Hargita, 1976. augusztus (9. évfolyam, 75-99. szám)

1976-08-01 / 75. szám

Csomagoló- és hulladék­­anyagok gyűjtéséről A hulladékanyagok össze­gyűjtése, ahogyan azt pártunk főtitkára, Nicolae Ceauşescu elvtárs, az RKP KB nál má­jusban megtartott munkata­nácskozáson hangsúlyozta, mind nemzetgazdasági, mind társadalmi szempontból jelen­tős. Ebben a fontos tevékeny­ségben pontosan körülhatá­rolható feladatok hárulnak a KISZ-szervezetekre is. Morar Miron elvtársat, a KISZ Har­gita megyei bizottságának titkárát kértük fel ez alkalom­­mal, tájékoztasson, miként teljesítik megyénk fiataljai ez­­irányú kötelezettségeiket. Tu­domásunk szerint ugyanis jelentős lemaradás — 82 712 lej — észlelhető a hulladék­anyagok gyűjtésében. — Melyek ennek az okai ? — A legfőbb ok a városi- és községi KISZ-szervezetek, valamint a helyi begyűjtő és értékesítő központok rendszer­telen együttműködése. Fel kellett szólítsuk például a szé­kelyudvarhelyi begyűjtőket, hogy a vidék falvaiból szíves­kedjenek elszállítani az ösz­­szegyűjtött anyagokat. Etédről is csak kérésünkre voltak haj­landóak elvinni az ócska­vasat, habár elegendő gép­kocsival rendelkeznek. Inkább csak a municípium üzemei­ből hordják el a fémhulladé­kot. Ez az egyik oka a homo­­ródalmásiak és a kányádiak lemaradásának is. Ugyanak­kor több esetben is megtör­tént, hogy nem vették át a falvak üzleteiben a begyűj­tött anyagokat. Nyilvánvalóan könnyebb a fiatalokat a „nincs üres ládánk az átvé­telre és elszállításra", — kije­lentéssel elutasítani,­ mint kisebb tételű hulladékanya­gokkal bajlódni. Ugyanez tör­tént a befőttes üvegekkel és üres üvegpalackokkal Tölgye­sen, Borszéken, Varságon, vagy Etéden. (Sajnos az ilyen esetek kedvüket szegik a fia­taloknak.) — Milyen intézkedéseket foganatosítottak a lemaradás felszámolására ? - A megyei KISZ bizottság bürója határozata értelmé­ben október elsejére teljesí­tenünk kell az 1976-os ter­vünket. Van lehetőség erre, mi több arra is, hogy az év végéig­­ a tavalyinál jóval nagyobb — terven felüli ered­ményt tudjunk felmutatni. Bízunk ebben. Viszont el kell mondanunk azt is, hogy valamikor a fiatalok házról­­házra járva gyűjtötték az ócs­kavasat. Ma ritkábban lehet ilyent látni. Inkább az üze­mek, gyárak felgyűlt hulladé­kait szedik össze. És hány helyen ott marad — szanaszét heverve, rozsdásodva — az ócskavas, papír és más hulla­dék ? Úgy tűnik , valahol for­malizmus akadályozza ennek a fontos akciónak a kibonta­kozását, amelynek a felszámo­lásában a KISZ-szervezetek­­nek is akad tennivalója. Lejegyezte : Laczkó István Milyen lesz az idő augusztusban ? A Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint augusztus valamivel hűvösebb lesz a szokásosnál. Augusztus 1 és 7 között az idő kissé felmelegszik, de változó lesz, s helyenként zá­poresők várhatók. A hegyvi­dékeken gyakoribb lesz az esőzés. A szél időnként erő­södik. A legalacsonyabb hő­mérséklet 10 és 20 fok között, a legmagasabb pedig 22-30 fok között váltakozik. Augusztus 8 és 11 között vi­szonylag szép idő várható, változó felhőzettel, kivéve az ország északkeleti részét, ahol gyakrabban beborul és helyi esők, zivatarok lehetségesek. A legalacsonyabb hőmérsék­let 12 és 22 fok között, a leg­magasabb pedig 24-32 fok között váltakozik­. Az augusztus 12 és 16 kö­zötti időszakban változó idő­re van kilátás. Gyakoribb lesz a felhősödés, először az or­szág nyugati részén, majd pe­dig a többi vidékeken is be­borul, s helyenként zivatarok lehetségesek. A szél időnként felerősödik. Kissé hűvösebb lesz, a minimumok 10 és 20 fok, a maximumok pedig 17 és 29 fok között váltakoznak. Augusztus 17 és 20 között az idő felmelegszik, de válto­zó marad , különösen a hegy­vidékeken záporesőre van ki­látás. A várható minimális hőmérséklet 14 és 22 fok, a maximális pedig 24 és 32 fok. Augusztus 21 és 25 között általában szép idő, meleg i­­dő, éjszaka és reggel jobbá­ra derűs égboltozat várható. A minimális hőmérséklet 12 és 22 fok, a maximális pedig 25 és 34 fok között ingado­zik. A hónap utolsó­ öt napjá­ban az ország délnyugati részében általában szép, de­rűs időre van kilátás. Az or­szág többi vidékein, főleg dé­lután, beborul és zivatarok le­hetségesek. A várható mini­mális hőmérséklet ebben az időszakban 10-20 fok, a ma­ximális pedig 22-32 fok. Fordítsunk nagyobb figyelmet a vetőmagtermesztésre (Folytatás az 1. oldalról) , eleve szakosodott jelleggel te­vékenykedik, csakis vetőmag­­termesztésre koncentrál, egy­ségesen, szakszerűen tehet e­­leget a feladatnak, mely rá­hárul. Majd ősszel - így az érvelés - ha lesz szakember, megalakul a farm. Viszont ha csak gyakorló mérnök jön, ami valószínű, nem lehet a farm élére állítani, hisz csak meg­felelő régiséggel töltheti be valaki ezt a felelősségteljes funkciót. Egy emberen múlik tehát egy farm sorsa, amely­nek hivatása két tájegységet ellátni vetőmaggal. De vető­mag természetesen kell, és fognak is termeszteni, mint eddig is, ez esetben nem kér­dés a szakember. Csak a to­vábblépés, a többet, jobbat termelés lehetősége nem ta­lál embert magának. Általában jók a gabonák az idén, gazdag termésre le­het számítani, nos a kimaradt lehetőség annál nagyobb. Gondoljuk, jövő évre mégis csak sikerül valamilyen meg­oldást találni, s a több mint ezer hektár területtel rendel­kező farm végülis beindul. Hisz egy emberen nem múl­hat ! ­ Barátság-m­űvésztelep '76 Mától Szárhegy az alkotásé. Immár harmadszor nyitja meg kapuit a Barátság művésztelep, hogy az or­szág különböző vidékeiről ide érkező festők, szobrászok együtt dolgozzanak, néhány hétig közös műteremben bontakoztassák ki művészetük, tehetségük erejét. A képzőművészet napjai tehát az elkövetkezők Szárhegyen. Az ecseté, vésőé, a színeké, a kő időtálló vonalaié, s a barátságé. Jó munkát valamennyi résztvevőnek ! Nevezhető fürdőnek ! A Hargitafürdőre érkező szeme elöl egy pillanatra el­vész a fürdő. Ottfelejtett vas­hulladékok, alkatrészek (rozs­dásodó földgyalu, földásóku­pa...), felszerelések (rozsdás, esőverte transzformátorok, be­tonállomás kellékek), a kao­linbánya munkálatainak hul­ladékai tarkítják, rontják a táj szépségét. Hargitafürdőn közel 1000 ember lakik. Ebből 400-an dolgoznak a bányánál. A fürdőt egy 50 személy befogadóképességű mene­dékház és falatozója, vala­mint a néptanács 36 személy elszállásolását biztosító épü­lete látja el. A menedékház falatozójá­ban - rend és tisztaság, pél­dás kiszolgálás mellett - flek­ként, tojás rá­ntottát, fekete­kávét, hidegételeket (kon­zerv, sajt...) is lehet fogyasz­tani. Igénylésre levest is főz­nek a vendégeknek. Nyári­szezonban 25-30 vendég tar­tózkodik itt. A két mofetta e­­lég régen épülhetett, ha iga­zak az építmény fáiba vésett — emlékeiket megörökíteni vágyó, vagy unalmukat elűzni akaró­­ kirándulók, nyaralók dátumai. Ezek az 1907-es é­­vekről tanúskodnak. Használ­ható az épület, de már elkel­ne egy kis modernizálás. Nem is olyan régen, úgy az 1960-as évek elején, még strandja is volt a fürdőnek. És melegfürdője is. Ennek é­­pületét most ugyancsak a vendégek elszállásolására használják. A hidegfürdővel együtt zárták le mindkettőt - annak idején indokoltan - az egészségügy szervei. Azóta ott áll a fával kibélelt meden­ce. Fejest lehet ugrani a sem­­­­mibe, mert már csak a köze­lében folydogál az ásvány­víz. A tiszta, fenyőborította, er­dőkkel körülvett, ózondús le­vegőjű Hargitafürdő talán már nem is nevezhető fürdő­nek. Pedig bizonyos, hogy sokkal többen felkeresnék, ha a helybeliek s az illetékes szervek több gondot fordíta­nának rendbetételére és gon­dozására. Ha korszerűsíte­nék a mofettákat. Újra kita­karítanák a strandot, beindí­tanák megint a melegfürdőt. Egyszóval, ha a fürdő környé­két visszaadnák az őt meg­illető természeti szépségű, festői tájnak. Lupány István Növényvédelmi őrjáraton (Folytatás az 1. oldalról) Később, mikor Tamás Fe­renc növénytermesztési mér­nökkel együtt járjuk a határt, a pászmákban jövő futózáporok közt mihelyt kicsit is kinyílik az idő, fejünk felett valóban többször is elzúg most már „vegyszer­esőt" permetezve a kis gépmadár. S ami a szenttamásiaknak külön is érdeméül mondható, az éppen a védekezési küz­delem általános jellege. Vagyis : nemcsak a közös burgonyatábláin irtják,­­előzik meg a kártevőket, hanem a tagok háztáji parcelláin is. Ebből 47 hektárt, és további két 8-8 hektáros részt, mint­hogy olyan helyen van, a kö­zösé mellett, még repülővel is lepermeteztettek. Másrészt pedig, még a konyhakertekre is gondolva, jelentős mennyi­ségű vegyszert, összesen mintegy 2200 kiló port, sőt, valamennyi folyadékot is jut­tattak a tagságnak, a törvény biztosította kedvezményes á­­ron. S mert nem álltak meg pusztán a ténynél, de ugyan­csak ellenőrzik is a háztájia­kat, s általában a tagok krumpliföldjeit, persze, hogy bízhatnak a védekezés sikeré­ben. Így, ha akadtak is kez­detben olyanok, akik azt mondták, hogy ők majd lesze­degetik, az eredmény láttán most már ezek is szinte sorba­­állnak reggelente, amikor a hatásos port osztják. A veze­tőtanácsnak egyébként igen helyénvaló és ösztönző hatá­rozata van, miszerint : aki nem műveli meg rendszere­sen, szakszerűen a vállalt, vagy kapott földrészeket, az jövőben nem kap ! Mert lám, így is lehet. Körültekintően szervezni, támogatni és irá­nyítani a tagság munkáját, elvárva, sőt megkövetelve az eredményét is. A közösség s az egész tagság érdekében. S így joggal hihetjük, vár­hatjuk, hogy ősszel, mikor a pipéket számolják, jó termés­sel fizessen a határ. — VILLANÁSOK — FAKÓ FOTÓK -FALIÚJSÁG HÍJÁN ! Egy üzem faliújságának rendeltetése az lenne, hogy képet nyújtson az üzem mun­kájáról, mindennapjáról — az ott dolgozó és az ismeretlen már a gyárudvaron tájékozód­jon arról, hogy mi történik ott bent. A vlahicai vasüzem faliújságán fakult, régi él­­munkásfotókon kívül nem lát­'­a­­ni egyebet. Pedig eredetileg * ** nemcsak erre szánhatták, és *■ mégis jó nagy felület üres, cikkeknek, újságkivágásoknak nyoma sincs, hogy ne is be­széljünk vidám rajzokról, kari­­katúrákról, amelyek nemcsak a nézelődő előtt dicsérnék a faliújság szerkesztőjét, ha­nem nevelnének is. Vagy e­­gyáltalán van-e szerkesztője ennek a faliújságnak ? (Bódé Julianna). , AZ ELVESZETT CIMBALOM Csaknem két esztendeje már, hogy a gyergyószent­­miklósi szakszervezeti művelő­dési ház egy vadonatúj cim­balmot vásárolt. Szükség volt rá már nagyon, hiszen a ré­ginek a lábait dróttal kötöz­ték meg, s a húrok sem úgy pendültek, ahogy a táncosok, éneklők kívánták. Csakhogy az új cimbalmot kölcsön kel­lett adniuk Csíkszeredába, valamelyik csoportnak, aki­nek éppen sürgősebben kel­lett, mint a gyergyóiaknak. Aztán telt az idő, s Gyergyó­­szentmiklóson már meg is fe­ledkeztek a cimbalomról. Pon­tosabban, igyekeznek meg­feledkezni róla, jobb híján. Addig is marad a régi, ami gyakorlatilag nem is a Házé, s így kemény pénzzel fizetik a fékbért a csomafalvi tulajdo­nosnak. (Bereczki Károly). HÜSÍTÖÜGYBEN Kénytelen-kelletlen elfogad­juk az érvelést : a nyári hó­napokban problematikus a hűsítőitalokkal való folyama­tos ellátás. De azt már nehéz megérteni, hogy egyik-másik közétkeztetési egységünkben kiveszőlésben van a jó öreg málnaszörp is. Mert a keres­kedelemben azért legalább két-háromféle szörp is kap­ható. S ha ez így van, meg­magyarázhatatlan ez a jelen­ség. Mi több, a minap a szé­kelyudvarhelyi Küküllő szálló nappali bárjában konzerv cit­romlevet kínáltak, mert állító­lag más nincs. De a raktár­polcon ott hivalkodott jóné­­hány Fructo-szirupos üveg, a­­melyből — mint ismeretes — kellemes hűsítőt lehet készíte­ni.( Hecser Zoltán). BARRIKÁD A FOLYOSÓN Garzon lakások sorakoz­nak két oldalt a Csíkszeredai A 10-es tömbházban. Meg­nyílik az egyik ajtó, és ve­­dernyi szemét zúdul a küszöb elé. Arrébb nagy kartondo­bozokban gyűjtik, s így elég, ha hetente egyszer keresik fel vele a tárolóhelyet. Miért er­jedne, bűzlene a tárolóhe­lyen a szemét, amikor az ár­nyékos folyosón jobban tartó­sítható? Különben is jön a takarítónő, s ő talán össze­sepri, elviszi... De bosszan­kodnak a szomszédok is, akik tudják, hogy hol a szeméttá­roló. Mert igaz, hogy a folyo­só közös, de azért nem vál­lalhatnak közösséget a ren­detlenségben. Éppen ezért ne csak bosszankodjanak, de szólítsák is nevén az ilyen szomszédot, utasítsák rendre, hisz az együttélés legelemibb szabályai ellen vétenek az ilyenek ... (Ferencz Imre) 1 VASÁRNAP »I mnilCTTI IC 1 rc­r­­

Next