A válaszfelirati bizottmány javaslata (Pest, 1866)
2 méltányos kiegyenlítése. Csöndes idők valának szükségesek az átalakulás megszilárdítására, csöndes idők folytán lehetett volna biztosan ítélni az új rendszer minden részeinek életrevalóságáról. De a rögtön bekövetkezett szomorú események igen korán megzavarták alkotmányos működésünket s lehetetlenné tették az elkezdett munka befejezését, a hibák orvoslását és a hiányok czélszerű pótlását. 5. Élő törvény hiányait az élet mutatja ki. Csak az életből merített tapasztalás vezethet biztosan azon eszközökhöz, melyekkel a bajt orvosolni lehet. Nekünk erre a sors időt nem engedett, az átalakulás békés fejlődése gátolva jön, s tizenhét év ki lett szakasztva a nemzet alkotmányos életéből. Az idő haladott, a viszonyok bonyolódtak, s mi tétlenségre valónk kárhoztatva; tétlenségre épen akkor, midőn az alkotmányos tevékenység leginkább szükséges volt. Amit e tizenhét év alatt fokonkint pótolni s javítani könnyű lett volna, mindazt most, egyszerre, kivált azok után, amik idő közben történtek, helyrehozni, sokkal, igen sokkal nehezebb leend. 6. De a legmagasabb trónbeszéd sok akadályt elhárított, s ezáltal visszaadta nekünk a bizalmat és azon reményt, hogy Fölséged bölcsesége s alkotmányos érzelmei támogatni fognak minket a nehéz munkában. Mi, polgári kötelességünk érzetében, igyekezni fogunk, hogy a király alkotmányos akarata s a nemzet jogos kivonatai teljes öszhangzásban s egyesülten valósulhassanak. 7. Midőn Fölséged legmagasb trónbeszédében a pragmatica sanctiot, mint közösen elismert jogalapot, választotta kiindulási pontul, annak nem csak egyik részére fordította legmagasabb figyelmét, hanem kegyelmesen elismerte egyszersmind azt is, hogy az említett alaptörvény Magyarországnak s az ahoz kapcsolt részeknek, közjogi s belkormányzati önállóságát biztosította. És ezen önállóságnak törvényes és okszerű korlátozását egyedül abban találja Fölséged, .,hogy ugyanazon pragmatica sanctio a Fölséged uralkodóházának kormányzása alatti országok föloszthatlan és elválhatlan együttmaradását s ez által azok összességének nagyhatalmi állását állandóan megállapította.“ 8. A sanctio pragmatica megkötésénél egyik fő czél a fejedelem részéről az volt, hogy a fiág magszakadásának esetére biztosítsa a trónöröklést nőági utódainak is, a nemzet részéről pedig az volt, hogy ez esetre a kijelölt leányágban magának már előre uj királyi házat válaszszon s igy a szabad választásnak gyakran veszélyes mozgalmait elkerülje. De mind a fejedelemnek, mind a nemzetnek törekvése egyszersmind oda is volt irányozva, hogy a megállapított trónöröklés rendje