Háromszék, 2004. augusztus (16. évfolyam, 4229-4254. szám)
2004-08-02 / 4229. szám
Szörcse ünnepe A hét végén Szörcse ünnepe néven első alkalommal rendeztek falunapokat a Feketeügy partján fekvő településen. A kétnapos rendezvény alatt a faluközpontban székely díszkaput, a templomkertben pedig turulmadaras emlékművet avattak az 1848—49- es forradalomban és szabadságharcban, valamint az I. és a II. világháborúban elesett szörcsei hősök tiszteletére, ugyanakkor a falu szélén levő Kőkertben különböző szórakoztató műsorokat, ügyességi versenyeket és szabadtéri mulatságokat szerveztek. A rendezvény szombaton délben székelykapu-avatással kezdődött a faluközpontban. Az ünnepi ceremóniát - melyen jelen voltak Zabola község vezetői, Demeter János, a megyei tanács elnöke, a falu önkormányzati képviselői, Bodrogkeresztúr (Magyarország) képviselői, valamint a falu apraja-nagyja és számos idegenből érkezett vendég a helybeli hagyományőrző lovasbandérium felvonulása nyitotta meg. Az avatószalagot Ádám Attila polgármester és Demeter János megyeitanács-elnök, illetve Tóth András és Benedek Ibolya faluképviselők vágták el. A polgármester ünnepi beszédében elmondta, hogy a falu életében e napok határkövet jelentenek, a visszaállított székely díszkapu pedig a falu identitását fogja hirdetni az elkövetkező időkben, és az itteniek életét, nyitottságát, befogadókészségét jelképezi. A zabolai községháza nevében megköszönte a szörcsei református gyülekezetnek és lelkipásztorának, a falu önkormányzati képviselőinek és a rendezvény támogatóinak a kitartó munkát, a „konok székely hozzáállást”, amellyel nap mint nap ostromolták a hivatalt a székely kapu visszaállítása ügyében. Tóth András faluképviselő kifejtette: az ősök által hátrahagyott, fába vésett szép szavak az anyaggal elmúlnak, de az idő pusztító erejénél erősebb az emlékezet. Hangsúlyozta: a mi kötelességünk feleleveníteni az emlékezetet, ápolni és továbbadni az ősök által ránk testált örökséget a fiatalabb nemzedékeknek. A kapuállítás jelentőségét Daróczi Attila helybeli református lelkipásztor is méltatta, majd rövid egyházi szertartása után megáldotta a kaput. Ezt követően az ünneplő közönség kivonult a Kőkertbe, ahol sörsátrak, szórakoztató műsorok várták az érdeklődőket. Kép és szöveg: Bodor János (folytatása a 2. oldalon) Máról holnapra Az utolsó esély A balti államokban, Észtországban, Litvániában és Lettországban már évek óta folyó náci vadászat után a jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ bejelentette, hogy megindul Az utolsó esély elnevezésű, a még élő náci háborús bűnösök felkutatását célzó hadművelet Ausztriában, Magyarországon, Horvátországban, Lengyelországban, Ukrajnában és Romániában, s a tervek szerint hamarosan kiterjesztik Németországra és Argentínára is. A be-, illetve feljelentéseket tízezer euróval díjazzák — áll a közleményben, ehhez Efraim Zárolt, a központ igazgatója hozzátette: ,,...a pénz nyilván csak afféle serkentő... " De nem ez az egyetlen furcsa dolog az egészben. Amint a hivatalos magyar bejelentés után néhány nappal Péterfa Ivi Attila, az adatvédelmi biztos nyilatkozatban leszögezte: az akció legalábbis megkérdőjelezhető (!), adatok hivatalosan nem továbbíthatók egy ,,idegen" országba, csak az érintettek hozzájárulásával, vagy lát ezt a törvény lehetővé teszi, s ha nemzetközi szerződés garantálja, Beér Iván, a magyar Holokausztbizottság elnöke. Az utolsó esély magyarországi műveleteinek koordinátora kijelentette: civil információk/«/ van szó, ,,olyan ez, mintha levelet írnék egy ismerősnek, hogy találkoztam valakivel, aki megölte az apádat... " Az adatokat eljuttatják Jeruzsálembe, a Wiesenthal-központ ellenőrzi őket, s ha a bűnösség esete fennáll, visszaküldik Magyarországra, hogy megkezdődhessen a törvényes eljárás. Az akció sikerét illetően is merülhetnek fel kételyek! Ki tudja, vannak-e még bujkáló nácik, háborús bűnösök? Ha igen, 91 év körüli, idős emberekről voan szó. Ráadásul például Magyarországon 1945 és 1951 között, mondhatnánk, ,,azon melegében" a népbíróságok 60 100 személy ellen indítottak eljárást. 27 000 személyt bűnösnek is taléltak, és 189-et kivégeztek. Azóta eltelt egy fél évszázad, s az akció — ezekben az országokban, Magyarországon, Romániában, Ukrajnában, Horvátországban, Lengyelországban, ahol viszont ,,élnek és virulnak" a kommunizmus hóhérai, az államvédelmi hatóságok tagjai, a korszak vészbaráti, sőt a szocialista rendszer bizonyos felelős beosztásban dolgozó elvtársai részben ma is hatalmon vannak, s az erőszakszervezetek vezetői nem érte számonkérés — legfeljebb megint és újult erővel a kettős mérce szomorú és vigasztalan létezésére hívja fel a figyelmet. Ők háborítatlanul élvezik nyugdíjaséveiket, ismételjük, benne vannak a politikai és főként a gazdasági hatalomban, egyesek közülük még büszkék is egykori szerepükre, Berecz János például nemrég Vállalom! címmel írt könyvet, s ahogy egy magyar történész, nemrég kifejtette. .....ha a kérdés erkölcsi oldalát nézzük, kételkedem abban, hogy Komócsin és a hasonszőrűek (itt Komócsin Zoltánra, a Kádár-korszak egyik szélsősséges vezetőjére utal — B. L.) erkölcsi színvonala bármivel is meghaladta volna egy nyilasét, ugyanez még fokozottabb mértékben mondható el például — hogy seperjünk sajtót a portánkon — a román erőszak- és pártszervezetek számtalan törvénytelenségben elmarasztalható vezetőiről. Amikor néhány esztendeje a román tévében sorozatban ment egy, a kommunizmus áldozatairól szóló filmsorozat, láthattuk a korszak egyik hírheded szekuritátus vezetőjét, az áldozatai által nemes egyszerűséggel ,,patkányembernek " nevezett Nicholski tábornokot, amint sokszobás, összerabolt festményekkel teli villorjából üvöltve utasítja ki a riportert. Legyen világos, nem a náci háborús bűnösöket akarjuk mentegetni, csak azt szeretnénk, ha az elmúlt rendszer hóhérai és vészbírái, az erőszakszervezetek eddig még felelősségre nem vont tagjai után is ,,vadászat" folyna. ,,Rendezni végre közös dolgainkat " — írta a költő. Bogdán László Kastélytárlat Kastély- vagy kiállításmegnyitón vettünk részt a hét végén Zabolán? Mindkettőn. Az Erdély történelmi szívverését oly sokáig szaporázó patinás zabolai kastély végre visszaszállt a Mikesfamília mai leszármazottja, Katalin Roy-Chowdhury grófnő tulajdonába. A grófnő két fiával a visszaszerzett patinás kastélyban egyszerre tartott kastélymegnyitót, és vendégül látva Kosztándi Jenő festőművész életmű-kiállítását, amelyet Háromszékről nemsokára Budapestre utaztatnak, nagyszabású, több kastélyterem falait betöltő tárlatmegnyitót szervezett. A rendhagyó eseményre váratlanul sok vendég érkezett. Elsősorban a zabolaiak és a háromszékiek csoportjai lepték el a nagy hírű dendrológiai parkot, majd a kastély termeit, de ausztriai, budapesti, veszprémi vendégek csoportjai is tiszteletüket tették. Az egybegyűlteket Mikes Katalin grófnő köszöntötte, majd Magyari Lajos mondott történelmi ívű megnyitóbeszédet, Könczei Kinga zenetanárrá fuvolán játszott, Magyari Zoltéin verset mondott. A zabolai partit Mikes Sándor Alexander, Mikes grófnő nagyobbik fia zárta. Természetesen ő is magyar nyelven, hisz a kastély- és tárlatmegnyitó éppen annak a jelzése, hogy a Mikesek mai generációja annyi hányattatás, számüzetésszerű távollét után még erőteljesebben ragaszkodik ősei szülőföldjéhez, s a visszaszerzett kastéllyal nem csupán anyagi értékek birtokába jutottak, hanem ápolandó kulturális örökséghez is. (Sylvester) Könczei Kinga és Mikes Katalin