Háromszék, 1995. március (7. évfolyam, 1370-1396. szám)

1995-03-01 / 1370. szám

NÉMETH LÁSZLÓ MAGYAROK ROMÁNIÁBAN 26. A székely komorság s a székely tréfa a Hargita két különböző oldalán lakik; a csíkin ül a ballada, az udvar­­székin a móka, s odafönn a szénégető kunyhók közül a kettő néha találkozik. A ballada oldalát mi, sajnos, csak vonatból láthattuk. Tusnád fölött Csíkon s Gyergyón át medencéről medencére emelkedett a vonat Zöld földtavak voltak ezek a medencék, hegyek sötét partja közt. Mint kicsiny szigetek, rajtuk mindenfelé a tornyos fakacskák, közben-közben egy zarándokhely, Csíksomlyó és Szentmiklós. Szerencsésebb viszonyok közt ez a táj — a régi Árpád-kori határtemplom­­év, a kereszténység gyepűje — kétségkívül alkalmas lett volna rá, hogy új, magyar színű katolicizmust fejlesszen ki, fenségében a középkori franciával vetekedőt. Tamásit a Szűzmáriás királyfiban ez a katolikus lehetőség kaphatta meg, elkésetten persze hiszen Szűz Mária sokkal több komolysághoz szokott a­­csíkiak közt, semhogy pesti neo­­katolicizmusra kapható volna. Ez az a vidék, ahol minden ház mellett egy háznyi koporsó áll, hatalmas fekete csűrök, nagyobbak sokszor, mint maga a ház. Az utasnak az a benyomása, hogy egy közeli ítéletre várnak, amikor óriások jönnek, s a házat lakásával, karmával a fekete ládákba tolják, s nagy balladai menetben viszik őket a hegyekbe egy fekete, zokogó Máriával a koporsók mögött, míg északról a Maros szurdokán jámbor, kékre festett házait helyükre tolja lassan a románság. Amíg ez az ítélet eljön, a koporsók szénával bélelten állnak, s a gyergyóiak maguk tesznek maguk közt időnként ítéletet Erdélyben ma itt folynak a legszebb bicskázások — a pezsgő helyett, ami a húszas évek nagy fakonjunktúrája idején folyt, álnok előkészítésül a mai sötét nyomorúságra. A vonatablakból Gyergyó és Csík megmarad balladai tájnak. Ahogy visszagondolok rá, nem is tudom, láttam-e vagy a Kodály Háry Jánosában hallottam a Görög Ilona balladáját követő búcsúztatóban. Udvarszék tündérfalvában azonban biztos, hogy személyesen jártam, léptem füvön, s ettem asztalánál. Tamási Áronnak köszönhetem, hogy meg­nyílt előttem ez a falu, mely rég elszokott tőle, hogy városi embernek megmutatkozzék. Áron, a bennszülött azonban­ tudta a büvszót, s míg én Udvarhelytől a bakon a kocsissal hadseregbeli élményéről beszéltem (falovon tanultak a huszárok lovagolni), ő a falakkal kirakott vizér édes hepe­hupái közt azt a falvacskát kereste, melyet tornyostól, hegyestől réges-rég a magyar írás legszebb lombjára ültetett. Úgy érezte, hogy nem szabad elengednie bennünket Erdély­ből a székely falu emléke nélkül; messziről utazott le értünk ide, megtömte a zsebét prefektusi engedéllyel, s a nyájas kanyargós úton kissé kényelmetlenül ült a hintóbán Dezső s az egyik szociográfus közt (a másik Bukarestben kidőlt); megérdemeltük-e, hogy e szent helyre lehozott minket. A falu szegényebb volt, mint várta­­. Rendes utak helyett kocsival épp hogy járható közök szövevénye. A házak fából, s ha a fát sárral be is kenték, s szép kék, ki is meszelték, a sarkokon az összerótt gerendák keresztje elárulta a vakolt fal alatt a faépítkezést. Ami még különösebb: a házak, talán hogy a víz leszaladhasson körülöttük, magas lábon álltak, s a láb fölött fatornác kerülte meg a földszintet. Ettől valami­­ cölöpépítmény jellege támadt a községnek: ott úsztak ma­gasan a föld fölött, virágos karfájukkal, lebegő faragások közt. Minden ház körül kert. Nagyobb udvarra, szérűre, ahol osztagokat kell rakni, itt nem volt szükség. A gyümöl­csösök nyugodtan ellephették a házak­­­égét, s azt, ami szorosság és szegénység volt térben és anyai­an, tündérséggé varázsolhatták képben. Az én gazdag dunántúli parasztfa­lum megközelítőleg sem volt ilyen­ szép. Ott a jómód is földhöz ragadt e szegénység két lepkeszárnya mellett. Akik ezt a vízárkot házzal és görbe szilvafával így befuttatták, művészek voltak. Nyomorúságában is van egy játékos íz, irigylésre méltó. S ilyesformán az emberek is! Ahogy a kocsiról leszáll­tunk, s az örömtől síró anyó s a rokon asszonyok előkerültek, rllagam is megijedtem kissé magunkért, nem leszünk-e fél­szegek köztük. Az én falusi családom valóságos paraszt­bárókból áll ezekhez képest. Ha egy-egy pesti embert levittem közébük, mégis milyen kínos volt a helyzetem nekem, aki a városiak felületes, zavart leereszkedését is értettem, s a paraszt rokonnak is ismertem a megtévesztő külső mögött fölényes eszét s kényes érzékenységet. De az a tündéri íz, ami a cölöpfalut lebegő remekművé emelte közöttünk (melyet anyagával mérni barbárság volna), meg­volt az emberekben is, úgyhogy az utasok hamar fölme­legedtek. Élvezet volt az úrifiú szociográfus első zavart ügyetlenségétől az átmenetet a mámoros elragadtatásig megfigyelni. 1995. MÁRCIUS 1. ■OB MITŐL IS FÉLÜNK? Katonaemlékek után kutattam a Katrosában és a Kászon-völgyi falvakban. Holtomig bánhatom, hogy már nem kaptam életben Csűrös János bátyámat Kászonfeltizben, aki 1944. augusztus 25-én éjjel az Úz völgyében a magukat német tiszteknek kiadó oroszoknak cimbalmozott a kisbanketten, amelyet az erődszázad parancsnoka „a kamerádok” tiszteletére rögtönzött. December elején elvive mindörökre emlékeit, ezek egy-egy foszlánya nyolcvanon felüli felesége emlékeiből dereng elő, s érdekes, hogy a nagyapa nevét továbbvivő hatodikos unoka már többet tud. Német katonaemlékek után is kutatok, s azt tapasztalom, hogy mint rossz helyen cincogó egérre, úgy esik a múltra a lappancs. Ezt már a Katrosában a 82 éves Katona Jucika néninél észrevettem, aki nem volt hajlandó semmire se emlékezni. Sejtem, hogy fogadósnéként fél évszázad alatt mindenféle koslató emberek faggathatták, ezért a bizalmat­lanság. Fenn a Kászon-völgyi falvakban se tudom egykönnyen kitapogatni a titkokat. És nem először itt nyilallik belém, hogy az emlékek eltemetésének fő oka sok helyen a szégyen — mások helyett, tulajdonképpen egy egészséges közösségi önvédelmi reflex. Rendszerint ott ütközik belé az ember, ahol a természetes emberi humánum helyett szégyellnivaló (gaz)tettek is előfordultak. Ká­­szonaltízben és Feltízben például 62 elesett vagy láb alól ejtett és elhantolt német katonáról tudnak. Ezek tetemeit erdőről, mezőről gyűjtötték össze. Tudnak emberekről, akik mentették a frontátvonulás után a kiéhezve, lerongyolódva bujkáló katonákat. Volt viszont, aki a vállára vette az első világháborús orosz hosszú puskát, indult a mező felé a temetőn át, s azt mondta hencegve: lövök valami németet. Gúnyáért, bakancsért. Volt, aki szekercét kért kölcsön, meglesték, merre megy. A hulla gyűrűs ujját vágta le. Volt, aki ölt, rabolt. Mesélnek Isten veréséről is, akinek a rák a gégéjét gyilkos­ság miatt kezdte ki. Senki se sajnálta. Félszáz eszendő telt el azóta. Ideje, hogy a tényekkel, a múlttal szembenézzünk. Úgy, ahogyan volt. Azért is, hogy emberi mi­voltából senki se vetkőzhessék ki bűnhődés, a közösség büntetése nélküL ^ Sylvester Lajos^ S. Vartan Arac­elian a bukaresti televízió 2- es műsorán tegnap délután kerekasztal vitát szer­vezett az atlantai küldöttség román tagjaival. Állítólag az RMDSZ-t is meghívták, de az ki­mentette magát. A sok lényeges és lényegtelen véleményből a magyar hallgatót az lephette meg, hogy nagyon békillékeny hangulatba kerültek a közelgő párizsi értekezlet miatt a román poli­tikusok, s azt, hogy a kisebbségi kérdést, bár­mennyire próbálnak erőt venni magukon, nem igazán értik. A leghajmeresztőbb állítása Hre­­benciucnak volt, Magy­arország gazdasági helyzetét elemezve arra az éleselméjű megállapításra ju­tott, hogy az most jutott abba a helyzetbe, mely Romániát 1993 februárjában jellemezte. Tehát jó kétéves hátrányban van a virágzó román gaz­dasághoz viszonyítva. Nem tartogat túl sok kellemes meg­lepetést az új nyugdíjazási törvénytervezet. Igaz, fokozatosan, de bevezetik, hogy 2008-ig a férfiak, 2011-ig a nők 62, illetve 65 éves ko­rukban kérhetik nyugállományba vonulásu­kat. A parlamentben még meg sem vitatták a tervezetet, lehet, ott némi változást eszközöl­nek majd rajta. S­ Mindentudó elnökünk, Iliescu úr természe­tesen nyilatkozott a Demokratikus Konvención belüli válságról is. Ő természetesnek tartja az ideológiai tisztázódási folyamatot, mert a poli­tikai elvek újrafogalmazásának korát éljük. A parasztpártos Ion Diaconescu úgy véli, a Demokratikus Konvenció két párttal is életképes koalíció lesz. S a Nagyratörő álmai vannak a Társadalmi Demokrácia Pártj­ának. Egy lap­­ban tartott ülésen Ioan Solcanu alelnök kifejtette, hogy még 12 évig akarnak hatalmon maradni. Hírsaláta Csernomirgyin elismerte, hogy hiba volt a csecsenföldi intervenció Az 1994 végén kirobbant csecsenföldi konfliktus óta első ízben ismerte el egy orosz vezető politikus, hogy hiba volt a szakadár szövetségi köztársaságban zajló katonai beavatkozás. Viktor Csernomirgyin kormányfő szerint Moszkva elszámította magát akkor, amikor azt hitte, vérontás nélkül oldhatja meg a csecsen válságot. Rossz volt az időpont kiválasztása is, korábban kellett volna megkezdeni az intervenciót, tette hozzá Csernomirgyin. 541 milliós veszteséggel csődbejutott a legrégibb brit bank Egy Szingapúrban élő 28 éves angol férfi tőzsdespekulációi nyomán összesen 541 millió font sterling (855 millió dollár) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni Nagy-Bri­­tannia legrégebbi pénzügyi intézménye, a Barings Bank. A híres bank csődbe jutása nyomán a tokiói tőzsdén további 280 millió dollár értékű veszteséggel kellett szembesülnie a Baringsnek. Az 1792-ben alapított bank legnevezetesebb ügyfele a brit királyi udvar. A NATO keleti kiterjedése felborítja a biztonsági egyensúlyt Távol-keleti utazása során Andrej Kozirj­ev orosz külügy­miniszter azt nyilatkozta j­apán új­ságíróknak, hogy az Észak­atlanti Szövetség (NATO) meggondolatlan keleti kiter­jedése nem felel meg Moszkvának. Kozirjev szerint jelen­leg a tömbállásponthoz való visszatérés tapasztalható az európai erőviszonyok terén, és ez egy egyenlőtlen biztonsá­gi övezet kialakulásához vezethet. Az orosz politikus úgy véli, Európa széteshet, ha nem lesz együttműködés Moszk­vával. Sokkal inkább a NATO átalakulására lenne szükség, állapította meg Kozirjev. A kivizsgálás idejére Claesnak távoznia kell a NATO éléről Hollandia kérte, hogy az ellene folyó kivizsgálás ide­jére Willy Claes távozzék NATO-főtitkári tisztségéből. Hága szerint a volt belga külügyminiszterrel kapcsolatos korrupciós gyanú káros hatással van a NATO működésére. Hollandia úgy véli, hogy a huzamosabb ideje tartó nyo­mozás nem javít az előállt helyzeten, és Claes ideiglenes visszavonulása a szervezet éléről azt bizonyítaná, nem keveredett bele a korrupciós botrányba.­­­ A volt belga külügyminisztert azzal vádolják, hogy soron kívüli meg­rendeléseket közvetített országa repülőgépgyártása részére. Ma fejezik be a Szomáliai ENSZ-csapatok kivonását 1800 amerikai és 400 olasz kéksisakos szavatolja a Szomáliában állomásozó utolsó ENSZ-csapatok biztonsá­gos kivonását. Ma reggelig 1500 pakisztáni kéksisakos száll hajóra Mogadishunál. Az ENSZ-csapatok azért érkeztek meg 1992 decemberében Szomáliába, hogy biztosítsák a polgár­­háború feldúlta országban tomboló éhínség enyhítését. A külön­böző, egymással szemben álló fegyveres csoportosulások arra késztették az ENSZ-katonákat, hogy fegyveresen beavatkozza­nak a harcokba. Szomáliában 120 kéksisakos és több száz Szomáliai fegyveres vesztette életét. Csak a horvát—szerb határon fogadnak el ENSZ- békefenntartókat Franjo Tudjman horvát államfő kizárólag a horvát—szerb államhatár övezetében egyezik bele az ENSZ-békefenn­­tartó csapatok állomásoztatásába. Tudjman kijelentette, semmi esetre sem hosszabbítják meg a március 31-én lejáró és a horvátországi Krajna szerb többségű területen megfigyelést végző kéksisakosok megbízatását, és kész katonai eszközökkel visszaszerezni az országhoz tartozó terület ellenőrzését. TiTiTi WfcMiilM

Next