Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1946-10-17 / 40. szám

Budapesten még sehol sem lehetett virslit, szalámit, szafaládét kapni, a Parlament étkezdéjében már igen. A hír szájról-szájra járt e pletykás vá­­rosban és a rossz nyelvek szerint so­kan csak azért igyekezetek belekap­csolódni a honi politikai életbe, hogy virslit ehessenek tormával vagy zafi­ban. Nem csoda hát, hogy a «büffé« központi hellyé lett — és miként Mik­száth gentii-politikusai egy tarokk­parti közben a Kaszinóban vagy Hugó Viktor konspiráló forradalmárai a pá­rizsi külvárosok pincéiben, a magyar politikusok az ételeiktől —­­ most már honfibútól is — párolgó falai között vetették-hányták m­eg a haza sorsát. E sorok írója, ki több éhes barátjá­val egyetemben — a megfelelő páto­szon, lelkesültségért felül — remek ét­kezési lehetőségnek találta azt a tényt, hogy Debrecenben az Arany Bikában ingyen ehettek és ihattak az első ideiglenes nemzetgyűlés képviselői (s emiatt jobb- és baloldali követekkel egyaránt konspirált, hogy bejusson a­­terülj asztalkámé-terembe), jól ismeri a m­agyar politikai élet étvágyát. Ná­lunk jobban csak a buffó főpincére ismeri, eki az egyszerűség kedvéért nevezzünk Sándornak , aki mélységes emberismeretét és rendíthetetlen opti­mizmusát abból a tényből meríti, hogy :Mér­e szerkesztő úr, itt volt már ér­dekvédelmi vita, itt volt már államosí­tási vita, itt már leszavazták a belügy­minisztert, itt volt már Drózdy—Kossz ügy — és aztán az ellenfelek mégis idejöttek és megették a töltött kápo­l­­át». Sándor úr szerint tehát, aki még enni tud, azzal és a körül nem lehet döntő baj. A harangokat akkor kell félreverni, ha a képviselők nem jönnek ütés előtt vagy után a büffébe. Mert — bár az ország belügye elég alaposan kavarog és zavarog — a képviselők szorgalmasan és pártkü­lönbség nélkül járnak oda. Sőt, mi­közben valamelyik szónok arról be­szél, hogy az ország sorsa ebben a történelmi minutumban fog eldőlni és az első padokban kipirult arcok jel­zik a pillanat fontosságát, a hátsó pa­dokban — pártkülönbség nélkül: kel­lemes moraj fut végig, mert Pali bácsi bejelentette, hogy káposztáscvekkedli lesz a büffében. Pali bácsi nem más, mint Hegymegi Kiss Pál, aki mint politikus nem tar­tozik a legnépszerűbbek közé, de bíiffé-vonalon csorbítatlan a tekin­télye, mert senki sem tudja elmondani olyan szépen, hogy miért szerette Szi­lágyi Dezső a félig nyers marhaírást és hány helyen ebédelt egy nap? Éppen ezért benn a büffében szíve­sen keresik fel a képviselők azt az asztalt, ahol Pali bácsi szokott ebé­delni Stühmerné Oberschall Ilma, Su­lyok Dezső és De­sewffy Gyula tár­saságában. A bílifé másik közkedvelt asztala az ajtótól jobbra lévő, ahol Balla tájékoztatási miniszter úr szokta foglalni ez eseményeket jellegzetesen vehemens humorával fűszerezve, mely nem kímél múltat, jelent és jövőt.. A kisgazdapárt n­agygazda képviselői vi­szont az ajtótól balra lévő asztalt ke­resik fel legszívesebben, ahol dr. Szabó István állam­miniszter úr ül az asztal­főn, aki rendszerint mé­g ide is elhozza a jóízű és semmivel sem pótolható Hegymegi-Kiss Pali bácsi, a magyar politikai élet­­nyesmestere házait —— ezt tette már ez Arany Biká­ban is, kértünk is ám a fehér kenyeré­ből, mert nem láttunk olyat akkor már hónapok óta. A Parasztszövetség ifjú funkcionáriusa, aki az állam­miniszter úr hosszas megfontolás és habozás után eltökélt sör- vagy kis­fröccsrendeléseit szokta végrehajtani, ide-oda cikázik az asztal és a söntés­pult között, mint egy nyugtalan szel­lem. De láttuk már sokkal nyugtala­nabbul is cikázni ezt a fiatalembert, aki különben közeli bizalmasa a kis­gazdapárt új vitarendezőjének, a disz­tingvált egyéniségű — ő az egyetlen, aki rendszeresen franciasalátát eszi ki — Andaházi-Kó­nya Bélának. Ez ak­kor volt, mikor Vócsa Ferenc nem fogadta el Rajk László belügyminisz­ter válaszát és a *B. Szabó-asztal törzstagjai felálltak a helyükről, hogy nohát, most már öle is bemennek a terembe. A fiatalember izgatottan próbálta elállni a képviselők útját: — Az istenért, Gazsi bácsi, az Is­tenért, Gere­bár, üljenek vissza, olyan finom töltöttkáposzta lesz öt perc múlva, hogy olyat még sohasem ettek!... — Node — mormogták a Gazsi bá­csik és Gergő bá'­k —, ezt már mégse hagyjuk... —, és bementek a te­rembe. A Nemzeti Parasztpárt képviselőit viszont nem fenyegeti ez a veszély, mert Kondor Imrén, Lánásin és Gém Ferencen kívül nem igen szoktak a teremben tartózkodni és nem egyszer láttuk, hogy parasztpárti képviselők melegen gratulálnak valamelyik Kis­gazda, sőt Szabadság-párti képviselő­nek — a büffében. Érdekes, hogy Balogh István, aki­nek gourmand voltáról és a­­fehér asztal politikájáéban való ismeretei­ről legendák szaladnak a városban, nend igei­ jár a büffébe. A Páter a folyosón szokta lebonyolítani tárgya­lásait. A folyosó azonban merőben más világ, mint a büffé! A pártvezérek közül Rákosi Mátyás be szokott nézni a büffébe, de sohase ül le, csak a pult előtt állva eszik valamit, miközben — fejét kissé ol­dalra hajtva — rendszerint tárgyal valakivel. Rákosi csak nagyon keve­set és könnyű dolgot eszik. — «diétás» — adja meg a felvilágosítást Sándor főúr. Szakosits Árpád viszont, nem veti meg a töltött káposztát, ő sokat ebédelt együtt Gordon Ferenccel. Kotrács Béla — akit e sorok írója már látott együtt étkezni Révai Józseffel, a Evangélium, a­­i Szent Akos láto­másai — izgatottan és gyorsan eszik. (Ebben különben hasonlít Révaira.) Kisszi viszont, aki Orbán Lászlón kí­vül kétségkívül a legizgato­ttabb tagja a t. Nemzetgyűlésnek, megfontoltan, lassan és sporeiózva­ eszik. Nem folytatjuk azonban tovább, búcsút mondunk a Parlamenti büffé kies tájainak, így cselekszünk, mint az a kisgazda-képviselő, aki a múlt­koriban lemondott a mandátumáról és amikor megkérdezték tőle, hogy miért hagyja el ilyen döntő pillanat­ban e helyit, így felelt: — Úgy értem, hogy már eleget tettem a kötelességemnek!... !• Xopéet Bálé­s Kivet Jövet, amint éppen nem egymást eszik Törzsvendégek a büffében (Vasi rajzai) Zürich, október Herold Nicholson, a híres író és a Feed­making című­ könyv világhírű azelsője, a párizsi béketárgyalások alatt a BBC politikai kommentátora volt. Az egyik svájci nagy lap, a Weltwoche munkatársa kérdéseket in­tézett Nicholsonhoz. A k­eteő kérdése a következő volt: Várjon a tapasztalatai alapján lehetségesnek tartja, hogy Né­metországot a jövőben meg lehet sze­lídíteni? Nicholson így válaszolt: Nem tudnék nemmel válaszolni, mert ez részemről defektista álláspont lenne, de igennel se felelek, mert a német jellem 1848 óta vagy még He­gel óta a bizonytalanság érzetével van megmérgezve. Valójában a német tör­­ténelem nem egyéb földrajzi, politikai és kulturális bizonytalanságnál. Tu­dom és hiszem, hogy a német nép lé­nyegében nagyon nervózus tömeg és nem tudott ettől az idegességétől, ahogy ezt a franciák kulturális téren megtették, megszabadulni. A németek az idegességüket csak zenei téren vetették le, azonban a zenének nincse­­nek keresztmetszetei és a német nép­nek éppen keresztmetszetekre van szük­sége. A németek ebben a háborúban még jobban közeledtek az Istenek alkonya lelki komplexumához és a jö­vőben a nagy bizonytalanság náluk még inkább nőni fog. A németek csakis akkor szelidíthetők meg, ha vis­­szanyerik az önbizalmukat, de azt nem látom most megvalósíthatónak. A magam részéről én Németországot mindig védtem és a vansk­tartizmus ellen foglaltam állást. De azt akartam és azt szerettem volna, hogyha a né­meteknek önmagukhoz éppen annyi bizalmuk lett volna, mint amennyi nekem volt velem szemben. A második kérdés a következő volt: Vajjon jók voltak-e a párizsi konfe­rencián alkalmazott módszerek? — Engem az új módszerek meglep­tek, azonban ha ezeket e módszereket bíráljuk, akkor elmondhatjuk, hogy ezek elkerülhetetlenek voltak. Minden bölcsde tudja, hogyha kikerülhetet­len dolgokkal van dolga, sokkal jobb, ha annak előnyeit kihasználja és a hátrányokat nem veszi figyelembe. Kétségtelen, hogy a párizsi módszerek, különösen, ami a nyilvánosságot illeti, erősen fejlődni fognak és a nyilvános tárgyalásokat a „nagy négy" bizalmas tárgyalásai is kiegészíthetik. A harmadik kérdés ez volt: Várjon Churchillnak az a zürichi ki­jelentése, hogy csak a francia-német együttműködés enyhítheti az európai zavart, fedi az ön véleményeit . Nem tudom elviselni, hogy más véleményem legyen, mint Churchillé. Azt hiszem igaza van, hogy ha azt gondolja, hogy a nyugateurópai rend­nek a francia-német megegyezés le­hetne az alapja, de azt tudom, hogy nincs igaza, ha ezt mondja. — Azt hiszem, hogy har­min­c éven be­lül a világ nagy gazdasági blokkokba csoportosul és nem a népek politikai egyensúlyára lesz felépítve. Igaza van azonban Bevtnnek, amikor azt mondja, hogy a jövendő világbéke re­gionális gazdasági komplexumokra le­het felépítve. Ez a folyamat azonban csak nagyon lassan alakul ki. Churchill jelentősége abban áll, hogy olyan dol­gokat mond, amelyeken gondolkozni kell Jellemének egyetlen hibája talán csak az, hogy a gondolatai sokszor zavaró hatást váltanak ki, de ez csakis hihetetlen gyors gondolkozásának a következménye. Nem akarom azonban Churchillt kritizálni, de nincs senki sem a világon, akinek annyit kö­szönhetnénk, mint éppen neki. Mi a vele szemben érzett adóságunkat so­hasem törleszthetjük le. Arra a kérdésre, hogy az 1946-os béke az 1919-es békével szemben hala­­dást jelent-e? Nicholsoft határozottan nemmel vá­laszolt. Dr. Kockás Gyula egyetemi tanár Sopronkőhidán fogolytársa volt Bajcsy-Zsilinszky Endrének, aki kivégeztetését megelőző napon rábízta kultúrpolitikai elgondolásait azzal, hogy szabadulási után hozza azokat nyilvánosságra. En­nek a kegyeletes kötelezettségnek kíván eleget tenni ..Bajcsy-Zsilinszky Endre kultúrpolitikája" című könyvével, amely ismerteti az ellenállási mozga­lom mártír vezérének posthumus kul­­túrprogramját és figyelemreméltó ja­vaslatokat tesz oktatásügyünk újjá­szervezésére MAGYAR ÓCSKAVAS- FÉM- ÉS GÉPKERESKEDŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETE BI"It­al'EST V.DOr­OTTYa­ U. 1,II.5. TELEFON: 181-763, 188-818 ÁLLAMI EGYEDÁRUSÁGI (19 tabieta) kiváltható a dohánváru­sokn­ál .HALADÁS: 287

Next