Visegrád - Visegrádi Hírek, 2006 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2006-07-01 / 7. szám
Visegrádi Hírek XXII. évfolyam 7. szám VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2006. július Emlékezés a nándorfehérvári diadalra A középkori magyar királyság az 1390-as évektől kezdve vívta egyenlőtlen élethalálharcát a török világbirodalom ellen. 1453-ban az egyik legtehetségesebb szultán, II. Mehmed elfoglalta Konstantinápolyt, és ezután teljes katonai erejével Magyarország ellen fordulhatott. 1456 július elején a déli magyar védelmi rendszer kulcsfontosságú erődítményét, Nándorfehérvárt vette ostrom alá a mintegy 60-70.000 fős szultáni sereg. A várat Hunyadi János sógora, Szilágyi Mihály védte 6-7 ezer katonával. A vár felmentése érdekében Hunyadi mellett egy hetven éves alacsony, hajlott hátú, vézna ferences szerzetes, az olasz Kapisztrán János tette a legtöbbet, aki III. Callixtus pápa megbízásából szervezte a keresztes hadat a török ellen. Gyújtó hangú prédikációinak hatására több mint 20.000 ember vonult az ostromlott vár felmentésére. A kitűnően kiképzett, Európa legjobb tüzérségével rendelkező török had rohamait egyre nehezebben verte vissza a rommá lőtt vár Hunyadi vezette védőserege, amikor július 22-én a hiányos fegyverzetű, képzetlen keresztesek Kapisztrán vezetésével kockázatos módon megtámadták a törököket. A korabeli szemtanú erről így írt: „Isten seregének kapitánya, tudva, hogy a háború sorsa nem a sereg nagyságától, hanem az égi erőtől függ, zászlaja mögött lassú lépésben megindult gyalog az ágyúk első sora felé, rátámaszkodva botjára, amelyre Jézus neve volt vésve. Kapisztrán atya ezzel a bottal a kezében haladt előre, kimerülten a folytonos virrasztástól, a szüntelen fáradozástól, Jézus szent nevét kiáltozva. Ő elöl ment, födetlen fővel, utána mintegy ezer keresztes. »Itt a győzelem nagy napja, amelyre vártunk, itt a szabadulás napja!« - kiáltozta. Ne féljetek azoktól, akik csak a testet ölik meg, de a léleknek nem képesek ártani! ” Hunyadi várból való kitörésének köszönhetően a védők nagy diadalt arattak az oszmán hódítók felett. A győzelmet beárnyékolta, hogy Hunyadi János augusztus 11-én pestisben meghalt, így búcsúztatta őt fegyvertársa, Kapisztrán János: „Isten veled, mennyei csillag! Jaj, elestél, keresztények védnöke, kialudt a keresztény világ fénye... Te valóban boldog vagy, mi pedig boldogtalanok, mert itt maradtunk a siralom völgyében. Ó, kedves János, üdv neked mindörökké. ” Október 23-én követte az árnyékvilágba harcostársát Kapisztrán János is, akit 1690-ben avattak szentté, és tisztelete máig élő a magyarság és a keresztény népek körében. A magyar történelmi hagyomány és a köztudat a déli harangszót a nándorfehérvári győzelemhez köti. III. Callixtus pápa a török veszély miatt 1456. június 29-én kiadott bullájában - más rendelkezések mellett - kimondja, hogy a kereszténység védelmében minden templomban háromórai és az esti ima között fém óránként háromszor harangozzanak. A pápai rendelet a nándorfehérvári diadal idejére ért hazánkba, így a győzelem jelképévé vált. A török veszély elleni keresztény összefogás és fellépés érdekében 1500. augusztus 9-én VI. Sándor pápa, elődje rendeletére utalva, elrendelte, hogy a déli harangszó minden nap hangozzék fel. A harangozás, miként maga a harang is, megszentelt cselekmény, szent idő volt, noha mára csak leírásokból tudjuk, hogy a harangszó hallatán az emberek levették kalapjukat, a katonák pedig tisztelegtek. Bárhol legyünk is, szülőhelyünkön, hazánkban vagy külföldön, ünnepen, templom falai között vagy csak torony iránt az úton - amikor megszólal a harang bennünk is megrezdül valami. Meghalljuk a déli harangszót, és akárhol is legyünk, máris egy kicsit otthon vagyunk, a harang szava hazavisz bennünket... mindig, most a nándorfehérvári győzelem 550. évfordulóján is. Gróf Péter „Egy Istent áldok, népet s papot egybekiáltok, ünnepet ülök, gyászolok és dögvészt tovaűzök, zengek, szólítok, jelölök, mutatok, futamítok fegyvereket, napokat, mennykövet és tüzeket. Jertek, a szem élet szava, Isten elé, ha beszélek.” (15. századi harangfelirat)