Hétvége, 1981 (3. évfolyam, 56-106. szám)
1981-04-23 / 71. szám
olvasóink kérték Van-e igazság a grafológiában? A grafológia, vagyis az írásmód többé-kevésbé elismert tudománya (?) mintegy két évszázados múltra tekint viszsza. Azzal foglalkozik, illetőleg azt a célt tűzte maga elé, hogy a leírt szöveg külalakjából az illető egyén jellemére következtessen. Már a középkorban gyakran elhangzott az a paradoxális vélemény, hogy a külső körülmények gyakran kényszerítik az embert, hogy másként beszéljen és cselekedjék, mint ahogy gondolkodik vagy érez, míg az írásnál, mint egyéni szellemi tevékenységnél ez teljesen lehetetlen. Az ilyen jellegű elemzésnek első mestere, a svájci Johann Caspar Lavater író és pap hatalmas négykötetes munkájában bizonygatta írásmódra és arckifejezésre támaszkodó, meglehetősen ködös lélektani megfigyeléseit. Goethe, a nagy német költő ifjúkori barátja volt Lavaternek. Maga is többször kifejezte azt a véleményt, hogy a kézírás magán viseli írója lelki tulajdonságainak jellegzetességeit. Hogyne volna az... „Fejlődő tudomány”, mint a meteorológia ... A grafológiáról Michon több könyvet írt, Flandrin jezsuita szerzetes gyűjteményének és kutatási eredményeinek felhasználása alapján. Szerinte a j- és a g-betű hurokszerű alakja és mérete az egyén érzékiségére jellemző. A nagy T felső hullámvonala a társadalmi ambíció jele. A lefelé csapott szóvég pesszimizmust jelent, míg a visszakanyarodó szóvég önzést. A túl jobbra dőlő betűk túlzott érzelmességet, a meredeken álló betűk realitásra vallanak, míg a balra dőlő betűkből álló írás a képmutatás és hiúság jele. A nagy hézagok a szavak között réveteg, álmodozó egyéniségre jellemzők. Az összevissza dőlő betűk ingadozó természetre vallanak, vagyis olyanokra, akiknél hiányzik a céltudatosság és az önfegyelem. Az aprólékos, hurkolt, díszítmények a ravaszság, a gyanakvás és a túlzott óvatosság és a mesterkéltség szimbólumai. Az illető többnek akar látszani, mint ami a valóságban. Az átlagosnál magasabb vagy éppen kiemelkedő tehetségre nem a „cifrázás”, hanem a betűkötés meglepő, sokszor bravúros egyszerűsége jellemző (ilyen pl. Isaac Newtonnak, a legzseniálisabb fizikusnak az aláírása — 11. sz.). Michon apátnak és kortársainak íráselemzési kísérletei után feltétlenül haladást jelent a szintén francia Crepieux- Jamin munkássága. Szerinte az írás bonyolult izommunka eredménye, amely az iskolában tanult írásmódhoz akaratlan, illetve tudatalatti ősi mozdulatokat ad az illető egyéniségének megfelelően. A túlságosan „iskolás”, „szép” írás az önállótlan, félénk egyénekre jellemző akikné hiányuk az ötletesség, a találékonyság, a munkakedv. Az ilyen egyének gyakran unatkoznak, és másoknál is ilyen közérzett idézhetnek elő, kivéve, ha a partner eléggé találékony és türelmes ahhoz, hogy nívósabbá tegye az együttlétet. Ezek után áttérhetünk egyes közismert kimagasló egyéniségeknek az írásban is fellelhető jellegzetes tulajdonságaik elemzésére. Deák Ferenc, a múlt század végének nagy magyar politikusa, a „haza bölcse” írásában is a komolyságot, a higgadtságot, a megfontoltságot és a céltudatosságot fejezi ki aki világosan látja az egyetlen „modus vivendi” formuláját, de saját egyéniségének jelentőségét is! Széchenyi Istvánnál már az elszigeteltség, az örökös külső veszély ovális vonala is kifejezi a zárkózottság okát. Berzsenyi Dánielnél, aki a 18. század végének költője volt, a szöveg olyan erőteljes betűkből áll, mintha már kőbe vésték volna. A betűk alakja és ritmusa lendületes, bátor és önérzetes, nem megalkuvó, hanem minden kockázatot vállaló egyénre jellemző. Hasonló, de egyszerűségében, szerénységében és meggyőző egyéniségében halálosan komoly benyomást kelt Vörösmartynak minden díszítménytől mentes írása. Petőfi lángoló hazafisága és harci kedve az egymásba nyúló szoros, gondolatokban gazdag betűsorokból is kiviláglik. Jókai Mór apró betűi az egyedülálló remek, tartalmas mesélőkészség, a kifogyhatatlan ötletesség jeleit mutatják. Csokonai fájdalmában és örömében is a szertelenségnek és az erős önérzetnek jelképe. Ady egyedülálló szellemi nívója kiragyog a ritka szövegekből, de pesszimizmusa és reménytelensége is... Az iskolában gyakorolt írásmódot mindenki a maga egyéniségének megfelelően megváltoztatja. Az ilyen egyéni „moduláció” megfejtését azonban legkönnyebben az író vagy pszichológus végezheti el, akinek alapvető lelki tulajdonsága a poliperszonalitás (vagyis sokszemélyűség)) és a szuperszenzibilitás (túlérzékenység). E tulajdonságok nélkül nincs irodalmi alkotás. Az íráselemzés tehát nem „favágómunka”, se megtanulható rutinszerű tevékenység, bár mint a továbbiakban látni fogjuk, a későbbi szerzők erre akarják kioktatni az embereket. Pontosan száz évvel ezelőtt hunyt el az a bizonyos francia származású Michon apát, akit a „grafológia atyjának” szoktak nevezni. (Tőle származik a grafológia elnevezés is.) Hogy tudomány-e a grafológia? A külföldiek közül érdemes áttanulmányozni II. Katalin orosz cárnő nagyon diadalmas, de kíméletlenül harcias, vízszintes, lándzsaszerű aláírását. Rembrandtnak a 8. számot viselő és Darwinnak a 13. szám alatti diadalittas eleganciájú aláírása lenyűgöző, míg Napóleon 4. sz. alatti aláírásának ingatag, gyenge végződése és kíméletlen erőt színlelő aláhúzása nem kíván magyarázatot, de a 12. számot viselő Erzsébet királyné sem. Az egész udvari életrajz benne van a ravasz hurkokban. (II. Endre, a 13. századi Árpádházi király leánya. Anyját, Gertrúdot a főurak megölték, őt 4 éves korában eljegyezték, özvegy maradt s végül szent haláláig nyomorban vezekelt a kolostorban. Halála után szentté avatták...) Kovács Sztrikó Zoltán 13