Megyei Tükör, 1985. július (18. évfolyam, 4175-4200. szám)

1985-07-01 / 4175. szám

IPR5»S^‹»gQ ÉV ^^»1985 A nép részvétele szocialista társadalmunk vezetésében (folytatás az első oldalról) termelőegységek társadalmi-gazdasági fejlesztésére, a területi, valamint az or­szágos fejlesztésre vonatkozó nagy horderejű határozatokat, új jelleget kölcsönöztek szocialista társadalmunk demokratikus felépítményének, politi­kai rendszerünknek, melyet legmélyeb­ben éppen az jellemez, hogy kompo­nensei között harmonikus viszonyok alakultak ki. Ezekben az években pártunk, pár­tunk főtitkára tevékenységének köz­ponti problémája azoknak az utaknak és eszközöknek a feltárása volt, ame­lyek mind tökéletesebben biztosíthat­ták a dolgozók, a széles néptömegek mind hatékonyabb részvételét az élet, az egész gazdasági-társadalmi tevékeny­ség szervezésében és vezetésében, olyan döntések kidolgozása mind helyi, mind pedig országos szinten, melyek a tö­megek cselekvő részvételének jegyét viselik magukon. Ugyanez vonatkozik a párt általános bel- és külpolitikájá­nak kidolgozására is. E cél érdekében, a politikai viszo­nyok, a vezetési eszközök, az állam­­hatalmat gyakorló szervek és testüle­tek szüntelen tökéletesedésen mentek át, olyan folyamaton, mely arra volt hivatott, hogy elmélyítse az intézmé­nyes demokratizmust, megerősítse azt a politikai-erkölcsi légkört, amelyben minden állampolgár számára messze­menően biztosítják, hogy valamennyi állampolgár tevékenyen vehessen részt a közügyek intézésében, a vezető szer­vek legfontosabb döntéseinek kidolgo­zásában. E két évtized alatt a szervek és szer­vezetek olyan harmonikus és hatékony rendszere alakult ki, mely biztosítja egy demokratikus, a maga nemében egyedülállóan eredeti mechanizmus zökkenőmentes érvényesülését, s mely a kommunista párt vezetésével szerve­sen egyesíti és összehangolja az állami szervek, a tömeg- és társadalmi szer­vezetek, a munkásönigazgatás szerves tevékenységét. E rendszer megalapozá­sában, az összetevő elemek helyének és szerepének megállapításában meghatá­rozó szerepe volt és van pártunk fő­titkára. NICOLAE CEAUŞESCU elv­társ politikai gondolkodásának és for­radalmi tevékenységének. A hazai szocializmus építésének, a sokoldalúan fejlett szocialista társada­lom megteremtésének tapasztalata tel­jes mértékben igazolja azt a tényt, hogy csupán a tömegek részvételéről való állandó gondoskodás szavatolhatja a szocializmus és a demokrácia közötti teljes összhang valóra váltását. A szocialista demokrácia nem valósul meg elméleti elképzelések alapján, nem jön létre önmagától, ellenkezőleg, é­­letbeléptetése szüntelen törődést, ál­landó erőfeszítéseket követel, a gazda­sági-társadalmi élet tényeinek mély és reális ismeretét, a társadalmi jelensé­gek és folyamatok megértését, a kü­lönböző tevékenységi területek és szek­torok között felmerülő ellentmondások időbeni megoldását. Ugyanakkor a ta­pasztalat azt bizonyítja, hogy a nép tevékeny részvétele a társadalmi és gazdasági élet vezetésében csakis egy olyan politikai-erkölcsi légkörben va­lósulhat meg, melyet a haza sorsa iránt érzett nagyfokú felelősségérzet, harcos, forradalmi szellem jellemez. „Állandóan gondolnunk kell a haza jelenére, de jövőjére is! — mutatott rá NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs az SZDEF III. kongresszusán. — Egyet­len pillanatra se feledjük el, nagy fe­lelősséggel tartozunk azért, hogy ha­zánknak és népünknek ragyogó, sza­bad és független jövőt biztosítsunk a sokoldalúan fejlett szocialista társada­lomban és a kommunizmusban.“ Tanítók (folytatás az első oldalról) a nevelőiknek, pedagógusoknak megha­tározó szerep jut. Köszönt­jük tehát nagy tisztelettel me­gyénk kétezerki­lencszáz-nyolcvannégy pedagógusát, akik sok ezer ifjú palán­tát növesztenek. Köszöntjük azokat, a­­kiknek számára a vakációra hívó csen­gőszó az utolsó alkalmat jelentette, hogy saját tanítványaik elé álljanak, s még egyszer ellássák őket egy hosszú pedagógusi pálya megannyi tapasztala­tából fakadó jó tanáccsal, biztató szó­val .. Egész életükön át hűek voltak a krétához, a táblához, az iskolához, de hűtlenek hozzá soha. Új feladatok, megnövekedett köteles­ségek várnak az ezutániakban az isko­­ lapjára jára, tökéletesebb, következetesebb munkát követelnek hát a pedagógusok­tól. Felnövekvő nemzedékek lépnek egymás helyébe, de a pedagógus helyén marad, végzi évről évre megismétlődő, megújuló, magasabb szintre emelkedő munkáját. .. Pedagógusok napján hadd mondjuk el újra, azt várjuk el tőlük, hogy a tudás fáklyája kezükben egyre magasabbra emelkedjék, egyre fényesebben ragyogjon. Kívánjunk pedagógusainknak továb­bi szép eredményeket jövőt teremtő munkájukban, kívánjuk azt, hogy mi­nél gyakrabban megmártózzanak a­ si­ker mámorában ... És mindannyiuknak: kellemes vaká­ciót! A 219. volt az első András Tibor és Péter Sarolta há­zassága közösségi eseménnyé vált vá­rosunkban, nemcsak oly mértékben, a­­hogyan egy emberpár egybekelése sa­ját és szűkebb környezetük életében jelentős eseménnyé válik, hanem an­nak a szerencsés véletlennek köszön­hetően, hogy esküvőjük ünnepélyes szertartására a sepsiszentgyörgyi há­zasságkötések új házában került sor, azokban a szép, elegáns termekben, melyet pár nappal korábban avattak fel. A valódi avatóünnepség az 1985-ös esztendő 219. házasságkötési szertartása volt, e két alig huszonhárom esztendős emberpár egybekelésének szép pillana­ta, azok a percek, mikor Császár Lajos alelnök jelenlétében kimondták a mind­kettőjük életében sorsdöntő igent. A Sepsiszentgyörgyön nevelkedett fiú és lány egy messzi moldvai város­ban ismerkedett meg egymással, négy évvel ezelőtt, mikor szakképesítésre rövid időre eltávoztak szülőföldjükről. A szerelem, úgy tűnik, tartósan mellé­jük szegődött, s most — merjük remél­ni, nem elhamarkodottan, nem meg­gondolatlanul — úgy döntöttek, egymás mellett állva, egymást segítve, szeret­ve haladnak tovább útjukon. Hogy e lépésük, a házasságkötés lé­nyének komolysága, sors- és életmeg­határozó szerepe még inkább tudato­sodjék bennük, hogy örökre feledhetet­len élmény is maradjon, külsőséges ke­retnek, igaz, de ott volt az új házasság­­kötő ház, melynek mértéktartó elegan­ciája olyan hangulatot varázsolt a tár­sas élet útjára lépő fiatalok köré — s az utánuk következő sok-sok száz fia­tal pár köré is — melyre mindenki vá­gyik ezekben a szép pillanatokban, s melynek felemelő ünnepélyes hangula­ta, örökszép emléke talán még a nehe­zebb pillanatokon is átsegíti az itt egybekelt emberpárokat. Ünnepi hangulat övezte András Ti­bort és feleségét házasságkötésük per­ceiben, s utána, amikor szüleikkel, ba­rátaikkal elkoccintották a belső feszült­séget oldó poharakat a házasságkötő terem szomszédságában levő három he­lyiségben. S e kellemes hangulatot nemcsak a köréjük sereglett rokonoknak, barátok­nak köszönhetik, hanem azoknak, akik ezt a szép környezetet megálmodták, megtervezték, felépítették, akiknek fontos volt, hogy ünnepélyes és fe­ledhetetlen szertartássá váljék minden Sepsiszentgyörgyön megkötött házas­ság. SIMÓ Erzsébet megyei tákor Szocialista Demokrácia és Egység Frontja felhívásai EGYÖNTETŰ ISÉKEikAKATI)\k ki FEJELÉSE BScifluhmis békegyű­lés Se gBsîszenît «• y ö !•*» yim (folytatás az első oldalról) nyitotta meg, aki beszédében hangot adott megyénk és municípiumunk ösz­­szes román és magyar lakói szilárd békeakaratának, annak a megmásítha­tatlan elhatározásnak, hogy pártunk fő­titkára, NICOLAE CEAUŞESCU elv­­társ hatalmas értékű békekezdeménye­zéseihez csatlakozva, mindent megte­szünk, hogy győzedelmeskedjék a világ békeszerető erőinek forró akarata, dia­dalra jusson a józan értelem és a bé­két, a népek barátságát, egyetértését és együttműködését igenlő jó szándék. A megnyitó beszéd szavait újra és újra aláhúzták a tömeg hatalmasan felzúgó jelszavai: „Ceauşescu — bé­ke!", „Leszerelés — béke". Magasba emelkedtek a zászlók, a jelmondatok, az ezer és ezer kiáltás egyetlen hanggá forrt össze. Bokor Ferenc mester, a Villa­mos Berendezéseket és Villanymo­torokat Gyártó Vállalat pártbizottságá­nak mestere beszédében arról szólott, hogy párt­főtitkárunk békekezdeménye­zései széles visszhangra találtak az or­szág összes dolgozói, köztük a vállalat­nál dolgozó két és félezer alkalmazott szívében és értelmében is, ezek a bé­kekezdeményezések népünk és az egész emberiség legvitálisabb érdekeit, leg­hőbb akaratát juttatják érvényre. A felszólaló hangsúlyozta, hogy a béké­ért, jövőnkért nem csak nyilatkozatok­kal, de mindennapi munkánkkal is har­colunk, hiszen minden megteremtett új szellemi és anyagi érték békés építő munkánk igenlését igazolja. A második világháború veteránja Emil Tănăsoiu megrázó szavakban be­szélt az átélt háborús élményeiről, a háború iszonyú emberi és anyagi áldo­zatairól. De mindezek jelentéktelenné törpülnének — mondotta — ama pusz­títások és áldozatok mellett, amelyeket egy harmadik és minden bizonnyal u­­tolsó­ világégés hozhatna, egy nukleá­ris katasztrófa, aminek fenyegető ve­szélye sötét árnyként borul az emberi­ség fölé. Azon kell lennünk, hogy közös összefogással elhárítsuk ezt a veszélyt, pártunk főtitkárának ragyogó békekez­­deményezéseit követve, a világ felelős tényezőit az értelem hangjával rábír­juk, hogy a tudomány, az emberi meg­ismerés nagyszerű vívmányait használ­ják egyszer és mindenkorra az emberi­ség javára, a békés építés céljaira, egy emberibb jövő biztosítására. Megyénk sok tízezer szakszervezeti tagja nevében kért szót Márton Albert, a megyei szaktanács elnöke. Hangot a­­dott munkaközösségeink megmásítha­tatlan szándékának, hogy fáradhatat­lan munkával, a tervek példás teljesí­tésével fogják bizonyítani: békében kí­vánnak élni, s gyermekeik jövőjét, ha­a­sonlóan a világ összes dolgozóihoz, így látják biztosítottnak. Megható pillanatok következtek. Ve­ress Mónika tanuló, a municipiumi pio­­­­nírparancsnok helyettese szárnyalóan szép szavakban, a gyermeki lélek teljes­­ őszinteségével és melegével tett hitet a béke mellett, megköszönve a pártfőtit­kár állandó szülői gondoskodását az ifjú nemzedék jelenéről és holnapjáról, egész szocialista társadalmunk forró szeretetét gyermekeink iránt. Magyari Lajos író, a megye és a mu­­nicípium alkotó értelmisége nevében arról beszélt, hogy minden jó szándé­kú ember legmagasabb erkölcsi köte­lessége szót emelni a béke érdekében, a háború, a pusztítás veszélye ellen. A nagy változások és nagy feszültségek korában minden békét igenlő hangra szükség van, hogy megőrizhessük és ápolhassuk az emberiség e legszebb re­ménységét. Csak ilyen összefogással, csak a szándékok és akaratok ily egye­sítésével szerezhetünk érvényt orszá­gunk ragyogó békekezdeményezéseinek, adhatunk igazi súlyt a világ népeihez intézett békefelhívásainknak. A hatalmas békegyűlés több mint 12 000 résztvevője a határtalan hazafias lelkesedés légkörében, a szocializmus és a béke ügye iránti teljes elkötele­zettség jegyében táviratot intézett NICOLAE CEAUŞESCU elvtárshoz, pártunk főtitkárához, országunk elnö­kéhez. ..Kifejezzük egyszersmind — hangzik a távirat befejezésében teljes tisz­teletünket és megbecsülésünket azért, hogy ragyogó módon irányítja egész népünk, szocialista hazánk sorsát, a ro­mán nép, nemzetiségre való tekintet nélkül a haza összes fiai jóléte és híd fogsága érdekében kifejtett fáradhatat­lan tevékenységéért. Szilárd elhatározásunk, elkötelezet­ten és odaadással cselekedni, hogy tet­tekkel válaszolhassunk az előttünk álló nagyszerű követelményekre, példásan teljesíthessük a párt XIII. kongresszu­sa által kijelölt feladatokat, szocialista Románia dicsőségéért és felvirágzásá­ért, a béke megőrzéséért Földünkön. Az elmúlt 20 évben, mióta Ön áll pártunk élén, mely korszakot hazafiúi büszkeséggel Nicolae Ceauşescu-kor­­szaknak nevezünk, élete és forradal­mi munkájának példája számunkra élő és mozgósító akcióprogram, irány­­jelző azoknak a nagyszerű célkitűzé­seknek a teljesítésében, amelyek a ma szocialista Romániájából a holnap kommunista Romániáját megteremtik.“ Ugyancsak a békegyűlés résztvevői nevében leveleket és üzeneteket intéz­tek a Szovjetunió és az Amerikai Egye­sült Államok államfőihez, valamint a genfi leszerelési tárgyalásokon részt ve­vő szovjet és amerikai küldöttségek ve­zetőihez. A-OSZTÁLY A fővárosok fölénye a 67. országos­ labdarúgó-bajnokság a fóvárosi hármas - - Steaua—Dinamo —Sportul --- sörj­ének jegyében zaj­­l­h­ató,chatatlanul jobb já­­tékosállományává határozottan uralta a mezőnyt. A fodulók rangsorában a Sportul 2, a Dia*,, 1, és a Steaua 27 fordulón állt ,a Igi­ira élén. A nagy hármasról kiemelkedett a Steaua és a Dina , s kettejük külön versenyfutása sejtette a bajnoki cím körüli „vita“ érdkességét. A Dinamo I sorozatos kinti döntetlenekkel, a Steaua inkább kis győzelmekkel je­leskedett. A bajnoki cím sorsát végül is nem kettejük tlálkozóján döntötték el a­ Steaua javári, hanem a fővárosi kettős rangadók^ Ezeken a Sportul három.^jgBst^pid c 11 el a l) ■ ***** as: ' kel pontoCTfa el, Sponv­idéki- sekikel vívott csatac eredménye közel egyenlő. Többet vártunk a Craiovától. Keve­set nyújtott. Egyészt az őrségváltás (elment Crişan, Ed­aci, Donose), más­részt a sorozatoss­érülések, letiltások gátolták a jó erem­ény elérésében. De így­ is a hazai labdarúgás négy legjobb együttese közé tarozik. Az idei vetélked két kellemes meg­lepetését Buzău és az ASA szolgáltat­ták. Az előbbi a m második fiatalságukat élő öregek (D. G­eorgescu, Kramer, Marcu, Sumulankhi), az utóbbi a szárnybontogató fztalok (Jenei, Bote­­zan, Márton, Popa Soare) révén. A ma­rosvásárhelyiek «veszítették Bölönit, viszont nyertek egy csapatot. S ez a két edző, Czakó János és Kiss Madocsa ér­deme, na meg a l­b vezetésé. Idei adósaink­­­sorát kétségtelenül a Corvin vezeti, d- e kategóriába so­roljuk az FC Atist, az FC Oltót is. A válogatottakkal teletűzdelt Corvin nagyon mérsékelt teljesítményt nyúj­tott. A Klein—Mieuţ—Gabor triótól dobogóközeli helyrést vártunk. A kö­zépmezőnyben értik célba... A/. FC Argi V 11 Bu­vis/...“^^^. 'Vitek Megvált na­gy szkelmétől, nobrintól, majd kapkodni kezdet­t. s játékos-dop­pinggal (Tanase, Brna, FI. Marin, Ni­­na, Tagán, Pírvu, Neamţu) igyekezett erősíteni, hogy­ végüt is a nehéz hely­zetben visszatérjen a már egyszer be­szaladt alap tizeneyhez, s újra csata­sorba állította a s­ellőzött D. Zamfirt. Tómat... A legnayobb bizonytalan­ság, kapkodás az FC Oltnál mutatko­zott. Ebben az éven nem kevesebb mint 34 játékos szerepeltetett a há­rom csapatra való. Mindezek után sem állítjuk, hogy megalálták a mindenki tetszését elnyerő kedd tizenegyet. Az FC Bihar, Temesvár, viszonylag gyenge kezdés után biztosították helyü­ket a jó középmezőnyben. Itt is, ott is edzőcserével. Jobbn a Temesvár járt, mert Dumitru révén nem csak edzőt, hanem egy kitűnt játékost is nyert. Kérdés, hogy meddig, hiszen Dumitru már 35 éves. A ragyváradiak kezdeti megingása álmodá­sra késztette a sep­siszentgyörgyi szurolókat. S nem vé­letlenül. Váradon focizik az utóbbi másfél évtized legagyobb sepsiszent­györgyi tehetsége - Biszok Andris. A „jól értesültek" ml­ csomagolni látták a tehetséges labdrúgót, s az IMASA kapuján kopogtatn • •. Túl korán. Bi­szok Andris újra jégig focizta a tava­szi idényt ajjgm'ra ^^fc­^en, s még­hozzá j , jelen­legi váradi Troléd­ín v7 .' ok kot. sze­repkörben­­— beállt és középpályás is hosszú ideig haipos tag lehet, amo­lyan szürke eminereiás. " A bajnokság nap izgalmát a kiesés körüli harc szolgáltta. Adott pilla­natban sok jelöltté folyt a külön csa­ta. És folyt egész­ az utolsó fordu­lóig, amikor a hatodik kiesőről kel­lett dönteni! Hát detettek. A Zsil bú­csúzott. Hogyan? »mi? A szövetségre tartozik. Megérdemelne egy alapos ki­vizsgálást. Csak * a telő, hogy c* ügy körül „kaph­»y®“» igen sok tur­­piság kerülne naffdagra, s beszeny­­nyezné labdarúgóspitunk nagyon sok stadionját. I A hazai körképe, a nemzetközi sze­replés egészíti ki. *°s. itt az idén ra­gyogó eredményt értek el klub­csapataink. A Dingo BEK máso­dik, a Steaua a KEK első, Craiova és a Sportul az UEFA kupa harmadik, illetve első fordulójában búcsúzott a további küzdelemtő­ A legjobb ered­mény a craiovaiak nevéhez fűződik, bár őket az előző évek­ sikerei alapján legalább az elődödbe vártuk. Volt egy döntősünk is — igaz, csak a Balkán-kupában — az FC Argeş. Második lett. A bajnokságban muta­tott formáját nem tudta túlszárnyalni. Az egész évi (labdarúgó évre gondo­lunk) összteljesítményt tekintve, a 67. bajnokságunk nem jelent csúcsot. Mind­össze egy nagy felfedezettje — ha ne­vezhetjük­ így — volt: Hagi. A válo­gatottban pedig Ştefănescu 34, Bölöni 32, Iorgulescu 29, Moraru 29, Augustin 30, Ungureanu 29, Negrila 31, Lung 29 . .. éves. Lucescu minden bizonnyal tárt karokkal várja a Hagihoz hasonló labdarúgókat, akik Ştefănescu, Bölöni, Negrila, Iorgulescu helyére lépjenek. B-OSZTÁLY KELETI CSOPORT CSOPORTELSŐ A PETROL Birlad­, Mangalia, Partizan és Focşani a C-osztályban A 34. forduló: Focşani— Brăila 1—0, Acél—Mizil 2—1, Râmnicu Sărat—Plo­­peni 2—0, Fălticeni—Partizan 4—0, Pra­hova—Mangalia 2—0, Birlad—Petrol 1—2, Konstanca—Suceava 5—2, Paş­cani—Botoşani 1—2 (MO: Piatra Neamţ —Galac 3—0. 1.PETROL 34 246 4 67—23 54 IP mmmm Pártunk főtitkárának újabb kezdeményezése a 2.Galac :;i 224 8 54—28 18 3.Acél 34 15811 63—31 .;s 4.Konstanca 34 14713 :.i—43 35 5.Plopeni :;i 16315 51—50 35 6.Suceava 34 15415 53—51 34 7.Km. Sărat ::i 15415 39—44 34 8.Mizil 34 15415 56—63 :;i 9.Prahova 34 14515 37—36 33 10.Brăila :;i 16117 15—48 33 11.Piatra N. 34 12814 44—49 32 12.Paşcimi 34 15217 42—50 32 13.Fălticeni 34 14418 38—16 32 11.Botoșani 34 13615 42—50 32 15.Birlad 34 13516 33—52 21 16.Mangalia 34 13117 41—47 30 17.Partizan ::­ 12121 35—57 25 18.Focsani 31 7621 32—58 20 KÖZÉPCSOPORT BAJNOK A DINAMO VICTORIA Kiesők: Vasas, Autóbusz, Alexandria és Motru A 34. forduló: Alexandria—Haladás 1—1, Kémia—Szeben 6—0, Mechanika —Moreni 3—1, Gázmetán—Vasas 1—0, Autóbusz—Mîrşa 4—1, Tîrgovişte—Mo­tru 5—1, Traktor—Automatika 3—0, Drobeta—Slatina­ria—IMASA 3—3. 3—0. Dinamo Vidto­ 1. DINAMO 34 18121 69—41 IS 2. Szeben 34 174 13 54—39 38 3. Haladás 34 166 12 59—48 38 4. Traktor 34 148 12 47—40 36 5. Tii-gov.* 34 166 12 51—38 35 6. Gázmetán84 155 11 35—42 35 7. Automat. 34 14 ti 14 40—37 34 8. Meehan. 34 154 15 48—46 34 9. Kémia 34 154 15 54—55 34 10. Mirsa 34 145 15 46—43 38 11. Slatina 34 115 15 43—43 33 12. Moreni 34 137 11 46—46 33 13. Drobeta 34 153 16 49—50 83 14. IMASA 34 1111 12 39—48 33 15. Vasas 34 119 14 42—58 31 16. Alcxandr. :: 1 912 13 38—16 30 17. Autóbusz 349 9 16 38—51 27 18. Motru :: 18 8 18 28—52 24 * Három büntetőpont levonva. NYUGATI CSOPORT KOLOZSVÁR AZ A-OSZTÁLYBAN Kudzsir, Tord­a, Rcsk­ai Gloria és a Sodrony ipar búcsúzott C-OSZTÁLY Alom volt csupán Az őszi idény végeredménye megmozgatta a labdarúgósport bará­tait. Nemcsak Kézdin, de szerte a me­gyében is. Nagyon sokan — figyelem­be véve az ellenfelekkel szembeni jobb sorsolást — máris B-osztályban látták a kézdieket. Még a szentgyörgyiek kö­zött is akadt olyan (s szép számmal), ak­i így vigasztalódott: csak essen ki az IMASA, megyek Kézdire B-osztályos meccset nézni! A kézdiek tavaszi sorsolása valóban jó volt. Jobb, mint maga a csapat, mely aztán nem sokkal a tavaszi rajt után­ megtizedelődött. Kivált soraiból Szabó Laci, majd Kelemen, aztán Incze, Fe­kete ... Az előbbi kettő hosszú időre, Incze pár fordulóra. Szárnyaszegett lett a csatársor, lyukas a fedezetsor, és megbízható kapus nélkül bizonytalan a védelem. S az a csapat, mely önmaga erejére nem alapozhat, elveszett. Kü­lönösen egy olyan bajnokságban, mely a területi csoportosítás miatt egyenlőt­len küzdelemre biztosít tág teret. A mezőnynek több mint fele Brassó me­gyei csapatokból tevődik össze, s ez az összetétel amolyan házibajnoksággá változtatta a küzdelmet. Mert jó, hogy az őszi fordulókban, amikor még nem fenyegetett közvetlenül a kiesés veszé­lye, a kintieknek (Kovászna és Hargi­ta megyeieknek) sikerült egy-egy pont­­rablás, de a tavaszon, amikor már megkezdődött a visszaszámolás, elma­radtak a ponthullatások. De nem a Brassó megyei két esélyes felé is! íme a bizonyíték: A Vasas Brassó megyében: Tavaszon: 3 1.11 6—7 3 Csak a Brassó megyeiekkel vívott tavaszi küzdelem eredményei felborí­tották az élmezőny állását: 1. ICSM 25 ponttal, 2. Nitramonia 22 pont (33—19), 3. Kézdi. Vasas 22 pont (35—23), 4. Udvarhely 22 pont (25—25). Már itt lejátszották a bajnokságot. Ugyanezt az előnyt nem élvezte saját megyéjén belül sem a Vasas, sem az Udvarhely. A Vasas Kovászna megyében: 2002 0—3 0 Udvarhely Hargita megyében: 2 0 0 2 1—(1 0 És mit csinált a két ellenfél Hargita és Kovászna megyében? Többet, mint Udvarhely és a Vasas. Az ICIM Hargita megyében: 2101 2—2 2 Az ICIM Kovászna megyében: 2020 1—1 2 A Nitramonia Hargita megyében: 3102 3—4 2 A Nitramonia Kovászna megyében: 2011 4—5 1 És most nézzük a Vasas mérlegét Hargita megyében: 1001 1—4 0 és az Udvarhelyét Kovászna megyé­ben:­ 2002 1—7 0 Ha ez újabb pontokat hozzáadjuk a fenti rangsorhoz: ICSM 29 pont, Nitra­monia 25 pont, Vasas 22 pont, Udvar­hely 22 pont. A hazai mérkőzések ezek után már nem érdekesek. A négy közül egyéb­ként csak a Nitramonia ért el száz­­százalékos hazai sikert a tavaszon, a másik három egy egy pontot veszített: a Vasas az ICIM, az ICIM a Nitramo­nia és Udvarhely Gyergyószentmiklós ellen. A Vasas reális esélyéből dobogós he­lyezés lett, a szurkolók álmából egy beteljesületlen álom csupán. Na, per­sze, szép teljesítmény ez a harmadik hely is. Úgy érezzük, még ez is mesz­­sze túlszárnyalja a kézdivásárhelyi labdarúgás valós erejét. Tehát nincs ok az elkeseredésre. De az idei tapasz­talatokból leszűrve a tanulságokat, a jövőben elkerülhető az idei hasonló kisiklás. Külön örömet jelentett számunkra a Baróti Bányász idei jó teljesítménye. Ötödik helye lényegében több, mint jó teljesítmény. Különösen, ha figyelem­be vesszük, hogy a kézdiekhez hason­lóan, a barótiak is kezdték előtérbe helyezni a helyi erőforrásokat. A Bá­nyász soraiból is kezdtek eltűnni a sepsiszentgyörgyi, brassói labdarúgók, s helyükbe barótiak, erdővidékiek lép­tek. Székely János edző munkáját di­cséri az új vágányra állított Bányász idei ötödik helye. S miután elkészült a nagy pálya új gyepszőnyege, várható, hogy a jövőben még fennebb lép a Bányász, Erdővidék sportmozgalmának legjelesebb zászlóvivője. A hiányérzet kerít hatalmába, ha az Elektro eredményére gondolunk. Olyan jó munkafeltételekkel, amilyeneket az Elektrónak biztosított a csapatot pat­ronáló vállalat, talán egyetlen csapa­tunk sem rendelkezik, és mégis az e­­gyüttes a középmezőny alsó felében ért célba. Nem, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig azok nem nőttek a jegenyefák tetejéig. Zavaró körülmények az Elektro háza táján is adódtak, egy ütőképes csatársor össze­hozása, meggyőződésünk, ma is az edző elsőrendű álma, akárcsak a fiatalítás kérdése, hiszen a csapat gerincét har­minc év körüli, vagy azon felüli játé­kosok alkotják ... Na, szóval, a játé­kosok múltja, kora nem garancia a­ csapat ütőképességéhez, még akkor sem, ha valljuk, hogy­ ha nincs öreg a háznál, vegyél egyet... De az Elekt­ránál sok a középkorosztályba tartozó játékos, s éppen ezek nem hozták ön­magukat. Ezek az erejük teljében levő huszonévesek. A csapatkeresés jegyé­ben kezdett az Elektra, úgy folytatta a küzdelmet, s úgy is zárta az idényt. Ezért is a szerény teljesítmény. Mindent összegezve, az előző évek­hez viszonyítva, jó évet zártunk a C- osztályban. A GÉPGYÁRIAK KUPÁJA A gépipari dolgozók köszöntésére öt csapat részvételével, rangos labdarúgó­­tornát rendezett a Kézdivásárhelyi Va­sas, a szaktanács és a sporttanács köz­reműködésével. Az első nap eredmé­nyei : Csíkszeredai Traktor—Baróti Bá­nyász 4—0 (a Bányász mentségére szolgáljon, mindössze négy, C-osztály­ban szerepelt labdarúgót játszatott), IMASA—Elektro 3—2 (utólag derült ki, ez a mérkőzés kapta a torna szépség­díját), pénteken: Kézdivásárhelyi Va­sas—Csíkszeredai Traktor 3—2 (3—0- ról szépített a Traktor, s mindössze egy perc alatt). A helyosztók: 3—4. helyért: Csíksze­redai Traktor—Elektro 2—0 (gl. Balázs és Veress). Az Elektro a mezőnyjáték­ban, a Traktor a gólhelyzetek kihasz­nálásában jeleskedett. S mivel a focit gólra játsszák, a Traktor győzelme megérdemelt. A döntő: Kézdivásárhelyi Vasas— IMASA II. 1—0 (0—0). Vezette: Szabó B. (Sepsiszentgyörgy). VASAS: Bitay — Zölde, Bartók, Bálint, Simon (Ma­lis) — Papp, Csegezi, DEMKÓ — Csíki, ELEK, SELYMES VI. (György). IMA­SA: INCZE II. —­ Bernád, KARAN­CSY, FEJÉR, BERECZ — BALLÓ, SU­­LICA, BALLA — Keresztes, Far­kas, Váncsa (Almășan), Sugár (Bartha). A nagyon megfiatalított IMASA, Ka­­rancsy vezetésével remekül állta a Va­sas ostromát. Igaz, ez az ostrom csak ak­kor­ jelentett veszélyt, amikor a Demkó—Selymes VI.—Simon hármas alkotta ifjúsági balszárny vezetett tá­madást. Csegeziék túlerőltették az e­­gyénieskedést, s rendszerint cselezgetés közben elveszítették a labdát. Megle­pett, amikor Avram edző megbontotta a kézdiek tehetséges hármasát. Miért, mester? Eltelt a félidő, s csak ez a hármas veszélyeztette Incze II. kapu­ját! Közben Váncsa, Keresztes, majd Balla akár kétgólos előnyt is szerez­hetett volna. Szünet után rákapcsolt a Vasas. Már az 50. percben tizenegyeshez jut. Cse­­gezi lövését viszont bravúrosan hárít­ja Incze II. A győztes gól a 74. perc­ben esett egy Csíki—Elek—Csíki össz­­játék végén. Nem sokkal később Bartha és Farkas hagyják ki az egyenlítés le­hetőségét. Végeredmény tehát:­­ VASAS. 2. IMASA. 3. Csíkszereda. A torna leg­jobb játékosa: Balázs (Csíkszereda). MB I. a hitelesített végeredmény Az osztályozókra való tekintettel már e hét végén sor került a megyei bajnokság végeredményének hitelesíté­sére. A csütörtökön közölt nem hitele­sített rangsorhoz viszonyítva annyi lé­nyeges eltérés van, hogy a 15. helyen nem Szépmező, hanem Maksa végzett (végül is 10—0-ra veszítette el az egy­szer már javára írt torjai mérkőzést), ami azt jelenti, hogy részt kell vennie az osztályozón. Na, de nézzük a vég­eredményt: Az utolsó forduló: Arad—Zilah 3—0, Kolozsvár—Déva 4—0, Kapnikbánya— Brád 3—2, Gloria—CFR 2—0, Régen— Sodronyipar 1—0, Szatmár­—Beszterce 2— 1, Kudzsir—Resica 1—0, Torda— UTA 3—1, Gyulafehérvár — Lupény 3— 1. 1.KOLOZSVÁR 34 201 14 68—23 50 2.Beszterce 34 1SG 10 59—27 42 3.Resica­­71 157 12 38—32 37 4.Brád 34 156 13 42—33 36 5.Arad 34 172 15 44—43 36 6.Zilah 34 163 15 53—49 35 7.Szatmár 34 138 13 51—41 34 8.CFR 34 116 1­1 42—39 34 9.Lupény 34 151 15 51—57 34 10.Kapui klt. 34 153 16 69—66 33 11.Déva 34 129 13 46—43­­33 12.Régen 34 145 15 36—36 33 13.UTA 34 153 16 47—49 33 14.Gyulafeh. 34 153 16 45—59 33 15.K udzsir 34 126 16 36—43 30 16.Torda 34 126 16 3.3—58 30 17.Gloria 34 122 20 33—70 26 IS.Sodrony. 349 5 20 33—58 23 Őszön 5 2 3 0 3—1 Tavaszon: 4 0 13 1—9 Udvarhely Brassó megyében: Őszön: 5 1 0 1 3—10 Tavaszon: 4 0 0 1 2—11 Az ICIM Brassó megyében: Őszön: 4 2 11 4—1 Tavaszon: 4 2 0 2 6—7 A Nitramonia Brassó megyében: Őszön: 5 0 3 2 3—6 3 1. BODZAFORDULÓ Bodzaforduló részt vesz a C-osztá­lyért kiírt selejtezőn, Maksa az MB. I-ért kiírt osztályozón. Torja, Barátos és Ozsdola a jövőben a megyei másod­­osztály mezőnyét erősítik. 34 277 0131—18 61 2.Kárpátok 34 207 7 74—43 17 3.Építők 34 17611 67—41 10 4.Szentlélek 34 15613 65—59 86 5.Bodok*• 34 16315 73—62 33 6.Zágon 34 13711 76—72 83 7.U/.on 34 14515 65—72 83 8.Füle 34 13714 59—68 33 9.Rcty 34 13714 61—75 33 10.Angyalos 34 13615 48—70 12 11.Nagyajta 34 14317 79—76 • I 12.Bércek .34 14317 64—631 1.3.Híd vég 34 12715 57—59 31 14.Szépmező 34 12715 54—75 81 15.Maksa 34 13516 61—91 31 16.Torja 34 13417 64—67 80 17.Barátos 34 12616 62—83 80 18.Ozsdola4 34 7027 30—96 12 * Két büntetőpont levonva. lőiről. m­inifoci ÚJ VAGÁNYON A hatvannál több csapatot számláló municipiumi bajnokságok jobb lebo­­n­yolítása érdekében a szakbizottság át­szervezte a mezőnyöket. Az I. oszt­ál­y­­ban két minőségi csoport szerepel 14— 14 csapattal, a II. osztályban ugyan­csak két minőségi csoport 12—12 együt­tessel, a fentiek besorolásából kima­radt, valamint az újonnan megalaku­ló csapatok fogják alkotni a III. osz­tályt. Municipiumi bajnoki címet az első osztály első minőségi csoportjának győztese nyer, a többi csoportok győz­tesei, valamint második helyezettei egy osztállyal, egy csoporttal fennebb lép­nek. Ez azt jelenti, hogy minden cso­portból (kivéve a III. osztályt) az utol­só két helyezett kiesik, azaz egy osz­tállyal vagy egy csoporttal visszami­nősül. A részvételt biztosító alsó korhatár 26 év. AUGUSZTUS 23. KUPA Július 1.: Elektro—Egészségügy (15 óra): Fortuna—Steaua, SDV—Rapid, FC­ 430—Electric. Július 2. (15 óra): Expressz—IGO, Atletik—FC Lúgos, Medicor—Kozmosz, FC Real—Arsenal. Július 3. (15 óra): Skála—Mechanika, Lendület—UJCM. Technolog—EIIP, OJT—Santos. Július 4. (15 óra): Oltcit—Málnás. IAME—Haladás. IRE—Akarat. Bazalt —ASA. A mérkőzések színhelye: a kissta­dion. Július 2-án 17 órakor technikai ülés­re kerül sor a sportcsarnokban a má­sod- és harmadosztályú csapatok kép­viselőinek részvételével. Szerkesztette ÁROS Károly k­osárlabda A HATODIK HELYEN Kolozsvár-Napoca látta vendégül a junior kosarazók Daciada döntőjének mezőnyét. A hatos döntő résztvevői kö­zött szerepeltek a Kovászna megyét képviselő 1-es számú ISK leányai is. Az érettségi, az évi végi hajrá miatt együttesünknek nélkülöznie kellett öt alapemberét, köztük a válogatott Ber­nád Erzsébetet. A nagyon tartalékos együttes így is méltó versenytárs tu­dott lenni. Eredményei: 57—59 Râmni­cu Vilicával, 39—48 Konstancával, 29 —76 Szatmárral, 27—61 Brassóval és 46—84 Kolozsvárral. Végeredményben a döntő hatodik helyét foglalták el. A győzelmet az ifjúsági és felnőtt bajnok­ságot is nyert kolozsváriak szerezték meg Râmnicu Vilcea és Brassó előtt. Bernádékkal a csatasorban akár a dobogón is végezhettünk volna. De így sem kell szégyenkeznünk. A Három­­széki testvérek: Virág, Simon, Komán, Deák, Harmathy, Zágoni összetételű e­­gyüttes a Váncsa házaspár irányítása alatt bizonyította — megelőzve a döntő felé vezető úton sok-sok csapatot —, hogy az országos élvonalban a helye. Még így tartalékosan is. Bárcsak minden sportágban ugyan­ezt mondhatnék el megyénk képvise­ 2-3.

Next