Diósd - DiósdHéjban, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1993-12-01 / 12. szám

11. oldal SPORT 1993. DECEMBER SPORT hírek Megkezdődött a futball-évad Diósdon is Itt van az ősz, az országban minden­hol megkezdődtek a labdarúgó bajnok­ságok. Hétvégeken ismét kint vannak a szurkolók a pálya szélén, tapsolnak egy-egy szemet gyönyörködtető megol­dás után, vagy éppen bosszankodnak egy rossz átadás miatt. Itt Diósdon is elindult a bajnoki pontvadászat. A tavasi esztendő után reményteljesen vágott neki a szakosz­tály az új szezonnak. Az elmúlt évben sikeresen visszatérő klub az élmezőny­be való kerülést tűzte ki idei céljául, így július közepén a felkészülés újon­nan érkezett játékosokkal kezdődött. Az első csapathoz négy egykori diósdi játékos tért vissza. Barcs Ferenc, Kis László, Kecskeméti Zoltán és Zolczer Zoltán játéka meggyőződésem, hogy meghatározója lesz a csapatnak. Az alapozást velük együtt mindenki becsü­letesen végig dolgozta. A felkészülés során patinás ellenfelekkel játszott edzőmérkőzést az ifjúsági és felnőtt ti­zenegy. A fiatalok a másodosztályú Százhalombatta együttesével, míg az idősebbek a 17 éven aluliak válogatott­jával mérte össze erejét. Csapataink mindkét mérkőzésen jól játszottak ve­reségeik ellenére. Jó előjelek után, erőtől duzzadva várták játékosaink a bajnoki rajtot. Az első fordulóban hazai pályán az ifjúsá­gi csapat nélkül érkező Tinnye gárdáját fogadtuk. Csapatunk mindvégig nagy fölényben játszva csak 2-0-ra nyert Zolczer Zoltán és Antal Szabolcs gólja­ival. Hét közben a Magyar Kupa első fordulójában Nagykovácsin jutottunk túl 3-1 arányban. Gólszerzőink Zala Zoltán, Pálmai Zoltán és Kiss István voltak. Vasárnap a csapataink Budake­szin vendégszerepeltek. A nagyon rossz minőségű, inkább földes, mint füves pályán ifjúsági csapatunk bemutatko­zása nem­ túl jól sikerült. A vereséggel végződött mérkőzésen 3 gól mellé két kiállítást is kaptunk. Becsületgólunkat Litz Jenő szerezte. Az első csapat durva találkozón ma­radt alul. A kíméletlenül játszó ellen­félnek köszönhetően együttesünk nyolc emberrel fejezte be az összecsapást. E mérkőzés után megkérdőjelezhető, hogy van-e értelme ilyen szinten a lab­darúgásnak? Végezetül egy jó hír, hogy közsé­günkben megalakult Horváth László vezetésével a kosárlabda szakosztály. Kovács László „Óriási, barna és nagyon szőrös” Francia kutatók hisznek a kaukázusi Yeti létezésében „Óriási, nagyon szőrös, barna és két lábon jár.” Több francia kutató végér­vényesen meg van győződve arról, hogy a Kaukázusban egy „Almasti” rejtőzködik, egy ősemberféle, a Hima­lájában élő Yeti egyik unokafivére. A francia Sylvain Pallix, aki tíz má­sik kutatóval két hónapon át nyomo­­zozott az „Almasti” után, a követke­zőt nyilatkozta: „40 szemtanút kér­deztünk meg. Egyiknek sem volt oka rá, hogy hazudjon nekünk. És mind­nyájan ugyanazt mondták: A környé­künkön él egy fura lény.” Az expedíció augusztusban indult és 6 hétig tartott a kis kaukázusi Ka­­bardion-Balkaria köztársaság megkö­zelíthetetlen hegyeibe.” „Mi magunk nem láttuk az „Almastit”, kénytelen volt a kutató és dokumentumfilm-ké­­szítő Pallix Párizsba visszatérve beval­lani”. „De találtunk egyértelmű nyo­mokat, sőt néhányat egészen közel egy faluhoz. Azonban ott vannak a szemtanúink.” A szemtanúk egyike egy rajzoló. Rajzolt egy képet egy olyan Almasti­­ről, melyet ő saját maga látott. A szemtanúk között volt még egy iskolai tanár és egy etnológus is. Az Almastit mindnyájan a következőképpen írták le: „kb. 2,20 magas, erősen hajlott há­tú, sűrű vörös szőrzettel mindenhol. Egyértelmű, hogy inkább ember, mint állat.” Az expedíció vezetője egy 73 éves francia hölgy, Marie-Jeanne Koffmann volt. Már 50 éve foglalko­zik ezzel az ősemberrel, mely a nean­dervölgyire emlékeztet. A második vi­lágháború idején Jeane-Maria Koff­mann mint orvos járt a Kaukázusban, akkor hallott először az „Almasti”­­ról. Azóta nagyon sok dokumentumot gyűjtött össze a kaukázusi ősember létezéséről. Azonban nagyon hosszú ideig nem hittek neki a kutatók. Csak akkor kezdtek érdeklődni az amatőr történész iránt, amikor egy évvel eze­lőtt több, mint 500 szavahihető szem­tanú jelentésével állt elő. A jónevű párizsi professzort, Yves Coppenst annyira mélyen érintette a dolog, hogy szót emelt egy tudo­mányos kaukázusi expedíció érdeké­ben. „Egyátalán nem lehetetlen, hogy egy ilyen nehezen megközelíthető és nem éppen barátságos környezetben, mint ez a kaukázusi terület egy nagy ismeretlen főemlős él”, nyilatkozta Coppens professzor az expedíció in­dulása előtt. (SAD) Utalás a szerkesztőségek felé: SAD Párizs megpróbál közvetlen kapcsolat­ba kerülni azzal a Surgis szervezettel, mely az expedíciót a Kaukázusba megszervezte. ABC Europress Diósdhéjban Diósd Közéleti Fóruma Felelős kiadó: Hermann Ferenc polgármester A szerkesztőbizottság tagjai: Kádas Fruzsina, Kőhidi Tamás, Rácz György Felelős szerkesztő: Rácz György A kiadó és a szerkesztőbizottság címe: Polgármesteri Hivatal 2049 Diósd, Szent István tér 1. Telefon: 166-8262,185-0032 Példányszám: 600 A/4 Engedélyszám: B/PHF/926/192 Tipográfia és nyomás: Ring & Társa Nyomda - Diósd Telefon: 162-3964 Az újságban közölt cikkek nem minden esetben egyeznek a szerkesztők és a kiadó véleményével. Minden cikkért a szerző felel. Névtelen és meg nem rendelt kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next