Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1833. 2. félév (1-52. szám)

1833-12-07 / 46. szám

46. Szám. HAZAI ’S KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÁS© k. PESTEN Szombaton Karácson Hara­­dik napján___________ 1833. MAGYAR ÉS ERDÉLYORSZÁG. Pozsony. Decemb. 3dikán. A’ törvény­székek elrendelését illető tanácskozásokon kí­vül kerületi ülésekben a’ választ sürgető felí­rásra nézve harmadik üzenet készült el napok­ban , melly tegnap országos ülésben olvastat­ván felkiáltással helybehagyatott; ezután pedig egy küldöttség által a’ kalocsai főkáptalan kö­vetének szónoklata mellett a' Főrendekhez ál­­tal küldetett, kik viszonüzenetben ismét felszó­­líták a’KK. és Riket, hogy mivel ők meggyő­­ződésökön kívül egyeztek­ meg az említett felí­rás velejében, 's ez által a' kölcsönös bizoda­­lomnak adták jeleit, az alsó tábla is járulna a' főtábla által kívánt stílusbeli változtatásokhoz. Az ezen értelemben feltett rövid viszonüzene­­tet egy főtáblai küldöttség Horváth János püspök Ő Excjának szószóllása alatt vitte által a' Kir. és RR. táblájához, hol az közirásra adat­ván, az ülés ennekutánna mind a' két helyen eloszlott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége Oct. 23 dikán költ legfelsőbb határozatánál fogva Szőkefalvai plebánus Főtiszt. L­o­s­t­e­i­n­e­r János, és cs. k. udv. káplány Fogarasy Mihály, továbbá Gyergyó Szent Miklósi plebánus Boros Imre urakat a' Károly-fejérvári káptalanhoz tiszti, ka­nonokokká méltóztatott kegyelmesen kinevezni. (Kir. kamarai hiradás.) A’ nagymélt. m. kir. udvari Kamara, a’ Rácz Kanisán megüresült harminczad ellenőri hivatalra, eddig Gederóczon harminczadossá­­got viselt Finsterberg Ferenczet, Gederócz­­ra pedig harminczadossá eddig Varasdon har­­minczadi írnok Szlávi­csek Miklóst; továb­bá az eddig Bártfán sómázsamesterséget viselt A­rbach Filepet, Hatvanba sóhivatali ellen­őrré, ennek helyébe az eddig Mohácson má­zsamesterséget vitt Pernhoffer Ferenczet Bártfára ellenőrködő mázsamesterré, végre Győ­rön sóhivatali írnok Mayerhoffer Ignáczot Verebélyre ellenőrködő mázsamesterré méltó.­ Második Félesztendő u tatott kinevezni. — A­ selmeczi k. alsó magyar­­országi kerületi bányász törvényszéknél az utol­só irnoki hivatal, mellyel 250 for. fizetés járul esztendőnként, megüresült. Kik el­nevezett tiszt­séget elnyerni kívánnak, 4 hét alatt tulajdon kézirato és szokott formatartásokkal készült fo­­lyamodásikat a' fent említett kir. bányász tör­vényszéknek nyujtsák­ be. A’ nagymélt. magyar kir. Helytartótanács Nov. 26 dikán kelt határozatánál fogva a' kas­sai kir. akadémiánál ürességbe jött természet­­törvény oktató székére, mellyel 500 forint évi fizetés van egybekötve, a’ jövő 1834 Martius Cdik napjára concursus hirdettetik. Majlandból jött egyenes tudósítás szerént múlt Nov. 24dikén Majlandhoz közel Comoban elhunyt Főmért.Galantai Herczeg Eszterházy Miklós ur, cs. k. Kamarás, és valóságos belső titkos Tanácsos, arany gyapj. és Sz. István ma­gyar király nagy keresztes vitéze, haditárnok, NI. Sopron Vármegyének örökös és valósá­gos Főispánya, a’ magyar kir. testőrző nemes sereg kapitánya ’stb. ki elgyengült egésségének helyreállítása végett az olaszországi kedvezőbb éghajlatot választván, csak kevéssel ez előtt utazott Comoba ’s ott bélgyuladás élta­ el életét. Közhasznú hazafi törekvésinek uj bizony­ságát adá az idén, ifjabb királyunk Ő Felségé­nek ’s utóbb Rajner és Lajos főherczeg Ő cs. kir. Magosságoknak volt magyar nyelv ’s lite­­raturabeli tanitójok ’s egykor Pálffy Antal és Miklós herczeg urak nevelőjük ’s az eperjesi könyvtár nemeslelkű alapítója legújabban pedig a’ m. tudom. Akadémia tiszt. tagja Kovács Já­nos ur, midőn a’ bécsi mind két rendű evang. vallási­ császári kir. consistoriumnál 1000 frtot ten le gyümölcsöző magpénzül olly czéllal, hogy annak évenkénti kamatiból magyar hírlapokat járassanak vagy más, a’ tiszt, consistoriurának nézetei szerint, választandó magyar munkákat szerezzenek , ugyan a’ bécsi protestans-theolo­­giai intézeti könyvtár gyarapodására szállamia­­kat, de mellesleg és különösen az ez intézet-

Next