Helikon, 2000 (11. évfolyam, 303-324. szám)
2000-01-10 / 1. szám (303.)
HELIKON TT?mr»AT ]\yfT cm VÓTT? AT megjelenik kétszer EGY HÓNAPBAN KOLOZSVÁRON , n . 1KUUALMI HILYU1KA1 XI. ÉVFOLYAM 2000. l.COM SZÁM-JANUÁR 10. ara20001el # „Mintha a távol sikoltozva szülne" • Egyed Emese: Adj békességet • Orbán János Dénes novellája • Fekete Vince versei • Lászlóffy Csaba: A száműzött • Péntek János Gyarmathy Sámuelről • Terényi Ede: Gyökerek — 2000 • SERÉNY MÚMIA Simon Endre: Erdélyi táj OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A postai lapterjesztő nyilvántartásában a HELIKON katalógusszáma 3012 Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKON-t SZILÁGYI ISTVÁN Már hat milliárd A tűzijáték szikragömbjei félórákra feledtetni próbálták a halandóval az idő közönyét. Ezredfordulós dáridóknak utána vakul az ég. S az idő közönye újra- és tovább dermeszti a tudattal megáldott-megvert létezőt. Merthogy az időt nem "érdekli", mint porciózzuk napokra, évtizedekre életünk, évszázadokra, évezredekre történetünk. Az idő továbbhaladtában nem botlik jubileumok, millenniumok évszámaink számára ezek nem küszöbök. A létezés minden pillanata millió centenárium, ezernyi ezredforduló. Hogy aztán az életnek nevezett vergődő gomolygásban mint válnak külön, sokasodnak, pusztulnak fajok, hogy a hordába verődő ember mitől lesz nép, ki országhatárokat cövekel maga köré... — nem az ő gondja. Végtelen óceánján az eszmék, hitek, ideológiák szennyező olajfoltok szivárványpöttyei csupán. ♦ A számos "exkluzív" emberi adottság között a számvetés képessége bizonyára a legelőbbvalók közé tartozik. Szenvedélyesen méricskélünk esélyeket, számigáljuk napjainkat és önmagunkat, fáradhatatlanul viszonyítunk. Ám miután a teremtés műve minden időszámítások előtt rég elvégeztetett, immár csak a fejlődés, a gyarapodás számoszlopait építhetjük tovább, a haladásért nem — igaz, ennek — nem véletlenül — "mutatói" sincsenek. Gyarapodunk, sokasodunk hát, anélkül, hogy emberi lényegünk tekintetében előrehaladnánk tapodtnyit is. A költő két emberöltővel ezelőtt még eképpen borong: "Már két milliárd kötöz itt, / hogy belőlem hű állatuk legyen." Nos hatvan esztendő alatt e szám megháromszorozódik: mára hat milliárd. Van hát mit számlálni. Igaz, eközben kizárólag az ember és "házatája" gyarapodott — minden más élő ellenében és rovására. Az ember és haszonállatai és parazitái sokasodtak (vágómarha, patkány, csótány), míg a többi teremtmény kőszáli sastól szarvasbogárig apadt — pusztuljon, mi "haszon"-talán. Sebaj, majd méricskéljük, mennyire lett sugárkezelt a krumplisaláta és génkezelt a csirkepaprikás... * ...Közben mindegyre megszületünk. (Lám, hat milliárd.) Ám miután eleink rég "lenevelődtek" arról, hogy éljenek — egyből a túléléssel kezdjük. Ehhez torkolunk rozoga intézményeket. Melyek velünk sokasodnak. Ezek persze mind alámerülnek végül, s rendre fel is töltik a történelmi idő medrét — intézmény-hajóroncsok zátonyain lépdelünk. Miközben a rettegett, a remélt örök változás elébe menetelünk. Avagy tántorgunk egyik rendszer- meg impériumváltozás sorompójától a másikig. A leghatékonyabb túlélés-csodaszerek és -szerkentyűk feltalálói közül kerülnek ki majd a Nobel díj-várományosok. Reménykedjünk? Másként nem lehet. Merthogy kényszer ez is. Próbáljuk elhinni, hogy eddig a múlt? Túlélés-praktikák helyett életet! A legtöbb, amit a tovaáradó időben világunknak s magunknak kívánhatunk.