Háromszék, 2014. január (26. évfolyam, 7084-7107. szám)

2014-01-14 / 7092. szám

független Ára: 1 lej Előfizetőknek: 77 bani napilap 20­14. január 14., XXVI. évfolyam 7092. szám aromsze KEDD ÖSSZEZÁR A KORMÁNYKOALÍCIÓ Választások népszavazással A májusi európai parla­menti (EP-) választásokkal egy időben szervezné meg a kormánykoalíció az alkot­mánymódosításról szóló nép­szavazást. Az SZDSZ tegnapi ülése után a két társelnök, Victor Ponta és Crin Anto­­nescu közösen jelentette be, hogy a referendum két napig tartana, és csak 50 százalékos részvétellel lenne érvényes. Az államelnök-választást no­vember elejére, 2-ára vagy 9- ére tervezik. A kormányzó pártok azt is eldöntötték, hogy megerősítik szövetségüket, és - bár külön indulnak az EP-választása- Részletek­ben - nem támadják egymást, sőt, közös akciótervet is kidolgoznak. Azt már leszögezték, hogy az SZDSZ államelnök-jelöltje Crin Anto­­nescu, kormányfője Victor Ponta marad. A szövetség fo­lytatja a harcot Traian Ba­­sescu államfővel, és abban is egyetértenek, hogy legtöbb 300 főre korlátozzák a kép­viselőház létszámát. Az alkotmánymódosítási népszavazásnak az EP- választásokhoz való csato­lását az RMDSZ és a DLP is kifogásolja, az ellenzéki pártok szerint átgondolatlan az erre vonatkozó döntés, a 2. oldalon Nemes Előd RMDSZ-es munkát vállalt J• FARKAS RÉKA Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt korábbi el­nöke irányítja az RMDSZ háromszéki regisztrációs kampányát, vezeti az e célból létrehozott irodahálózatot - jelentette be tegnap közleményben Tamás Sándor területi elnök. Ugyancsak tegnap a Néppárt bemutatta Nemes Előd kézzel írt beadványát, mely szerint lemond városi tanácstagságáról - az érintett azonban kijelen­tette, ezt a dokumentumot visszavonja, mégis tanácstag marad, ha pedig az EMNP megvonja tőle bizalmát, perelni fog. (folytatása a 3. oldalon) I ............................" Év elején Kézdiszentkereszten Miként a januári köd a látást korlátozza, év elején fal­­vaink közeljövőjének alakulása is egyre nagyobb homály­ban, s szaporodnak a közélet buktatói is. Ahol több okból is akadozik az egyetértés a községi tanácsban, ember legyen, aki kézzelfogható, valós eredményeket jósolgathat jó előre. Nem kivétel ez alól a felső-háromszéki Kézdiszentkereszt sem, ahol az idei elképzelések után érdeklődtünk. Kisgyörgy Zoltán riportja az 5. oldalon SEPSISZENTGYÖRGY Új év tavalyi adókkal || DEMETER J. ILDIKÓ Tavalyhoz képest nem emelkedett a helyi adók és illetékek mértéke Sepsiszentgyörgyön, ezért az idén nem küldenek hivatalos leveleket a lakosság­nak, külön értesítés nélkül várják a befizetőket a Tükörpalotában, egyelőre rendes nyitva tartás szerint. Hosszabbított program február és március végén lesz, akkor szokták egyszerre többen lerohanni az adóhivatalt. Továbbra is érvényes az a kedvez­mény, amely azoknak jár, akik az egész évi adójukat előre leróják: aki február vé­géig megteszi, tíz százalékot, a március végéig befizetők öt százalékot spórolhat­nak, és ez elég sokaknak megéri (tavaly a helybeliek közel 63 százaléka élt ezzel a lehetőséggel). Két részletben is lehet fizetni: az első fél évi ádagot március 31 - ig, a másodikat szeptember 30-ig kell törleszteni. A késedelemért (havi 2 százalékos) büntetőkamatot számolnak fel, az elmaradást pedig végrehajtóval vasaltatja be az önkormányzat.Magánsze­­mélyeknek az ingatlanjaik és gép­járműveik után kell adót fizetniük, enélkül egyébként eladni sem lehet sem­mit. Fizetni lehet készpénzzel, bankkár­tyával, banki átutalással, vagy - külön kérésre - online is, az esedékes összegeket a pénztárnál kiszámolják. A magánszemélyek ingatlanadóját tavaly 16 százalékkal emelték (a hároméves inf­lációhoz igazították, az adótörvénykönyv előírásai szerint), így jelenleg egy két­szobás lakás évi adója 120, egy három­szobásé 150 lej körüli. Jogi személyek esetében az ingatlanok értékének 1,8 százalékát teszi ki az adó, ezt tavaly 1,2 százalékról növelték meg, és különösen a kis cégek számára nagy érvágás, a he­lyi vállalkozóknak azonban a megyei kereskedelmi kamarán keresztül idén is lehetőségük lesz visszapályázni a külön­­bözetet. A sepsiszentgyörgyi adóhivatal ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI IMÁRÓL HOLNAPRA • Ha kitör a béke Talán belátták a kormányzó szövetség vezetői, hogy a koalíciós feszültségekről, az elkerülhetetlennek látszó sza­kadásról szóló hírek nem tesznek jót sem a szocialisták, sem a liberálisok megítélésének, talán tudatosították, hogy Traian Basescuval csak együtt lehet esélyük felvenni a versenyt - bármiként történt is. Victor Ponta és Crin Antonescu hosszú idő után tegnap ismét egymás oldalán tűnt fel, és közösen sorolták a kétharmados parlamenti tá­mogatottsággal rendelkező hatalom idei célkitűzéseit. Melyek között sok új nincs, majdnem ugyanezekkel a tervekkel vágtak neki a tavalyi esztendőnek is: a Basescu­­rendszer megszüntetése, az alkotmány és a választási törvény módosítása. Igaz, a taktikán valamelyest változtattak. Az alkotmánymódosítást például összekötnék a májusban ese­dékes EP-választásokkal, s minthogy utóbbiban az ellenzék is érdekelt, a bojkott lehetőségét eleve kizárják. Abban bíznak, hogy a kétnaposra tervezett referendumon a részvé­teli arány talán csak eléri az 50 százalékot-keresztbe tehet­nek tehát Traian Basescunak, aki azért is húzta az időt az utolsó pillanatig a népszavazásról szóló jogszabály kihir­detésével, hogy az alaptörvény változtatását akadályozza. Eltökéltnek mutatkoznak az iránt is, hogy Crin Antonescut teljes mellszélességgel támogassák az államfői tisztségre, esélyei növelése végett pedig készek az elnökválasztást a lehető legkorábbi célpontra, november elejére kitűzni. A szövetségük megerősítését zászlajukra tűző kor­mánypárti vezetők nyilatkozatain túl legalább ennyire fon­tos lehet mindaz, amiről tegnap nem beszéltek: igencsak baljósnak tűnik ama homályos megfogalmazás, mely szerint a jövőben tanácskoznak a fontos törvényekről szóló szavazás előtt. A hirtelen megújult barátság lendületében nyilatkozó Ponta-Antonescu páros ugyanis egy szót nem ejtett azokról a kezdeményezésekről, amelyek az elmúlt évben a legtöbb vitát váltották ki a koalícióban: a verespa­taki beruházásról, az amnesztiatörvényről, a büntető törvénykönyv módosításáról. E gyanús csend pedig azt sej­teti, az új alku során a szociáldemokratáknak sikerült rávenniük e sokat bírált törvények támogatására a tovatűnt népszerűségüket kereső liberálisokat. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy egy esetlege­sen sikeres alkotmánymódosítási népszavazás megnyitja az utat régi álmuk, a Székelyföld beolvasztásával vagy feldarabolásával járó régiósítás előtt. Úgy tűnik hát, nekünk akkor kell igazán aggódnunk, ha kitör a béke a kormánykoalíció berkeiben... Farcádi Botond

Next