Helyiipar és Városgazdaság, 1987 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1. szám

0 (Folytatás az 1. oldalról) programok kialakítása, a benne fog­laltak végrehajtására történő moz­gósítás és vállalkozás, s nem utolsó­sorban a feladatok fegyelmezett és maradéktalan teljesítése. A célok megvalósításához szüksé­ges eszközrendszer kimunkálásánál nem hagyható figyelmen kívül, hogy az akadályozó tényezők többsége a munkahelyeken jelentkezik. Ezért olyan vállalati ösztönzési rendszer kialakítását látja az elnökség, szük­ségesnek, amely a feladatok végre­hajtását segítő érdekeltségi rend­szert a leghatékonyabban működteti. Nem halasztható tovább bérezési gyakorlatunk új alapokra helyezése sem. A keresetnövelési lehetőségek csökkenése miatt az eddigi vállalati bérpolitikai magatartás már nem ké­pes betölteni a kívánt szerepet. Kü­lönösen indokolt tehát az éves kere­setfejlesztési tervek korábbinál is körültekintőbb előkészítése. Szak­­szervezetünk nagyra értékeli a moz­­góbérrész ösztönző szerepét, ami egyben követelménytámasztást is je­lent. Ezáltal lehetővé válhat, hogy az alapbéren felüli összes „kereseti tényező” az ösztönzés alapvető esz­közévé váljon. A teljesítmény legyen a mérce Azt ajánljuk a gazdálkodó szerve­zeteknek, hogy az 1987. évi bérfej­lesztési lehetőségek teljesen vagy nagyobb részben teljesítményhez, feladathoz kötötten kerüljenek fel­­használásra. Ez a gyakorlat egyben enyhítené a december 2-től április 1-ig terjedő alapbéremelési tilalom megítélésének negatív hatását is. A központi vezetőség tegye az alapszervezetek feladatává e célirá­nyos törekvés támogatását, figyelem­mel kísérését és szükség esetén szá­monkérését. Alapszerveink pedig vállalják a kezdeményező szerepet e nehéz feladatnál. Működjenek együtt, serkentsék ez irányban a gazdasági vezetőket, hiszen a rend­teremtés, a gazdasági gondjainkból való kilábalás fontos eszköze az ösz­tönzőbb belső érdekeltség megte­remtése és alkalmazása. Bátorítani szükséges az olyan új típusú bérezé­si formák bevezetését, mint a meg­állapodásos bérezés, vagy az egyösz­­szegű utalványozás rendszere. Meg­teremtve ezzel annak lehetőségét, hogy már a kereset első forintja is ösztönző legyen. Így tudjuk csak el­érni, hogy a „húzó” kulcsemberek le­gyenek megfizetve, s a konkrét, mér­hető célok meghatározásával és tel­jesítésével, a tisztességes, a végzett munkával arányban álló bérezési gyakorlat valósuljon meg. A továbbiakban arról szólt, hogy az ösztönzési rendszeren túl céljaink elérésében meghatározó jelentőség­gel bír a demokratizmuson alapuló öntevékenység, az üzem, a vállalat dolgozóiról történő gondoskodás. A dolgozókat beavatni a közös dol­gainkba, legalább olyan fontos, mint maga a cselekvés. Napjainkban ugyanis nagy a türelmetlenség, ese­tenként hiányzik a tisztánlátás is. Ezért a tagsággal való közvetlen eszmecsere, véleményük kikérése, meghallgatása és hasznosítása nél­külözhetetlen eleme a gazdasági és szakszervezeti munkának egyaránt. Hiszen több évtizedes tapasztalat bi­zonyítja, hogy semmivel sem helyet­tesíthető a felelősséget érző dolgo­zók tenniakarása. Nagyra értékeljük és sokat várunk a gazdálkodást segítő termelési tö­megmozgalmak továbbfejlesztésétől. A szocialista munkaversenyben, a brigádmozgalomban, valamint az újítómozgalomban is támogatni szükséges az új, a vállalkozóbb típu­sú formák kialakítását és bevezeté­sét, nagy súlyt helyezve az „önkor­mányzati” brigádok tevékenységére. A nagy októberi szocialista forra­dalom 70. évfordulójának tiszteleté­re kibontakozó és országos méretek­ben is egyre szélesedő versenymoz­galom lehetőséget ad arra, hogy a verseny szervezését, értékelését, anyagi és erkölcsi elismerését job­ban hozzáigazítsuk a gazdálkodási feltételekhez, a tényleges érdekviszo­nyokhoz. A gazdálkodás eredményessége döntő mértékben az emberi ténye­zőkön múlik, ezért nem elhanyagol­ható kérdés: milyen mértékben tu­dunk gondoskodni a dolgozókról, mi­lyen tartalommal bír a szociális terv. A szociálpolitikai tevékenysé­get éppen ezért alapvető politikai kérdésként kezeljük, melyet a gaz­dálkodástól elválasztani nem lehet. A lehetőségek ismeretében mondjuk: 1987-ben csak az eddig elért ellátási színvonal megőrzésére, esetleg kis­mértékű növelésére számíthatunk. A feladatok kialakítása, a rangsorolás a kollektíva véleményének figyelem­­bevételével, gondos mérlegelést ki- Érzékelhetőbb gondoskodást... Az alapszervezetek agitációs és propaganda munkájukkal érzékel­tessék a szociális gondoskodás jelen­tőségét. Fordítsanak nagyobb gon­dot a demokratizmus növelésére, a rászorultság elvének következetes figyelembevételére, az egyes ellátá­sok, különösen a lakáshoz jutás, a nyugdíjasok, a nagycsaládosok támo­gatása összehangolt fejlesztésére. A vállalati gazdálkodást érintő szi­gorítások ellenére sem adhatunk fel­mentést a gazdálkodó szervezetek­nek a­­munkakörülmények javítása, a dolgozók biztonságosabb munka­feltételeinek megteremtése alól. A következő időszakban fokozott figyelemmel kísérjük a gazdálkodási és társadalmi folyamatokat. Rend­szeres elemzésekkel, időbeni jelzé­sekkel segítjük a gazdálkodási, ter­melési munkát. Ebben számítunk az ágazati és rétegképviseleti tanácsok­ra, a lelkes társadalmi munkabizott­ságokra. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy az érdekkörünkbe tartozó ipar­­vállalatokkal intenzívebb, újfajta kapcsolattartást alakítsunk ki. Az érdekükben megtett lépéseinkkel el­ért eredményeiket, exportnövelési és importkiváltási törekvéseiket kíván­ják segíteni. Tennünk kell ezt azért is, mert öntevékenységük, piacérzé­kenységük segítségül szolgálhat a közszolgáltatás területén kifejtett munkánk alakításához, a közszolgál­tatás támogatásának a tagság által történő nagyobb megbecsüléséhez is. Nem könnyű feladatra vállalkoz­nak szakszervezeti szerveink, ami­kor az 1987. évi célok teljesítésében a fő hangsúlyt a magatartási ele­mekre, a munka tartalmi, minőségi javítására, az új formákra és törek­vésekre helyezik. Ez esetenként ke­ménynek, kicsit talán a szakszerve­zeti mozgalomtól idegennek is tűn­het, de meggyőződéssel vállalnunk kell a vele járó felelősséggel együtt. Látnunk kell, hogy egyetlen jár­ható út van számunkra: a gazdaság élénkítése, a fegyelmezettebb, haté­konyabb, minőségi munka, ami nem­csak a népgazdaság, hanem gazdál­kodó egységeink, egész tagságunk létkérdése is. Ezért tartjuk szüksé­gesnek, hogy szerveink tevékenysége érdemibb módon járuljon hozzá a szervezettebb, a fegyelmezettebb, a hatékonyabb munka feltételeinek megteremtéséhez, a jól működő bel­ső szervezeti megoldások, érdekelt­ségi formák alkalmazásához. Az idei ágazati és szakszerve­zeti feladatokat ismertető elnökségi előterjesztést követő vitában részt vett: Geisz Mátyásné, az Oroszlányi Városgazdálkodási Vállalat képvise­letében, Komárom megyei kv-tag, Szever Józsefné, a PEVDI szb-titká­­ra, Pest megyei kv-tag, Jantner An­tal, ÉVM miniszterhelyettes, Abonyi Gyula, az Ipari Minisztérium, Ju­hász Endre, az OVH képviseletében. Szever Józsefné azt hangsúlyozta felszólalásában, hogy a jövőben min­denkinek jobban oda kell figyelni a munkájára, észre venni a hibákat, s közösen cselekedni. A munkahelyi vezetés feladata: programot adni, segíteni az egységes akarat, a cse­lekvő magatartás kialakítását, a dol­gozóknak pedig a végrehajtás, vala­mint a minőségi és fegyelmezett munka végzése a­ dolguk. Ha az ob­jektív helyzeten nem tudunk változ­tatni, akkor a szubjektív dolgokban kell előre lépnünk­ a szemléletvál­tozásban. Jantner Antal ÉVM miniszterhe­lyettes az új év meghatározó felada­tának tekinti a célirányos és konk­rét munkahelyi cselekvési progra­mok készítését, azt, hogy a „húzó” embereket jobban meg kell fizetni, s a teljesítmények alapján differen­ciálni. Elismeréssel szólt a HVDSZ partneri, együttműködési készségé­ről, a szakszervezet gazdaságsegítő munkájáról. Azt mondják, hogy e tevékenység erősítése háttérbe szo­rítja a dolgozók érdekvédelmét, kép­viseletét? Éppen, hogy érzékelhe­tőbbé teszi az egyes ágazatok és szakmai rétegek képviseletét a kong­resszus óta működő ágazati és réteg­­képviseleti tanácsok elemző, feltáró tevékenysége kapcsán. Példaként tett említést a Tolna megyei Temetkezé­si Vállalatról, ahol új kezdeménye­zésekkel erősítik a szakma tekinté­lyét, színvonalasabb szolgáltatói munkát végeznek. Juhász Endre 1986 egyik jelentős eredményének tartja, hogy a meg­levő 730 egészségre ártalmas vizű te­lepülés közül százban ma már egész­séges ivóvíz van. Továbbra is töre­kedni kell a műszaki fejlesztés biz­tosítására, a szakemberek tovább­képzésére, a korszerű technika el­terjesztésére. Az Ipari Minisztérium képvisele­tében dr. Abonyi Gyula elismeréssel szólt a szakszervezettel való együtt­működésről, a kezdeményező, útkere­ső törekvésekről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a minisztérium 1987-ben is meghirdeti a tőkés exportbővítő pályázatát. Kérte a tanácsi áruter­melő vállalatokat, hogy éljenek ez­zel a lehetőséggel. A MÁSODIK NAPIRENDI PONT­HOZ dr. Sáli Ferenc főtitkár tett, szóbeli kiegészítést. Bevezetőül tájé­koztatta a központi vezetőséget Grósz Károlynak, az MSZMP Politi­kai Bizottsága tagjának, a Budapes­ti Pártbizottság első titkárának látogatásáról, szakszervezetünknél. Elmondta: megállapodtak abban, hogy az új év első felében a pártbi­zottság a Fővárosi Tanács és más il­letékes szervek bevonásával progra­mot készít, melynek részeként átte­kintik a fővárosi közszolgáltató vál­lalatok helyzetét, kapcsolatrendsze­rét, irányításuk hatását. Ezzel a IX. kongresszust követően országosan befejeződnek az együttműködési tár­gyalások a megyék területi párt, ta­nácsi, szakszervezeti vezető szervei­vel, az érdekkörünkhöz tartozó köz­­szolgáltató vállalatok, üzemek hely­zetelemző, problémafeltáró közös munkájának kialakítására. Az 1987. évi mozgalmi feladatokat összegző munkaprogramhoz fűzött megjegyzései mellett rövid áttekin­tést tett a IX. kongresszus óta vég­zett munkáról, a határozat végrehaj­tásának folyamatát elemezve. Gon­dolatmenetének fő irányát a „mivel gazdagodtunk” összefoglalása je­lentette. Szólt arról, hogy a kv ok­tóber 25-i ajánlásában foglaltakat — az alapszervezeti munka tovább­fejlesztésére — a párt központi bi­zottsága novemberi ülése és a Szak-, tanács plénumának állásfoglalása megerősítette. — Helyes irányban indultunk — mondotta a főtitkár. — Szakszerve­zetünk hitele tovább erősödött. Ami­hez lehetőségünk volt —, megtettük. Partnereink számítanak ránk, kiké­rik véleményünket, szövetségeseink útkereső törekvéseinkben. Mindez akkor is igaz, ha munkánk tudatos­sága, szervezettsége, hatásfoka te­kintetében még nem vagyunk a „csúcson”. A tennivalók a következő időszak­ban még feszítettebbek, nehezebbek lesznek. Szükség lesz a feladatok sú­lyozására, szemléletmódunk alakítá­sára. Bátor, őszinte kiállásra, példa­­mutatásra kell törekednünk. Tisztáz­nunk szükséges: mit várunk ön­magunktól, hogy mások is kövesse­nek bennünket. Mit támogassunk bér- és jövedelempolitikában, szociá­lis juttatásban, hogy valójában a végzett teljesítmény és a rászorult­ság elve érvényesüljön. A munkaprogramban foglaltakról szólva kiemelte a főtitkár annak „keret” jellegét. Ha a testület úgy ítéli meg, el lehet hagyni belőle, de hozzá is lehet tenni. A kv egyhangúlag jóváhagyta az éves munkaprogramot és az elnök­ség 1. félévi munkatervét. Megerősítette az elnökség javasla­tát, hogy Kiss Árpád, az ágazati és rétegpolitikai osztály munkatársa le­gyen a kv ifjúsági tanácsa titkára. HARMADIK NAPIRENDI PONT­KÉNT Sallai Tamás osztályvezető fűzött megjegyzést az írásban kiadott 1987. évi költségvetési tervezethez, amely­nek bevételét 129 millió 700 ezer fo­rintban, a felhasználást 135 millió 800 ezer forintban jelölték meg. (Folytatás az 1. oldalról) A műszaki fejlesztés — társadalmi érdek Dr. Lipták András, a mű­szakiak és ter­melésirányítók képviseleti taná­csának elnöke, vitaindító elő­adásában azt hangsúlyozta, hogy fontos mér­földkő ez az or­szágos műszaki konferencia, az érdekkörünkhöz tar­tozó műszakiak számára. Szakszer­vezetünk korábban is felismerte a műszaki értelmiség szerepét, fontos­ságát, környezetformáló hatását. Tett is az érdekükben, amikor 1980-ban elnökségi ülés napirendjén foglalko­zott az értelmiség, közöttük is a mű­szakiak élet- és munkakörülményei­vel, alkotó­készségük, erkölcsi-anya­gi megbecsülésük erősítésével, akti­vitásuk kibontakoztatását segítve. Foglalkoztak a termelésirányítók megnövekedett felelősségével, a fia­tal műszakiak, pályakezdők beillesz­kedésével, gondjaik enyhítésének le­hetőségeit keresve. Az elnökség ajánlásban tett javas­latot, az ágazati irányítók, a gazda­sági társaságok figyelmét felhívta a műszakiak nagyobb társadalmi meg­becsülését sürgetve. A központi ve­zetőség 1983-ban vitatta meg a mint­egy 63000 termelésirányító középve­zető helyzetét. Megállapításai ma is helytállók: a szűkös anyagi, techni­kai feltételek mellett nekik kell vég­rehajtatni az egyre növekvő és ma­gasabb követelményeket kívánó ter­melési, szolgáltatási feladatokat, megkövetelni a munkafegyelmet, tö­rekedni a költségkímélő, takarékos eljárások bevezetésére. Ezért is ja­vasolta akkor a testület, hogy a ter­melésirányítók rendelkezzenek azok­kal a jogokkal, eszközökkel, ame­lyek jobban segítik őket feladatuk ellátásában. A képviseleti tanács elnöke beszé­dében utalt a IX. kongresszusra, ahol ugyancsak fontos szerepet ka­pott a műszakiak megbecsülése, a megváltozott gazdasági körülmények között szakmai tudásuk, kreativitá­suk gyorsabb hasznosítása. Szólt ar­ról, hogy a kongresszus óta létrejött ágazati és rétegképviseleti tanácsok is bizonyítják: szakszervezetünk alapvető feladatának tekinti a réte­gek érzékelhetőbb, nyitottabb érdek­­képviseletét, érdekvédelmét. A továbiakban a 22 tagú képvise­leti tanács eddigi működési tapasz­talatairól számolt be. Arról, hogy negyven vállalatra kiterjedően, ki­lenc megyében és a fővárosban, elő­re elkészített kérdések alapján szé­les­ körű felmérést végeztek a mű­szakiak helyzetéről, közérzetéről, gondjaikról, munkahelyi és családi körülményeikről. A szerzett ismere­tek összegzését követően 1987-ben vezetőtestület elé szeretnék vinni a műszakiak, termelésirányítók hely­zetét, az őket foglalkoztató kérdése­ket. Hangsúlyozottan szólt a koráb­bi elnökségi ajánlás alapján arról, hogy a termelésirányítóknak alap­vető szükségük van a munkájuk za­vartalan ellátását biztosító jogokra, eszközökre, hogy biztosítsák önálló­ságukat, kérjék ki véleményüket, tá­maszkodjanak termelési tapasztala­taikra. "­­­ Elmondta, hogy a kiadott felhívást — amennyiben a konferencia részt­vevői elfogadják — a központi ve­zetőség figyelmébe ajánlják és kérik, további munkájuk során vegyék fi­gyelembe az abban foglaltaikat. Harmincketten jelentkeztek szólásra A műszaki konferencia vitájában 18-an kaptak szót, tizennégy részt­vevő videóra, magnóra mondta el véleményét. Most a felszólalások kö­zül idézünk fel néhányat. Itt említjük meg azt a vitazáróban elhangzott gondolatot, hogy valamennyi észre­vételt a képviseleti tanács gondosan mérlegel és hasznosít, további mun­kájában. Lőrincz And­rás, a Heves Me­gyei Vízmű Vál­lalat műszaki dolgozói képvise­letében arról szólt, hogy bár az értelmiségiek anyagi, erkölcsi megbecsülése sok kívánni va­­®­aa­lót hagy maga után, helyzetüket egyszeri bérintéz­kedéssel nem lehet megoldani. Olyan helyzetet kell teremteni, amelyben ténylegesen elismerik az alkotó, kreatív munkát. Szükséges a bürok­ratikus intézményrendszer korszerű­sítése, az üresjáratok megszüntetése, amely megnyomorítja a szellemi al­kotókedvet. A műszaki értelmiség problémái­nak megoldása vagy enyhítése össz­társadalmi szinten mehet végbe, eh­hez azonban szükség van e réteg megújulására is, ami a követelmé­nyekhez való rugalmas és gyors al­kalmazkodó képességet feltételezi. Ennek kibontakoztatására szorgal­mazni kellene a műszaki alkotó mű­helyek, klubok létrehozását. Légrádi Géza, a Borsod Megyei Távhőszolgáltató Vállalat küldötte az emberi tényezők fontosságáról beszélt. Elmondta, hogy szűkebb kör­nyezetükben érzik, hogy a műszaki­­technikai haladás gyorsítása érdeké­ben a műszakiak és a termelésirá­nyítók tehetik a legtöbbet. A hiányos feltételek nehezítik, sokszor kedvét szegik a műszakiaknak, máskor az egyéni érdekvédelem hiánya téríti el őket az alkotó munkától. Fon­tosnak tartja a szakmai ismeretek állandó megújítását, mert rohanó tempójú világunkban csak az állan­dó továbbképzéssel lehet együtt ha­ladni a modern technika változásá­val. Kopasz Róbert, a fővárosi IV— XV. kerületi IKV szb-titkára a pá­lyakezdő műsza­ki fiatalok kö­rülményeivel és a termelésirá­nyítók munkáját befolyásoló té­nyezőkkel fog­lalkozott. El kel­lene jutni odáig — mondotta —, hogy ne csak beszéljünk, de te­gyünk is azért, hogy a fiatalok le­hetőséget kapjanak felkészültségük, tehetségük bizonyítására. Elmondta tapasztalatait, amit a műszakiak körében végzett felmérés kapcsán szerzett. Megdöbbentette az a körülmény, hogy a megkérdezett fiatalok kétharmada a szülőktől, ro­konoktól semmiféle anyagi vagy más támogatást nem kap. Tehát önmagá­ra vagy házastársára számíthat csak, ami befolyással van közérzetükre, hiszen jövedelmük többnyire csak a létfenntartásukat fedezi. E területen is jelentős változásra van szükség. Ágota Géza, a Soproni Köztisz­tasági és Ú­tkar­bantartó Válla­lattól, a közel­múltban megala­kított „Felkíná­lom” klubjuk hatásáról beszélt, melynek kettős célja van: az egyik, hogy se­gítséget nyújtson az alkotók részére a minél magasabb műszaki szintű megoldások létrehozására és ehhez a szükséges műszaki-gazdasági, piaci és iparjogvédelmi segítséget megad­ja. A másik — nem önzetlen céljuk —, hogy a klub tagjai sorában levő szakemberek, újítók, feltalálók, mű­szaki fejlesztők, a vállalat profiljába illő alkotásokat hozzanak létre, va­lamint segítséget adjanak műszaki fejlesztési problémáik megoldásához, esetleg termékszerkezet-változtatá­sukhoz. Ő is kérte a műszakiak hat­hatósabb erkölcsi, anyagi megbecsü-­ lését. Fodor József, a képviseleti tanács elnökhelyettese, a nyíregyházi Sza­bolcsi­ Szolgáltató Vállalat műszaki igazgatóhelyettese ugyancsak vissza­pillantást tett a megyéjükben vég­zett felmérésre, amely a műszakiak munka és életkörülményeit vizs­gálta. Arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, miszerint az utóbbi években a műszaki pálya társadal­mi megbecsülése „leértékelődött”, ugyanakkor mindenki által hangoz­tatott, hogy fejlődésünk egyedüli út­ja a műszaki fejlesztés, a technikai haladás meggyorsítása, az alkotó energiák kibontakoztatása. Ennek ér­dekében sürgősen és hathatósan ten­ni kell, különösen a termelésirányí­tók utánpótlása aggasztó. Ezért is van az, hogy sok helyütt „lámpással” kell keresni a hivatását magas szín­vonalon végző műszaki szakembert. Dr. Koch Má­ria, a kv ifjúsá­gi tanácsa képvi­seletében kö­szöntötte a részt­vevőket. Szólt arról a munká­ról, amelyet a tanács végez a fiatalok, köztük a műszaki értel­miség helyzeté­nek megismerése, gondjaik feltárása és orvoslásának segítése érdekében. (Folytatás a 3. oldalon) 200 küldött - 35 ezer társuk képviseletében A műszaki haladás a gazdaság élénkítésének forrása Az I. Országos Műszaki Konferencia felhívása HELYIIPAR ÉS VÁROSGAZDASÁG Jóváhagyták a költségvetést A költségvetési napirendhez Ala­­yer Ferenc, a Központi Számvizsgáló Bizottság elnöke fűzött megjegyzést. Felhívta a figyelmet, hogy különös­képpen a működési költségeknél szükséges törekedni az ésszerű taka­rékosságra, de fokozott segítséget kell nyújtani az alapszervezeteknek a jóléti és kulturális alap céljaira fordítható anyagi eszközök hasznos f­elhas­znál­ásáh­oz. A számvizsgáló bizottságok tevé­kenységét ugyancsak támogatni szükséges, hiszen a tervszerű, taka­rékos gazdálkodást hivatottak előse­gíteni, valamint hogy a tagság pén­zét valóban célszerűen, rendeltetésé­nek megfelelően használják fel. A vezető testület egyhangúlag el­fogadta a szakszervezet 1987. évi költségvetését. Negyedik napirendi pontként az 1986. márciusában megalakult ága­zati és rétegképviseleti tanácsok kö­zül Fábián György elnök, a kv ifjú­sági képviseleti tanácsa, Pálfi Má­tyásné elnök, az ingatlankezelő szol­gáltatási ágazat tanácsa, Fodor Jó­zsef elnökhelyettes, a műszakiak és termelésirányítók képviseleti tanácsa eddigi működési tapasztalatairól, végzett munkájáról tájékoztatta a központi vezetőséget. A testület jó­váhagyólag tudomásul vette mind­három beszámolót. Fabók Zoltán elnök az óév búcsú­jaként megköszönte a testület tag­jainak egész évi segítő, közreműkö­dő munkáját, a tett kezdeményezé­seket, javaslatokat és valamennyiük­nek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánt, személyes életükbe pe­dig sok boldogságot. 1987. JANUÁR

Next