Hazánk, 1905. november (12. évfolyam, 259-284. szám)

1905-11-01 / 259. szám

HAZÁNK. 259. szám. M­i képes lesz új irányt adni az ország közhangulatá­nak. Én azt hiszem, hogy a programainak ezen egész része igen kevés befolyással fog bírni a köz­hangulat irányítására és hogy annak politikailag egyedüli, igazán sarkalatos fontosságú, de azután igen életbevágó nagy fontossággal bíró része az, amely a választási törvény revíziójára vonat­kozik. Itt azzal a kettős gondolattal találkozom, hogy minden bajainknak, vagy legalább égető bajainknak forrása a mai választói jog, mert olyan választási törvény, amely a nép nagy tömegét nem ruházza fel választói joggal, egyfelől a parlamentarizmus el­fajulását, a meddő vitákat, az obstrukciókat ered­ményezi, másfelől osztályuralomra vezet, a nép va­lódi érdekeinek elhanyagolásához juttatja a parla­mentet. Igazán nem tudom, hol kezdjem meg a kritikát e két állítással szemben. Én nem azt mondom, hogy a cenzus leszállítása idézte elő az obstrukciót, bár kétségtelen, hogy igenis része volt a parlamenti élet elfajulásában és elvadulásában azon körülmény­nek is, hogy új elemek jutottak­ be a parla­mentbe, amelyek nélkülözték azon tradíciókat, amelyek a közéletben generációról-generációra rég­óta résztvevő osztályokat a parlamentarizmus ke­zelésére nézve áthatották, (Igaz! ügy van!) de azt állítom, hogy a parlamentarizmus ezen elfaju­lása, az obstrukció, egészen új tünet, amelyet nem ismertek a parlamentek abban az időben, amidőn magas cenzus alapján jöttek létre. Az osztrák parla­mentben az obstrukcióban igen előkelő szerepet visznek a ház tagjai, akik éppen az úgynevezett általános kúriában, tehát az általános szavazati jog­tól nyerték megbízatásukat. Tehát nemcsak bebizo­nyítva nincs ez az állítás, de a történelmi igazság­gal homlokegyenest ellenkezik. És ezt merem mon­dani a másik állításról is. Az a nagy törvényhozási akció, amely Anglia közállapotait áthatva, a nép ér­dekeinek fölkarolását eredményezte az egész vona­lon, a 40-es években a Peel nagy konzervatív kor­mánya alatt kezdődött és érte meg legnagyobb diadalait, elérte akkor, amidőn Angliában a választók összes száma a lakosság 4 és fél százalékát tette ki, tehát a lakosságnak jóval kisebb hányada birt vá­lasztói joggal, mint ma nálunk. És úgy van nálunk is. Igaz, meddő volt a parla­ment az utolsó évek alatt és egészen más, zavaró incidensek miatt történt, amelyekkel szemben hiába fogunk a cenzus leszállításában panaceát keresni. És megvallom, igen nagy meggondolatlanságnak tartom, ha egy kormány a maga nagy felelősséggel és nagy súlylyal járó állásából ilyen vádakat hangoztat a magyar társadalom magasabb osztályaival szemben, olyan vádakat, melyek hatványozni fogják a szociál­demokrata agitáció erkölcsi erejét, ha megerősítésre találnak ilyen forrásból is. Az igaz, hogy az általános választói jog eszméje tért hódított Európában, de ha az intézménynek gyakorlati hatását megvizsgáljuk, látni fogjuk, hogy Európában tisztén és kizárólag az angol társadalom az, amelyben ennek az intézménynek nincsenek az ország közviszonyait mélyen érintő következései. Az osztrák alkotmány értelmében 72 kerület van az általános választójog alapján. Hetvenkettőből csak a városi kerületek választanak közvetlen választás mellett, a falusi kerületek választókat választanak és közvetett választás útján választják a képviselőket, úgy hogy kerek számban beszélve, öt millió, tehát mintegy egyötöde Ausztria népességének választ az általános kúriában közvetlenül, 20 millió pedig közvetett választás útján. Az indirekt választásoknál 36.384 Wahlmann adta le szavazatát. Ezen harminc­hatezer egynéhány száz szavazat közül 14­8 százalék adatott le szociáldemokrata jelöltre, 7 százalék adatott le antiszemita jelöltre, a legkülönbözőbb radikális szélsőségek formája alatt alakuló kisebb csoportokra 11 százalék, a többi 64—65 százalék nemzetiségi elnevezéssel bíró pártokra adatott le. De különösen szembetűnő az eredmény akkor, ha az indirekt választás alapján eszközölt választások számadatait külön Csehországban veszszük figye­lembe. Csehországban a leadott szavazatoknak 31 százaléka adatott szociáldemokrata jelöltre, 39 százaléka adatott le szélső, ultra nemzetiségi jelöltekre, 27 százaléka adatott mérsékeltebb nemzeti jelöltre. A többi azután mindössze 3 százalék. Tehát ezen három csoport között majdnem egyharm­adot ért el a szociáldemokrácia, majdnem kétötödöt az ultra nemzetiségi frakciók zagyva tömege és alig több egynegyednél a szavazatoknak azon része, amely valóban komoly politikai akciókra alkalmas pártok tagjaira adatott. Tehát a nagy német intelligencia a legműveltebb tartományok egyikében, Csehországban alig egy töredékét bírta biztosítani magának a német irány­ban leadott szavazatoknak. Ha végül a direkt vá­lasztói jog szerint leadott szavazatokat veszszük, ott azt az eredményt látjuk, hogy szociáldemokrata jelöltre — ezek természetesen a városi kerületek — leadatott a szavazatoknak 38 százaléka, antiszemita jelöltre vagy kuistlich szociáljelöltre, amint ők neve­zik magukat, 32 százalék, klerikális és ultra irányú nemzetiségi különböző frakciókra 26 százaléka az összes szavazatoknak és a többi pártoknak nem marad több, mint a szavazatoknak összesen kilenc percentje. Hát én azt hiszem, hogy ezek az adatok fényt vetnek arra a kérdésre is, hogy mi vár reánk abban az esetben, ha behozzák ma az általános szavazati jogot. Vár reánk először is hatalmas kifejlődése és érvényesülése a szociáldemokrata izgatásnak és vár hatalmas kitörése a klerikális és a nemzetiségi áramlatnak és vár az a további nagfontosságú jelen­ség, hogy minden áramlatnál, tényezőnél, minden faktornál, úgy a nemzetiségieknél, mint a választó­kerületek tömegében az extrém irányzatok fognak fokról-fokra jobban lábrakapni és elhatalmasodni a mérsékelt irányzatok felett. És ilyen viszonyok között hiába nyugtatnánk meg magunkat azzal, hogy a magyar választók szám­aránya lényegesen nem változik, sőt talán javul, de ha azután az új választási rend alapján a magyar választóknak egy tetemes nagy része teljesen de­struktív irányzatnak, teljesen demagóg irányzatnak a szolgájává szegődik, akkor ez nem a magyar poli­tikának, nem a magyar nemzet ügyének tesz szolgá­latot, hanem ez az egész magyar nemzet ügyét borzasztó veszélylyel fenyegeti, mert én nagyobb veszélyt nem képzelhetek Magyarországra nézve, mint ha a magyar nemzet politikai jogokkal fel­ruházott részei teszik lehetetlenné a békés, nyugodt fejlődést. Ezek azok az okok, amelyek reám nézve lehetet­lenséggé teszik azt, hogy az előterjesztett kormány­­programmhoz hozzájáruljak. A másik, amit meg kívánok jegyezni, az, hogy én is és azt hiszem, mindannyian át vagyunk hatva azon nagy és komoly veszélyek tudatától, amelyek az országot fenyegetik. Át vagyunk hatva attól a meggyőződéstől, hogy az első feladat biztosítani a nyugodt alkotmányos fejlődés lehetőségét, tehát megmenteni a 67-es alapot és egyúttal mély szomo­rúsággal kell konstatálnunk azt is, hogy ennek az alapnak megmentésére, a mai bajokból való kibon­takozásra mi utat nyújtani, mi eszközöket kézbe­venni nem tudunk. Ebből kifolyólag nem volna sza­bad egy olyan kormány programm­ja ellen fordul­nunk, amely vállalkozik a kibontakozásra és bízik magában, hogy azt elérheti, ha csak arról nem vol­nánk meggyőződve, hogy az az út, amelyen ők el­indulnak, nemcsak a kibontakozást nem eredmé­nyezheti, de bárminő következményekkel járjon, minden körülmények között csak növeli a veszélye­ket, csak ronthatja a dolgot. (ügy van! Élénk helyeslés.) Mert hiszen mi történhetik­? Vagy győz a kor­mány, vagy kisebbségben marad. Ha kisebbségben marad, akkor egész akciója keresztülvisz egy vá­lasztásnak és pedig egy a legnagyobb izgalmak közt megvívott választási harcnak összes szenvedélyein, összes izgalmain, visszahozza győzelmes többséggel a jelen képviselőháznak azon pártjait, amelyek maga­tartása miatt a békés megoldás eddig nem sikerült, de valószínűleg, hisz ez az emberi természetben rejlik, visszahoz nemcsak erősebb, hevesebb szenve­délyektől eltelt, de visszahoz a választási küzde­lemben edzett, sokkal túlzóbb álláspontú pártokat, mint a mostaniak. Tehát az alternatíva így áll előttem: Az egyik esetben, ha vereséget szenvednek, csak hatványozzák a mai helyzetnek akut szenvedélyeit, akut bajait. A másik esetben — győzelmük esetére — örökké, végleg tönkreteszik Magyarországon azt a 67-es ala­pot, amelylyel azért van ez a párt összeforrva, amit azért szolgáltunk és fogunk szolgálni egész erőnk­ből, semmi egyebet nem tekintve, mert ebben látjuk a békés fejlődésnek, ebben látjuk az erőt hozó, az erőt gyűjtő magyar nemzeti politikának legbiztosabb alapjait. Nehéz pillanatban kell határozatot hoznunk, tisz­telt értekezlet, de az egyedüli lehetséges út, becsü­letes út az, hogy nem nézve sem jobbra, sem balra, nem kacérkodva sem egyik, sem másik irányban, nem törődve a támadásokkal, amelyek jobbról, vagy balról érhetnének: megyünk a magunk útján és kifejezést adunk meggyőződésünknek. Ezt a célt szolgálja a határozati javaslat, melyet most már leszek bátor előterjeszteni (Olvassa). A szabadelvű párt a kormányprogramja számos pontjában saját elveinek reprodukcióját látja s annak gazdasági és szociálpolitikai részében annál kevésbbé találhat oly mentőgondolatot, mely az ország közhangulatának új irányt adva, helyreál­líthatná az alkotmányos élet megzavart, békés menetét, miután legnagyobb részben az összes pártok által már­is vallott célok kitűzése mellett még csak az ezekhez vezető főirányelveket sem jelöli meg; másrészt pedig a felsorolt összes esz­mék megvalósításával járó óriási pénzügyi terhek miatt, minden komoly kormányprogramm első felté­telét, a rövid időn belül való kivihetőséget nél­külözi. E programm egyedüli nagy horderejű sarkpontját az általános titkos, községenkint való közvetlen szavazati jog képezi, amelyre vonatkozólag a szabadelvű párt kijelenti, hogy­sok tekintetben elévült választási törvényünk módosítását a maga részéről is szükségesnek tartja s hogy — mint a demokratikus haladás barátja — a választói jognak fokozatos, a tény­leges viszonyokkal és az ezen kérdéshez fűződő nagy nemzeti érdekekkel számoló kiterjesztését kí­vánja és az általános szavazati jognak behozatalát oly végcélnak tekinti, mely a képviselőház munka­­képességét biztosító parlamenti reform után és csak akkor lesz megvalósítható, amidőn anyagi és szellemi erőben kifejlődött az egységes nem­zeti demokrácia. Annak a mai viszonyok között való behozatala veszélybe döntené a nemzet legszentebb érdekeit és lehetetlenné tenné 67-es alapon való nemzeti politikát. Ennélfogva a kor­mány program­ját nem helyesli és az annak érvényesítésére irányuló akciót nem támogatja. Ajánlom a határozati javaslatot elfogadásra.­­Hosszas élénk éljenzés és taps, felkiáltások: Elfo­gadjuk !) Báró Podmaniczky Frigyes elnök ezután a ha­tározati javaslatot egyhangúlag elfogadottnak jelenti ki és lelkes szavakban buzdítja a pártot a további kitartásra. Ezzel az értekezlet véget ért. Az új főispánok, Szepes megye főispánjává Csáky László gróf ugocsamegyei főispánt, Csáky Albin gróf főrendi­házi elnök fiát nevezték ki. Csáky László gróf már meg is érkezett Lőcsére, meglátogatta Neogrády Lajos alispánt s intézkedett, hogy a főispáni lakást ízlésével egyezően alakítsák át. Szat­már megyében az új főispán, Nagy László a november hatodiki közgyűlésen szándékozik a hiva­talos esküt letenni. A Szatmár-Németi város tör­vényhatósága által kiküldött alkotmányvédő bizottság mai ülésén elhatározta, hogy határozati javaslatot terjeszt a városi tanács elé, amely szerint a közgyű­lés mondja ki, hogy a jelenlegi kormány által esetleg kinevezendő főispánt beiktatni és tőle az esküt kivenni nem hajlandó. Kolozsvárról jelentik: A kolozs megyei egyesült ellenzék tegnap tartotta alakuló ülését, amelyen szóba került az új főispán beiktatása is. Határozatot nem hoztak, mert az ellenzék kívánságára az alispán összehívta az úgynevezett önkormányzati bizottságot és ennek az ülésén fog az ellenzék határozni. Bizo­nyos azonban az, hogy az ellenzék minden módon meg fogja akadályozni a beiktatást. Arad megye tegnap tartott közgyűlése az állandó választmány javaslatára Vásárhelyi Béla új főispán­nak bizalmatlanságot szavazott. A megyei ellen­zék azonban a november 4-ikére kitűzött beiktatás elé akadályt nem gördít. Goldis László a románok nevében indítványozta, hogy a népoktatási rendelet ellen írjanak föl a kormányhoz. Az indítványt 92 szóval 72 ellen elvetélték. A hivatalos lap egyik közelebbi száma egész sereg új főispán kinevezését közli. Uj főispánokul emle­getik Ugron Jánost, Kubinyi Gézát, Csathó Zsig­­mondot és még több volt szabadelvű párti képviselőt. A kormány elenő­rzése. A képviselőház zárószámadási bizottsága nevében Ilenlal­er Lajos elnök és dr. Fark­asházy Zsigmond jegyző átiratot intézett a legfőbb számvevőszék el­nökéhez, amelyben felhívja, hogy záros határidőn belül küldje be a zárószámadást vizsgáló bi­zottságnak a kormány által a folyó költségvetési év második és harmadik negyedében eszközölt ál­lami bevételekről és kiadásokról szóló jelentését, továbbá az ezen időszak alatt történt pénztári utal­ványozások ellenőrzési naplóját. Tudvalevő, hogy a Széll Kálmán idejében támadt exlex alkalmával ki­alakult szokás szerint a parlament, rendes költség­vetés és zárószámadások hiányában, e számvevő­­széki jelentések útján szerez tudomást a kormány felhatalmazás nélküli kiadásairól és bevételeiről, úgyszintén a pénztári utalványokról és készletekről. Ez utóbbiakra vonatkozólag még a pénzügyminisz­tertől is szokott a zárószámadást vizsgáló bizottság jelentést kérni és Lukács László volt pénzügyminisz­ter a Tisza-kormány távozása előtt az akkori pénz­tári készletekről szóló jelentését a zárószámadási bizottságnak be is küldötte. Szerda 1905. november 1. Az uj kormánypárt. A Fejérváry-kormányt támogató haladó­ párt teg­nap esti életmozgalmáról a következőket jelentik: A pártnak a kormánypárti újságírókkal együtt tizenhat tagja volt jelen, ott volt továbbá báró Fejér­­váry Géza, Vörös László, J­ányi Bertalan és Fol­­litzsch Artúr miniszterek, báró Fejérváry Imre, Bélas Ákos volt főispán, Vermes Béla, Laczelláry György és több miniszteri tisztviselő. A miniszterek hír szerint egyik szobában külön tanácskoztak és

Next