Hetilap, 1846. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1846-01-16 / 5. szám

99 100 és a Ganges partjain, a Tiszánál úgymint a Rajnánál egyen­lőn hasznos volna; sőt inkább azt hiszem, hogy a melly rendszer egynek igen üdvös, az másnak igen káros lehet, tehát nem hiszem, hogy olly státusgazdászati általános po­sitív tudomány, mint van például általános positív természet­­erőmű­ vagy vegytan, avvagy csak létezhessen is. Hitem szerint minden nemzetnek saját gyakorlati vi­szonyaiból kell státusgazdászati tudományának positiv theó­­riáját levonnia, nem pedig egészen más viszonyok befolyása alatt compilált elméletet, gyakorlati élet vezérfonalának te­kinteni. — úgy, hogy a melly nemzet valósággal nemzet, annak úgy meg kell lenni saját státusgazdászatának, mint sa­ját törvényének. — A melly nemzet nem maga szab ma­gának törvényt, s nem saját érdekei szerint intézheti köz­gazdászaiét, az nem gazda, hanem gazdaság, nem pinczér, hanem hordó; szóval nem nemzet. — Ez pedig az élet leg­nagyobb átka. Ez egész népfajokat kivetkeztet az erkölcsi személyességből, morális szabadságból; ez az embert esz­közzé alacsonyitja. Ez ama prometheusi kin, mellyel még­­csak a halandóság érzete sem képes enyhíteni, mint eny­híti egyes ember kínjait a halállal bús kilátás. De ha olly átalános státusgazdászati tanokat nem is­merünk, mellyek megmondanák, mi jó egyenlőn és mindenütt? Igen ismerünk ollyakat, mellyek megmondják, mi rész min­denütt. — Ha tehát valamelly nemzet épen ezen absolut rosz állapotban van, annak státusgazdászatára azon feladat vár, hogy megfejtse a kérdést, miként kell ezen rosz állapotot vagy megszüntetni, vagy legalább enyhíteni.­­ Értsük jól egymást, nem politicai, hanem státusgaz­dászati mentőszerekről tanakodunk e lapok hasábjain. A po­­litica más gyógyszerekkel él; cseleket vet, földalattit túrva diplomatizál, veszteget, házasodik, szent és szentségtelen szövetséget köt, végre ágyúzik: a státusgazdászatnak illy heroicus szerek nem állanak szolgálatára. Ennek csak annyi szabad, a mennyi lehetséges. Mondok egy státusgazdászati állapotot, mellyet jónak sehol sem lehet mondani, melly mindenütt rész, elszegényítő, leaalázó, nyomorúságos. Illy állapotban van azon nemzet, a mellytől az kívántatik, hogy azt a mije van, ne adhassa annak ki azt legjobban megvenné, s a­mije nincs, azt ne ve­hesse onnan, hol legjobban, legolcsóbban vehetné, s maga se készítse, hanem kénytelen legyen egy valakitől venni, ki vagy roszabbul, vagy drágábban dolgozik, mint mások ten­nék. — Ezen állapot mindenütt rosz, mindenütt tűrhetetlen. Ezen állapot orvoslására nemzet, melly nincs annyira el­­bénitva, hogy dolgait saját érdeke szerint ne intézhetné, két státusgazdászati mentőszer közt választhat. — Egyik az, otthon dolgozni, munka és szorgalom által fedezni saját szükségeit, s hogy pedig ezen irányban saját belső erejét any­­nyira kifejthesse, miszerint majd idegen vetélkedőkkel is megállhassa a versenyterét, magát túl hatalmas idegen verseny nyomasztásáról biztosítani. Ez a védrendszer. Másik az, venni ahol legolcsóbban lehet, s eladni, hova leg­drágábban lehet. Ez a szabadkereskedés rendszere. — Mellyiket lesz legjobb követni? azt a priori statusgazdászat nem mondhatja meg, annak elhatározását viszonyainak, kö­rülményeinek kellékeiből lehet csak levonni. Ha már most egy illy nemzet, melly amaz általában rész statusgazdászati hínárban van, magán segíteni akarva, védrend­szerhez nyúlt, és saját kebelében akadnak em­berek , kik ezen törekvését ellenzik, gúnyolják, akadályoz­zák ; de azért az ellenkezőt a szabadkereskedést sem ajánlják, sem pártfogolják,­­ vagy ha a nemzet sza­badkereskedésre törekszik, s ők ezt is ellenzik, gú­nyolják , akadályozzák; de azért az ellenkezőt t. i. a v­é­d­­rendszert sem ajánlják, sem pártfogolják ugyan mit­­kell ezen mindent tagadó emberekről mondanunk ? minő hitet le­het jóakaratuk iránt táplálnunk ? — minő bizodalomra értel­mi tehetségük iránt ébrednünk, s ha őszinték, ha jó akara­­tuak, ugyan tudják-e, hogy mit akarnak ? — — Illy sem­mit nem javasló, mindent tagadó vak ellenkezési viszketeg, ama szivszomoritó megfoghatlanságok egyike, mellyeknek szemléletén az ész csak abban kereshet megnyugtatást, hogy bizony több dolog van ég s föld között, bölcsészetünk mint mennyit álmodik. Elvemnél fogva, miszerint absolut státusgazdászati igaz­ságokat csak a tudákos szobabölcs ismerhet, ki azt sem szá­mítja köréhez tartozónak, ha feje felett saját háza ég; — de a gyakorlati élet embere, a practicus hazafi nem ismer­het : ezen elvemnél fogva haszontalanságnak tartom a felett vitatkozni, elvontan véve a védrendszer jobb e, vagy pedig a szabad kereskedés ? — Ámbár ha kivetkőzve pillanatokra az élet benyomásától, s platonicus világrespublikákt egyenlő­­ségi szerkezéséről metaphysicálva kellene véleményt mon­danom : feltétlenül a szabadság mellett nyilatkoznám, mel­lyel mindenben, tehát a kereskedésben is, az ember­faj isteni rendeltetésének hiszek és vallók; ám de miután az általános világszabadságérti fohászok áldozatfüstje Isten zsámolyához még föl nem hathat, a maroknyi élet vas nap­jaiban arany ábrándokra nincsen időm. — Azért ama kér­déssel nem sokat vesződöm én, s csak a mellett mara­dok , hogy az absolut rosznál a kisebb jó is ezerszer jobb. — És azért atyafiak­­amott a másik oldalon, ne kötelez­­ködjünk rendszerek fölött; ha jobbnak tartjátok a szabadke­reskedést, mint a védrendszer­, adjátok meg azt; én elfo­gadom; de legyen az szabadkereskedés, mellynek örök egyetlen elve: ott venni, hol legjutányosabban lehet; ott adni el, hol legjobban lehet; — ha pedig ezt adnotok nem lehet, vagy adni nem akarjátok ; adjátok meg a védrend­­szert nekünk, s nem ellenünk. — Adjátok egyiket, vagy ad­játok másikat, csak adjatok valamit, ne legyetek az abso­lut rosznak bajnokai, s mi nemzetünk jóltevői gyanánt fo­gunk áldani benneteket. Olly időket élünk uraim, midőn a viszonyok valódi ismeretét elnyomni többé lehetetlen. A morális hatalom előre fejlett Europa sötétes zugaiban is, mellyet physicai súly el nem tiporhat. A gondolkozó ész rávilágított fény­­szövétneke sugáraival a körülmények árnyékaira. — A szükség ismerete mentő cselekvésre ösztönöz. — Kábának mondom én azt, ki e cselekvésben ignorálni akarná a szá­zadok hibáiból vagy akaratlan kénytelenségéből (mindegy!!) keletkezett állapotok kapcsait. — Mi ignorálni nem akarjuk. Illegálisnak mondanám, ki számba nem akarná venni azon kímélet igényeit, mellyre bonyolult csomóknak megoldásánál figyelmezni kell. — Mi sem illegálisok nem vagyunk, sem kíméletlenek lenni nem akarunk. Érdekeinknek a mások egyenlő jogú érdekeit elnyomó előnyt nem igényelünk, de hátratételben meg nem nyugo­­szunk. — Barátságot óhajtunk, és szomszédságos jó egyez­­ést. De tudjuk, hogy barátság csak egyenlők közt lehet­a Kívnnünk

Next