Hargita Népe, 1993. április (5. évfolyam, 63-83. szám)

1993-04-17 / 74. szám

A tudomány, amely még az UFO-ot mint valós fizikai testek felbukkanásait sem fogadta el, jelenleg ott tart, hogy a földön kívüli civilizációk létezésére semmilyen bizonyítékot nem lát. Talán igaza is van , hiszen az UFO-k bár­mennyire is részei a minket körülvevő világnak bármennyire is bizonyítottak már, hogy valóban létező tárgyak — arra hitelt érdemlő bizonyítékok nem születtek (még), hogy az UFO-k mögött idegen,, nem földi civilizáció rejtő­­zik. Ha vannak valahol idegenek — és hisszük, hogy vannak —, akkor miért nem jelentkeznek, miért nincs globális, nagy, nyílt kapcsolatfelvétel köztünk és köztük ? Ha elérhető (?) közelségben vannak valamilyen fejlettebb élőlények, vagyis azok szervezett társadalma, ak­kor már tudniok kell(ene) létezésünk­ről. Az 1920-as évektől kezdve boly­­­gónkról mind több, ma már másodper­cenként billió és billió jelt sugárzunk ki az űrbe. .Ha él valahol egy fejlett civilizáció, amely már használni tud­­ja az elektromágneses technikát, gond nélkül veheti e jeleket, egy idő után meg is fejti őket és bemérheti szárma­zási helyüket is. Felmerül itt is egy kétség : ha van ilyen civilizáció, akkor az már­­régen használja ezt a techni­kát.. . ezt viszont nekünk kellett volna -í* ❖égen észrevennünk. Ha valóban léteznének százezerszám­ra a civilizációk — amint azt sok ku­tató már csak egyszerű valószínűség­­számítással is próbálta elénk tárni — akkor ismét csak az a kérdés : hát hol vannak ? Két kutató feltéte­lezte, hogy létezhet például : 1. életplazma, mág­neses erőktől szervezett és összetartott élő, mozgó részecskék összessége, amely intelligens és a csillagok atmoszférájá­ban él. 2. szilícium-élet, amelynek e­­­gyedei az égitestek tűzhányóinak lává­jában él. 3. rádiólények, ezek bizonyos állapotban lévő elemi részecskék, a­­melyek szintén képviselhetik az értel­met. 4. amőba­szerű lények, amelyek folyékony héliumban, tehát igen alacsony hőmérsékleten élnek, és ezek ellenke­zőjében az 5. csoport, vagyis a hőfalók, amelyek nevükhöz híven bolygók ö­­lve drsjaiból, csillagokból vonják el a hőt és méreteik sok kilométert is elér­hetnek. . A titkolózás okai (. . .) Már többször is, több helyen is írtam arról, hogy miért látták szüksé­gét a vezető körök világszerte annak, hogy a világ lakosságát az UFO-prob­­lémába ne avassák be. Mert mi is tör­ténne az esetben ? Most csak röviden foglalom össze a feltehető okokat ! 1. Alapjaiban rendülne meg a világ stratégiai helyzete, hiszen a technoló­­giai eszközök minden más fegyvert ne­vetséges kacattá degradálnának. 2. Kiderülne, hogy évezredek óta tehetségtelen sőt beteg ösztönű és el­­méjű emberek vezetik — tévútra — a világot. Kínos. . . . 3. A jelenlegi természettudományos világképünk és ezzel az oktatás egész struktúrája, tartalma és hierarchiája omlana össze. 4. A világ vallásai igen nagy bajba kerülnének. Kiderülne például, hogy az ördögök egy már bomlófélben lévő galaktikus birodalom lényei, míg az angyalok nem egyebek, mint egy ga­laktikus technodemokratikus közösség egyedei. ✓ 5: Egyértelművé válna, hogy a Földön folytatott mezőgazdaság erőszakos, os­toba és hosszabb távon tarthatatlan. 6. Az energetikánk szamárságnak bi­­zonyulna, minden erőművet rö­videsen le kellene állítani. 7. A közlekedési rendszereink primi­tívek, drágák, környezetrombolók és nem túl biztonságosak. A világűrt eddig lineárisan képzel­tük el, vagyis szinte csak egy­ kiterje­­désűnek. Manapság már a fizikusok egy része is hajlamos feltételezni, hogy világunk megmagyarázására közel sem elégséges a rendelkezésünkre álló há­­rom dimenzió. Lehet azért nem láto­gatnak bennünket a valahol tömegesen létező idegenek, mert egy objektív aka­dályon túl (az Univerzum nagysága) még van számos egyéb akadály is, a­­melyekről mi nem tudunk ? Lehet, hogy átjönni egy másik dimenzióba — mondjuk a miénkbe — olyanforma expedíció lehet, mint nálunk lemerül­ni az óceán fenekére ? Ritka és veszé­lyes, s ráadásul sokszor nem is éri meg a kockázatot ? Ennél már csak egy jobb elmélet létezik. Ez azt állít­ja, hogy azért vagyunk egyedül, mert a többiek . . . már elmentek. Vagyis az a civilizáció, amelyik elér egy igen fejlett színvonalat technikában, tudo­mányban, az megtalálja a más dimen­zióba vezető utat is, ahol jobbak a feltételek, hát az egész társadalom fog­ja magát és egyszerűen kivándorol a másik dimenzióba ... Titkok és kiszivárogtatások — Sokan vannak azok, akik vallják, hogy léteznek a földi civilizációnál sokkal fejlettebb, intelligensebb civili­zációk, amelyek rendszeresen látogat­ták, látogatják Földünket, mintegy el­lenőrizve az ember fejlődését. Ezen 8. Világossá válna az emberek előtt, hogy a háború ötezer éves technikai, genetikai politikája primitív, tarthatat­lan. Szorgalmazni kell a születéssza­bályozás komolyan vételét, az egygyer­mekes családmodell általánossá tételét. 9. Nyilvánvaló lenne, az emberek többsége előtt hogy az erőszakos, no­tórius bűnözőket ki kell vonni a for­galomból. 10. Az is nyilvánvalóvá válna min­denki előtt, hogy az evolúció nemcsak a Földre korlátozódott törzsfejlődési folyamat, hanem galaktikus, sőt koz­mikus jelenség. Egész múltunkat át kellene értékelnünk. Tehát nemcsak a természettudományok, hanem a társa­dalomtudományok képviselői is igen kellemetlen helyzetbe kerülnének. 11. Megváltozna egész értékrendünk, emberi normáink módosulnának. A hu­manista gondolkodás pl. teljesen csődbe úgynevezett hívők közt igen sok termé­szet- és társadalomtudós, repülési szak­ember, aerodinamikával foglalkozó, il­letve egyéb műszaki szakértő található.­­ A második csoport egyértelműen tagadja ennek a lehetőségét. — A harmadik csoportba tartoznak a szkeptikusok, akik nem különösebben foglalkoznak a dologgal, a két előző csoport között hányódnak, hiszik is, nem is a Földön kívüli civilizáció lé­tezésének lehetőségét. Érdekes — és érdemes néhány neves és közismert személyiség véleményét megemlíteni. Kezdjük talán az USA volt elnökeinek az UFO-ról tett nyilat­kozataival : GERALD FORD 1966: ..Azt hiszem, hogy tartozunk az amerikai népnek azzal, hogy hitünket az UFO-k vonat­kozásában ismét helyreállítsuk és a jelenséget a lehető legjobban felderít­sük. . — követelte már 1968. március 28-án Gerald Ford kongresszusi kül­dött, aki hat év múlva az Egyesült Államok elnöke lett. RONALD REAGEN, 1974 : „Repülő­gépem fedélzetén tartózkodtam. Az ab­­lakon kitekintve egy erős, fehér fényt láttam, amely cikkcakkban repült. Elő­rementem a pilótához és megkérdez­tem, látott-e még ehhez hasonlót ? A pilóta, aki elég rémült­­volt, nemmel válaszolt. Erre én azt mondtam : ak­kor kövessük ! Egy világos fehér fény volt. Egészen Bakersfeldig követtük, de ekkor mindnyájunk meglepetésére, hirtelen szinte kilőtt a magasba és el­tűnt. . .” — mesélte 1974-ben Ronald Reagen a riportereknek. Hat év múlva Reagent megválasztották az USA elnö­kévé JIMMY CARTER, 1976­­ .A­ leg­őrültebb dolog volt, amit eddig lát­tam ! Velem együtt még 20 ember fi­gyelte. A tárgy nagy, Valamint világos volt és elváltoztatta a színét. Igen, olyan nagy volt, mint a Hold. Tíz per­cen keresztül figyeltük. Soha, többé nem fogom azokat az embereket kigú­­nyolni, akik azt mondják, hogy láttak UFO-t. Ha elnök leszek, lehetővé te­szem, hogy az UFO-inf­ormáci­ókhoz hozzá lehessen férni. . — ígérte 1976 nyarán James­ E. Carter, Georgia kormányzója, valamint a demokraták elnökjelölt­je. S miután elnök lett ő is hallgatott, jutna... Az­­ember ugyanis az új evo­lúciós világképben egyáltalán nem len­ne központi figura, mert Gaia számá­ra egy ember semmivel sem nagyobb érték, mint mondjuk egy lótetű vagy egy denevér. (. . .) 12. Mindenki előtt világos lenne, hogy egész kultúránk és civilizációnk nem egyéb, mint egyetlen hatalmas zsákutca, egy óriási és kilátástalan csődhalmaz. Az is egyértelmű lenne, hogy a Föld képtelen túlélni, ha radi­kálisan és gyorsan nem csökkentik az emberiség létszámát. Ez viszont vagy csak egy nukleáris háborúval bizto­sítható, a jelenlegi felállásban, vagy sehogy. Az összeomlás ugyan megle­hetősen gyorsnak ígérkezik, de ez már nem az ember választása Ez megtör­ténik velünk, akár akarjuk, akár nem. A másik kiút csakis az új felállásban lehetséges. Ez pedig nem egyéb, mint a tértechnológiák létének be­vallása, az UFO-khoz hasonló űrhajók azonnali tömeges gyártása, és a lakosság nagy részének idegen bolygókra való mielőb­bi kitelepítése. Igen ám, csakhogy, ha az új tértechnológiai tudást nyilvános­ságra hozzák, akkor előáll az 1—12. pontban foglalt helyzet. Megette a fene az egészet — gondolhatták ked­ves vezetőink világszerte. (. . .) (Szemelvény HARGITAI KÁROLY.­­ nak, a tárgykör egyik legismertebb magyarországi szakírójának tavaly közzétett Idegen bázisok a földön című munkájából) Dr. M. RERNSBURO, a NASA mun­­katársa­­ „Sok űrhajós beismerte, hogy UFO-kat figyeltek meg.” L.M. CHASSIN Franciaország tábor­noka, a légvédelem egykori NATO*­ koordinátora már 1961-ben a követke­­zőket jelentette ki :­­ a repülő csészealjak számunkra talán a legna­­gyobb jelentőséggel bírnak. Követelem, hogy a kormányok ahelyett, hogy azo­­kat, akik hisznek a repülő csészealjait létezésében, nevetségessé próbálják tenni, vegyék az ügyet megfelelő ko­molysággal . . Az indokolatlan tit­kosság kiszámíthatatlan következm­­é­­nyekkel járhat az egész emberiség szá­mára.” Hadüzenet a világűrnek — csillagháború... ? Gorbacsov főtitkárral megbeszél­­tük, hogy galaktikus lények (UFQ+ erők) inváziója esetén azonnal félre­­tesszük az országaink között fenn­­álló ellentéteket, egyesítjük katonai erőinket mert mindannyian Isten gyermekei vagyunk és jogunk van élni a földön.” (1985, REAGEN) Hosszú éveken át a kül- és katona­­politikában mindenki a Csillagháborút emlegette, mert a két űrkutató kato­­nai szuperhatalom ugyanazon a „világ­­sajtón” keresztül a még hiszékeny tö­megeknek és szövetségeinek, azt igye­kezett bizonygatni, hogy megsemmi­sítő űrfegyvereit oly lázas ütemben nem egymás ellen , hanem csak a béke megvédésére gyártja. Nem érde­kes, hogy ennek a világsajtónak a Fe­hér Ház és a Kreml-beli sajtó nyilat­­kozói, mindig elfelejtették felvetni a legtermészetesebb kérdést : Ha nem egymás ellen fegyverkezünk, vajon ki és hol van az ellenség a világon, ame­­lyik valaha is veszélyeztette volna A­­merika vagy a Szovjetunió békéjét és biztonságát ? Ki az- aki a szabad sajtót el­meré­szelné hallgattatni egy Szabad Ameri­­kában ? — A CIA. Éspedig az 1952. ben kelt és 25 évvel később feloldott „TITKOS” UFO Memoranduma. Tehát a Galaktikus Hatalmak űrhajó-egységei a XX. század nem elhallgatott, hanem elhallgattatott valósága. Ezt igazolja a két világhatalom genfi konferenciája, ahol Ronald Reagen és Mihail Gorba­csov — akkori elnökök — a földi atomfegyverek korlátozása ellenében a világűrben a félelmes stratégiai fegy­verek stabilitásának közös és további fejlesztésében állapodtak meg. Hogy ki és mi ellen — az ötórás négyszem­­közti megbeszélésük tárgya volt Azon­ban a feleletet a második világháború híres távol-keleti hadvezére és mellő­zött államférfi, Gen Douglas McArthur, az UFO-erők távol-keleti műveleteit részletező úgynevezett McARTHUR REPORTJA adja meg, melyet a Free­dom of Information Act ellenére a Pentagon a mai napig sem oldott fel a kötelező titoktartás alól. McArthur szerint : „Az űrtudomány és technoló­­gia rohamos fejlődése egy harmadik világháború felé sodorja az emberi­­séget, s hogy túlélését biztosítsa, közös frontot kell alakítson az idegen égites­­tek baljóslatú erőivel szemben." Reagen elnök csillagháborúja tehát nem 1985 szülötte, mert az a második világháborúval kezdődött el, egy tudo­mányban, technológiában, űrstratégiá­ban és taktikában messze felsőbbrendű úgynevezett Galaktikus Hatalmak el­len !. . . A nagyhatalmak okmányai kétségte­lenül és tényként bizonyítják, hogy az UFO valóságo­s földünk és az emberi­ség fél évszázada előttünk ismeretlen kozmikus hatalmak ellenőrzése alatt áll. Nem feltűnő, hogy katonai hatal­mak ellenséges magatartása dacára, a kozmikus felsőbbrendűség kínosan ü­­gyel arra, hogy minél távolabb tartsa magát az emberiség állandóan foko­zódó politikai társadalmi és fegyver­kezési káoszától, és csillagháborúsko­­dásától. Nem az UFO a potenciális ve­­szély, hanem a valóság évtizedes eltit­kolása, népek és országok félreveze­­tése. Világhatalmaink tehát bármennyi­re is titkolóznak, érzik, hogy valamit tenniök kell, mielőtt még nem késő. .. Az oldalt szerkesztette : NAGY ZSUZSANNA ! ▼ Korunk nagy rejtélye - az UFÓK HA VANNAK, 'ff NINCS . «*» t Összeállításunk a Magyarorszá­gon megjelenő UFO-MAGAZIN szakírásai nyomán készült. I NÉPSZERŰ TUDOMÁNY

Next