Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 2014 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2014-06-30 / 6. szám

ALAPÍTVA 1990-BEN MEGJELENIK KISKUNDOROZSMÁN ÉS KÜLTERÜLETEIN, 4200 PÉLDÁNYBAN DOROZSMAI NAPLÓ KÖZÉLETI LAP • XXV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM ■ 2014.JÚNIUS 30. dorozs In memóriám ! Mádi György (1935-2014) dorozsma­i sk-szeged hu Mélyen belehasított lelkünkbe a pünkösdvasárnap este érkezett szomorú hír, miszerint Mádi György ka­nonok, plébános atya június 8-án pünkösd vasárnapján, életének 79. és papságának 55. évében elhunyt. 2011. júliusi számunkban írtuk, hogy Kiskundorozs­­máról nyugdíjba vonul, és részletesen ismertettük papi életútját és Dorozsmai lel­ki­pásztori, plébánosi munkás­ságát. 2014-ben az algyői plébániáról, ahol segédlelkész­ként működött, szólította el a betegség. Az Alsóvárosi Egyházi Idősek Otthonában élte utolsó napjait, ahol papi rangjához méltón, szeretettel ápolták. Híveiként Dorozs­­máról többször meglátogattuk, és mindig szívélyesen fogadott bennünket. 2014. június 19-én a Szegedi Dómban, 13 órakor vette kezdetét a búcsúztató szentmise, ahol az egyház­megye papjai közül 47-en voltak jelen. Gyulay Endre nyu­galmazott püspök és Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök Atya búcsúztatta el. A Szegedi Dóm zsúfolásig megtelt, kb. 450-500 ember vett részt a temetési szentmisén és a sírba helyezési szertartáson. Kondé Lajos atya, a Dóm plébánosa ismertette életútját, papi állomásait: közép­iskoláit a Kecskeméti Piaristáknál végezte, a teológiai ta­nulmányait 1954—1959-ig pedig Budapesten. Titokban szentelték pappá. Papi állomásai közül legjelentősebb az a 28 év, amely során Kiskundorozsmán volt plébános. Kiskundorozsmán 2007-ben ünnepelte 25 éves plé­bánosi működését. 2008-ban ünnepelte születésének 75. évfordulóját és 2009-ben ünnepelte egyházközségünk 50. éves papi jubileumát, aranymiséjét. Időközben az egyházmegye kanonoki rangját megszerezte, tagja volt az egyházmegyei bíróságnak és a Budapesti Viniculum lelki közösségnek. A búcsúztató szentmisén, ahogy Dorozsmán 50 éves papi jubileumán is kérte, Sík Sándor Te Deum c. versének Kodály Zoltán által megzenésített változatát énekelte el a Hozsanna kórusa a Szegedi Dóm énekkarával közösen. A püspök Atya búcsúbeszédében Mádi Atyát „arany­­atyának" nevezte, így kommunikáltak, ez volt a megszó­lítás. „Hűséges az Isten" - ez volt az atya első misés gon­dolata, amelyet a képeslapra annak idején nyomtattak. Élete végéig ez a gondolat kísérte lelki életét, papi mun­kásságát. Nagy lelkesedéssel, elkötelezettséggel építette a lélek templomát, az egyházat. Számos egyházon belüli tisztséget töltött be, mindenki szerette és tisztelte. A szívélyes búcsúztatók után Dr. Kiss-Rigó László püspök atya által megszentelve, megáldva a testét ma­gába foglaló korsót, lelkét Isten irgalmába ajánlva örök nyugalomba a Dóm altemploma kriptájában helyezték el. SZERKESZTŐSÉG f Mádi György: Hűség egy életen át „Olykor hiányzott a klasszikus család az életemből” Az alábbiakban közreadjuk egy olvasónk interjúját, amelyet még 2010-ben készített Mádi atyával. Mádi György, Gyuri bácsi, Kiskundorozsma plébánosa egy kedves és humoros jelenség, ebben kiskorom óta biztos voltam. Beszélgeté­sünk során őszinteségéről is számot tett, ami­kor a cölibátus megszűnésének lehetőségéről, példaképeiről és életéről kérdeztem. - Nem bánta meg sosem, hogy ezt a pályát választotta? - Hála Istennek, nem. Pedig voltak zökkenők. '54-től '59-ig tanultam Pesten, ott éltem meg a forradalmat is. Nagyon nagy élmény volt. Mi nem vettünk részt benne, de a szemináriumunk a jogi kar mellett volt, a jogászok pedig részesei voltak a forradalomban. Mikor jött a meg­torlás, őket is vadászták, ezért az iskolatársaink áthívták őket az udvarunkon, adtak nekik papi reverendát, hogy úgy nézzenek ki, mint a kispapok. - Egyértelmű volt, hogy pap lesz, vagy váratlan for­dulatként jött a döntés? - Nem volt váratlan. Édesapám pici korunkban meg­halt. Amíg élt, a templom közelében sokat segített, én is ott nőttem fel, és valahogy ráhangolódtam erre. Persze, ez még csak gyerekes gondolat volt. Kamasz koromban rádióműszerész akartam lenni, meg tudom is én, még micsoda. Érettségi idején jött a döntés, nemcsak azért, mert érdekelt a teológia, hanem tényleg pap szerettem volna lenni. Ebbe belejátszottak az előzmények, de vala­hogy az Isten így terelgetett engem. - Érte valamilyen hátrány a Kádár-korszakban a fog­lalkozása miatt? - Amiatt nem. Édesapám csendőr volt és az állami gimnáziumba azért nem vettek fel, mert kizsákmányoló származású voltam. Pedig apukám már sokkal korábban meghalt, és nem volt cseppet sem olyan típusú ember. Ezért kerültem a piaristákhoz Kecskemétre, és végül örül­tem neki, hogy ott érettségiztem. - Rengeteg helyen járt már a püspöki kihelyezések által. Visszavágyik-e az ország más területeire? - Fiatal papként a püspök bácsi elküldött különféle helyekre, különféle plébánosok mellé, hogy gyakoroljak és tanuljak tőlük. Olyan vágyam nincs már, hogy máshol legyek pap, mert a nyugdíj felé kacsintgatok, de Móric­­gát volt az első szerelmem. Ez egy kis tanyavilág, Szánk, Bugac és Jászszentlászló között. Aranyos hely volt na­gyon, nyílt emberek laktak ott. - Nem hiányzott az életéből a klasszikus értelemben vett család és a gyerekek? - Dehogyisnem. Előfordult időnként, főleg fiatalabb koromban. Van ennek egy nagy kárpótlása, hogy nekem nem három gyerekem van, hanem százhúsz, vagy nem tudom mennyi. Az elmúlt tizenvalahány évben részt vettem a Házas hétvége programsorozaton, péntektől vasárnapig vannak együtt egy helyen a házaspárok, egy pap meg egy másik házaspár, aki ezt vezeti. (FOLYTATÁS A 2. OLDALON) ■ HAVI GONDOLAT Halál, terítsd rám köntösöd, hisz fázom, / Gonosz szélvész s vihar dúl bennem és süvölt, / A vágy-sakálsereg az égre fölüvölt / S bus esten meztelen bőrig megázom. JÓZSEF ATTILA

Next