Siketek és Nagyothallók, 1977 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1977-12-01 / 12. szám

6 SÍM I I К FS \ЛГ.УОТИЛ1 FOK Csoportjainknál az elmúlt hónap a decemberi ünnepekre való készülődés jegyében telt el. A foglalkozásokra, összejöve­telekre rányomta bélyegét a tél: kevesebb szabadtéri program szerepelt a tervekben, s megnőtt a tárlatlátogatások, kulturális megmozdulások száma. Több szervezetünknél jól sikerült bált rendeztek. A szervezeti­ élet fontos eseménye volt a még hátralevő vezetőségválasztások folyamatos lebonyolítása. Novemberben Szegeden és Nyíregyházán választotta meg a tagság a helyi, illetve a megyei vezetőket. Budapest A Nagy Október emlékünnepsé­gén emlékeztek meg a csoport társadalmi munkásairól. Id. I­ ő­­wenstein Pál, a csoport elnöke több mint 17 aktív társadalmi munkásnak adta át a kiemelkedő munkáért megérdemelt jutalma­kat. Intenzív kapcsolatot tart fenn a csoport a Siketek Sport Clubjá­val. Legutóbb november 12-én jól sikerült bált rendezett a két szer­vezet. Színjátszóik részt vettek a za­laegerszegi területi kultúrverse­­nyen. A szereplőkkel közel száz budapesti tag utazott el megnéz­ni a versenyt és a csoport be­mutatóját. A nőbizottság minden csütörtö­kön összejövetelt tart. Ezeket a teadélutánokat filmvetítéssel te­szik emlékezetessé. A hónap végén hangulatos Ka­­talin-bált rendezett a csoport. De­cembertől, az összejövetelek al­kalmával ismét elindul a „Játék a betűkkel” vetélkedő, ami közked­velt a budapesti tagság körében. Eger :A nyugdíjasok napját teadél­utánnal kötötték egybe. A csoport társadalmi bizottsága sokat segí­tett a rendezésben. A kézimunka­­szakkör is rendszeresen dolgozik. Az általuk készített kézimunkák­ból jutalmazták meg a csoport aktíváit. Gyöngyös November 6-án összevont klub­napot tartottak. Itt emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. Az ünnepség után jutalmakat adtak át a csoport társadalmi munká­sainak. Taggyűlésükön Juhász András színes diafilmmel illusztrált elő­adást tartott hazánk fővárosáról. Hódmezővásárhely Vezetőségi ülésükön a megol­dásra váró feladatok szerepeltek napirenden. Előző nap ifjúsági kérdésekkel foglalkoztak. Ezen a megbeszélésen részt vett a klub vezetőcége is. Tanfolyamaik szeptember óta rendszeresek. A szájról olvasó tanfolyamon­ hetente egyszer tesztlapos vetélkedőt tartanak. A legjobb három helyezett, a há­romhetes értékelés után, tárgyju­talomban részesül. Megszervezték a munkavédelmi oktatást is. Az előadásokat pénte­ki napokon tartják. Kaposvár A szájról olvasó tanfolyamot — főként fiatalok —, mintegy 20—25 fő látogatja rendszeresen. Az összejöveteleken folynak a házi sakkverseny előkészítő mér­kőzései. A verseny előreláthatóan januárban ér véget. A zalaegerszegi kulturális ver­senyre sokan elutaztak a csoport tagjai közül. A fiataloknak ta­nulságul szolgált a verseny és fon­tolgatják, hogy esetleg Kaposvá­ron is hasonló próbálkozásba fog­nak. „Barátság hídja” címmel nem­zetközi fotókiállítás volt a Somo­gyi Képtárban, amit csoportosan látogattak meg a szervezet tag­jai. Kecskemét Taggyűlésükön a hátralevő programokat vitatták meg. Szó esett a tagdíjfizetés helyzetéről. Azokat a tagokat, akik még nem fizették be idei tagdíjukat, szemé­lyesen keresik fel. A hónap végén jól sikerült báli rendezvény várta a tagságot. Az est fénypontja a táncverseny és a hagyományos tombola volt. Végre sor került a helyiség re­noválására. Sajnos az ezzel járó munkák nehezítik a csoport éle­tét, de a vezetőség igyekszik va­lamilyen ideiglenes megoldást ta­lálni a programok megtartására. Makó A megye csoportjai között ki­alakult jó kapcsolat eredménye, hogy a makói fiatalok rendszere­sen részt vesznek a szegedi cso­port rendezvényein. Ott voltak az Erzsébet- és Katalin-bálon is. Ezek a közös programok mélyítik a két szervezet tagsága közötti barátsá­got. Nagyothallók, Budapest Vezetőségi értekezletükön a jö­vő év első felének terveit beszél­ték meg. A csoport társadalmi ak­tíváit — egy másik alkalommal — könyvsorsjegyekkel jutalmaz­ták és kérték további segítségüket a közös erőfeszítések megvalósí­tásához. Nagyothallók Híradója címmel filmvetítést tartottak. A követke­ző kulturális program a Bajor Gi­zi Múzeum megtekintése volt. A fiatalok is rendszeresen lá­togatják az összejöveteleket. Köz­kedvelt program a politikai vita­kör, a magnósklub és a betűkok­tél. Az Erzsébet-bál sok vendéget vonzott a csoportba. Rögtönzött műsor színesítette a mulatságot, amelyen Bogner Gyula, Andrejsz­­ki Tamás és Rovó Gábor szóra­koztatta a közönséget. Nagy létszámmal keresték fel ismét a Planetáriumot. A látoga­tás után közösen beszélték meg a látottakat és új ismereteik hasz­nosságát. A szájról olvasó tanfolyam két csoportban működik, minden pén­teken. A hallókészülék kezelői­vel kapcsolatos szaktanácsadás változatlanul a szerdai napokon van. Nyíregyháza November 19-én választották meg a megyei vezetőséget. A vá­lasztások során először a kisvár­­dai vezetőket szavazta meg a tag­ság, ezután került sor a megyei vezetőség megválasztására. Decemberi programjukban — a tagság kérésére — két egészség­­ügyi előadás is szerepel. Pécs November elején megtartotta első ülését a csoport új vezetősé­ge. Elosztották a funkciókat és egyúttal megbeszélték a jövő teendőit is. Az elmúlt két hónapban veze­tőség és tagság lelkesen készült a Nagy Október 60. évfordulójának megünneplésére. Az emlékünnep­ségen jutalmakat osztottak ki tár­sadalmi munkásaik között. Az év­forduló jegyében tanultak be szín­játszóik — Kutas Béla színművész vezetésével — egy forradalmi té­májú színdarabot, amellyel a za­laegerszegi versenyen is részt vet­tek. Az olvasókör foglalkozásai kö­zül kiemelkedett az Ady Endre születésének 100. évfordulójáról megemlékező összejövetel. A kör tagjai megismerkedtek a költő életével, munkásságával. Az elmúlt időszakban stagnáló szervezési munkát szeretnék fel­lendíteni. Felvették a kapcsolatot az audiológiai állomással, hogy a nagyothallók szervezését is foko­zatosan elindítsák. A szervező­­munka segítségére van a Dunán­túli Naplóban megjelent cikk, amely szövetségünk és a Baranya megyei Szervezet munkáját, cél­jait ismerteti a nagyközönséggel. Salgótarján Jól sikerült a Tarján étterem­ben tartott összejövetel. A ren­dezvény jó kezdetnek bizonyult, és remélik, hogy minél többen kapnak kedvet az összejövetelek látogatására. A vezetőség megvitatta az év hátralevő programját. December 3-án Télapó-estet rendeztek. tagszervezésben nem sikerült ma­­­radéktalanul elérni a kitűzött cé­lokat, ezért ezt a munkát az 1978. év feladatai között az első helyre tették. Szeged latt November 7-re teljesítették vál­felajánlásukat: társadalmi munkában hozták rendbe a cso­port helyiségeit. Az új titkár, Csű­ri Imre elvtárs vezetésével a tár­sadalmi aktívák ezzel a munká­val több mint 20 ezer forintot ta­karítottak meg. A Hagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfor­dulójának ünnepségét már a fel­újított helyiségekben tartották. A vezetőség ez alkalommal köszön­te meg a társadalmi munkások nagy segítségét. Megkezdődtek a házi versenyek. .4 hónap elején asztalitenisz- és sakkverseny volt. A kulturális munka is újra fel­lendült. Két alkalommal feliratos filmet vetítettek — mindkétszer telt ház volt a csoportnál. A za­laegerszegi kultúrversenyen sokan részt vettek a tagok közül. Novemberi feladataik között szerepelt a megyei vezetőségvá­lasztás. A gyűlésen a központ ré­széről Bana Gizella szervezőtitkár vett részt, és a vendégek között üdvözölhették Hégely Gábort, a Siketek Szegedi Általános Iskolá­jának igazgatóját is. A megvá­lasztott új vezetőség a gyűlés után megtartotta első ülését,­ amelyen a funkciókat osztották el. A me­gye titkára Csúri Imre, elnök Du­ra Béla lett. Imre Pál alelnök, Mózes Istvánná szervezőtitkár, Nővé Elekné nőfelelős, Czirják Béláné jegyző, Deli István ifjúsá­gi felelős, Nagy Imre kultúrfele­­lős, Rózsa Imre pedig ellenőr lett. Szolnok Figyelemreméltó kezdeménye­zés indult a Szolnok megyei szer­vezetnél. A hallássérültek és a gyengénlátók helyi szervezete együttse vezetőségi értekezletet tartott. A sajátos gondokon túl, amelyek megoldását a közös ta­pasztalatok segítik, megbeszélték a szoros együttműködés további lehetőségeit is. Az értekezlet után közösen em­lékeztek meg a Nagy Október 60. évfordulójáról. Az ünnepi be­szédek után kis műsort állítottak össze. Közreműködtek a csoportok versmondói, énekesei és felléptek a szajoli „pávakör” tagjai is. Az ünnepség után a társadalmi mun­kások között jutalmakat osztottak ki. Szombathely Novemberi feladataik közül a legfontosabb a zalaegerszegi kul­­túrversenyre való készülődés volt. A tagok közül is sokan elutaztak a versenyre. Veszprém A múlt hónapban kétszer tar­tottak taggyűlést. Az egyiket az ajkai fióknál, a másikat Veszp­rémben. A gyűlések alkalmával rendezett ünnepségeken társadal­mi munkásaikat mozi- és szín­házbérlettel jutalmazták. Ajkán is fellendülőben van a csoportélet. Jelenleg még csak kéthetenként jönnek össze a ta­gok, de ezeket az alkalmakat igye­keznek jól kihasználni. B. G. A budapesti nőbizottság tagjai egy teadélutánon M­egyei kis kintiközgy­űle­lés Budapesten A fővárosban és Pest megyében működő szervezetek kül­dötteinek részvételével 1977. december 8-án összevont kül­döttközgyűlésre került sor Budapesten. Itt erősítették meg a körzeti küldöttértekezleteken és taggyűléseken előzőleg meg­választott megyei vezetők és országos küldöttek jelölését. A megyei vezetőségbe taglétszám alapján a siketek bu­dapesti csoportja öt, a nagyothallók budapesti csoportja há­rom, a váci csoport egy vezetőségi tagot jelölt. Az országos küldöttközgyűlésen való képviseletre a budapesti csoport ti­zenhét, a nagyothallók csoportja nyolc, a váci csoport négy, a ceglédi csoport egy küldöttet delegált. A kilenctagú megyei vezetőség, első ülésén az alábbiak szerint osztotta el a funkciókat: elnök: Mikó Gyula (Vác), titkár: Simor Tibor (Budapest), titkárhelyettes: Mágocsi Béla (Budapest), szervező titkár: Fáyné Kerekes Dalma (Nagyot­hallók), ifjúsági és sportfelelős: Kentner Kálmán (Budapest), ellenőr: Bogner Gyula (Nagyothallók), nőbizottsági felelős: Varga Sándorné (Budapest), jegyző: Szitás László (Nagyot­hallók), pénztáros: Nagy Magdolna (Budapest). A Pest megyei és fővárosi szervezet januári programja 9-én: Elnökségi ülés. 12-én: Taggyűlés. 19-én: „Élő újság”. Vitaest. 28-án: Hópehely-bál. A nőbizottság minden csü­törtökön teadélutánt tart a földszinti tévéteremben. Csoportunk rendezvényeire minden tagot szeretettel vá­runk! 1977. DECEMBER HÍ­RЕК Családi hírek SZEGED. Tűhegyi Etelka és Volford Sándor november 19-én, házasságot kötöttek. Gratulálunk! Elhunyt CSIZMAZIA KÁLMÁN, a szegedi csoport alapító tagja, Szeged képzőművészeti életének egyik kiváló­sága. Temetésén szövetségünk köz­pontja részéről megjelent dr. Vitányi József főtitkárhelyettes és Bana Gi­zella szervező titkár, aki szövetségünk tagsága nevében vett örök búcsút az elhunyttól. Emlékét kegyelettel megőrizzük! KAPOSVÁR. 57 éves korában, 1077. december 1-én, tragikus körülmények között elhunyt Kovács János tagtárs. A cso­port tagsága, december A-i taggyű­lésén egyperces néma felállással adó­zott emlékének. Emlékét kegyelettel megőrizzük. k­iiiiin­er vsü­k SZEGED. Jó munkájuk elismeréseképpen, az IKARUS szegedi gyáregységében dol­gozó Farkas Istvánt, Szécsényi Já­nost, Sarró Mártont és Csikós Ist­vánt a vállalat vezetősége jutalom­ban részesítette. Nővé Elek, a DE­­FAG dolgozója, három évtizedes munkája elismeréséül törzsgárda jel­vényt és jutalmat kapott. KAPOSVÁR: Kovács Éva lengyeltóti lakos, a Somogy megyei csoport tagja, a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója alkalmából KI­VÁLÓ DOLGOZÓ kitüntetésben ré­szesült. Gratulálunk! Hirdetések h­ázasság. Szeretnék megismerkedni házasság céljából jól beszélő, igényes, mun­kát, családot őszintén szerető, magas, hallássérült férfivel 45 éves korig, aki becsülettel mellém állva segíte­ne két kiskorú gyermekem fölneve­lésében. Barna, magas özvegyasszony vagyok, aki társaság hiányában kényszerült a társkeresésnek ezt a formájá­t válasz­tani. Lakás megold­ható. Kézzel írt, fényképes válaszle­veleket várok a szerkesztőség címé­re, „IGÉNYESSÉG ÉS SZERETET” jeligére. HALLÓKÉSZÜLÉK. Jutányos áron eladó 2 db, kitű­nően működő DANAVOX fülmögötti hallókészülék. Érdeklődni lehet: ER­DEI Árpádné, 151—970. telefonszá­mon, minden nap 19—20 óráig. Eladó alig használt DANAVOX fülmögötti hallásjavító készülék. Ér­deklődni lehet: Dr. SULYOK, 1037. Budapest, Újvár u. 2., vagy telefo­non: a 889—33S telefonszámon. Eladó DANAVOX 690 szuper hal­lókészülék két fülre (stereo) komp­lett, jó állapotban. Érdeklődni lehet: MAKAI Bálint, 6500 Baja, Bezerédi u. 2. III. 30.

Next