Hargita Népe, 2007. november (19. évfolyam, 256-281. szám)
2007-11-24 / 276. szám
SZOMBAT NÉZŐPONT Értékmentés iskolákban TV Tem mind tűzrevaló, ami régi. Még a négyüléses iskolapadok sem, 1. amilyenekben hajdanán a kicsi falusi iskolákban szorongtunk. Mára kevés van már ilyenekből, s ha netán meg is maradtak, pincékben, fás színekben porosodnak. Drága a gáz, drága a tűzifa, félős, hogy a kályhában végzik a leltárból leírt iskolapadok. Kár lenne értük, fontos kellékei lehetnének az iskolatörténeti kiállításoknak. A régi taneszközökkel együtt, meg kell tehát menteni az iskolapadokat is. Az ötlet nem új, s történtek is már gyakorlati lépések ennek érdekében. A szomszédban például, aki járt a Szeged melletti Ópusztaszeren, belekóstolhatott a régi iskola hangulatába. Hasonló érzéseket élhet át Pesten a Pedagógiai vagy a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Szerencsére nem kell a szomszédba menni hasonló példáért, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban mintaszerűen berendezett gazdag iskolatörténeti kiállításon nézelődhet a látogató. Nem az iskolapad a legfontosabb kiállítási tárgy, a palatáblától a maguk korában korszerű szemléltető eszközökig a régi iskola sok-sok kellékét összegyűjtötték a múzeum szakemberei. Nagy a látogatottsága, ámuldoznak, esetenként derülnek a kiállított taneszközök láttán a mai diákok, akik, érthető okokból, cseppet sem szoronganak a nádpálca láttán. Nagy hagyományú iskoláink ugyancsak gondoskodhatnak saját múltjuk tárgyi emlékeinek megőrzéséről. Hasonlóképpen a falusi tájházak, a mezőgazdasági, háztartási eszközök gyűjteménye mellett helyet szoríthatnak egy-két kalamárisos iskolapadnak is. Egységes cselekvésre, összehangolt értékmentésre lenne szükség a létező, de elszórt próbálkozások helyett. A budapesti Pedagógiai Múzeum igazgatója jött az ötlettel, új padokat szállítana a régiek helyett. Partnerre talált a Csíkszeredai múzeumban, marad, hogy számba vegyék a még meglévő darabokat. A tanfelügyelőség, a pedagógusok, az önkormányzatok segíthetik ezt a munkát. Nem tanácsos sokáig várni, ha a padok meg is menekültek a régi bútorokat potom áron összeharácsoló kufároktól, az említett okokból, a kályha tüze valóban reális veszély a padokra nézve. Persze, nem kerülnének mind a szomszédba a megmentett padok, nem a székelyudvarhelyi múzeum kiváltsága iskolatörténeti kiállítást rendezni. Gondolnak ilyenre Csíkszeredában is, terem- és szakemberhiány késlelteti egyelőre kivitelezését, gyakorlati lépésre akkor kerülhet sor, ha a könyvtár elköltözik az épületből. Korántsem öncélú az ilyen kiállítás, nosztalgiázhatnak láttán a régi iskolájukra emlékezők, ugyanakkor ideális helyszíne a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak. Történelemtanárok is megszervezhetik, ahol nincs múzeumpedagógus. Az iskolatörténet szerves része múltunknak, a még meglévő tárgyi emlékek megmentése önbecsülésünket erősítő szép kötelességünk. Borbély László „összehangolt értékmentésre lenne szükség” Mondani könnyű Ady és a „halotti lárva” Megállít az utcán egy jó ismerős: Miről írsz a héten? Hökkenek egyet. Megírás előtt nem szeretem kikotyogni a terveimet, ötleteimet, mintha csak egy vicc csattanóját árulnám el, mielőtt magára a viccre sor kerülhetne. Most azonban kicsúszik a számon, hisz annyira nyilvánvaló: hát Adyról! A november 22-én kereken 130 éve született Ady Endréről. - Úgy biztosan kitérsz arra a szégyenletes eseményre is, ami a múlt hét végén Érmindszenten történt. Hogy megosztva kellett emlékeznünk a költőre. Ilyen csúfság még nem történt Erdélyben... Biztatását akkor elhárítottam, hiszen igazság szerint dehogy akartam én szóba hozni az érmindszenti affért, amely engem is felháborított ugyan, de mikor a hírét vettem, már meg se döbbentett igazán, s ugyanannak a gyermeteg politikai bohóckodásnak tudtam be, ami évek óta háborítatlanul és büntetlenül zajlik körülöttünk és velünk, s amiben történelmünk, kultúránk, szellemiségünk azon nagyjai a legvétlenebbek, akikre hivatkozva, akikbe kullancskodva, s akiknek „igazáért" a pártütő, „véres kardos” szellemet következetesen ápoljuk és indokoltnak tartjuk. De ha már szóba került, hát ne álljunk meg a különben teljesen jogos méltatlankodásnál, és mondjuk el, hogy Adyra emlékezve éppenséggel arról kellene - már csak illemből is - megfeledkeznünk, ami az ő eszmeisége mentén anakronisztikus táborokba taszít bennünket. Egy dolog az ugyanis, hogy saját idejében a költő maga is keményen politizált - ahogy 1913-ban kelt Önéletrajzában (Az Érdekes Újság Dekameronja) állítja: „újságba írtam, mindent, politikát, kritikát, riportot, novellákat, verset” -, s újító szellemű költészetének védelmében nem csupán a szellemi, hanem a társadalmi-politikai konzervativizmust is ritka szenvedélyességgel támadta. Viszont a hajdani kortól mind jobban és végérvényesebben távolodó idő épp azokat az értékeit állandósította, emelte a maradandóság fényébe, amik nem párt- és eszmefüggőek. Minderre akkor ébredtem rá, amikor alkalmam volt elolvasni Ady egyik román csodálója és fordítója, Kocsis Franciska marosvásárhelyi költő múlt hét végi ünnepségekre készített előadását. Ebben pedig az volt számomra a heurisztikusan meglepő, hogy eddigi tudomásommal ellentétben nyilvánvalóvá tette: a l’art pour Vart sokat gyalázott és átkozott gondolatának nem is annyira a művészi alkotás folyamatában, mint inkább a művek értelmezésében kell érvényesülnie. Ady esetében jelesen abban, ahogy egy-egy versében gyönyörködünk, ahogyan a belső, immanens, az időn át megőrződött szépség mélységeiben feloldódunk. Az a fajta hozzáállás, aminek Ignotus, Ady máig legértőbb kritikusa ekként adott hangot az elhíresült A fekete zongorával kapcsolatban: „Kutya legyek, ha értem ezt a verset, de az bizonyos, hogy nagyon szép.” Egyre kevésbé érdekes és fontos, személyesen kiket s milyen erőket célzott s sebzett meg annak idején Ady kurucos harciassága, mert a költőből ma a mívest, a látnokot, a szó- és gondolatmágust, az utánozhatatlan képteremtőt, a lírai meghökkentőt és receptúratagadót emeli magához az, aki őt igazán élteti, kincseit asszimilálja, aki úgy emlékszik rá, hogy nem a hagyatékos ládában kotorász magához illő gondolatcicomák után, nem az Ady-védjegy mindenáron való csalhatatlanságát, hanem valós költői-művészi érdemei mentén a teremtést és a teljességet viszi tovább az életműből. Igen diszkrét, mert szerény, de igazából páratlan teljesítmény a Márton Árpád festő mintegy két tucat illusztrációja Ady nemrég megjelent erdélyi versválogatásához (Ady Endre: Levél a végekről. Válogatta és a bevezetőt írta Pomogáts Béla. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007), amelyek díszére válnak ugyan a kisformátumú verseskönyvnek, de igazából nagyobb térbe, legkevesebb kiállítóterem falára kívánkoznak. Önálló, szuverén alkotások, amiken látszik, hogy alkotójukat mélyen megérintette Ady élménye. Aki ennyi hűséges hűtlenséggel képes magára vállalni és élményvilága alakította képözönbe lényegíteni a költő megannyi szellemsziporkáját, értelmezni merve azt, amit tőle olvasott, ami annak dacára elcsábította, hogy amúgy nem kimondottan a versek embere, az megérdemli azt, hogy elszakadhasson reá kiszabott múzsájától, s a költő világából merítkezve, de ennek nyomán saját képvilágot teremtve megmutassa magát - egyáltalán, az utóbbi években mind gyümölcsözőbb versillusztrátori tevékenységét, annak a furcsa, adys köteteim (Ki látott engem?) logikája szerint, amit - Földessy Gyula, számos Ady-kötet szerkesztője 1923-as vallomása rá a tanú - maga a költő is idegenkedve ízlelgetett megjelenése előtt, de aztán épp úgy véglegesen magáénak vallotta, miként „halotti lárváját” (a távoztakor megjelent Nyugat-emlékszám így nevezi halotti maszkját), ami ellen nem csak hogy nem volt apelláta, de maga volt „a menekülő élet”. Cseke Gábor „megosztva kellett emlékeznünk a költőre” KORKÉP Posztliceális oktatás Újabb jogszabály - ugyanaz kétszer Ismeretes, hogy a 286/2007-es törvénnyel nemrégiben visszautasították az állami posztliceális ingyenes oktatás megszervezésére vonatkozó 38/2007-es sürgősségi kormányrendeletet. Olyan körülmények között, amikor ez az oktatási forma már beindult, s az iskolaév megkezdése óta több mint másfél hónap telt el. A kialakult helyzet tanácstalanságot, felháborodást keltett. A kormány a dolgok rendbetétele érdekében újabb sürgősségi kormányrendeletet fogadott el, a 128/2007-est, s az a Hivatalos Közlöny november 15-i számában jelent meg. IHN INFORMÁCIÓ Az új jogszabály felvezető megindokolásában utalnak arra, hogy folytatni kell a posztliceális oktatást és tekintettel kell lenni arra, hogy fokozott igény mutatkozik a középszintű szakképesítésű alkalmazottak iránt. Arra is utalás történik, hogy a visszautasítást egy rendkívüli helyzet váltotta ki, nevezetesen a posztliceális oktatás pénzügyi forrás hiánya. Továbbá utalás van arra is, hogy a visszautasításkor nem tartották tiszteletben Románia Alkotmányának vonatkozó előírásait. Ennyit a megindokolásról. És most lássuk a kormányrendelet néhány előírását. Az állami posztliceális oktatást a Nevelés, Ifjúság és Kutatásügyi Minisztérium saját kezdeményezésére szervezi meg a helyi közigazgatási hatóságok javaslatára, vagy a gazdasági szereplők kérésére. Az lehet nappali, esti tagozatú vagy távoktatású. A mesteriskolák is posztliceális iskoláknak minősülnek. A posztliceális oktatás időtartama a szakképesítés komplexitása és a diákok megelőző felkészültségű szintje függvényében 1-3 éves. Ami a finanszírozást illeti: a posztliceális oktatás a területiközigazgatási egységek helyi költségvetéséből történik (az állami költségvetésből számfejtett összegekből és más helyi költségvetési bevételekből), de finanszírozható a kérelmezők - magán- vagy jogi személyek - által is, az adott iskolai egységgel megkötött szerződések révén. A jelek szerint a dolgok rendeződnek: mindebben csupán az a vicces, hogy a mostani, a novemberi 128/2007-es sürgősségi kormányrendelet szövege egy és ugyanaz a májusi 38/2007-es kormányrendeletével. És mi lesz a pénzügyi forrásokkal?... Vége a tanácstalanságnak, a Csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában is folytathatják a posztliceális oktatást Elejét vennék a fenyőlopásnak Mozgó és fix pontokon egyaránt ellenőrzésekre számíthatnak megyeszerte a fenyőfaszállítók az elkövetkező hetekben. Ezzel az akcióval az illegális fenyőfa-kitermelést kívánják megfékezni a hatóságok. Forró-Erős Gyöngyi Az a prefektusi rendelettel létrehozott vegyes munkacsoport, amelyik az illegális fakitermelést hivatott leleplezni, most, a karácsonyt megelőző hetekben a fenyőfával való feketézésre fókuszál. Ladányi László Zsolt alprefektus a HARGITA NÉPÉnek elmondta: a prefektúra koordinálásával, a rendőrség, a csendőrség, az erdészet és a területi erdészeti felügyelőség képviselőiből álló vegyes ellenőrző csoportok a megyében több mint 20 mozgóponton és hét fix ponton ellenőrzik majd a fenyőfa-kitermeléseket és a -szállítókat. Ha a szükség úgy kívánja, az ellenőrző pontok számát növelni fogják. 3