Hargita Népe, 1998. október (10. évfolyam, 229-255. szám)

1998-10-01 / 229. szám

Schröder első külföldi útja Tegnap kora délután a német légierő repülőgépével Párizsba érkezett Gerhard Schröder, Németország leendő kancellárja, hogy pártjának vasárnapi választási diadala utáni első külföldi útján ismerkedjen a francia vezetőkkel. Miután még nem iktatták be hivatalába, díszes, de nem a kormányfők­nek kijáró katonai tiszteletadás fogadta az SPD­ vezetőjét, aikit újságírók százai vártak megérkezésekor az Elysée-palota elkerített udvarán. Jacques Chirac francia államfő - aki korábban még nem találkozott az SPD első számú politikusával - az európai vezetők közül elsőként gratu­­lált Schröder vasárnapi választási sikeréhez, s azonnal mielőbbi konzul­tációt javasolt párizsi helyszínnel, hangoztatva a francia -német kapcso­latok meghatározó jellegét a közös Pumpa kialakításában. Szerdán a Chirac elnökkel folytatott tárgyalások és díszebéd után a né­met vezető Lionel Jospin francia szocialista miniszterelnök vendége volt. Solana Grúziában Az Oroszországban kirobbant gazdasági válság nem változtatja meg a Moszkva és a NATO közötti kapcsolatok jellegét - jelentette ki Tbiliszi­ben Javier Solana, a NATO főtitkára. A grúziai vezetőkkel folytatott tárgyalások után nyilatkoz­ó Solana hangsú­lyozta: „Oroszország és az Észak-atlanti Szövetség a jövőben is együttműkö­dik. Arra van szükségünk, hogy Oroszország stabil és kiszámítható legyen". Az Eduard Sevardnadze grúz államfővel folytatott megbeszélést érté­kelve, Solana úgy vélekedett, hogy nagyon jól fejlődnek a Grúzia és a NATO közötti kapcsolatok. Sevardnadze szerint Grúzia és a NATO a leg­több kérdésben egy véleményen van, s ennek köszönhetően egyre tartal­masabbá válik a kétoldalú viszony. „Nem akarunk sietni a NAT­O-tagság kérelmezése ügyében, hiszen a jelenlegi körülmények között nem tekint­hető reálisnak a tagság megszerzése" - mondta a grúz államfő, arra utal­va, hogy Moszkva egyelőre határozottan ellenzi azt, hogy bármelyik v­olt szovjet tagköztársaságot felvegyék az Észak-atlanti Szövetségbe. Solana Grúziából Azerbajdzsánba, majd Örményországba utazik to­vább, előzőleg Moldva Köztársaságban járt. Albright nem lesz cseh államfő Madeleine Albright, az Egyesült Államok cseh származású külügymi­nisztere nem kíván Václav S­laves nyomdokaiba lépni, és Csehország ál­lamfője lenni. Az amerikai diplomácia vezetőjének reagálását a cseh államfő múlt heti nyilatkozatára, miszerint a diplomataasszonyt is szívesen látná utód­jaként, a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap tegnapi kiadása közli. Lee McClenny, az amerikai külügyminisztérium sajtóosztályának vezető­je leszögezte, hogy Madeleine Albright álláspontja egyértelmű: az ajánlat megörvendeztette, de már van munkája, amelyet nagyon szívesen csinál. A Mladá Fronta Cites értesülései szerint Václav Klavel nyilatkozata Washingtonban némi derültséget keltett. Annál is inkább, mert a kü­lü­gy­­miniszter amerikai állampolgár és a prágai sajtó szerint csak akkor lehet­ne a Cseh Köztársaság elnöke, ha kiv­ételes gyorsasággal a cseh­ állampol­gárságot is megszerezné. Megszállták a kanadai követséget Kilencórás huzavona után a rendőrség készen lelt egységei hétfő este hét órakor felszámolták a koszovói albánok kö­vetségfogla­ló akcióját. A budapesti kanadai képviselet kertjét hétfő délelőtt tíz órakor harmincöt tagú, illegálisan Magyarországra érkezett csoport szállta meg. A 19 gyermek és a­­ 6 felnőtt politikai menedékjogot követelt. A nagykövet a magyar hatóságok segítségét kérte a betolakodók eltávolítására.­ ­ RÖVIDEN • Jerry Rawlings ghánai államelnök kedden S­­avannában országa leg­magasabb kitüntetését,a Csillagrendet nyújtotta át Fidel Castro kubai el­nöknek „az elnyomás ellen vívott példamutató harca" elismeréséül. • Konr­ád György író, a Nemzetközi Pen Club alelnöke kedd este Pécsben a régi városháza patinás tanácskozótermében átvette az idei Közép-Eu­ró­­pa-díjat, amelyet a bécsi Duna-medence és Közép-Európa Intézett ado­mányozott neki.­ A lengyel államvédelmi hivatal (UOP) nagyértékűi il­legális fegyverkereskedés alapos gyanújával öt férfit vett őrizetbe. • A CI­A „kilépett az árnyékból”, és közvetítő szerepre vállalkozott az­ izraeli és a palesztin biztonsági szervek között. • Súlyos fennakadásokat oko­zott a görög főváros és környéke életében a taxisofőrük tegnapi ötórás sztrájkja. • A még hivatalban lévő Kohl-kormány tegnap úgy döntött, hogy német katonákkal és harci gépekkel támogatja a NATO esetleges büntető akcióját a Koszovóban háborúzó szerb egységek ellen. • Jugo­szlávia bonni nagykövete tegnap ellencsapásokat helyezett kilátásba arra az esetre, ha a NATO katonai akcióra szánná el magát a jugoszláv hadse­reg ellen.­ Tegnap a pápa AIDS-betegekkel találkozott, a szokásos szer­dai kihallgatás után az olasz szeropozitívok szövetségének (ANEAIDS) mintegy két tucat tagját ölelte át és simogatta meg. Bel-és külpolitikai ügyeletes: BORBÉLY LÁSZLÓ Világnapok 1998 októberében Október 1. - /.I­NI I VILÁG­NAP. Az INNESCO Nemzetközi Ta­nácsának­­határozata alapján 1975 óta ünnepük, és szerte a világban ünnepi rendezvényekkel, koncer­tekkel emlékeznek meg róla. Október 2. - A SZÍ­VMÁSOK VILÁGNAPJA. Az­ ENSZ Egész­ségügyi Világszervezete (WN­O) e napot a sztómások (a hasfalra kiülte­tett béllel, illetve vesevezetékkel élők) világnapjává nyilvánította, hogy felhívják a figyelmet a betegek rehabilitációjára, illetve a sztálinihoz vezető betegségek meg­előzésére. Az első világnapot 1993- ban tartották. Október 4. - AZ ÁLLATOK VI­LÁGNAPJA. Az Állatok Világnap­ja október 4-e, az állatszeretetéről ismert Assisi Szent Ferenc ünnepe, de világszerte, minden év október első vasárnapján tartják. A világnap eredetileg azt a célt szolgálta, hogy ügyel­meztessen a vadon élő állatok védelmére, tiltakozzék a pusztítás ellen. Ma már e világnap felhívja a figyelmet minden védtelen élőlény­társunkra. Október 5. - 11 AB­ITAT VILÁG­NAP. A Habitat Világnapot 1986. október 6-án rendezték meg először világszerte az ENSZ Emberi felé­pülések Bizottságára, a Habitatra utalva. A Habitat 1976-ban alakult, és fő célkitűzése a települések élet­viszonyainak minőségi javítása. A Habitat Világnap felhívja a figyel­met az, egységes cselekvésre an­nak érdekében, hogy a világon minden ember számára biztosítani lehessen a legelemibb emberi jo­got, a kellemes otthont és lakáskö­rülményeket. Október 5. - PEDAGÓGUS VI­LÁGNAP. A pedagógus jogok nap­járól emlékeznek meg világszerte október 5-én. ti pedagógusok jogait érintő 1966. évi UNESCI/ILO aján­lás elfogadása évfordulóján. A 146 pontos ajánlás többek között leszö­gezi, hogy az oktatói hivatást társa­dalmi megbecsülésnek kell öveznie. A dokumentum egyik megállapítása értelmében az egyes országoknak a nemzeti jövedelem méltányos há­nyadát a nevelés fejlesztésére kell fordítaniuk. Október 9. - POSTAI VILÁG­NAP. 1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet (utóbb Egyetemes Postaegyesület - UPU) a nemzetközi postaszolgálat összehangolása, továbbfejlesztése érdekében. Október 10.-A LELKI EGÉSZ­SÉG VILÁGNAPJA. A Lelki Egészség Világszervezete nyilvání­totta október 10-ét a Lelki Egészség­­ Világnapjává. A lelki betegségben szenvedő emberek ugyanúgy ren­delkeznek az emberi méltóság, az egyenlőség elidegeníthetetlen jogá­val, mint az emberiség valamennyi más tagja. Ezeket a jogokat az Egye­temes Emberi Jogok Nyilatkozata is kinyilvánította. A világnap meghir­detésével az ENSZ-dokumentum­­ban megfogalmazottakat kívánják újra a közvélemény figyelmébe ajánlani.­­• Október 14. - SZABVÁNYOSÍ­TÁSI VIL­ÁGNAP. Célja az orszá­gok közötti műszaki elszigeteltség megszüntetése, a közös szabványok elkészítése és azok minél szélesebb al­kalmazása. Annak emlékére ünnep­ük, hogy 1946. október 14-én alakult meg a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, az ISO. Október 15.-A LÁTÁSSÉRÜL­TEK Nemzetközi napja, a fehér bot napján a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére hívják fel a közvélemény figyelmét, keresve gondjaik megoldásának le­hetőségeit, a társadalomba való szé­­­les körű és teljesebb értékű beillesz­kedésük útját. Ma már a vakságot okozó betegségek fele megelőzhető, a bekövetkező megbetegedéseknek pedig mind nagyobb része gyógyít­ható. Október 16.-ÉLELMEZÉSI VI­LÁGNAP. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (PAO) Rómában ülésező konferenciája 1979-ben magyar határozati javas­lat alapján Világélelmezési Napnak nyilvánította október 16-át. Az éhínség elleni harc napja egybeesik a PAO megalakításának évforduló­jával. A világnap célja, hogy mozgósítsa a kormányokat és a közvéleményt az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondok orvoslására. Október 17. - A SZEGÉNY­SÉG , ELLENI KÜZDELEM VI­LÁGNAPJA. Az ENSZ Közgyű­lésének határozatára e nap 1992 óta a szegénység elleni küzdelem világnapja. Gondolata Joseph Wresinski atyától, az AT­D-Negye­­dik Világ mozgalom alapítójától származik. Az eredetileg francia mozgalom hamar elterjedt a vilá­gon. 1995-ben a koppenhágai ún. „szociális csúcstalálkozó a társa­dalmi fejlődésért"az 1997-től 2006- ig terjedő évtizedet „a szegénység megszüntetésének évtizedévé” nyil­vánította. Október 30.-TAKARÉKOSSÁ­GI VILÁGNAP. A világ taka­rékpénztárainak 1924-ben tar­tott első kongresszusán hozott határozat értelmében minden év októberének utolsó munkanapján tartják világszerte. (MTI Sajtó­adatbank) ­ KALEIDOSZKÓP Rondán író orvosok Immár számítógépes elemzéssel is alátámasztott tény, amit eddig is lehetett sejteni: az összes szakma képvise­lői közül az orvosok írnak a legrondábban. A kompute­res elemzést Walesben végezték el, és az orvosok még ak­kor is sokkal csúnyábban írtak, mint más szakmabeliek, amikor kifejezetten arra kérték őket, hogy a lehető leg­szebben végezzék a betűvetést. A számítógépes elemzés ami így elég egyszerű volt: a gép visszautasított minden olyan betűt, amelyet képtelen volt,, elolvasni ", azaz azo­nosítani. A Reuters beszámolója szerint némi jót is lehet azonban az orvosok "tollkezeléséről mondani: a betűkkel ugyan hadilábon állnak, ám a számokat sokkal olvasha­tóbban írják. így, lehet, hogy az orvosok - főképp patiku­sokból álló ,,olvasótábora " nem tudja kibogarászni, milyen gyógyszert adjon, de az biztos, hogy annyit ad be­lőle, amennyit az orvos felfirkantott. Kendő teszi a nőt Szabad a rendőrpálya az iráni nők előtt. A teheráni kormány úgy döntött, hogy ezentúl fe­ kell venni a höl­gyeket is a bűnüldöző szervezetbe. Egyetlen megszorí­tás: nyilvános helyen nem jelenhetnek meg az arcukat el­takaró kendő nélkül, amelyre vallási előírás kötelezi a nőket. Ezzel egy időben az Egyesült Arab Emírségekből jelentette a francia hírügynökség, hogy Adzsmán város egyik bankjának alkalmazottait a bevétel átadására kényszerítené két fegyveres nő. Természetesen, eltakar­ták az arcukat, az iszlám előírásának megfelelő­en. Egyébiránt férfiak voltak. Az immunrendszer be- és kikapcsolásának génje Amerikai kutatóknak sikerült elkülöníteniük azt a gént, amelyről úgy gondolják, hogy képes irányítani a szervezet immunrendszerét, vagyis kérics azt ki-, illetve bekapkcsolni. A felfedezés jelentős segítséget nyújthat az olyan kórok gyógyításában, mint a rák, vagy például a bélrendszert érintő autoimmun eredetű Crohn-beteg­­ség. A brit érdekeltségű C­hir­roscience Group Plc. ame­rikai vállalatának kutatói közel állnak egy másik gén izolálásához is, amely a csontritkulás okozta csontállo­­mány-vesztést képes megakadályozni. Az immunválaszt ki- és bekappcsoló gén felfedezésével és működésének megismerésével lehetővé válik a védekezőrendszer akti­válása olyan időszakokban is, amikor valamilyen okból az nem működik. „Bekapcsolása" olyan életveszélyes állapotokban is segíthet, mint például az AIDS, ugyan­akkor „kikapcsolása " legalább ennyire fontos lehet az autoimmun betegségekben. Ezekben éppen ellenkező, vagyis túlméretezett az immunválasz, s az immunrend­szer gyakorlatikig a saját gazdaszervezete ellen fordul így például rheumatoid arthritiszben, cukorbetegség­ben, pszoriázisban, a már említett­­­­John-betegségben, vagy a napjainkban mind többeket érintő különböző al­lergiákban. Pedofil szexturisták Egy francia bíróság tegnap két férfit 5-5 évi, harma­dik társukat másfél évi börtönre, valamint kényszer­gyógykezelésre ítélt és öt évre megtiltotta számukra, hogy elhagyják az ország területét. V­alam­ennyiü­ket bű­nösnek találták 15 év alatti kiskorútokkal fenntartott sze­xuális kapcsolatban, melyeket Marokkóban és Srí Lan­kán tett „turistaútjukon" létesítettek. A külföldön elkö­vetett bűntett megbü­netésére a Franciaországban 1995- ben elfogadott törvény adott lehetőséget. A negyvenes éveikben járó férfiak egyikük egy Párizs melletti külvá­ros óvodaigazgatója még 1996-ban buktak le, amikor egyikük számos filmtekercset hívatott elő egy fotólabo­ratóriumban. Ezeken ők szerepeltek kiskorú áldozataik­kal. A későbbi házkutatások során számos videofelvételt, címeket, valamint egyiküknél egy, az élményeket "rész­letesen rögzítő feljegyzést is találtak a rendőrök. A holland királynő mint „gonosz anyós ” Szokatlan szerepet „osztott ki" az utóbbi időben a holland sajtó Beatrix királynője: a „gonosz anyós " cseppet sem hízelgő szerepét. Slogy miért. Azért, mert akárcsak a klasszikus udvari intrikákban szándéko­san befeketítette a trónörökös barátnőjét. És mind­ezt csupán azért, mert legidősebb fiának szíve vá­lasztottja nem nemesi származású. Egy nemrégen el­végzett felmérés szerint minden második hollandul a királynőt teszi felelőssé a kapcsolat felbomlásáért. Már a parlament is foglalkozott az üggyel, és minden oldalról bírálatok érik az eddigi mindenki által ked­velt uralkodónál. HARGITA NÉPE-közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENC B. IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csíkszereda, Szentlélek u.45 sz. Levélcím: 4 KM)-Csíkszereda, Pf. 36. Tel.: (066)—123507-tájékoztatás (15-418 óra között üzenetrögzítő), (066)-123633 - reklám, ügyvitel. Telefax: (066)— 171 322. A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Rompres hírügynökségek információinak felhasználásával készül. Számítógépes szedés, tördelés és nyomás: ECROPRINT Kft., Csíkszereda, Körösi Cs. S. u­. 7. sz­id.:­­066­-114557.

Next