A Hét, 1891. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1891-06-28 / 26. szám
II. Évfolyam. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek : Egész évre .......... frt 10.— Félévre.................. » 5—■ Negyedévre ...... ... » . 2.50 Egyes szám ára 20 kr-1891. A HÉT TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. Szerkeszti KISS JÓZSEF. Budapest, junius 28. 26. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VIII. ker., József körút 44. sz. Hirdetések felvétele ugyanott. Kéziratok nem adatnak vissza. A „HÉT“ t. olvasóihoz. A közönség legműveltebb rétegeire számítottunk, midőn másfél évvel ezelőtt lapunkat megindítottuk. Formailag és tartalmilag előkelő jellegű, lehetőleg actuális hetilapot contempláltunk, mely a hét eseményeit visszatükrözve, s a műveit Nyugat eszméinek terjesztéséhez és a jó ízlés fejlesztéséhez hozzájáruljon. „A HÉT“ váratlan vagy sikere bizonyítja, hogy a közönség lapunk irányával egyetért, hogy lapunk hézagot pótol és hivatása van. Midőn olvasóinkat előfizetéseik megújítására felkérjük, azt hiszszük, ma már nem kell nevekre hivatkoznunk. A közönség tudja, hogy lapunkban a legjobbak neveivel találkozik. A régibb neves írók jóakarata és a fiatalabb nagytehetségű irói sarjadék ambicziója egyaránt támogat bennünket komoly és lelkiismeretes törekvésünkben. Reméljük, hogy a közönség pártolása jövőben is arányban fog állani a mi igyekezetünkkel. Budapest, 1891. junius havában. „A HÉT“ szerkesztősége. Orchidea. Irta: JUSTH ZSIGMOND. Az anya és leánya két különböző, szinte ellentétes korszakot fejezett ki. Az öreg színésznő a negyvenes évek erős, férfias asszonyaiból került ki. Az »állati élet« nyilvánulása érzett meg minden mozdulatában. Leánya piciny filigrán teremtés, olyan csak, mint egy orchidea: hamar elhervadó, életre képtelen, de a mellett bűbájos virágszál... Az anya minden izével az életen csüggött, leánya, midőn megszületett, már meg is ért a pusztulásra. Balczárné élt, szeretett; neki az élet a szerelem fakadását, virágait, gyümölcsözését jelentette, leánya Mártha, a lemondásra született. Ellentétes egyéniségeikben szinte a század vége s az azt megelőző évtizedek közötti éles ellentét volt megtestesítve. Sok, sok éven keresztül, némán szevedve, egymás oldalán, nem értették meg egymást. Az anya nem tudta gyermeke iránt érzett szeretetét neki kimutatni, leánya nem bírt titkos, finomult szenvedésére az anya szeretetéből vigaszt meríteni, így éltek — éltek — az egymás oldalán, értetlenül, magányosan, epesztve magukat, keresve azt a szót, amely megadja a kulcsot az egymás egyéniségéhez . . . Hiába, hiába! Balczárné, a maga idejében ismert vidéki operette énekesnő volt, bejárta fél Magyarországot, mindenütt diadalt, tapsot aratva. Pedig gyűlölte a színészetet, bár maga sem tudta, hogy miért. Úgy érezte, ha felmegy a deszkákra s ott szeretnie, hanezúznia kell, a szíve szakad meg. Nem ébredt öntudatára annak, hogy nem a színészetet gyűlöli, hanem az irányt, amelyre tévedt. O, ki drámai korszakban nagy viharos évek levegőjét szívta be az anyatejjel: kinek az élet még most is, a szőrszálhasogatás, az árnyalatok korszakában, az életnagyságnál nagyobb arányokban jelentkezett: néki a Háromcsőrű kacsa kotkodácsdalát, néki a Szép Heléna trágár kupléit kellett énekelnie! Hogy undorodott attól a közönségtől, amely nem értette, s amely virágokkal halmozta el, és hogy undorodott önmagától, hogy így minden nap álcrát öltve, a legszentebb érzelmeiből űz gúnyt. De hát a kenyér — az vitte rá. El kellett önmagát és gyermekét tartania. Önmegtagadás szóban és tettben. Ez legalább már heroizmus volt, s ha a Heléna rövid köntöse nem is állt a testéhez — az »önmegtagadás« darócz ruháját már örömmel, büszke arczczal viselte. »Önmegtagadás!« Egész életének jelszava ez volt. Mennyit kellett később, midőn kiöregedett az Euridikék szerepköréből, nélkülöznie, hogy leányát a kor igényeihez mérten nevelhesse. Mindent, mindent érte. Nem járt színházba soha, hogy a leánya minden premieren ott lehessen, évekig elviselt egy fekete köntöst, hogy leánya elegánsan öltözködhessék. És ezt Mártha érezte, tudta, s mégis, mégis! Hiába öntötte volna szavakba gondolatát, hiába háláját, szeretetét, édesanyja csak nem értette volna meg. Más nyelvet beszélt, más gondolatokat más alakban formulázott. Ezért nem volt a szeretetükön kívül egyéb közös köztük, így éltek évről-évre, az anya árnyban, visszavonulva; a leány a külvilág szemei előtt, mint egyike a pesti divatos világ ritka ékességeinek. Pedig Balczár Mártha is szenvedett, csak máskép, mint az édesanyja. Tragikus volt élete születésétől fogva, s tragikus annak minden állomása. Gyermekkora sötét volt, mert a társadalmi köréhez tartozó gyermekek csak úgy nem értették meg, mint anyja; sötétek serdülő gyermekleány évei, mert akkor ébredt tudatára annak, hogy pályát, hivatást tévesztett. Ez időben állt elő édes anyjának azzal, hogy ő is színésznő lesz, mint anyja s nagyanyja volt.. Egyszer mondta, de nem ismételte többet. Látta, hogy milyen szenvedést okozott vele az édes szülőjének. * ...r . I