Református Gimnázium, Hajdúnánás, 1922

­ 1891-től 1906-ig ismét hat osztályú volt. Az első felterjesz­tés az államsegély megnyerése és a nyolc osztályú főgimnáziummá fejlesztés érdekében 1890-ben történt, de ez a sikeresebb akció már az intézet második igazgatója, Nagy Elek nevéhez fűződik. 1896-ban a város egy modern épület céljára 6,000 . évi segélyt szavazott meg, az egyházzal közösen telket adományozott. 1899-ben Béresi Kálmán tank, főigazgató közvetítésével elkészült az állam segélyszerződés tervezete, amelyet Wlassics miniszter 1902. nov. 6-án írt alá. Az építés 1905. aug. elején kezdődött meg. 1906. szept. 1-én a 260,000 K költséggel emelt kétemeletes épületben megnyílt a VII. osztály. 1908. május 31-én volt az épület ünnepélyes felavatása, jan. 15-én az első érettségi vizsgálat. Egy modern interndtus létesítése céljából az első lépések 1912-ben történtek, de sikertelenül. Erre a célra 350,000 K ala­pítványi vagyona van. 1808 óta beiratkozott 8862, osztályvizsgá­­latot tett 8444. 1908 óta érettségi vizsgálatot tett 216 tanuló. Igazgatói voltak : Kruchio Lajos (1887 1896), Nagy Elek (1896—1920), Márk Imre 1920—). Az intézetben működött 1756 — 1857-ig 31 rektor, 1857-től ezideig 77 tanár. Az intézet a jelen évvel fennállásának 223-ik évét tölti be. Felügyelő, fenntartó és kormányzó testületek. A) A magyarországi református egyház Egyetemes Konventje. B) A tiszántúli református egyházkerület. C) A hajdúnánási ref. egyház. D) A főgimnáziumi igazgatótanács. Elnöke: Benkö Lajos, ref. lelkész, h. elnöke: dr. Pénzes Mihály polgármester. Tagjai: a ref. egyház részéről: Benkö Lajos, lelkész­elnök, dr. Csohány András, ügyvéd, dr. Csuka Lajos, ügyvéd, Ko­­lozsváry Mihály, ref. lelkész, Pénzes László, főgondnok, Hajdúnánás város részéről : dr. Pénzes Mihály, polgármester, dr. Berencsy Gyula, ügyvéd, dr. Berencsy János, ügyvéd, dr. Nagy Imre, főjegyző, dr. Szűcs László, tiszti főügyész, dr. Varga Sándor, tiszti orvos. A fő- II.

Next