Hazánk, 1904. július (11. évfolyam, 155-181. szám)
1904-07-01 / 155. szám
HAZÁNK. 155. szám. __________________3 ___________ nisztrációjához tartozik, sőt az illető állásánál fogva a királyi bíróságnak van alárendelve Tisza István gróf, mint belügyminiszter fog dönteni ebben az ügyben. A következő esetet pedig az egyik reggeli lapban olvassák: A városházán módunkban volt egy olyan aktába bepillantani, amelyben a német írást sérelmes, jogtalan alkalmazásában láthattuk. A szegedi kaszárnyák tudvalévően a város tulajdonában vannak és azok fentartásáról a törvényhatóság gondoskodik. Ha javítási munkálatok szüksége merül fel, az a gyakorlat, hogy a katonai mérnökség értesíti a város mérnöki hivatalát, amelylyel egyetértőleg állapítják meg aztán a szükséges tatarozási munkálatokat. A jelen esetben is így történt. A Mars-téri kaszárnyán és a csapatkórházon merült fel a tatarozás szüksége, mire a hibákról szóló helyszíni jegyzőkönyvet a katonai mérnökség vette fel —német nyelven és ezt a német nyelvű jegyzőkönyvet Szeged város mérnöke aláírta. Ezzel azonban még nincs kimerítve a sérelem. Van a dolognak pikánsabb oldala is és ez az, hogy a városi tanács az iratokhoz csatolt német nyelvű jegyzőkönyvet, amelyet a városi mérnökség mutatott be neki, elfogadta, és a német nyelvű jegyzőkönyv alapján hagyta meg a mérnökségnek végzésileg a tatarozási munkálatok foganatosítását. A mérnökség azonban visszaküldte az iratokat a tanácshoz azzal, hogy a német nyelvű jegyzőkönyvet fordíttassa le magyarra, mert ő — úgymond — nem ért németül, íme, így közigazgatnak a szegedi városházán. Beszterce és Szeged talán mégsem a galaci konzulátus, ahol szabad a magyar közigazgatás ügydarabjait németül is elintézni, vonatkozó törvények betartására. Egyben elhatározták azt is, hogy hasonértelmű feliratok küldésére felkérik az ország valamennyi törvényhatóságát. Péntek, 1904. július 1. A helyzet. Budapest, június 30. A képviselőházban ma gróf Tisza István mondott hosszabb beszédet, válaszolván az egyes szónokok felszólalásaira, melyre azután ismét ellenzéki beszédek következnek, hogy meddig, azt még kiszámítani is alig lehet. A költségvetéssel együtt tárgyalandó civillistaemelési javaslathoz magához huszonnyolc Kossuth-párti szónok van feliratkozva a többi ellenzékieken kívül, akik szintén kiveszik részüket az udvartartás költségei emelése körül kifejtendő vitából. Azt már tudjuk, hogy a civillistaemelést meg fogja szavazni a kormánypárttal együtt a néppárt is, ellenezni fogja a nemzeti párt, a függetlenségi párt mind a két tagozata, de hogy a Bánffy-féle új párt e tekintetben milyen álláspontot foglal el, arról még nincs felvilágosítás. A helyzet ma olyan, hogy a nyári szünet mikori megkezdéséről még korai beszélni, ami nagyon fájón esik a pihenőre vágyó képviselő uraknak. Egyéb, nagyobb hullámverések nincsenek a politikában. Tegnap a néppárt elnöke, gróf Zichy Aladár mondta el beszámolóbeszédét, Szentpéterúron, erről azonban az alábbiakban szólunk: Gróf Zichy Aladár beszámolója. Béla, Zmeskál Zoltán és Szüllő Géza országgyűlési képviselők kísérték el. A néppárti választók képviselőiket bandériummal és zenével fogadták. A gyűlés nagy közönség előtt délelőtt tizenegy órakor folyt le a községtéren és Zichy Aladár gróf beszédével kezdődött. Gróf Zichy Aladár mindjárt beszéde elöljárójában rátért, az egyházpolitikai revízió kérdésére a következő nyilatkozattal: Felvetem a kérdést, miként lett általunk a néppárt eredeti programmja megvalósítva, mennyiben küzdött programm megvalósításáért a néppárt s miként áll a párt ma e programmal szemben ?! Mindenekelőtt a pártprogrammnak azon pontjáról nyilatkozom, mely magát a pártot megteremtette. A megteremtő eszme a megtámadott keresztény Magyarország eszméje volt, az eszmét pedig az egyházpolitikai törvények támadták meg. Most, hogy az egyházpolitikai törvényalkotások ellen való küzdelem néhány esztendeje elmúlt, kérdés, megfelelt-e a néppárt a keresztény Magyarország várakozásának ? Megvallom, nem felelt meg, mert hiszen ezen ádáz törvények megváltoztatása nem sikerült még, noha úgy vallásos, mint hazatias indokokból kellett küzdeni ellene. Gyakran éri az a szemrehányás a néppártot, hogy a néppárti képviselők nem sürgetik eléggé gyakran és eléggé nagy nyomatékkal az egyházpolitikaitörvények revízióját. Ám mit értett a néppárt revízió alatt ? Nem azt, hogy visszaállíttassák a maga hibáival együtt az az állapot,mely az egyházpolitikai törvények megalkotása előtt létezett. Akkori egyházjogi viszonyaink méltán keverték rossz hírbe Magyarországot a külföld előtt: aki például válni akart, csak magyar állampolgárságért folyamodott. Ezek dísztelen állapotok voltak s ezeket senki sem kívánhatja vissza, legkevésbbé néppárti ember. De azokra a dolgokra nézve, melyekben az egyháznak rendelkezési joga van, katholikus ember csak katholikus álláspontot foglalhat el. A jogok visszaszerzéséről, a revízióról le nem mondhatunk s hiába is akarnánk lemondani, maga az egyház sem mondhat le. Vannak az egyházpolitikai alkotásokban is fokozatok ; ezek közül elsősorban a felekezetnélküli törvény ellen kell küzdeni, amivel nemcsak az egyháznak, hanem az országnak is szolgálunk. A mi programmunk, a néppárt programmja ma is fennáll, ugyanaz, ami volt s mellette megmaradunk. A néppárt jövőre is ezen az úton halad, két főirányban munkálkodott: az egyik az egyházpolitikai revízió fentartása , itt minden erejével meg fogja akadályozni a néppárt az egyházpolitikai törvények folytatását és minden erejével visszaveri a keresztény gyermeknevelés ellen esetleg felkelő tá-Pártszervezkedés. A szabolcsvármegyei szabadelvű párt közgyűlést tartott. Elnökké újra gróf Polt-Srácz Jenőt, alelnökökké Jármy Miklóst, Martiny Józsefet, Bogáthy Józsefet, gróf Vay Tibort és dr. Kállay Rezsőt választották meg. A párt elhatározta, hogy kerületenként újra szervezkedni fog. Debrecen és a galaci átirat. A debreceni újpárt gróf Degenfeld József elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen a galaci konzulátus átiratáról volt szó. Az értekezleten elhatározták, hogy Debrecen város közgyűlése elé javaslatot terjesztenek és felkérik, hogy írjon fel a város nevében a képviselőházhoz, hogy az utasítsa a kormányt a magyar nyelv jogainak megvédésére és a külképviseletre nálam. S tessék elhinni, pompás társulat volt. Azt én mondom, pedig nem vagyok már gyerek. — S miket adtak? ! Felnézett a mestergerendára, hogy gondolkozzék. — Biz’ én hirteleneken nem is emlékszem már. Tetszik tudni, az üzlet ... a sok gond . . . ! Az utóbbi szavaknál mindazonáltal a homlokához kapott és diadalmasan szólt: — Othellora, a szerecsen hercegre mégis ,tisztán emlékszem. — Mit? Azt is adták? — Igen, de megbukott a darab. Csúfosan í megbukott! A mi kényes intelligenciánk válogatós nagyon! Csupán a primadonna «Is, is» nótáját újrázta meg a közönség az egész darabban, amit akkor fújt, mikor le akart fekülni... Különben azt én is szerettem. Kővé dermedve hallgattam a kis ember szagait, aki lelkesülten fűzte tovább a beszédet: — Egyébiránt vannak itt, könyörgöm, mégmás mulatságok is. A járásbirónék méltósága a minap is gyönyörű estélyt rendezett a községházánál! A végrehajtó úr felolvasott, a Katica leányom pedig egy felséges szép költeményt szavalt — Mit? — «Az örült»-et, ha je emlékezem : Petőfi Sándortól. Elmosolyodtam, mire a vendéglős úrból is kimosolygott az édesapai szeretet. Egy kék habos zsebkendővel a szemét törülgetve, áradozott : — Oh, milyen taps volt, könyörgöm alásan, mikor az a fruska gyermek azt a verset elvégezte! A járásbiróné ő méltósága kétszer is megcsókolta Katicámat és a verset is elkérte, hogy leirja magának. S amint hallom , később az egész intelligencia lemásolta e méltóságáról. Tegnap gróf Zichy Aladár, a néppárt elnöke nagykanizsai választói előtt beszámolót mondván, melyben a legutóbb felmerült hírekkel szemben a néppárt nevében a legnyomatékosabban hangoztatta az egyházpolitikai törvények revíziójának szükségességét, kifejtve, hogy katholikus politikai párt más álláspontot nem foglalhat el s hogy a néppárt programmja a régi marad. A beszámolóról a következőket jelentik Nagykanizsáról: Zichy Aladár gróf, a nagykanizsai választókerület országgyűlési képviselője, tegnap szentpéterúri választóinak meghívására Szentpéterúr községben beszámoló beszédet mondott. A néppárt elnökét erre az útjára Zboray Miklós, Ernszt Sándor, Darányi Ferenc, Kovács Pál, Farkas József, Jankovich Vége-hossza nem volt az emlékezetes szép «estvély» részletezésének! Ezalatt künn az étkezőben valószínűleg meggyérült a mulató társaság, mert a dinom-dánom ujjongása megszűnt és a muzsikaszó végképpen elrekedt. Magam is jó éjszakát kívántam a vendéglős urnák és nyugalomra dűltem. Az ágy nem volt valami kényelmes; minden tulajdonsága elárulta, hogy károsi ipar. A hoszszusága ellen még nem lehetett lényeges kifogás, hanem aztán oly keskenyre volt szabva, hogy egy kövérebb ember számára koporsónak sem lett volna elég. Az ember csak úgy fekhetett benne, mint ahogy a katonák szoktak haptákban állani, ellenkező esetben, hol erről, hol arról sértett a két széle. No de, gondoltam, így is csak elalszom valahogy, mivel megtört az út. Igen ám, ha nem tapasztalom kevés idő múlva, hogy az ágyban benszülött törzslakók is vannak, akik előtt a vendégszeretet legelemibb követelménye is ismeretlen dolog. Nosza, átcihelődtem szaporán az ágyból a divánra, hogy próbáljam meg ott is a szerencsét. Ott már tetemesen jobban találtam magamat s lassan kint kezdett az álom kerülgetni. Azonban alig hunytam le a szemem, hát egyszerre csak valami éktelen, pokoli koncert riaszt fel félszendergésemből. Tisztába jöttem rögtön a helyzettel. A vendéglős ur macskái ugyanis közvetlen fölöttem a padláson szűkebb körű családi ünnepélyt tartottak s mivel ilyenkor ezek a kedves állatok éppen nem szoktak zsákban macskát árulni, zajos őszinteséggel adták tudtára a nyilvánosságnak, hogy Cirmos urfi és Mici kisasszony jegyesek. És ez a mulatság, kevés megszakítással, elhúzódott úgy tizenegy óráig, mikor az érdemes társaság a padláson nagy bajjal eloszlott. No valahára! — gondolom magamban és befelé fordultam, hogy komolyan lássak az alváshoz. Végtelen örömömre szolgált, hogy a vékony közfalon át a szomszéd szobában a vendéglős urat is lefeküdni haltam, amit kezességnek hittem az általános nyugalom biztosítására. De a vendéglős úr bár le se feküdt volna! Mert tapasztalásom szerint ébren fél akkora lármát sem csinált a háznál, mint aminőt álmában rögtönzött. A szerencsétlen azok közé az emberek közé tartozott, akiknek még akkor is van mondanivalójuk, amikor alusznak. Valami három órán keresztül teljes ambícióval horkolt a fülembe, hogy rengett belé a ház. Először csak reptiben fogott a munkához, mint a csárdás táncos, hanem a vége felé annyira sfelé melegedett, hogy az egyik kutya az ajtó előtt keservesen kezdett vonítania különös lármától. Na még csak ez kellett! Kínosan hánykolódtam vánkosomon s azon tépelődtem: nem volna-e jobb befogatni s kihajtatni a «nagyközség» végére, hol a kocsiban legalább békességesen szundíthatnék egyet, ameddig megvirrad. De fizetés nélkül csak nem állhatok odébb ! Most pedig alszik az egész ház s biztosan kidobnak, ha felzaklatom őket. Hajnaltájban megemberelte magát a kutya is, a vendéglős úr is: mind a ketten elhallgattak szépen. De már sokkal izgatottabb valók, hogysem el tudtam volna hirtelen aludni. Végre is inkább csak valami ködös kábulat fogott el, mintsem jótékony, nyugasztaló álom. Hogy kábulatom ilyen álomba átmenjen, arra hosszas csendességre lett volna szükségem. Ámde Károson az éjszakák is tele vannak friss, eleven élettel, Pitymallat körül a ház végétől nem messze fekvő disznóólban serkent fel az élet. Felébredtek a hízó jószágok és diskurálni kezdtek azon