Helikon, 1993 (4. évfolyam, 131-156. szám)

1993 / 1. szám (131.)

HELIKON "SZERESSÉTEK ELLENSÉGEITEKET, ÁLDJÁTOK AZOKAT, A­KIK TITEKET ÁTKOZNAK, JÓT TEGYETEK AZOKKAL, A­KIK TITEKET GYŰLÖLNEK, ÉS IMÁDKOZZATOK AZOKÉRT, A­KIK HÁBORGATNAK ÉS KERGETNEK TITEKET" Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. Nem. SIGMOND ISTVÁN 3 JAKABFFY TAMÁS MESE SZENTJÓZSEF ADVENTJÉRŐL De térjünk vissza a valósághoz. Hihetetlen tágassága és mélysége volt annak a sóhajnak, amely a polgármesteri hivatal előterében tébláboló fontosak pneumájából ömlött szét, mi­helyt Rózsa bácsi bejelentette: döntés született ar­ról, hogy a táncosnőt márpedig Szent József fogja vendégül látni. A táncosnő, akiről ebben a pillanatban még nem tudhatjuk, hogy Ines Juand­a Soriának hívják, a riói szambaiskola felejthetetlen sztárja, anatómi­ából, társadalomismeretből, énekből és testneve­lésből végig, szabadkézi rajzból félévkor jeles volt, szambából kifejezhetetlen. Rózsa bácsi úgy látta jónak, hogy Smolyáknál - vigyázat, Smolyákéknál! - háljék az ekkor még anonim szűz, mert Smolyák, aki már benne a kor­ban, kenterbe veri helyismeretből Szentjózsef összes potentátját, bárha sikerrel végigszántott osztályainak számát egyetlen kezén megolvashat­ta - hüvelykujját pediglen elrántotta a cséplőgép. Smolyák önérzetének a polgármesteri bejelentés után kisvártatva, rövid ideig bár, nem volt kiterje­dése. Pillanatokra megemelkedett, válla Szentjó­zsef kereskedőinek, gyógyszerészének, a múzeumigazgatónak és a helyi újság főszerkesztő­jének válla mellé sorolt be. Aztán magába nézett, mert nem volt híján a józan önkontrollnak. Ez pusztán a csoportkonformizmus okán lejátszódó átmeneti nivellálódás, gondolta Smolyák. Mert a társadalmi érdekű tudás vágyának sem volt híján. Úgy is lett. Smolyák hamarosan visszadöccent, önérzete visszatalált eredeti, tömbszerű formájába. A polgármesteri hivatal előterében nyomakodó fontosakból mégis olyan zörej hallatszott, mint a csapból, ha buborék kerül a vízvezetékbe. Aztán lehalkult a közgondolkodás, ki-ki magába szállt, Rózsa bácsi döntésén méltatlankodott, behúzódott az Oratorio de Nossa Senhora do Cabo da Boa Esperanza hűvösébe, vagy szétnézett a majmoktól hemzsegő Pao de Azucarrol Rio öblei felé, vagy elképzelte pusztán a szambatáncosnőt, amint­­ pusztán szambát táncol. Sajnos ezek a víziók - a méltatlankodást leszámítva - többnyire messze áll­tak attól a nagyon óhajtott valóságszférától, amely­hez mondandónk elején hűségesen visszatértünk. Hiszen mit ér a vágy, hogyha - mint Smolyák fűzte gondolatainak sorát - kontinentális különbségek falába ütközik; az Oratorio egyetlen megmaradt imafülkéje, bár nem nagyobb egy kisvárosi spájz­­nál, egyetlen, áthidalhatatlan messzeségből tudott, párját ritkító barlangocska, amelynek falába faggyúégők füstje és az imádságos mormogás ki­fakult szótagjai erődtek bele, amelyben bármikor megvalósulhat a lélek hangszigeteltsége, az elsza­kadás a Feira de Trocas bolond színeitől és, ha csak pillanatokra is, a szegénységtől. A szamba táncosnő pedig? Lukács Ferenc, Snaufer doktor vagy Bókay főszerkesztő úr abban tévedett nagyot, hogy maga előtt látta a soha nem látott szambát, a soha nem látott Inest soha nem hallott, süket zenére táncolni, és úgy látták, mintha a táncosnő hasa, combja, melle külön-kü­lön élne, mintha szamba közben indiaiul ingana, portugálul lengene, soha nem látott melle meg mintha mezőségi legényest járna. Holott is ez tévedés. Az ismeretlen nevű Ines Juand­a Soria jelenléte szórta be egyenletes, vékony rétegben a várost, nem volt éjjeli állat, amelyik nyomot hagyott volna benne, az emberek pedig napközben nagyon oda­figyeltek, nehogy megfeledkezzenek hinni abban a keddben, holnaputánban, majd holnapban, ami­kor ez a láthatatlan jelenlét egyszercsak megteste­sül. A szambatáncosnő valóban elbűvölő volt. A drága gyermek, ahogy Szentjózsef egyik szeretett költője tüntette ki Inest, kedves mosollyal, világos fogai fölött alig sejthető bajuszkájával, nyílhegy­ként szúró, meleg pillantásaival hamar belopta ma­gát Szentjózsef lakosainak bizalmába. Szolják, mert októberi délutánokon már hamar sötétedik, úgy döntött, megmutatja Inesnek kisfia bélyeg­­­gyűjteményét - amely nem kevesebb, mint huszon­két darabot tartalmazott a brazil filatélia kiterjedt állományából. Ines sajnos nem tudott magyarul, sem angolul, sem németül, sem oroszul. Franciául sem. Smolyákék nem tudtak portugálul, a többit nem is sorolom. De azért kellemesen töltötték az estét. Szombat délelőtt a szambatáncosnő meg Smo­lyák kisétált Szentjózsef belvárosába. Smolyák megmutogatta az utcákat és a boltokat. Az utcákon emberek járkáltak. Mielőtt Inesnek készülődnie kellett volna tovább utazni, Smolyák úgy döntött, megmutatja a táncosnőnek a templomot.­­ A templomot. Tem­­­plo­­­mot! Ott, azt, a biszerikát. Megnézzük a tem­­­plo­­­mot. Nem érti!? A templo­mot!... ... s az is­kolát. Itt megszakad az epikus valóság és megint élni kezdünk. (Elhangzott az Éneklő Borz első évfolyamá­nak I./3. számában, Marosvásárhelyen.)

Next