Új Hírnök, 1994. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-03-26 / 12. szám
1994. március 26. * Mindent vagy semmit! * Legfőbb taktikáját nem árulja el* Egy ország szurkolt, hogy Szeri Árpád nyomdokain haladva megnyerje az autót, majd amikor ez sikerült, egy ország tartotta őrültnek, hogy tovább ment a Magyar Televízió népszerű "Mindent vagy semmit!" műveltségi vetélkedőjének 10. fordulójába. De Kodai Bence, az ELTE ötödéves matematikus hallgatója tizenkilencre ászt húzott, ezt az utolsó akadályt is vette, s ahogy a műsor címe kecsegtette: mindent megnyert. • Matematikus hallgató létére a történelmi, földrajzi kérdésekben talán még jobban otthon volt, mint a logikai feladványokban. Honnan ez a fiatal korát meghazudtoló széles látókör? - Már óvodás koromban megtanultam olvasni. Egyszerűen faltam, ma is falom a könyveket. Mindez a nagymamám hatása, ei adta kezembe az első könyvet. Az olvasás szeretét az édesapjától, Révay Józseftől - aki nem tévesztendő össze a kulturdiktátor Révaival -, klasszika filológustól, ókortörténésztől örökölte. 8-10 éves koromban már Jókait bújtam, görög regéket, mondákat. Amit elolvastam, könynyen megragadt a fejemben, egész részeket tudtam idézni, ami mindenképpen szerencsés adottság. 10-12 évesen még jobban tudtam a görög mitológiát, mint most. - Ilyen komoly humán érdeklődés és tudás mellett mégis miért, hogyan választotta a matematikát? - Ötödikes koromban új osztályfőnököt kaptunk, s az ő biztatására indultam tanulmányi versenyeken matekból. Ez indított el. No, azért ezeken nem voltam az elsők között, de nem is vallottam szégyent. A végső lökést azután a gimnázium harmadik osztályában kaptam meg. Új matektanárunk lett, Reményi Gusztávné, Kata néni személyében, aki nagyon sok jó matematikust nevelt már, tehát a szó szoros értelmében jó kezekbe kerültem. Ennek eredményeként “becsúszott" egy versenyeredmény: harmadik lettem az Országos Középiskolai Matematika Tanulmányi versenyen, s ezzel felvételi nélkül bejuthattam az ország bármelyik egyetemére, ahol a matematika a felvételi tárgyak között szerepel. Mivel a fizikát nem nagyon kedveltem, a matek szakot választottam. Kata néni is erre biztatott, "jó lesz az neked", mondta. Ezt később többször kétségbe vontam, mert például az első év után majdnem átmentem a Műegyetemre, az Informatika szakra, s csak az tartott vissza, hogy nem ismerték volna el az évemet, és így kezdhettem volna élőbről. De mára, ötödévre kibékültem a matekkal. - Tehát van némi versenyzői rutinja. Csak tanulmányi versenyeken indult, vagy próbálkozott már más vetélkedővel is? - Tévés vetélkedőn még soha nem indultam, a "Mindent vagy semmit!" volt az első. Ellenben a televízió képernyőjén már szerepeltem versenyen: 1984-ben az országos Körösi Csoma emlékverseny döntőjéről összefoglalót adott a tévé, s itt a háromfős csapatunk második lett. De ez nem számít igazán televíziós fellépésnek. - Hogyan jött akkor az ötlet, hogy jelentkezik Vágó István műsorába? - Mindig szerettem nézni Égh János vetélkedőit, a Lehet egy kérdéssel több?-et, vagy az Elmebajnokságot, Vágó István Van benne valamijét, Kerékbárját. Kezdettől fogva figyelemmel kísérem a “Mindent vagy semmit!" és a Szerencsekereket. De igazán azt szeretem, ahol a tudás számít, s nem annyira a szerencse. A "Mindent vagy semmit!" adásai közben én is próbáltam válaszolni a kérdésekre, és úgy tűnt, hogy menne a játék. Gyorsan is kapcsoltam, igaz a tévé előtt ülve, de nem látszott reménytelennek az ügy. Írtam hát egy levelet, amelyben jelentkeztem, s szerencsére behívtak és mindkét próbajáték jól sikerült. Hát így kerültem be. • A képernyőn keresztül határozottan úgy tűnt, nemcsak a tévé előtt, a fotelben ülve gyors... - Sokkal kevésbé zavart a felvétel, a lámpák, a közönség, mint amire számítottam. Sikerült csak a játékra koncentrálni. Szinte minden ismerős, aki meglátott a tévében, mielőtt még gratulált volna, először azt mondta, el sem tudta volna képzelni, hogy ekkora nyilvánosság előtt merek szerepelni. Én sem... Hogy 2-3 millió ember nézi a játékomat, nem is jutott eszembe. Szerencsére. - A környezete, rokonai, barátai mit szóltak a szerepléséhez? Az előadások, gyakorlatok szünetében Ön volt a téma? - Azt azért nem mondanám, hogy csak rólam beszéltek, de sokan odajöttek gratulálni. Több tanár, a könyvtárosok is mondták, hogy nézik a műsort és szorítanak nekem. Érdekes viszont, hogy kisebbik öcsémtől azt vártuk, amikor meglát felugrik és a tévéhez rohan, de csendben végignézte a játékot. Az óvodában persze mindenkinek újságolja, hogy én vagyok a bátyja. - Az egyetemen, az utcán biztosan sokan felismerik. - Az egyetemen nem annyira mint az utcán. Amíg játszottam, naponta 4-5 vadidegen állított meg, hogy gratuláljon és biztasson a továbblépésre. A siker óta pedig még többen szólítanak meg, és a kezemet szorongatják, a vállamat veregetik. A tévések azt mondták, hogy M. Nagy József nem tudott végigmenni az utcán. A végén azért neki