előadást dr. Brigovácz László új házi gyógyító élete a régi szerdán 16.30-tól a Bem téri századfordulón” címmel tart Méliusz-nagykönyvtárban. 2018. MÁJUS 22., KEDD ■ Béres Andrásra emlékeztek A 90 éve született, és 25 éve elhunyt néprajzkutatóra, a Debreceni Népi Együttes alapítójára, a Déri Múzeum egykori igazgatójára­­ Béres Andrásra emlékeztek pénteken, a Deb­receni Köztemetőben. fotó: derencsényi István m lA FTt) £4 siti ill * jggggi Magi! |||H menüi \w ) ? • HIRDETÉS

Next