Haladás, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-01-02 / 1. szám
MMM. ÉVFOLYAM " " ' " v . i íj " , . jffe-' 'f "I-k".' •" V # 7 . FŐSZERKESZTŐ ZSOLT BÉLA írta: ZSOLT BÉLA Polgártársaink, íme, megértik ezt az újévet is, anélkül, hogy megvalósultak a jóslatok, amelyekkel tavaly Szilveszterkor jóakaróink kecsegtettek. Hála a jósorsnak, mindmáig nem kötöttek fel bennünket, holott tavaly ilyenkor megígérték nekünk, hogy Szilveszterre elkerülhetelenül lógni fogunk, mert ezt a rombadöntött országot újra fel akarjuk építeni. S mert azokat, akik az országot elpusztították, meggyalázták, elárulták s eladták, merészeltük megbüntetni. S mert azok ellen, akik újra romba akarják dönteni és újra el akarják adni, meg akarjuk védeni. Mindmostanig élünk tehát .Út Nyugatról hazatért honfitársaink eddig még nem telepítették viszsza a hazai földbe a régi akasztófákat s nem hozták vissza a régi hagyományos láncokat és a bikacseheket sem. S ugyanígy nem vált valóra,a másik ostoba jóslat sem, holott az öntött ólom azt is tanúsította , hoggy mire sir et tücdur, az ország ismét elveszti függetlenségét s örrendelkezését és a nagy győztes szomszéd tartozéka lesz. Íme annyira nem lettünk a nagy Szovjetbirodalom alkatrészévé, hogy egy év alatt zavartalanul nagyra nőhetett nálunk egy impertinens ellenforradalmiság, amely hovatovább azt sem akarja tudomásul venni, hogy már nem élünk a német birodalom életterében. A tavalyi jósok tehát, akik kitaposott beleinkből akartak jósolni, megbuktak. De valljuk be őszintén, polgártársaim: mi sem voltunk tévedhetetlenül providenciálisak. Túlbecsültünk akadályokat, amelyeket a demokrácia csodával határos módon leküzdött, s alábecsültünk nehézségeket, amelyekkel máig sem tudtunk megbirkózni. Amikor kimásztunk a pincéből, a végignéztünk rongyainkon, s lemértük az elpusztított és kifosztott ország bukását, azt hittük, hogy nemzedékek évszázadnyi erőfeszítésére lesz szükség, hogy házainkban ismét lakni, az utcákon, utakon és vasutakon közlekedni, a sötétben világítani és a hidegben melegedni lehessen s hogy a hidak ismét összekapcsolják a folyók partjait. Nos, másfél év alatt e feladatok tekintélyes részét elvégeztük. S ha technikai, gazdasági és szociális feladataink még számosak is, s ha még sok is a rom és temérdek is a koldus — ki hitte volna ma eggy éve a jósnak, hogy 1946 karácsonyára ilyen istenkísértően csillogó lesz a belvárosi vásár, s a falukon ilyen dús a disznótor? Még sok minden vanhátra, de az elmúlt év tapasztalatai alapján most már mindenfajta okkultizmus nélkül remélni lehet, hogy az ország természetes életereje, s legelsősorban munkás népe a további próbát is állja. Az anyagi nehézségeket tehát sok tekintetben túlértékeltük, ugyanakkor azonban alighanem túlságosan lebecsültük az erkölcsieket és a szellemieket. Nem tudtuk, hogy könnyebb egy ezeréves rendszer politikai, gazdasági és társadalmi romjait eltakarítani, mint erkölcsi szemétdombját. Nem tudtuk, hogy könnyebb egy földalatti várost nappali fénybe borítani, mint megvilágítani az elsötétített szíveket , hogy kisebb feladat a vasutak menetrendszerű közlekedését a szétbombázott síneken helyreállítani, mint az agyak tekervényein elindítani az értelmes és emberséges gondolatokat. Itt vagyunk, nem akasztottak fel bennünket, nem lettünk tagállam, a földreformból nem lett éhinség s gépeink már motollálnak — a gonosz jósok sorra megbuktak! Van stabil pénzünk is, de újév reggelén önkínzó őszinteséggel meg kell állapítanunk, hogy erkölcsi rendünk stabilitása meg sem közelíti a forintét. A demokrácia a szellem békívóit is lerázta— most végrege a hallgatás, a dadogás, a szellemi öncsonkítás korszakának, amelyre az elnyomatás éveiben a költő és a gondolkodó rákényszerült! De hol a költő és a gondolkodó, a demokrácia költője és bölcselője? Íróink fanyalognak, s azok is elvonulnak, akik a múltban a politikai udvaronckodást nem tartották összeegyeztethetetlennek az írói és tudósi ranggal, vagy különböző jogcímeken elszállingóznak, dezertálnak, tanulmányutakra, konferenciákra. S már nem is a költőt és a gondolkodót reklamáljuk — de hol van a demokrácia kulturpolitikusa, Eötvös József, vagy Trefortja, s ha ilyen nem terem minden bokorban, hol van legalább 1946 újévén egy árva közoktatásügyi miniszter, hogy végre véget vessen ennek a szánalmas szellemi, gazdátlanságnak, amelyben eddig a demokrácia nevelésügye tengődött? " Hónapok óta nincs felelős irányítója a magyar iskolának s mintha erre a vá-. . kuumra már be is rendezkedtünk "-IsS*5'" . "^tf^" tjrfdiszter sikertelen szereplése mégsem sorvaszthatta el ennek a munkakörnek jelentőségét, nem csinálhat belőle olyan csökevényt, mint amilyen például az udvarnagyi bíróság volt, vagy az In partibus infidelium püspökségek. Egy tehetetlen miniszter még nem lehet ok arra, hogya demokrácia újabb egy esztendőre feladja az ifjúságot, s átengedje a javarészt továbbra is ellenséges iskolának! Mondom, polgártársaim, optimistán jósoltunk, amikor ma egy éve azt hittük: ha a következő esztendőben sikeresen megbirkózunk az anyaggal, előbbutóbb automatikusan hozzáidomítjuk a szellemet és az erkölcsöt is. Talán ha ugyanannyi erőfeszítéssel és személyes becsvággyal kíséreltük volna meg az értelem és az erkölcsi közszellem átalakítását, mint amekkora lendülettel a társadalmi és gazdasági rend átszervezéséhez láttunk, ezeken a területeken is tüneményesebb mérleggel zárulna az év! De önkínzó őszinteséggel meg kell állapítanunk, hogy a szellemi megújhodásért alig történt valami. S erkölcs dolgorm sem voltunk olyan kérlelhetetlenek, amilyenekké már, régen válnunk kellett, volna, mióta tudjuk, hogy a közéleti és közhivatali erkölcstelenség saját sorainkban is pusztítva! volt az elmúlt évben az elrettentően attraktív monstre panamaper, amely végre azokat a valóban nagyszabású csirkefogókat állította volna a bíróság elé, akik elvették a munkás kedvét a munkától, a polgárét az adófizetéstől, a tisztességes ember kedvét a további tisztességből? Igen, polgártársaiéi, ezek a kíméletlen feladatok még hátra vannak. Nem akarom itt eldönteni a vitát, várjon a társadalmi és gazdasági átalakulás szükségszerűen maga után vonja-e a megfelelő szellemi és erkölcsi megújhodást, vagy sem. Lehet, sőt bizonyos, hogy évtizedek alatt effajta szinkronizálódás valóban be is következhetik. De pillanatnyilag még úgy érezzük, hogy a demokrácia nagyszabású anyagi fejlődése, vitathatatlan gazdasági, technikai és szociális alkotásai egyelőre csak olyan díszletek, amelyek között idegen darabot játszanak — a múlt nyelvén, a a uuu «^tem^Xi • és gyakran alávaló erkölcs? szemlélete szerint! A felosztott nagybirtok és az államosított nagyipar pompás színpadi képek, de a súgólyukból sokszor még az ellenforradalom súg pimaszul s a gázsi még mindig jobban érdekli a hőst, mint a szerep, amelyre a nép kijelölte" Polgártársaim, ellenfeleink szerencsére rosszul jósoltak, nem kötöttekfel bennünket S nem vesztettük el függetlenségünket és önrendelkezésünket sem. De mi is rosszul jósoltunk,, mert azt hittük, hogy ha a demokrácia megteremti a tűrhető anyagi feltételeket az új élet megkezdéséhez, az emberek valóban új életet kezdenek. Az emberek nagy része azonban sehogyse im akar új életet kezdeni. A demokrácia talán tévedett, amikor túlságos egyoldalúsággal kezelte a test és az anyag érdekeit és kérdéseit a szellem és az erkölcs rovására , s lehet, hogy a társadalmakban ezért fajult majdnem cinizmussá a vegetatív és a hedonista célok értékelése. De polgártársaim, a most következő év végre legyen a harcé, az iskoláért és a tisztességért is! Ha a munkások nagyon helyesen és igazságosan, felvonulnak a parlament elé és a sikerek megbüntetését és a gazdasági élet könyörtelen megtisztítását követelik, mi, haladó polgárok és értelmiségiek követeljük, ami elsősorban ránk tartozik: a demokratikus iskola megtisztítását azoktól a szellemi csempészektől, akik ma is továbbadják a múlt stupid és gonosz dugáruját fiainknak! S követeljük a demokratikus közhivatalok megtisztítását nemcsak a kis, de a nagy tolvajoktól is, mert ezek nemcsak a közpénzt lopják el, hanem már-már utolsó illúzióinkat is elrabolják..". Hozzád megy szivem, itt szaron dadog, Hazámért reszketek, magyar . A népekkel ha haragod vagyon, .1 magyarra ne haragudj nagyon. Ne haragudj rá, bánét ne keresd, Bocsáss meg néki, sajnáljad, szeresd. Szeresd, vigyázz rá istenem atyám, El ne vesszen veszejtő éjszakán. Távol népekhez hire el nem ér, Hogy olyan jó, mint falat kenyér, Hogy nem szokott senkit se bántani, Lassú dallal szeretne szántani. Édes istenem te tudod magad, "A bárány nála nem ártatlanabb. Te tudod ezt a fajtát, mily becses,Milyen takaros, mily kellemetes. Te látod életét minden tanyán Te hallod a szavát, édes anyám. Barna kenyérnek te tudod izét, Te tudod a Tisza sárga vizét. Te tudod, hogy itt mügén szívesen Hempereg a csikó a füvesen, Tudod a nyáj kolompját, ha megyen, Édes szállónkét tudod a hegyen, S keserű könnyeink tudod»Uram, Hogy mennyit is szenvedtünk csakugyan, Hogy víg esztendőt várunk mindenét, Hisszük, hogy lesz még a szöllő, lágy? kenyér. Ók keljetek a magyart védeni Ti istennek fényes cselédei Gazdádnak mondd el arany arcá Nap,írondd el szerelmes délibábodat. A Balatont dicsérjed tiszta Hold, Ilágy szebb tükröd a Földön sohse volt. Csillagok értünk könyörögjetek: Kis házak ablakába reszketeg Szerteszél este mennyi mécs ragyog ... Könyörögjetek értünk csillagok •Ezt a verset 1914-ben, az első világháború Mérésekor írta a költőt. A kultuszminiszter betetétette az iskolai olvasókönyvekbe. JjSszal Mari végigzavalta országon a* ~~ImádsiSfr'-f~t. A kántorok mint a zsoltárt, tígy énekeltették a templomokban. Később azután a leventeünnepélyeken is szavaltatták de a leventeoktatók utasították az ifjakat, hogy mint Mécs László költeményét jelentsék be a* „Imádsága-ot. Az első zsidótörvény tárgyalásakor Rajniss Ferenc vezércikkben pocskondiázta le a» „Imádság"-ot az „Uj Magyarságában. i _ 4 •irta: 37*ép -Crnó my* Ki ülsz az égben a vihar felett, Én istenem hallgass meg engemet. •I MM