Háromszék, 1990. szeptember (2. évfolyam, 198-218. szám)
1990-09-01 / 198. szám
DE KIÉ AZ ORSZÁG? Az előbbi drámai kérdést egyre sűrűbben teszem fel magamnak, s szilárdul meggyőződésem, hogy nem vagyok egyedül, kit e főbenjáró probléma foglalkoztat. Nem határokról, szuverenitásról beszélek, hanem arról, hogy az átmenet néha szinte áttekinthetetlen zűrzavarában ki érez igazi felelősséget a nemzeti vagyon egészéért, mely most csakugyan a „mindenkié és senkié“ konfúz állapotába jutott. Olyan ez a vagyon, amilyenné az elmúlt évtizedben tettük, rengeteg „felújításra“, restaurálásra, „rekondícionálásra“ vár, de ettől eltekintve, egy hallatlanul nagy érték, s végül is jövendő létünk egyetlen biztos alapja, amit mai állapotaitól ziláltabbá tenni jóvátehetetlen bűn, végzetes hiba lenne. Könnyen mondhatja — talán némi joggal is — azt az állampolgár, hogy most az ország s vagyonának illetékes gazdája a Kormány, itt van tehát az ideje, hogy bizonyítsa kompetenciáját, s úgy mozgassa a kormányrudat, hogy a köz hajója, a társadalom, minden megtartandó értékét megtartva, minden kölöncét-koloncát végre már eldobálva, a mostani viharos vizeken elinduljon a jó irányba, a jólét ígéretének partjai felé. Nos, a kormány meg is próbál kormányozni, de úgy tűnik, kormányzó mozdulatai kuszák és tétovák, s — tovább is a hajó hasonlatánál maradva — a hajótest nem akar engedelmeskedni, válaszolni a kormánylapát mozgásaira. Így ki kell mondani: határozottabb kormányrúdmozgatásra van szükség, el kell dönteni végre, merre haladjon a hajó: előre-e, hátra-e, jobbra vagy balra? Az eddigi kormányosi tevékenységből ezt egyértelműen még lehetetlen megállapítani. A kormányzást pedig azzal kellene kezdeni, mielőtt még az első iránytszabó mozdulatot tennénk, hogy határozottan döntsük el a hajó követendő irányát, s ezt a döntésünket fogadtassuk is el a hajó összes utasaival, főleg pedig az evezősökkel, a vitorlafeszítőkkel, a kazánfűtőkkel, szóval mindazokkal, akik tehetnek valamit azért, hogy egyáltalán mozogjon, haladjon a hajónk. S ennek utána az összes, első-, másod-, harmadosztályú és fedélközi utast győzzük meg arról, hogy a választott útirány jó, ama partok felé hajózni érdemes, az oda való megérkezés ígéretes, tehát érdemes részt venni a hajótest mozgását gyorsító összes tevékenységben. Az evezésben, de még a kormányzásban is. Akkor is, ha közben feltörik, felhólyagzik a tenyerünk. Ha így teszünk, akkor egyre kevésbé fenyeget annak a veszélye, hogy hajónk a viharnak kiszolgáltatva, egy helyben forogjon, esetleg felboruljon és elsüllyedjen. Most pedig — fölhagyva a hajózó hasonlattal — azzal folytatnám, hogy, ezer egyéb baj mellett, a legsúlyosabb gondnak látom az állami és a szövetkezeti vagyon iránti egyre mélyülő közönyt és érdektelenséget. Tudom én, hiában kongatnám azzal immár a vészharangot, hogy, jóemberek, a miénkről, a mi gyárunkról, a mi földünkről, a mi vasutunkról, közutunkról, épületeinkről van szó, túl hosszas volt annak rosszízű tapasztalása, mit is jelent ez a „miénk“, milyen gyümölcsöket termett nekünk, milyen hasznokat fiadzott. A kopott, üres, ma már senkit nem lelkesítő-nyugtató jelszót hát el is vetem tiszta szívvel, s inkább a rációra apellálok, azt elmondván, hogy a köztulajdonban — tehát állami és szövetkezeti kezelésben — lévő — nemzeti vagyonrész az összvagyonnak több mint háromnegyed részét teszi ki, s ha azt közönyünkkel elherdáljuk, tönkremenni engedjük, akkor a saját jövőnket tettük tönkre, holnapi létünk alapjait. Az emberi természethez tartozik a birtoklás természetes vágya, az embert a tulajdonérzet nagy dolgokra sarkallhatja — a kommunizálás apostolai est tagad- MAGYARI LAJOS (folytatása a 7. oldalon) MEGBESZÉLÉS A „FEHÉRHÁZBAN“ (2.) „A falvak törődésre, jóindulatra várnak“ Orbán Dezső: Jól példa a mai helyzetre a szentivánlaborfalvi gazdakör. Itt van az elnök, mondja el ő, mi a faluban a helyzet. Bódi István, a szentivánlaborfalvi gazdakör elnöke: Mi pontosan nem is ide jöttünk, hanem a szövetséghez. Szentivánban 23 család 73 hektár szántót és 32 hektár legelőt használ, és átlagban 5000 kiló árpát arattunk le. Most már 221 család figyelt fel ránk, s összesen 650 hektárt kértek, ahogy olvastuk, hosszú lejáratú szerződéssel. Be akartuk nyújtani a kéréseket, de a jogtanácsossal a szó nem talált. Ők nem azt akarják, hogy dolgozni lehessen, hanem azt, hogy a téesz és a komplexum tovább éljen. Ezek tovább nem maradhatnak meg. Azt mondják, hogy a kollektíve a föld. De ha a telekkönyv szerint az enyém, az apámé... Orbán Dezső: Vagy itt van Vargyas... Szász Péter, a vargyasi gazdakör elnöke: Március közepén 262 személy vett részt az alakuló gyűlésen, de a gazdaság képviselete nem jelent meg. Végül 128-an kaptunk 36 hektár földet, valahol hátul, a leggyengébb helyeken. Legkevesebb 56-szor jöttem az UJCAP-hoz, hogy közösen oldjuk meg, de a mai napig sem tudtunk megegyezni. (A Vargyason történtekről már részletesen beszámoltunk — a szerk. megj.) Nálunk a 42-es rendelet értelmében sincs jogunk a földre, az apámét nem kaphatom meg? Tudjuk, hogy a gazdaság nem képes az egész határt megművelni. Mi lettünk egymás ellenségei? Fodor Ferenc: Ne menjünk túl messzire a vitában. Maradjunk pillanatnyi gondjainknál, és gondoljunk arra, hogy nem csak falun, de vára- FERENCZ CSABA (folytatása a 2. oldalon) TÜRELEMBŐL PÉLDÁT... NYÍLT LEVÉL Finnország, Belgium és Svájc kormányfőihez A Ceauşescu-diktatura súlyos örökséget hagyott Románia politikai, gazdasági, szociális, kulturális, tudományos életünkben, valamint a társadalmi és nemzeti kérdés területén. Ceauşescu stratégiai célja az ország lakosságának nemzeti homogenizálása — vagyis a több mint kétmilliós magyar nemzetiség —, valamint az ország összes nemzeti kisebbségei megszüntetése és beolvasztása. Soviniszta, antiszemita szellemben nevelte az ifjúságot, soviniszta szellemben íratta megRománia történelmét, az iskolák történelmi tankönyveit. Csak azoknak a történészeknek, tudósoknak, tudományos kutatóknak, volt közlési lehetősége, akik soviniszta, népuszító és történelmi hamisításokkal foglalkoztak és ilyen könyveket írtak. Önök a decemberi események után nagy segítséget nyújtottak a román népnek és a romániai magyar nemzetiségnek is. Most azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy adjanak át Tisztelettel és nagyrabecsüléssel FAZEKAS JÁNOS, nyugalmazott miniszterelnök-helyettes (folytatása a 7. oldalon) CSOÓRI SÁNDOR : A VÉGTELENSÉG ÉRZETE Válasz a Liberation c. lap körkérdésére Hogy miért írok? Eddig sem tudtam, s az a gyanúm, hogy ezután nem tudnék pontosan válaszolni erre a kérdésre. Nem azért, mert az indítékaim kuszák és homályosak, hanem mert sokfélék, sőt ellentmondásosak, s gyakran engem is meglepnek. Most például a téli vihartól megtépázott vidéki faházam körül téblábolok, nézem a lesodort cserepeket a hóban, a megbontott tetőt, eszembe jut a háború, a tömérdek rom, amely között felnőttem, de a balszerencse jelképes díszleteit vizsgálva sem a veszteségemen kesergek. Ellenkezőleg, valami ismerős dac kezd szétáradni bennem. (folytatása a 6. oldalon) st Sepsiszentgyörgy 1990. szeptember 1, SZOMBAT , 198. szám ÁRA 1 LEJ | társadalmi-politikai napilap Mikor alapították a komandói fűrészüzemet? — írásunk a 3. oldalon (ALBERT LEVENTE felvétele) A VOLT POLITIKAI ELÍTÉLTEK ÉS ÜLDÖZÖTTEK NEVÉBEN Az igazgatónő kétségbe vonja ... azt, hogy mi, húszan, akiknek ügyirat-csomóját az erre felhatalmazott bizottság összeállította, politikai foglyok lettünk volna. Munteanu Marieta kétségbe vonja, mert valószínűleg olyan indulatok munkának benne, amelyek idegenek fiatal demokráciánktól. Ezeknek azindulatoknak a színét a hivatalos szöveg mögé bújtatva, nehéz lenne megmondani. Mindenesetre, általános megütközést és felháborodást váltott ki a Munkaügynek általa megszerkesztett hivatalos okmánya (száma: 315/A, augusztus 20 án kelt), amelyben megfellebbezi a Volt Politikai Elítéltek és Üldözöttek Megyei Szövetsége által előterjesztett és a jogászokból összerántott bizottság döntését. Miért háborodtunk fel mi, akik éveken át megszenvedtük egy elnyomó, diktatórikus rendszer minden nyomorúságát? Mert a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére, ez a hölgy (aki mindenkor jól élt) azt feltételezi, hogy netán közjogi elítéltek voltunk? Mi nem büszkélkedünk ellenálló múltunkkal. Jómagam, aki 20 évre voltam elítélve, kiszabadulásomtól a rendszer bukásáig, tehát mintegy 24 éven át állandó zaklatásnak voltam szenvedő alanya. Házkutatások, befejezések, felszólítás a besúgásra, visszautasított útlevél-kérelmek... soroljam még? Mondjam el a zsarolási kísérletek legaljasabbjait? Nem ide tartozik. De az a nyilvánosságra tartozik, hogy az irányunkban érzett ellenszenv ilyen sértést szüljön. Nem ismerem ezt a hölgyet, nem is akarom. Mi törvényszéki ügyet csinálunk a „kontesztáció“-ból. Mert a törvényhozó testület adta jogainkról van szó (Decret-Lege 118 art. 6) nyilván „megnyerjük“ a pert. De szükség van arra, hogy húsz olyan embert sértsenek vérig, akik nem december után lettek antikommunisták? PUSKÁS ATTILA Indul a Barátság Staféta Kedden reggel 8 órakor indul a Bodok szálloda elől a Barátság staféta. Hat atléta —Csutak Tamás, Gombser Mikdós, Ferenczy L. Tibor, Ferencz János, Vajda Zsigmond és SuciuSándor — vállalkozott arra, hogy váltás (AROS) (folytatása a 7. oldalon)