Hazánk, 1899. augusztus (6. évfolyam, 182-208. szám)

1899-08-01 / 182. szám

2 BUDAPEST, KEDD.­­ A Z Á­N­K 1899. AUGUSZTUS 1. 182. SZÁM. rakatban : a baisse spekulánsok kirakatában. Ez az egész hiresztelés nem egyéb, mint közönsé­ges baisse-manőver. Csak a múltkor közöltük a szállításra meghívott gabonakereskedők listáját, közlésünket most kiegészítjük azzal, hogy azok a c­égek, amelyek bevonattak a m. kir. állam­vasutak tanácsába, egy-két kivétellel valameny­­nyien a baisseben dolgoznak. Miután a Neue Freie Presse a belföldi lapok jelentékeny meg­előzésével adott tudósítást arról a baisse-anker­­ről s a tudósításban nagyon ki volt emelve a párját ritkító terméseredmény : egészen érthető, hogy most tovább is ott kell a kirakatokban tar­tani a negyven millió méter mázsás termésnek a híresztelését. De csak a híresztelést, amiből táp­lálja magát a baisse spekuláczió. Ez a manőver a telivér merkantilista napilapok előtt is szem­betűnt, úgy annyira, hogy a mi nagy elégtéte­lünkre a Pesti Hírlap és az Egyetértés is kon­statálják, hogy: „saját piaczainkon az árak any­­nyira lemorzsolódtak, hogy már azt kell hinnünk, hogy a kereskedelmi körök kartellben állanak egymással.“ Ez a szerény kis vallomás ujjal mutat arra, hogy a negyven milliós termés híresztelése minő czélból történik. A „Matica Slovenska" végleges feloszla­tása. Amint értesülünk, a belügyminiszter egyik legújabb keletű elnöki rendeletével értesítette Mud­­rony Pált és folyamodó társait, Pieter Ambrust és Francisci Nándort, hogy a belügyminiszteri rendelettel felfüggesztett „Matica Slovensk­át“ re­aktiválni nem engedi, s nem teljesíti a konfiskált egyleti vagyon visszaadására vonatkozó kérelmet, sőt végleg feloszlatja a pánszláv agitáczió e ve­szedelmes tanyáját. A Mudronyék kérvénye — vagyis inkább terjedelmes memoranduma — igen érdekesen vezeti be kérelmét, mondván a követ­kezőket : „A tót nemzetiség, vetekedni akarván „sze­retett hazánk“ más nemzetiségeivel az irodalom és művészet terén, hiányát érzi a feloszlatott egyesületnek.“ A belügyminiszterre egyátalán nem hatott a Mudronyék kultur-hazafisága, amivel be akarták takarni a súlyos vádakat, amelyek szükségessé tették az egyesület felfüggesztését. E be is bizo­nyított vádpontok a következők: 1. Az egyesület nem felel meg kitűzött fel­adatának, mivel a tót irodalmat elhanyagolja. 2. Alapszabályai ellenére politikával foglalkozik és mint izgató, hazaellenes intézmény szerepel. 3. Alapszabályainak 29—32. §-ai megsértésé­vel, vagyonát szabálytalanul kezeli. 4. Működésével az alapító és rendes tagok intenczióit sérti. E jól megokolt vádakat akarták megdönteni Mudronyék kérvényökben az által, hogy működésükre hivatkoznak. Ebben a működésben van ugyanis a haza- és államellenes folyóiratok támogatása. Panaszkép hozzák fel a folyamodók a memorandumban, hogy a vagyon mostani felhasználása — a tót közművelődési egylet élvezi a jövedelmet — nem felel meg a czélnak s a jóváhagyott alapszabá­lyok rendelkezésének. A belügyminisztérium vezetésével megbizott miniszterelnök döntése sok szép pánszláv álmot silányitott tönkre s bebizonyította azt, hogy a nemzetiségi ügyek mai vezetése a jog, törvény és igazság keretében nem engedi it életre kelni a haza- és nemzetellenes propagandát. A bethleni mandátum. A bethleni ke­rület nemrég elhunyt képviselője helyére az ot­tani polgárság egyhangúlag gróf Bethlen Bálin­tot jelölte s mivel ellenjelöltet nem fognak állí­tani, Bethlen egyhangúlag történő megválasztása is bizonyosra vehető. Képviselőválasztás. Vészi Józsefet a „Buda­pesti Napló“­ főszerkesztőjét a szászsebesi kerü­letben ma egyhangúlag megválasztották. A ke­rület Vészi József személyében jeles erőt küld a parlamentbe, a minek az értékét fokozza az a körülmény, hogy a liberális public­ista a libera­lizmus tisztult levegőjében, annak a tiszta ma­gyarázata idején foglal helyet a törvényho­zásban, miből köny szivárog elő s megfogja a­ kis uno­kája kezét: — Térdelj le fiam és csókold meg ezt a szent földet. Tudod, ki nyugszik itten? Pe­tőfi ! . . . A kis­fiú leborul a földre. Ártatlan lelke talán megsejti, hogy ki az a Petőfi, elfogadva, komo­lyan csókolja meg a hideg rögöt. Ott a sirkant körül sírnak az emberek . . . * Hull a virág a hősök sírjára, illata messze terjeng a vadvirágos csatasik felett. A messze határnak kékes vonaláról tovarebbennek a kö­dök, — ott Segesvár felé azon a dombon, mely­nek oldalát haragos piros pipacs, sárgafejű pitypang verte ki, ragyogva ömlik el a nyári nap ragyogó világa . . . Mintha csillogó aureole borulna arra a dombra, minden szem oda­néz . . . 1849 julius 31-én ott látták Petőfit utol­jára ! . . . II. Talpra magyar, mi a haza , Itt az idő Most vagy soha! A segesvári vár fokáról harsogva zendül a gyújtó szabadságdal s a fenséges szobor, a hal­hatatlan költő érczalakja kinyújtott jobbjával merész, nyílt homlokával mintha borongva hall­gatná a dalt, lánglelkének e fenséges szikráját... Mintha viszhangja kelne a hideg érczajkon a dalnak, a nemzetébresztő, hatalmas riadónak ... A várfokon, melyet a messze távolba vesző fehéregyházi havezmező ural, elhal a szabadság ihletett dala, az érerszobor viszhangozó ajkáról elröppen oda a szent sirhalomhoz s a költő álma attól oly szép, oly káprázatos . . . babérkoszorúk hullanak zörögve a szobor lá­baihoz, talapzatára virágokat hintenek s az embe­rek ezrei újból imádkoznak . . . * Ötezer székely vonul el a költő érczalakja mellett. Ő vezeti őket, a rabonbán, ki mindene népének, aki úgy tud bánni az ő romlatlan lelkű székelységével, mint apa gyermekeivel. Piruló, patyolatarczú hajadonok, villogó szemű legények, asszonyok, férfiak lassan, elfogódva lépkednek el a szent szobor előtt s ahogy nyilt, becsületes tekintetüket ráemelik a költő büszke, magas homlokára, szemükből annyi szeretet, annyi lel­kesedés és hódolat sugárzik elő, hogy a szobor érezszive megdobban rá . . . Egy székely legény a tolongó, fényes sokaság láttára annyira zavarba jő, hogy nem látja meg a költő szobrát. Suttogva és restelkedve kérdi meg társától, hogy merre is az a szobor? És felel neki a székely legény a kalapját meg­emelve és a szobor felé mutatva: — Ahajt van­ni! S a kérdező legény arczát láng borítja el, a keze megrándul és áhitatosan, mintha templom­ban volna, mintha az Úr képe előtt állna, ke­resztet vet magára . . . Oh én székely népem! Soha ki nem tudnék fogyni a te magasztalásodból; dicséretéből a te tiszta, mély lelkednek, amelyből mint ősforrásból, zuhogva, túláradva tör elő az igazi érzés, a na­gyoknak imádságos tisztelete s a hazának lán­goló szeretete . . .* Halkan, nesztelenül borul le az alkonyat a szent szobor tájékára, de szétszaladnak az árnyak, mert fény és ragyogás ömlik el itt e helyen, hol a halhatatlan költő lelke bolyong. A leomló alkonyatban elindulok egy gyalog­­úton a segesvári rét felé. Nehéz virágillat csap meg az utón, csipegő madarak rebbennek el lépteim zajára . . . Valami nótát hajt felém az alkonyi szeli®, megigézve, elbűvölve állok meg és gyönyörködve hallgatom : Juhász legény, szegény juhászlegény, Tele pénzzel ez a kövér erszény — Megveszem a szegénységet tőled, Ráadásul add a szeretődet. A gyalogút végén három leány jön velem szembe. A hajuk hosszú fonatban omlik le a vállukon, patyolat ing borul puhán a keblükre, virágos kötény simul a hajlós, ringó rozmaring­szál derekukra. Kézenfogva jönnek a leányok s ajkukról csengve árad a mélabús, merengő nóta: Juhász legény, szegény juhász legény . . . Székely leányok ajkán alföldi nóta: a Petőfi nótája . . . Épen ezen a napon. Ezt a nótát hallgasd meg most­oh, megdicsőült szellem, lánglelkü Petőfi! . . . Vidéki közigazgatás, Hajdu-Böszörmény hiénái. A hódmező­vásárhelyi tömeges mérgezési esetek mindenütt a temetkezési egyesületekre irányították a figyel­met s megkezdődött a közigazgatási vizsgálat e temetés biztosító­ intézetek irodáiban. Hajdú-Bö­szörményben a vizsgálattevő főszolgabíró kiderí­tette, hogy az ottani úgynevezett „Il­ik reformá­tus temetkező “-be minden balmaz­újvárosi 60 éven felüli szegény embert bebiztosított néhány halálüzér. Egy Juhász József nevű egymaga 13 helyett fizeti a tagdíjakat; összesen 76 koros sze­gény embernek van olyan pártfogója, ki aggódva lesi a halálukat s a legborzasztóbb a do­logban az, hogy mikor a vén emberek közül, valamelyik meghal a halálüzér föl­veszi ugyan a haláleset után járó dijat, de azt jogos tulajdonának tekintvén, a temetésre egy krajczárt sem ad, a be­biztosított halottat így aztán mindig a község temetteti el. Hajduvármegye alispánja július 22-én rendelettel tiltotta el ezt az üzérkedést, szigorúan meghagyván az egyletnek, hogy jö­vőre a járulékokat nem a befizetési nyugta­könyv felmutatójának, hanem az elhaltak családtagjainak fizessék ki, bárha ezek a könyvet nem is tudnák felmutatni. Ily módon a halállal való üzérkedés megszűnik jövedel­mező üzlet lenni, sőt nagy veszteséggel járhat, mert az örökösök aligha fognak a befizetővel osztozni a járulékon. Az agyonpálinkáztatás dicső rendszere is véget ér ily módon, amire ugyan Hajdúböszörményben, de más még üzle­­tiesebb szellemű vidéki városban már számos példa volt. Közművelődési palota Szombathelyen. A Dunán­túlnak kétségtelenül egyik leginkább fejlődő városa Szom­bathely, melynek emelésére Vasvám­egye közönsége min­den lehetőt elkövet. Legutóbb a Dunántúli Közművelődési Egyesület támogatásával mozgalom indult meg, hogy Szombathelyen a magyarság és nemzeti közművelődés terjesztése érdekében megyei kulturegyesületet alakítsa­nak. A mozgalom Szombathely városa részéről is ked­vező fogadásra talált, sőt Éhen Gyula polgármester hosz­­szabb memorandumot intézett a tegnap­előtti városi köz­gyűléshez, melytől háztelek átengedését kéri a kultur­­egyesület szombathelyi palotájának fölépítésére. A kultúr­palotában a vármegye történelmére vonatkozó régisége­ket, etnográfiai tárgyakat gyűjtik össze. Ott lenne a helye a megyei könyvtárnak, a­melyből minden faluban fiók­­könyvtárakat alapítanának. A városi tanács pártoló elő­terjesztése után a közgyűlés Széll Kálmán­ utczai telkét engedte át a kultúrpalota számára. Elhatározták, hogy a kormányt, a vármegyét megkérik a hazafias terv támo­gatására. Fegyelmi vizsgálat Jászberényben. Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegye főispánja a Jászberényben június 29-ikén történt vallást sértő körmenet ügyéből kifolyólag. Török Aladár jászberényi polgármester, Almásy Árpád ottani rendőrkapitány és Dobrovszky Józsefvárosi dij­­nok ellen a fegyelmi vizsgálatot elrendelte. A­ jegyzők kívánsága. A vasvármegyei jegyzők egyesületének választmánya július hó 28-án a szombat­­helyi Hungária-szállóban, az összes választmányi tagok jelenlétében ülést tartott. A választmány a folyó ügyek elintézése után tárgyalás alá vette Nagy Antalnak az ügyvédi és közjegyzői kényszer behozatala ellen felter­jesztendő feliratának tárgyalását, azt egyhangúlag elfo­gadta, egyúttal annak 200 példányban való kinyomatását s az összes közjegyzői képviselőtestületeknek aláírás ■végett leendő megküldését elhatározta ; az elfogadott ter­vezetet indokolásával együtt a törvényhatósághoz felter­jesztik. A választmány azután elhatározta, hogy megkere­sést intéz az alispánhoz aziránt, hogy a nyugdíj-hozzá­­járulás a községek terhére vettessék ki. Végül egy új általános díjtáblázat elkészítésével az egyleti jegyző bíza­tott meg. Nyitra vármegye közgyűlése. Nyitra vármegye törvényhatósági bizottsága július 28-án rendkívüli közgyűlést tartott, melyen Markhot alispán elnökölt. A közgyűlés nagyon gyengén volt látogatva vidékről. A tárgyalásból érdeke­sebb mozzanatok : A fegyelmi bírságok ezentúl nem a szegény­ alap, hanem a nyugdíj­alap ja­vára fognak fordíttatni. Rudnai István interpel­

Next