Hargita Népe, 2007. november (19. évfolyam, 256-281. szám)

2007-11-24 / 276. szám

SZOMBAT NÉZŐPONT Értékmentés iskolákban TV Tem­ mind tűzrevaló, ami régi. Még a négyüléses iskolapadok sem, 1.­­ amilyenekben hajdanán a kicsi falusi iskolákban szorongtunk. Mára kevés van már ilyenekből, s ha netán meg is maradtak, pincékben, fás szí­nekben porosodnak. Drága a gáz, drága a tűzifa, félős, hogy a kályhában végzik a leltárból leírt iskolapadok. Kár lenne értük, fontos kellékei lehet­nének az iskolatörténeti kiállításoknak. A régi taneszközökkel együtt, meg kell tehát menteni az iskolapadokat is. Az ötlet nem új, s történtek is már gyakorlati lépések ennek érdekében. A szomszédban például, aki járt a Szeged melletti Ópusztaszeren, belekóstolhatott a régi iskola hangulatá­ba. Hasonló érzéseket élhet át Pesten a Pedagógiai vagy a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Szerencsére nem kell a szomszédba menni hasonló példáért, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban mintaszerűen berendezett gaz­dag iskolatörténeti kiállításon nézelődhet a látogató. Nem az iskolapad a legfontosabb kiállítási tárgy, a palatáblától a maguk korában korszerű szemléltető eszközökig a régi iskola sok-sok kellékét összegyűjtötték a mú­zeum szakemberei. Nagy a látogatott­sága, ámuldoznak, esetenként derül­nek a kiállított taneszközök láttán a mai diákok, akik, érthető okokból, cseppet sem szoronganak a nádpálca láttán. Nagy hagyományú iskoláink ugyancsak gondoskodhatnak saját múltjuk tárgyi emlékeinek megőrzéséről. Hasonlóképpen a falusi tájházak, a me­zőgazdasági, háztartási eszközök gyűjteménye mellett helyet szoríthatnak egy-két kalamárisos iskolapadnak is. Egységes cselekvésre, összehangolt értékmentésre lenne szükség a léte­ző, de elszórt próbálkozások helyett. A budapesti Pedagógiai Múzeum igazgatója jött az ötlettel, új padokat szállítana a régiek helyett. Partner­re talált a Csíkszeredai múzeumban, marad, hogy számba vegyék a még meglévő darabokat. A tanfelügyelőség, a pedagógusok, az önkormány­zatok segíthetik ezt a munkát. Nem tanácsos sokáig várni, ha a padok meg is menekültek a régi bútorokat potom áron összeharácsoló kufárok­­tól, az említett okokból, a kályha tüze valóban reális veszély a padokra nézve. Persze, nem kerülnének mind a szomszédba a megmentett padok, nem a székelyudvarhelyi múzeum kiváltsága iskolatörténeti kiállítást rendezni. Gondolnak ilyenre Csíkszeredában is, terem- és szakemberhiány késlelteti egyelőre kivitelezését, gyakorlati lépésre akkor kerülhet sor, ha a könyvtár elköltözik az épületből. Korántsem öncélú az ilyen kiállítás, nosztalgiázhatnak láttán a régi is­kolájukra emlékezők, ugyanakkor ideális helyszíne a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak. Történelemtanárok is megszervezhetik, ahol nincs mú­zeumpedagógus. Az iskolatörténet szerves része múltunknak, a még meglévő tárgyi emlé­kek megmentése önbecsülésünket erősítő szép kötelességünk. Borbély László „összehangolt értékmentésre lenne szükség” Mondani könnyű Ady és a „halotti lárva” M­egállít az utcán egy jó ismerős:­­ Miről írsz a héten? Hökkenek egyet. Megírás előtt nem szere­tem kikotyogni a terveimet, ötleteimet, mint­ha csak egy vicc csattanóját árulnám el, mie­lőtt magára a viccre sor kerülhetne. Most azonban kicsúszik a számon, hisz annyira nyilvánvaló: hát Adyról! A november 22-én kereken 130 éve szüle­tett Ady Endréről. - Úgy biztosan kitérsz arra a szégyenletes eseményre is, ami a múlt hét végén Érmind­­szenten történt. Hogy megosztva kellett emlé­keznünk a költőre. Ilyen csúfság még nem történt Erdélyben... Biztatását akkor elhárítottam, hiszen igaz­ság szerint dehogy akartam én szóba hozni az érmindszenti affért, amely engem is felháborí­tott ugyan, de mikor a hírét vettem, már meg se döbbentett igazán, s ugyanannak a gyerme­teg politikai bohóckodásnak tudtam be, ami évek óta háborítatlanul és büntetlenül zajlik körülöttünk és velünk, s amiben történel­münk, kultúránk, szellemiségünk azon nagy­jai a legvétlenebbek, akikre hivatkozva, akik­be kullancskodva, s akiknek „igazáért" a pártütő, „véres kardos” szellemet következete­sen ápoljuk és indokoltnak tartjuk. De ha már szóba került, hát ne álljunk meg a különben teljesen jogos méltatlankodásnál, és mondjuk el, hogy Adyra emlékezve éppen­séggel arról kellene - már csak illemből is - megfeledkeznünk, ami az ő eszmeisége men­tén anakronisztikus táborokba taszít bennün­ket. Egy dolog az ugyanis, hogy saját idejében a költő maga is keményen politizált - ahogy 1913-ban kelt Önéletrajzában (Az Érdekes Újság Dekameronja) állítja: „újságba írtam, mindent, politikát, kritikát, riportot, novellá­kat, verset” -, s újító szellemű költészetének védelmében nem csupán a szellemi, hanem a társadalmi-politikai konzervativizmust is rit­ka szenvedélyességgel támadta. Viszont a haj­dani kortól mind jobban és végérvényesebben távolodó idő épp azokat az értékeit állan­dósította, emelte a maradandóság fényébe, amik nem párt- és eszmefüggőek. Minderre akkor ébredtem rá, amikor alkal­mam volt elolvasni Ady egyik román csodálója és fordítója, Kocsis Franciska marosvásárhe­lyi költő múlt hét végi ünnepségekre készített előadását. Ebben pedig az volt számomra a heurisztikusan meglepő, hogy eddigi tudomá­sommal ellentétben nyilvánvalóvá tette: a l’art pour Vart sokat gyalázott és átkozott gon­dolatának nem is annyira a művészi alkotás folyamatában, mint inkább a művek értelme­zésében kell érvényesülnie. Ady esetében jele­sen abban, ahogy egy-egy versében gyönyörkö­dünk, ahogyan a belső, immanens, az időn át megőrződött szépség mélységeiben feloldó­dunk. Az a fajta hozzáállás, aminek Ignotus, Ady máig legértőbb kritikusa ekként adott hangot az elhíresült A fekete zongorával kapcsolatban: „Kutya legyek, ha értem ezt a verset, de az bizonyos, hogy nagyon szép.” Egyre kevésbé érdekes és fontos, személyesen kiket s milyen erőket célzott s sebzett meg an­nak idején Ady kurucos harciassága, mert a költőből ma a mívest, a látnokot, a szó- és gondolat­mágust, az utánozhatatlan képteremtőt, a lírai meghök­kentőt és receptúratagadót emeli magához az, aki őt iga­zán élteti, kincseit asszimilál­ja, aki úgy emlékszik rá, hogy nem a hagyatékos ládában kotorász magához illő gondo­latcicomák után, nem az Ady-védjegy min­denáron való csalhatatlanságát, hanem valós költői-művészi érdemei mentén a teremtést és a teljességet viszi tovább az életműből. Igen diszkrét, mert szerény, de igazából pá­ratlan teljesítmény a Márton Árpád festő mint­­egy két tucat illusztrációja Ady nemrég megje­lent erdélyi v­ersválogatásához (Ady Endre: Le­vél a végekről. Válogatta és a bevezetőt írta Pomogáts Béla. Pallas-Akadémia Könyvki­adó, Csíkszereda, 2007), amelyek díszére vál­nak ugy­an a kisformátumú verseskönyvnek, de igazából nagyobb térbe, legkevesebb kiál­lítóterem falára kívánkoznak. Önálló, szuve­rén alkotások, amiken látszik, hogy alkotóju­kat mélyen megérintette Ady­ élménye. Aki ennyi hűséges hűtlenséggel képes ma­gára vállalni és élményvilága alakította kép­­özönbe lényegíteni a költő megannyi szellem­sziporkáját, értelmezni merve azt, amit tőle olvasott, ami annak dacára elcsábította, hogy amúgy nem kimondottan a versek em­bere, az megérdemli azt, hogy elszakadhas­son reá kiszabott múzsájától, s a költő világából merít­­kezve, de ennek nyomán saját képvilágot teremtve megmu­tassa magát - egyáltalán, az utóbbi években mind gyü­mölcsözőbb versillusztrátori tevékenységét­­, annak a fur­csa, adys köteteim (Ki látott engem?) logikája szerint, amit - Földessy Gyula, számos Ady-kötet szerkesztője 1923-as vallomása rá a tanú - maga a költő is idegenkedve ízlelgetett megje­lenése előtt, de aztán épp úgy véglegesen ma­gáénak vallotta, miként „halotti lárváját” (a távoztakor megjelent Nyugat-emlékszám így nevezi halotti maszkját), ami ellen nem csak hogy nem volt apelláta, de maga volt „a me­nekülő élet”. Cseke Gábor „megosztva kellett emlékeznünk a költőre” KORKÉP Posztliceális oktatás Újabb jogszabály - ugyanaz kétszer Ismeretes, hogy a 286/2007-es törvénnyel nemrégiben visszautasították az álla­mi posztliceális ingyenes oktatás megszervezésére vonatkozó 38/2007-es sür­gősségi kormányrendeletet. Olyan körülmények között, amikor ez az oktatási for­ma már beindult, s az iskolaév megkezdése óta több mint másfél hónap telt el. A kialakult helyzet tanácstalanságot, felháborodást keltett. A kormány a dolgok rendbetétele érdekében újabb sürgősségi kormányrendeletet fogadott el, a 128/2007-est, s az a Hivatalos Közlöny november 15-i számában jelent meg. I­HN INFORMÁCIÓ Az új jogszabály felvezető­ meg­indokolásában utalnak arra, hogy folytatni kell a posztliceális okta­tást és tekintettel kell lenni arra, hogy fokozott igény mutatkozik a középszintű szakképesítésű alkal­mazottak iránt. Arra is utalás tör­ténik, hogy a visszautasítást egy rendkívüli helyzet váltotta ki, ne­vezetesen a posztliceális oktatás pénzügyi forrás hiánya. Továbbá utalás van arra is, hogy a vissza­utasításkor nem tartották tiszte­letben Románia Alkotmányának vonatkozó előírásait. Ennyit a megindokolásról. És most lássuk a kormányren­delet néhány előírását. Az állami posztliceális oktatást a Nevelés, Ifjúság és Kutatásügyi Miniszté­rium saját kezdeményezésére szervezi meg a helyi közigazgatá­si hatóságok javaslatára, vagy a gazdasági szereplők kérésére. Az lehet nappali, esti tagozatú vagy távoktatású. A mesteriskolák is posztliceális iskoláknak minősül­nek. A posztliceális oktatás idő­tartama a szakképesítés komple­xitása és a diákok megelőző felké­szültségű szintje függvényében 1-3 éves. Ami a finanszírozást illeti: a posztliceális oktatás a területi­közigazgatási egységek helyi költ­ségvetéséből történik (az állami költségvetésből számfejtett össze­gekből és más helyi költségvetési bevételekből), de finanszírozható a kérelmezők - magán- vagy jogi személyek - által is, az adott isko­lai egységgel megkötött szerződé­sek révén. A jelek szerint a dolgok rende­ződnek: mindebben csupán az a vicces, hogy a mostani, a novem­beri 128/2007-es sürgősségi kor­mányrendelet szövege egy és ugyanaz a májusi 38/2007-es kor­mányrendeletével. És mi lesz a pénzügyi forrásokkal?... Vége a tanácstalanságnak, a Csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában is folytathatják a posztliceális oktatást Elejét vennék a fenyőlopásnak Mozgó és fix pontokon egyaránt ellenőrzésekre számíthatnak megyeszerte a fenyőfaszállítók az elkövetkező hetekben. Ezzel az akcióval az illegális fenyőfa-kitermelést kívánják megfékezni a hatóságok.­ ­ Forró-Erős Gyöngyi Az a prefektusi rendelettel létrehozott vegyes munkacso­port, amelyik az illegális faki­termelést hivatott leleplezni, most, a karácsonyt megelőző hetekben a fenyőfával való feke­­tézésre fókuszál. Ladányi Lász­ló Zsolt alprefektus a HARGITA NÉPÉnek elmondta: a prefektúra koordinálásával, a rendőrség, a csendőrség, az erdészet és a területi erdészeti felügyelőség képviselőiből álló vegyes ellen­őrző csoportok a megyében több mint 20 mozgóponton és hét fix ponton ellenőrzik majd a fenyőfa-kitermeléseket és a -szállítókat. Ha a szükség úgy kívánja, az el­lenőrző pontok számát növelni fogják. 3

Next