Megyei Tükör, 1973. május (6. évfolyam, 937-963. szám)
1973-05-01 / 937. szám
Talán ötéves sem voltam, amikor egy nyáron arra eszméltem, hogy Íme, én is vagyok sott bá !"TM baÍUSI ° S aPám ,<fee!ébe" « IteWra sä"<*<*?!/ hozzá hasonló korit Halai „ln„ éu !° ,a^aslloaban az éppen virágzó akácfam, , v'dV"ak voltak. Elöttük a leterhelt, kis asztalt o„ sörös üvegek, lenekig ürített poharak, és ezláddu^ U" ’ ‘0!,!/ "° 9y'm ré9<iía énekelgetik „Általános titkos választói jogot adjatok. Hazafiak vagyunk, nem hazátlan bitangok .. A Sáncoldal Középoldalában laktunk. Udvarunkról leláthattunk a Kis-Szamos sekély vizi, kavicsos mtc ,c ’? ,es a Sétatér évszázados vén nyárfái közé meg a fából épült nyári Színkör, a mai Állami Magyar Színház elődjének korhadozó tetőzetére Vas ZTM’’ délután lehetett. Az árnyékos sétákon lomhosszú szoknyás, napernyő, úri dámák, hillogtató katonatisztek, szalmakalapos, jól állozön, setabotos civil „rak özönlőnek Megmegálltak és felbamultak hozzánk, mert az énekszó hozzájuk is írhallalszolt. Sikar szigorú arcú édesanyám valamiért csendeserni próbálta a dandlaszokat, ám vendégeink köül ő egyik fényes hajú férfi, aki betegesen szuszogó hangszeren kisénte őket, hosszúra kihúzta a harmonikát, s nagyokat nevetve egy másik dalra zenditett rá : „Nem lesz a töke úr mirajtunk. Elvesz az, aki a múltnak él.“ — Mire jó ez, Pali? — kérdezte édesanyám szemrehányóan. — Csak azt érjük el a kornyikálással, hogy megzavarják a szórakozásunkat.A harmonikus Pali bácsi azonban rendíthetetlenül tovább szortyogtatta a kétgombsoros öreg harmonikát, a többiek meg teletorokból harsogták utána : „Az igazság honába tartunk. Az igazság nekünk a cél . .. “ Hogy vidám, kötekedő énekelgetésünknek mi vetett véget, nem emlékszem már, csak azt tudom, hogy sajnálkozásomra Pali bácsi kegyetlenül összenyomta a2 asztmáson szeleid harmonikát, a vállára akasztotta, s elment Szedelözködtek a többiek is, édesapámat meghívták . . . „gyere, István, Mariékhoz“, Édesapám, haragos arcú anyámra sandítva azt felelte, hogy majd meglátja. Jóval később, iskolás gyerek koromban jöttem rá, hogy ,,Maricka mi íriszemre vaksi nagynénénk családja a Lépcső utcából. Apámnak csak nagyapámról volt nővére, s örökké magához próbálta édesgetni, folyton magukhoz csábítgatta amolyan vasárnap délutáni mulatozásokra, édesanyám azonban szakadatlanul résen volt, s amikor csak tehette, ujját állta az ilyesminek. — Ne higgy neki, István — mondogatta vésztjóslóun. — Hányszor mondjam még ? Mari nénéd nem téged, csak a pénzedet szereti .. Engem meg belefojtana egy kanál vízbe, ha tehetné... Mi, nagyobb gyerekek erősen bánkódtunk ilyenkor. Ha apám nem ment, mi sem mehettünk, pedig igen-igen kedvünkre voltak a vasárnap délutáni látogatások Mari néniéknél. A harmonikus Pali bácsit mindig ott találtuk. Rajongtunk érte. Földsíntiíli gyönyörűségnek tűnt,amikor harmonikázni láttuk. Azokat a népdalokat, amelyeket az idősebb magyar munkáscsaládokban névnapok és esküvők, vagy óesztendők éjszakáin ma is végigénekelnek — azokat Pali bá NAGY ISTVÁN sáncalja * esi egytől-egyig tudta. . Anyánk ellenkezése megfosztott bennünket e szépségektől, ha Pali bácsi Mari néniékhez telepedett be. Inkább oda ment, mint hozzánk. Akkoriban fel nem értem ésszel, miért gyűlöli édesanyám Mari nénit olyan engesztelhetetlenül, áltig nyugtattuk, kérleltük, eressze édesapánkat hozzája, hogy mi is mehessünk. Egyszer annyira kijött a sodrából emiatt, hogy sorra fenekelt bennünket. Azt hitte, Mari nénénk kedvéért kívánkozunk oda, s vad haraggal vetette a szemünkre: — Mit szerettek azon a tályogos szemű boszorkányon ? Ha rajta múlt volna, édesapátok sem lenne. Talán meg sem születtetek volna ! — Hagyd ezt, Amáli — szólt közbe édesapánk békitöleg. — Ami volt, elmúlt. Ilyen és ehhez hasonló összeszólalkozások ismétlődése közben tudtuk meg, hogy apánk feleségválasztását a nővérei, kivált Mari néni, már a megismerkedés pillanatától kezdve hevesen ellenezték. Édesapámnak más feleséget szántak; ahogy ők mondták, „iparos legényhez illő, kiöltözött belső szobalányt valamelyik gróf házából, vagy egy rendes nagyúri polgárcsaládból“. Édesanyánkat „kiöltözetlen , retkes sarkú székely konyhalánynak“ nevezték, aki amikor megismerkedett édesapánkkal, ott szolgált a Kristály gőzmosoda gazdájánál, annak a szűcsmesternek a szomszédságában, akinél édesapám a mesterséget tanulta. Édesanyánk 1900-ban került fel Kolozsvárra az Udvarhely megyei kicsiny Tarcsai alvóról, nem volt még kiöltözve. A haját koszorúba Valóban fonta, félidőben fehér hárászkendőbe burkolózott. Öltözéke egyébként is olyan volt, amilyen a többi Udvarhely megyei lányoké. Szorosan gombolt lájbit vagy „réklit“, s hosszú szárú fűzes cipőt viselt. Korán a városi cselédlányok sorába űzte a tarcsafalvi nagy szegénység, lánytestvéreivel együtt. Hatan voltak testvérek, három fiú, s ugyanannyi lány. Azon a telken, amin családi házuk is alig fért el, még egy kis tehénpata húzta meg magát néhány pirosbélű körte- és szilvafa árnyékában Ez volt anyai nagyapám, néhai Tamási Ferenc minden vagyona. Ő maga azonban napszámosféle emberként a Pálffyaknál dolgozott ,,a nagy udvarban“, vagy résziben művelt egy-egy darabka földet. Télen cimbalmozni járt. A cimbalom az övé volt. Anyám szerint „úgy kipengette“ a lakodalmas nótákat és csürdöngölöket, hogy nem volt annak párja az egész székelykeresztúri járásban. Malomfalvára is cimbalmozni hívták, és hogy hazafelé jövet szét nem tépték az éhségtől vonító farkasok, az csak azért történt, mert a nyakába akasztott cimbalom húrjait szépszerivel verni kezdte, s attól még az ordasok is lakodalmas hangulatba szelídültek. Bizony, az édesanyám családja nem volt valami híres nagy család, de az apámé sem sokkal különb Apai nagyapám Vajdakamarásról, a mécsi járásból származott be Kolozsvárra.S fél falu, ha nem több, valamikor mind egy töröl sarjadhatott Csuj,a Nagy János és Nagy Jóska meg Pista valamennyi falu öreg református papja 1938-ban, amikor a fiatal írókkal odavetődtem, s a rokonaim után puhatolóztam, tudomásomra hozta : az eklézsia irattára szerint az első Nagyokat a második tatárjárás után telepítették be a Hajdúságból a felkoncolt vagy rabszíjon elhurcolt jobbágyok helyére, ugyancsak jobbágyoknak. Hogy ez a tájékoztatás mennyiben felel meg a tényeknek s mennyiben nem, sosem néztem utána. Nem is jutott rá időm, túlságosan nem is érdekelt, meg aztán el is akadtam őseim nyomdokainak feltárásában már az első kísérleteknél Apai nagyapámról puszta nevén kívül semmi közelebbit nem tudtam meg. Így hát azt sem firtathattam, hogy Vajdakamaráson élő sok Nagy János és Nagy István közül melyiknél kezdhetném a közelebbi rokonság felder itését. *) Részlet az író önéletrajzi regényéből. ț A HUSZEZREDIK... A szerényen megfogalmazott cím első olvasásra talán nem kelt különösebb érdeklődést. Pedig nagy jelentőségű, mert megyénk legrégibb vállalatának a munkaközösségéhez, a fönnállásuk második évszázadát élő erdővidéki bányászokhoz irányítja az olvasót. Az elismert bányászmunkaközzösség egyik tagjához, Clái Sándor bányász-villanyszerelőhöz, akinek közel két évtizedes felelősségteljes munkásságát különös szépségbe vonta egy jelentős momentum : ő lett megyénkben a húszezredik párttag, ő vette át néhány nappal ezelőtt a munkásosztály élcsapatához való tartozást igazoló piros párttagsági könyvet. A villanyáram feszültségét jelző berendezésnél, a bányában találjuk Gál Sándort, a 34 éves villanyszerelőt, akinek életútja tisztán, példamutatóan vezetett a munkásosztály élcsapatához. Kissé megilletődve kezdte felidézni a harmincnégy év emlékeit, munkásságának fontosabb mozzanatait. Szegény vargyasi földműves szülők gyermeke, édesapját korán elvesztette. A hat elemi osztály elvégzése után a szentkeresztbányai szakiskolában lakatosszakmát tanult, dolgozott a brassói autógyárban, később a bányavállalatnál megtanulta a villanyszerelő mesterséget. Azóta a Vargyas I. bányában dolgozik. — Munkámat és munkahelyemet nagyon szeretem. Nem ismerek meghatározott munkaidőt, addig vagyok a bányában, amíg ott rám szükség van. Nem egy esetben hívnak be munkaidő után éjjel vagy nappal — mondotta. — Mondják, hogy a szilveszter éjszakát is a bányában töltötte. — Az ember mindig azt csinálja amire fölteszi az életét. Vannak, akiknek eszményképe az ő tanítójuk, tanáruk, másoknak a barátjuk. Én elsősorban a mesteremet, Gáspár Jánost és más munkában helytálló és magatartásban példás kommunistákat választottam követendő példaként. Úgy érzem, közöttük a helyem. Tisztában vagyok azzal, hogy a párttagság több munkára, közéleti felelősségteljeaktivitásra, tanulásra kötelez. És mit mondanak a munkatársak? Igazságérzetű ember, aki az egyéni javát a közösség javában keresi, aki szorgalmas munkájával érvényesül, aki minden tudásával ott vesz részt a köztevékenységben, ahol arra leginkább szükség van. Gál Sándor a húszezredik kommunista. Egy azok közül, akik munkával, helytállással akarnak méltóak lenni a párttagsági címre. DARÓCZI FERENC MEGYEI TÜKÖR VIRGIL TEODORESCU MINDÖRÖKKÉ köböl, algákból, füstből faragott pillangó ez a föld kezdettől fogva, mely leptem s pihenésem hordja, amelynek regöse vagyok. Magamba fogadtam híven idézve látomást, vízesést, gyors patakot, mely juharfák közt úgy kanyarog mint az áldinak gömbölyűsége. S ki az, aki a földet kitépheti belőlem ? (Majtényi Erik fordítása) Azúr, mely vérnek színével üzen, tiszta szóvá kristályosodott földem, agy és tüdő és hűvös fényű szem. MAJTÉNYI ERIK KÉNYTELEN EMBERSÉG Kenyérért asszony. S kenyérért asszony gyermek a tejért, gyermek a tejért, sorsért a férfi, sorsért a férfi, álltál a helyért, így állsz a helyért Módszeres, lassú, így is azért, mert fagyok csipkedtek, egyebet nem tudsz, fogd kimért, lábad hoz vissza, pribék hidegnek, hahogy tán elfutsz. Suhane duhajság Ártani készült parázna kése kezed elárul, nevét a bőröd hazugra fordult kérgébe véste, szavad elárvul, Bokád és csuklód s marokra fogja tűzkalodába szikkadd torkod, évgyűrű izzó abroncsa zárta. Kénytelen emberség , nem mondhatod, hogy málháját hordod, töretlen álkad. Nem hivalkodva, olykor vonaglón sem szégyenkezve. ránduit a vállad csak néha térdben S ha kibicsaklott megereszkedve, néha a térded. Meg nem átkozva, egy szisszenéssel, meg sem is áldva, ha be nem érted csak kifulladva akkor is ritkán olykor szihálva. fizettél mással, csak ahogy élők ha nem egy bütykös elbírják gürbedt káromkodással. vállal az eget, holtak a földet. 3.