Háromszék, 1993. október (5. évfolyam, 974-995. szám)

1993-10-28 / 993. szám

DELTÁS KUKORICÁZÁS A háromszéki emberben a gazdaságoknak. A földek egy Duna-delta kétféle képe és részlén kukoricát termesztenek, általában: az egyik romantikus Ehhez kellett - és kell - meg­­kikapcsolódásra, pihenésre al­­számlálhatatlan fegyenc, civil, kalmashely, horgászparadicsom, katona, akik a területet meg-Mások számára maga a pokol. Bugyraiban a politikai foglyok, deportáltak, fegyencek tízezrei szenvedtek és pusztultak el, munkaszolgálatos vagy sorka­tonák generációit hurcolták ide sokféle deltas kényszermunka elvégzésére. A mahmudiai kompátkelő most is hű tükre, mi történik benn a deltában. Az őszi betakarítási szezonban itt össze­­sereglő emberek között a rab­szállító kocsikba heringként be­zsúfolt fegyencseregektől, az őket gumibotokkal őrző börtönbizal­miaktól a géppisztolyos fegy­­őrökig, a nagypénzű, több­szörösen milliomos vállalkozók­tól a kukoricatörésre idesereglő szakmunkásig, a falvak napszá­mosnépségéig itt mindenféle embert fellelni. A deltában ugyanis hatalmas területeken „kukoncáznak”. Az egykori ta­vak, nádasok, sásos mocsarak, füzesek, galériaerdők helyébe Mahmudia térségében, le egészen a Litcov-csatornáig, Osztrov szigetéig és át majdnem a Szulina-ágig, több tízezer hek­tár területet csatornáztak, csa­poltak le, és adtak át az állami műveltek, a termést betakarít­sák és hazaszállítsák A ’89-es fordulat után az ál­lami gazdaságok (Mahmudián hektáronként 20 000 lej évi bérért)a vállalkozók, bérlők ren­­delkezésére bocsátották a deltas földeket. A delta peremén még pregnánsabban jelentkezik, ami az ország déli részein általános­nak mondható, és nálunk is akad példa rá bőven: az állami vagy téeszvagyon szétbomlott, részeire hullott vagy összezsugorodott, s ez rendkívüli értékű fel­szerelésekkel együtt részvénytár­saságok, munkára szövetkező csoportok és egyéni vállalkozók kezébe került. Az ország társadal­mi átrendeződésének eklatáns és durva példája a delta: a kukori­catörésre készülők között ott látjuk a hetvenhektárnyi terüle­tet bérlő, ugyanakkor a hatalmas gabonaraktáraknál vezető beosz­tásban lévő „vállalkozót”, aki három esztendő alatt vált multi­milliomossá. Kompot bérel, a napszámosok seregeit gépkocsi- és traktorkonvojokon szállíttatja át. Egy napra négyezer lej nap­számot fizet, természetes tehát, hogy idesereglik szezonmunkára a magas képzettségű tulceai munkás, idejön a munkanélküli, az eladósorban lévő lány s a sza­kállas lipován. Az egész delta peremén a falvakban (a városok­ban is) aranysárga kukorica­halmok a házak előtt, tengernyi a tengerivel bevetett terület. A mahmudiai rakparton megfigyel­hetjük ekképpen a zsellérsors felé degradálódó tömegeket s a roppant gazdagságot felhalmoz­ni képes vékonyabb réteget. A köztes réteg lenne kívánatos. Találkozunk ezek képviselőivel is, ipari vagy állami munkán lévő bérlőkkel, akik négy-öt család társulásában művelik meg a föl­det. A Duna-delta peremén érthető meg és értelmezhető az erdélyi ember számára sokszor érthetetlen viselkedés a törvény­­hozás, a társadalomépítés leg­magasabb szintjén is. Az állami gazdaságok kiemelt támogatását, a privatizálástól való félelmet, a tömegek formakénti (nyájat akarok monda­ni) kezelését, a feltétlen e­n­g­e­d­e­l­­­messég elvárását, az élet és a munka napiparancsok szerinti folyását. Mert, elvileg, alig van különbség az egykori bojár nevében hajdanában a parancsot kiosztó gazdatiszt, illetve a parancsra váró zsellérsereg és a mai „munkaadók” és zsellérek, alkalmi napszámosok, köz­törvényes elítéltek (politikai foglyok, ugye, ma nincsenek?) között. A deltai „modell ’ ’ veszé­lyessége éppen abban rejlik, ha ezt kormányzati szervek, hon­atyák az ország egészére óhajtanák általánosítani. Ürügy akad rá, és igyekezetben sincs hiány. Ezért fontos az önkor­mányzati alapon szerveződő tár­sadalom, adminisztráció, hogy a hagyományokba kapaszkodva a régi rendtartó falu - erkölcsét, szokásait, munkaszeretetét a mába építve - mentse magát, illetve közösségét a szegénysza­­gú elzselléresedéstől. SZÁRAZ TÓNAK NEDVES PARTJA SVESZJER LAJOS deltai riportja A Duna-deltán az uralkodó szél a Krivác (Crivăţul). Nád­hajlító, fűzfahasogató, metszőén hideg és kegyetlenül erős. Ha ez nem volna, paradicsomi lehetne a deltai buja természeti gazdaság­ban az élet. Az utóbbi negyven esztendőben tán ennél i­s erősebb társadalmi viharok pusztítottak, s csavartak ki tövestől erdőket, nádasokat, erkölcsöket. Vola először, az ötvenes években, a deltai nádprogram. A delta­pusztító politikai hurrikánokat ugyanis programoknak nevez­ték. A deltai nádprogramról az ötvenes években magyar ri­portkönyv is született. Ná­dország ostroma a címe: Mikó Ervin a szerzője. Hát az volt, ostrom! Sikerült is bevenni en­nek az ötszázezer hektáros (százezer hektár a del­tából Ukraj­­­nához tartozik) nemcsak európai értékű nádországot, s letiporni, szó szerint. Ekkor született a nádra alapozott chiscani cel­l­ul­óz­­gyár, a Dej-korszak propagan­­d­i­s­z­t­i­k­u­s büszkesége. A vasúti váltókezelők­ből a rendszerváltás sínjeire álló politikusok mit tudhatták azt, mennyire kényes a törékeny nád. A rajta mászkáló erőgépek meg­sértették gyökérzetét, fellazítot­ták és turzásossá gyúrták át a korhadó és élő növényzetből összeálló „talajt’ ’, amelynek víz­ből kiemelkedő részein magra kapott a fűz, rekettye. Megboly­gatták a nád biológiai ciklusát is, summa summarum: egy be­­bokrosodott, satnya nádú nyo­morúságot vivmányoltak a térségre. Mérhetetlen emberi szenvedés, az elpusztított de­portáltak, rabok, katonák élete árán. És nemcsak a nádi, az em­beri élet a nagy veszteség, nem ez csupán a veszély, hanem az így kialakult nacsalnik-réteg, a politikai keretlegények, fegy­­őrök, hajcsárok amalgámából összeálló és vastagodó, tollasodó társadalmi rétegek, amelyek a deltába sereglő idegenekből és a helyi „termésből” álltak össze. A deltán végigvonuló má­sodik politikai hurrikán a hal­program volt. Erre már a scorniceşti-i Géniusz korában került sor. Akkor, bennfentesek szerint, miután a nádprogram befuccsolt, azt kérdezte a susz­ter, hogy milyen méretűek a világon a legnagyobb halasta­vak? Három-négyezer hektáros tórendszerek - mondták. Akkor mi tíz-tizenötezer hektárosokat építünk - mondta. Meg is építet­ték. Az elképzelés az volt, hogy hatalmas védőgátakkal elrekesz­­tik a deltas belterületeket az élő Dunától. A gátakat a kifolyó csa­tornák beömlésénél zsilipekkel látják el. Tavaszi áradáskor meg­telik a Delta vízzel, ezt őszig benntartják az elárasztott területeken, s akkor, mikor a vízszint a legalacsonyabb szokott lenni, felhúzzák a zsilipeket, és ömlik az aranykorszakát élni kezdő ország hálójába a benn megtermett hal. Természetesen, hatalmas kapacitású szivattyúál­lomásokat is telepítettek. Vil­lany még nem volt berni, ezért antivilágbeli, gázolajjal működtetett erőgépeket üzemeltettek. Láttam olyant, amely lendkerekének átmérője három-négy méter is lehetett. És az eredmény? A deltai részek Dunától való elrekesztésével elgátolták azt a természetes bi­ológiai ciklust, miszerint a tavaszi áradásokkal a vízzel együtt a deltas tavakba, az­ ősi nádasokba, a zsombékos, sásos térségekbe ívni kimenjen a dunai hal A víz apadása után a nagyhal vissza­húzódik élőhelyére, a Dunába. Kinn a deltában az ivadék egy biológiai táplálékláncba kerül, s szájába nő az élelem. A következő áradáskor pedig, „ha kedve tart­ja”, visszaúszik a Dunába. Lát­tam többször a süllőfiókák százezreit, amint a természetes csermelyek befolyásainál a Dunába igyekeztek. Volt esz­tendő, amikor csukainvázió ke­letkezett az élő Dunában is, hol­ott a csuka tipikusan tavi hal. A következmények szemléltetésére egyetlen adat: már a hetvenes években a deltai csukafogás öt esztendő alatt 75 százalékkal csökkent. A következő hurrikán (?), ugyancsak a scorniceşti-i Géniusz aranykorszakában, a deltai agrárprogam. Ennek aranyló kukoricadombjairól, a nád helyére növesztett hatalmas ku­koricásokról már esett szó, a törökbúza háncsába fogódzó, megélhetést keresők ezreiről, a deltai újgazdagokról is. A hatal­mas termés feltétlen pozitív tár­sadalmi hatású, országot tápláló, gazdaságilag gyarapító tény. Ha egy erős gazdasági középréteg szövetkezése tarthatná kézben, a szociális nyereség is számottevő lenne. Feltétlen, tapasztaltuk ennek is jeleit. De nem ez jellem­ző. A deltas bioszféra megváltoz­tatását tekintve kontinentális méretű baklövés. És ezt nem az elfogult természetbarát mondat­ja velünk, hanem a tréfás dal: száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol... SZÁRADÓ TÁJ - INGOVÁNYOS ERKÖLCS A nádasok helyére telepített duna-deltai tengeriföldek látványa szép, gazdag agrártájat idéző. Félő azonban, hogy itt is néhány esztendő alatt rohamosan csökkenni fog a talaj termékenysége. A másik furcsa jelenség: a delta csapadékszegény, 3(XM00mm az évi átlag. Ezt pótolja a bőséges harmat, reggelenként szinte futó eső értékű, a buja növényzet lasztossá válik tőle illetve azzá vált Az általunk bemutatott térségben ugyanis a kukoricások mellett hatal­mas legelőterületeket alakítottak ki, amelyeket csatornarendszerek bontanak több kilométeres parcellákra. A legelők októberben kataszt­rofális állapotban vannak Száraz bogáncs, szamártövistermő már­­gasivatag a régi vízivilág helyén. A deltas szarvasmarha-féleségek hihetetlenül igénytelenek. Nem tejtermelésre állították be őket Az újgazdák egy részüket becsapják a kukoricásokba Mi­kor csodál­koz­tam ezen a kártételen, mosolyogva magyarázták, hogy ez olyan fajta, annyira megszokta az éhezést, a kórórágást, hogy megeszik néhány cső törökbúzát, és kifekszik a töltésre. A deltas félvad disznókra ugyanez jellemző. Húsuk rágós, szinte ehetetlen számunka. Szemtelenek, bekúsznak akár a sátorba is. A Géniusz, korában, az­ árvizek idején nagy disznóirtó akciókat szerveztek, vagabondu­­­soknak nyilvánították őket is, és a déli részek vadászait mozgósítva lőtték ki az állományt . A disznók ugyanis széttúrták a töltéseket, vízi súlyom után kutatva tönkretették a csatornákat. A nagy disznóirtá­sok után most már alig látni egy-egy csürhét, amelyik, ha hozzáfér, a konzervesdobozt is átharapja. A idegtartású disznót a hasán bontják fel (itthon is láttunk ilyent, a tömbházak között), könyökig vájkádtak a véres, zaccos hasüregben, a kettévágott fél disznót kiakasztják a szín falára, ott szárad a fehérsége is (a „szalonnája”) szinte elrághatatlan keménységűvé, és buta élű késsel nyiszitelnek le róla egy-egy darabot. Természetesen, nem ez a fő eledelük. A legelőkön kószáló sovány marhák kínjukban megeszik a kórót, lelegelik a maradék nádast. A bikákkal együtt tartják őket. Ha a spanyol bikatenyésztők erre járnának, bizonyára tetszene nekik ez a génbank. A száradó deltás tájakkal ellentétben vizenyősödnek, mocsara­sodnak az erkölcsök. Negyedszázaddal ezelőtt napszámra hagytuk el sátrainkat, volt eset rá, amikor az esti hazatéréskor négy süldőt találtunk a fekvőhelyünkön. Gond volt úgy kitessékelni őket, hogy a sátrat ne szaggassák szét. Most órára sem lehet otthagyni a szálláshelyet, emberek disznólkodhatnak körülötte­ benne. Már néhány évvel ezelőtt barátaink méregdrága horgászcuccait a sátor eresze alól emelték el, miközben a boldog kirándulók édes álmukat aludták. Mostanra kialakult egy kolduló, tolvajló lumpenréteg. Miközben elköti a kipányvázott halat, olajat, ecetet, kenyeret, gyógyszeszt is kunyerál, mert „fáj a lába”. Az alkoholizmus az országban itt tetőt isznak az asszonyok is csupa szolidaritásból a pénteki halászatból hazaérkező férjeikkel. Bármit. A legolcsóbb halat - keszegféléket, kárászt­­ hetven lejért veszi át a halbegyűjtő. A bráilai kompnál egy kiló süllőért kétezer lejt kérnek. Természetes tehát, hogy formaságból megmaradnak az állami halászat kötelékeiben, és suba alatt, illetve gyékény alatt, főleg turistaszezonban, a „szabadpiacon” értékesítik a halat. Az új deltas nép rendkívül szolgálatkész, öt perc alatt tíz ajánlatot is tesznek, hová visznek, kísérnek el, micsoda halparadicsomok felé eveznek. Az ilyen kíséret, idegenvezetés teljesen tönkreteheti a hetes programot. Mindent jobban tudnak, minden arrajárót (a mi portékánkból) megetetnek, megitatnak. Ezért csak ismerősök szolgálataira ajánlatos igényt tartani. Minden esztendőben meglep, hogy a deltában mennyi a magyar kiránduló. Éjszaka a tökéletes csendben magyar népdal visszhangzik a tüzek mellől. Alig van kiránduló, de messziről hangzik, amint Réka lányát szólongatja a mama. Én valaha gyógyulni, kikapcsolód­ni mentem a Duna-deltába. Istenem, 25 évvel ezelőtt ott lehetett holdvilág mellett elénekelni mindazt, amiért itthon újabb lapok fűződtek a dossziénkba.

Next