Gödöllő - Gödöllői Hírek, 2005 (9. évfolyam, 1-22. szám)
2005-05-20 / 10. szám
IX/10. 2005. V. 20. Ponthalmozó Vörös-gólok Gödöllő-Pelikán FC - Balassagyarmat 0-1 (0-0) Hazai környezetben szinte mindent egy lapra feltéve kellett küzdenie az NB IIIban maradást elősegítő három pont megszerzéséért a gödöllői tizenegynek a 14. fordulóból május 4-re halasztott találkozón. Nem sokon múlott, hogy a Szász Ferenc játékos-edző irányításával készülő, a korábbi összecsapásokon begyűjtött sárga lapokból eredő eltiltások miatt több poszton is tartalékos vendéglátók elérjék céljukat, ám a rendes játékidőben kínálkozó gólszerzési lehetőségek elmulasztásáért a hosszabbításban nagy árat kellett fizetniük. Városunk csapatának győzelemre törő, kitámadásos taktikája a 92. percben fordult a visszájára, amikor a nógrádiak egy kontratámadásból a gödöllői kapuba juttatták a játékszert. Veresegyház - GödöllőPelikán FC 1-1 (1-0) Mindent egybevetve nyilt sisakos küzdelem jellemezte a szomszédvárosok rangadóját Ordító helyzetek és kapufát talált lövések mindkét oldalon akadtak szép számban, a házigazdák azonban mégsem egy akció eredményes befejezéséből, hanem egy erősen vitatható körülmények között megítélt büntetőből jutottak előnyhöz. A bírói ténykedés alaposan felpaprikázta a gödöllői különítmény tagjait, akik a 80. perc tájékán Vörös István révén egyenlítettek. Ezt követően akár a győzelmet is megszerezhették volna a mieink, ám a veresi kapu előtti törekvéseik utolsó mozzanataiba rendre hiba csúszott Gödöllő-Pelikán FC -Gyöngyöshalász 1-0 (10) Vörös István ott folytatta, ahol Veresegyházon abbahagyta. A gödöllői középpályás a 12. percben jó 25 méterről mesteri mozdulattal csavarta a játékszert a gyöngyöshalászi kapu bal felső sarkába, amivel megadta az alaphangot. A játék képe alapján sokáig úgy tűnt, hogy nem ez lesz az egyetlen találat a mérkőzésen, a későbbiekben azonban senki sem tudott feliratkozni a góllövők közé. Erre az egyenlítésért szinte minden egy lapra feltevő vendéggárda tagjainak volt több lehetőségük, ám kísérleteiket sorozatosan elügyetlenkedték, így a végső sípszó elhangzása után első tavaszi győzelmét ünnepelhette városunk tizenegye. Huszonkét forduló alapján a Gödöllő-Pelikán FC együttese 20 ponttal 22-40-es gólkülönbséggel - rosszabb gólarányának köszönhetően - az NB III-as bajnokság Mátra-csoportja 14 csapatos mezőnyének az utolsó helyén áll. Ifjúságiak (U19): Pétervására - Gödöllő 3-0. Játék nélkül: Gödöllő - Baglyasalja Nógrád Volán 5-0. Gödöllői góllövők: Maros Szabolcs (2), Tóth Péter, Paragi Péter, Prekup Gábor. Serdülők (U16): Pétervására - Gödöllő 2-2. Gödöllői gólok: Veszély Károly, Szabó Péter. Gödöllő - Baglyasalja Nógrád Volán 1-1. Gödöllői gól: Csenterics Csaba. A Balaton Kupa versenykiírása A polgármesteri hivatal Kispályás Labdarúgó Intéző Bizottsága elkészítette a 2005. évi Balaton Kupa versenykiírását. Helyszín: balatonlellei gyermeküdülő. Időpont: június 15-18. (szerdától szombatig). Részvételi díj: 14.091 forint/fő (szállással és napi háromszori étkezéssel, a helyszínen fizetendő), valamint 2 ezer forint/csapat nevezési díj (május 31-én fizetendő). Nevezési határidő: május 31., kedd 17 óra. Nevezni csapatonként 10 főt lehet. Lebonyolítás: nevező csapatok számától függően, sorsolás a helyszínen. A tornán azok a személyek vehetnek részt, akik 2004. július 31-ig befejezték aktív labdarúgó pályafutásukat, és betöltötték 16. életévüket. Sportorvosi igazolás nem kell, mindenki saját felelősségére vesz részt a tornán. Díjazás: Az első helyezett csapat elnyeri a vándorserleget. Az első három helyezett oklevelet és egy-egy labdát nyer. Tel./Fax: (28) 423-744, (30) 224-7563 www.toptan.hu, e-mail: toptan@vnet.hu GÖDÖLLŐ, SZŐLŐ U. 16. IV/15. ANGOL és NÉMET nyelvtanfolyamok minden szinten, maximum 6 fős csoportokban. OLASZ - SPANYOL ÚJ: INTERNETES ANGOL Magán tanulószoba korrepetálással 5-8. osztályosoknak, korrepetálás matemtika, fizika, magyar tárgyakból. RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÁS, EGYÉNI TANÁCSADÁS a fenti elérhetőségeken! TOP-TAN OKTATÁSI BT SPORT Önkormányzati sportpályázat A keretösszeg duplája is elkelt volna A várost irányító testület tagjai áprilisi összejövetelükön jóváhagyták azt az előterjesztést, ami a kiemelt támogatásban nem részesülő helyi sportszervezetektől beérkezett anyagi igények elosztására vonatkozott. A 3,4 millió forintos keretösszeggel meghirdetett pályázati felhívásra a megadott határidőig - 7.295.000 forintos támogatási kérelemmel - 20 beadványt juttattak el az illetékesekhez. Ezek közül 18 pályázó részesült kisebb-nagyobb dotációban. A város idei költségvetéséből a tavalyihoz képest 400 ezer forinttal többet, összesen 3,4 millió forintot szántak a döntéshozók a településen működő, kiemelt önkormányzati támogatásban nem részesülő sportszervezeteknek, ami - mint utóbb kiderült - a felét sem érte el a pályázati felhívásra jelentkezett kérelmezők által igényelt összegnek. A pályázati kiírásban foglalt szempontoknak való megfelelést szigorúan szem előtt tartó illetékesek, bár nem voltak könnyű helyzetben, végül úgy határoztak, hogy a Margita 344,2 Turisztikai Egyesület és a Gödöllői Sakkbarátok Egyesülete egyaránt 400-400 ezer forintos, a Református Líceumban működő Bocskai Sport Egyesület 300 ezer forintos, a Gödöllői Futsal Klub és a Gödöllői Taekwon-do SE 250-250 ezer forintos, a Fenyves Lo vasklub SE, a Bike Zone Ke rékpáros Egyesület, a Gödöllői Wado SE, a Real Sec Olimpiai Taekwon-do SE és a Szülők a Premontrei Gimnáziumért Egyesület 200- 200 ezer forintos, a Nepomuki Szent János Alapítvány és a Vuelta SE 150-150 ezer forintos, a Gödöllői EAC kézilabda szakosztálya 130 ezer forintos, a Fujinaga Karate Do SE és a Jumpers Tánc és Sport Közhasznú Egyesület 100-100 ezer forintos, a Pepita Bakancs Turisztikai Egyesület 70 ezer forintos, a Wing Tsun Kung-fu és a Pelikán Horgász Egyesület pedig 50-50 ezer forintos önkormányzati támogatásban részesül ebben az évben. A képviselők a Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Egyesület, valamint az Egyesített Szociális Intézmény kérelmeit azért utasították el, mert azok nem feleltek meg a testület által elfogadott pályázati kiírásban rögzített feltételeknek. (-rg) Vendégként vitézkedtek Mogyoród - Gödöllői KC 26-26 (15-9) Nehezen lendült játékba Varga Csaba csapata a szomszédos településen lejátszott összecsapáson. A gödöllői lányok a második játékrészben szinte minden erejüket felélték a tisztes eredmény kiharcolása érdekében, és huszáros hajrájuk bravúros pontmentést eredményezett. A GKC társulatából Boros Zsuzsa 13, míg Fábián Eszter 8 góllal járult hozzá az igazságosnak mondható döntetlenhez. Ifjúságiak: Mogyoród - GKC 0-10. Játék nélkül: Dunakeszi - Gödöllői KC 21-27 (12-13) Ehen Anikó nyolc, míg Boros Zsuzsa hét találattal segítette a gödöllői hölgyek bajnoki idényben elért negyedik sikerét a csoport sereghajtójának otthonában. Az első félidőben még nem ütközött ki igazán a különbség a riválisok között, ám a térfélcserét követően városunk csapata nagyobb fordulatszámra kapcsolt, és fokozatosan ellépett a szárnyaszegetté vált házigazdáktól. Ifjúságiak: Dunakeszi - GKC 34-30. Úszómestert keresnek Uszodamesteri végzettségű úszómestert keresnek a Szent István Egyetem területén lévő városi strandra. Az alkalmazás ideje május 28-tól augusztus 31-ig tart A jelentkezők Bura Lászlónál, a (20) 319-1677-es telefonszámon érdeklődhetnek. SP © ijSE LADBARÚGÁS: Gödöllő- STREETBALL: IX. Pest megyei Pelikán FC - Tápiószecső Utcai Kosárlabda-bajnokság gö (NB III., Mátra-csoport). Mádöllői fordulója Május 21., szomjus 29., vasárnap 17 óra. Tánihat 9 órától Városháza előtti tér. Csics Mihály úti sporttelep. 9 Elitalakulat maradt a helyi hatos Helyosztó a 7. helyért, 2. mérkőzés: Angyalföldi DRC - Architekton Gödöllői RC 1-3 (-14,-16,19, -13) AGAC: Gudmann (3) - KOVÁCS B. (20) - Balogh B (8) - Vargáné(4) - COVANOVA (17) - Kurucz (10). Cserék: Nagy Sz. (0), Magyar (1), Szabó R. (0). A helyosztó első ütközetén szerzett előnye birtokában nyugodtabban, és ebből eredően eredményesebben kezdte az Extraligából való kiesésről döntő párharc fővárosi mérkőzését Hollósy László együttese. Városunk hatosa főként a széleken gyűjtögette pontjait, és két szett után úgy tűnt, hogy a reméltnél könnyebben, akár játszmaveszteség nélkül őrzi meg elitbeli tagságát. A harmadik felvonásban azonban hullámvölgybe került a gödöllői csapat, így az utolsó szalmaszálba kapaszkodó angyalföldiek szépítettek. A befejező etapra azonban - szerencsére - helyre állt a világ rendje. A mieink újra elkapták a fonalat. Csupán annyi volt kérdéses, hogy milyen különbséggel érik el a játszmanyeréshez szükséges negyedszáz pontot. Mivel ezt légies könnyedséggel tették, elvitathatatlanná vált, hogy a bajnoki szezon során jobbára botladozó teljesítménnyel előrukkolt gödöllői hölgykoszorú riválisánál méltóbb a hazai pontvadászat legmagasabb osztályában való szereplésre. Már tervezik az új évadot Az extraligás tagság megtartásával némiképp fellélegezhettek a gödöllői klub illetékesei, akik a pontvadászat végeztével egyidőben azonnal nekiláttak a jövő tervezéséhez. A temérdek fejtöréssel járó feladatsor alapját a megfelelő bajnoki szerepléshez elengedhetetlen pénzügyi háttér megteremtése jelenti. Ennek függvényében derül majd ki - egyebek mellett - az is, hogy milyen képességű és erősségű társulat képviselheti az AGRC színeit az ősszel kezdődő új bajnoki idényben. A hírek szerint a klubvezetés a tehetséges fiatalok és a rutinos játékosok hatékony kombinációjára épülő személyi összetételt helyezi előtérbe, ami több poszton is változást hozhat a jelenlegi keretben. Egyelőre mindössze annyi bizonyos, hogy a moldáv légiós, Tatiana Covaliova szolgálataira nem tartanak igényt a szakosztály elöljárói a jövőben, míg a nyolc évvel ezelőtt Gödöllőre igazolt center, Kurucz Ágnes Kecskemét felé kacsingat. PORTRÉK ASZTALITENISZ: Reálisnak tekinthető Tóth Krisztina vb-szereplése A hónap első hetében a kínai Sanghajban randevúztak a világ legjobb asztaliteniszezői. A sportág 48. egyéni világbajnokságán három versenyszámban is asztalhoz állt Tóth Krisztina. A településünkön élő, öt kontinenselsőséggel büszkélkedő klasszis - Bátorfi Csillával az oldalán - női párosban érte el a legjobb eredményt: az éremszerzéssel egyenértékű négy közé jutásért a kínai Paj Jang, Kuo Jen kettős állította meg a magyar duót. Kriszta egyéniben a nyolcaddöntőben (legjobb 16), míg Fazekas Péterrel vegyes párosban a legjobb 32 között búcsúzott az ázsiai világversenytől. SPORTVEZETÉS: Gémesi alelnöke maradt a MOB-nak Május első szombatján a Thermal Hotel Hélia bálterme adott otthont a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tisztújító közgyűlésének. Bár a személyi kérdésekkel kapcsolatos szavazási eredmények néhány funkcionárius esetében a vártnál szorosabbak voltak, a szervezet felső vezetése újfent elnyerte a tagság többségének bizalmát. Köztük városunk polgármestere, körzetünk országgyűlési képviselője, a honi vívószövetség első embere, Gémesi György is, akinek alelnöki mandátumát - Bakonyi Tibor, Császári Attila és Gyárfás Tamás társaságában - 2009-ig erősítették meg a küldöttek. www.helyilapok.hu