Heves Megyei Élelmiszergazdaság, 1971 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1971-09-15 / 17. szám

Nagy érdeklődés kíséri Ba­­pesten az augusztus 27-én megnyílt Vadászati Világki­állítást. Már az első napok eseményei bizonyították, hogy hazánk méltóképpen tejesítet­­te a kiállítás megrendezésé­nek nagyszerű feladatait. A megnyitó ünnepségen dr. Dimény Imre, mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszter mondott ünnepi beszé­det, méltatva a kiállítás vi­lágméretű jelentőségét. Bevezetőben üdvözölte a megnyitó ünnepség résztvevő­it, majd így folytatta: — Korunk igényli a jóaka­­ratú emberek együttműködé­sét, nem csak társadalmi kér­désekben, hanem a termé­szet védelmében is. Szapo­rodnak a települések, sűrűsö­dik a közlekedési hálózat, kéményerdők emelkednek, vi­szont megfogyatkozik az ere­deti, zavartalan, természetes környezet, megváltozik a táj.­­­­ Érthető tehát az a buzga­lom, amellyel földünk lakói igyekeznek menteni ősi örök­ségüket, megőrizni valamit bolygónk eredeti,­ természetes arculatából. Ennek a törek­vésnek a jegyében rendezte meg a Magyar Népköztársa­ság kormánya Budapesten a Vadászati Világkiállítást. • A világkiállítás gondolata örvendetesen élénk nemzet­közi visszhangot váltott ki. Ennek eredménye, hogy a ki­állításon 41 ország nemzeti bemutatóval képviselteti ma­gát, további 11 ország pe­dig a kiállítás különböző ren­dezvényein vesz­ részt. _— Büszkék vagyunk arra — ha­ngsúlyozta a miniszter —, hogy­­ szocialista hazánk az első ország, amely vadá­szati világkiállítás lebonyo­lítására vállalkozott és — a Nemzetközi Vadászati­ Ta­nács aktív közreműködésé­vel és­ ajánlatára — meg­kapta a rendezés jogát. Ezután arról szólt, hogy a résztvevő országok magu­kévá tették a kiállítás alap­­gondolatát. Tekintetbe vet­ték, hogy a vadászat fogal­ma napjainkban már sajá­tos értelmezést kapott: min­den esetben és egyre szoro­sabban kapcsolódik hozzá az okszerű vadgazdálkodás, a céltudatos tenyésztőmunka, a vad és környezetének szer­vezett kímélése, védelme. Felöleli ezenkívül a kiállí­tás az ember ősi múltjának emlékeként sporttá finomult tevékenységet: a horgászatot, a kutyatartást, a lovaglást, a turizmust — egyszóval mindazt, amivel a természet­hez vissza­vágy­ódó ember sza­badidejét derűsen, egészsé­gesen töltheti el. A természet védelmét igyekszünk összehangolni a mező- erdő- és vízgazdaság­­gal, és a népgazdaság egyéb területeivel. Ez a munka pe­dig csak úgy eredményes — mondotta a miniszter —, ha a lakosság minden réte­ge megismeri és­ megkedveli, a természet szépségeit, örö­meit leli az erdők, mezők, vizek világában, közös kincs­ként ügyel annak érdekeire. Népi utolsó sorban ez az egyik célja a Vadászati Vi­lágkiállításnak, amelynek minden látogatóját szeretnénk megnyerni e nemes ügynek. Ezt követően Losonczi Pál, az Elnöki Tanács Elnöke át­vágta a kiállítás legnagyobb pavilonjának bejáratát elzá­ró, nemzetiszínű szalagot s a Budapesti Vadászati Vi­lágkiállítást ezzel megnyitott­­nak nyilvánította. Körséta a kiállításon A kiállításra napról nap­ra tömegesen érkeznek a lá­togatók hazánk minden ré­széből és a világ különböző területeiről. A vendégek rend­kívül gazdag látt [UNK]valóban gyönyörködhetnek. A Szov­jetunió pavilonjában több mint 150 vadfaj ékesíti az 50 méter hosszú trófeafalat. Bulgária pavilonjában ké­pet kapnak a látogatók az ország vadhelyzetéről, vadá­ Rrománia pavilonjában lát­ható 500 trófea közül 439 aranyérmet nyert. Svájc pavilonja az ország természetvédelméről, vadá­szatáról tájékoztat. sza­vának, vadgazdálkodásá­nak és idegenforgalmának fejlődéséről. A mongol pavi­lon büszkesége a világre­kord argali trófea. Franciaország pavilonjában a világ különböző tájain el­ejtett különleges vadak ér­tékes trófeagyűjteménye lát­ható. Az angol pavilonban sok híres trófeát bemutatnak, köztük azt a íőiszarvast, amelyet I. Erzsébet király­nő ejtett el. Tanzánia kiállítóhelyén az ország 25 legjelentősebb vadfajának trófeáiból bemu­tatott gyűjteményt tekinthe­tik meg a látogatók. A zambiai pavilonban töb­bek között megtekinthető a Viktoria-vízesés kivilágított modellje is. India kiállítási csarnoka előtt valóságos mini-állatker­­tet rendeztek be. Külföldiek nyilatkoznak A külföldi vendégek nap­­ról-nap fra elismeréssel nyi­latkoznak a budapesti kiál­lításról Joseph Hamels, a kiállítások nemzetközi iro­dájának elnöke: — A Budapesti Vadászati Világkiállítás mást nyújt, mint a már megszokott világ­­kiállítások. Úgy hiszem, jó órában jött a gondolat és a megrendezés, hiszen a mai technika rohamos fejlődése visszaszorítja a természetet, s éppen a mostani és hason­ló jellegű kiállítások járul­hatnak hozzá a leginkább a korunkat foglalkoztató nagy problémák megoldásához, az ember és a természet kap­csolatának erősítéséhez. Borisz Bogdanov, a Szov­jetunió kiállításának kor­mánymegbízottja hangoztat­ta, hogy a világkiállítás al­kalmat nyújt a vadvédelmi ás természetvédelmi szakembe­rek széles körű tapasztalat­­cseréjére, így a népek közötti barátság erősítésére. Dr. Van Maasdijk, a Nem­zetközi Vadászati Tanács el­nöke: — Megítélésem szerint ez az eddig legnagyobb szabású, nemzetközi vadászati bemu­tató, amely méltán érdemelte ki a világkiállítás címet. Élénk vendégjárás megyénkben A vadászati világkiállítás külföldi és hazai vendégei részvételével, hetenként több­ször indulnak kiránduló autós buszok Heves megye neveze­tességeinek, festői tájainak megismerésére. A „Mátrai erdőben” program keretében a gyöngyösi természetvédel­­mi múzeumot, a Mátra vad-, rezervátumait, festői tájait tekinthetik meg a kirándu­lók. A programban szere­pel a parádi üveggyár, a parádfürdői Kocsimúzeum megtekintése. Az érdeklődők a szeptemberi estéken a „zengő” Mátrában szarvas­­bőgést is hallgathatnak. Na­ponta érkeznek látogatók a kiállításról Egerbe, valamint Szilvásváradra és a csipkés­kúti méntelepre. A vendé­gek elismeréssel nyilatkoztak a Mátra és a Bükk termé­szeti szépségeiről és szak­szerű vadgazdálkodásáról (KA) . . Vadászati világkiállítás Budapesten Negyven ország nemzeti bemutatója - Külföldiek véleménye -Gazdag Heves megyei program Egy érdekes kép a kiállításról: farkasok támadása. Egyenlő teherviselés JAPAN néhány gyárában már évek óta alkalmazzák a megoldást: a gépekre piros és zöld színű jelzőlámpát sze­relnek fel. A lámpákat a gé­­pen a dolgozó irányítja, ha a fény zöld, akkor semmi prob­léma sincs, ha azonban pi­ros, akkor már igen. Téve­dés ne essék, a lámpák nem a gép állapotát jelzik, hanem az emberét. A piros fény je­lentése: rossz a dolgozó köz­érzete. Éppen ezért, ha felvillan a piros lámpa valahol, a mű­vezető rögtön odasiet s meg­érdeklődi, mi a dolgozó prob­lémája. Ha nagyobb ügyről, családi vagy egyéb gondról van szó, általában­­ hazakül­­dik a munkást. Kapja az­napra is a fizetését, szabad­ságot sem kell kivennie. Az általános tapasztalat ugyanis az, hogy a rossz­ közérzet következtében a dolgozó se­­lejtet termel többnyire, te­hát nagyobb kárt okoz, mint­ha nem dolgozna. S könnyen el lehet kép­zelni, mit jelent az, ha vala­kinél mondjuk hetekig vagy hónapokig pirosat jelez a lámpa. Nálunk ugyan nem alkal­mazzák ezt a megoldást, de a közelmúltban egy országos, reprezentatív felmérés ta­pasztalatai azt bizonyították, hogy a kedvezőtlen munka­helyi légkör következtében ■ igen sok dolgozónál éghetne folyamatosan a piros jelző­­berendezés. Sőt elsősorban nem is a dolgozóknál hanem a közép- és alsó szintű ve­zetőknél. A FELMÉRÉS szerint ugyanis egyes vezetők túl sokat, mások túl keveset dol­goznak , s emiatt kifejezet­ten rossz a munkahelyi köz­érzetük. A túlzott megterhe­lés inkább a középkorú vagy idősebb vezetőknél tapasz­talható — a felső vezetők elsősorban bennük bíznak, úgy vélekednek, hogy szak­mai gyakorlatuk és életta­pasztalatuk következtében jobban el tudják látni fela­dataikat, mint a fiatalok. Egyébként saját maguk is hozzájárulhatnak a túlterhe­léshez, úgy érzik, hogy beosz­tásuk, kivívott pozíciójuk megköveteli, hogy a túlzott elvárásoknak is eleget te­gyenek. Jellemző rájuk, hogy a munkától nem tudnak sza­badulni, cipelik magukkal­­ a magánéletbe, s kikapcsolódás helyett otthon is problémá­kat próbálnak megoldani. Ennek a magatartásnak a következménye nemegyszer idegkimerülés, idegösszerop­panás. Milyen jó annak — mond­ják —, aki nem csupán ott­hon, hanem a munkahelyén is pihen, hiszen nem tudja értelmes munkával kitölteni a munkaidejét. A felmérés szerint sokan vannak ilyenek, különösen a fiatal szakemberek közül. Kevesebb feladatot kapnak, mint amennyit el tudnak vé­gezni, s ezek a feladatok is egyszerűek, nem képessége­iknek és tudásuknak meg­felelőek. De, hogy jó ez, vagy nem , az más kérdés. AZ ORVOSOK és pszicho­lógusok szerint az ilyen „alulterhelés” egy fokkal sem jobb a túlterhelésnél. Ugyanolyan rossz közérzetet eredményez, ha még nem rosszabbat. A túlterhelésnél az jelent állandó izgalmat, hogy vajon eleget tud-e ten­ni az illető a feladatoknak, meg tudja-e oldani a prob­lémákat, tudja-e tartani po­zícióját, megfelel-e az elvá­­rásoknak. Az „alulterhelésnél” is megvannak a kételyek, csak más előjellel. Felvetődik a szakemberben, hogy egyálta­lán érdemes volt-e neki ta­nulnia, hiszen más, kisebb képzettséggel is el tudná látni a munkáját. Idegesíti, hogy nem szólhat az irányí­tásba, pedig tudna. Nem tud szervezni, nincs önálló­sága, ismeretei parlagon he­vernek. Aggódik, hogy majd idővel, ha mégis megfelelő helyre kerül, tud-e majd még produkálni. Ehhez já­rulnak még a­­ szokásos gon­dok, az alacsonyabb kez­dő fizetés, a lakásprobléma és egyebek. Mindez sokszor ugyancsak idegkimerüléshez vezet. A KÖZÉRZETET jelző pi­ros lámpa tehát ugyanúgy éghetne, mint az idősebb, túlterhelt vezetőknél. S itt merül fel a kérdés: nem lehetne arányosabban elosztani a munkát? A reprezentatív felmérést végzők véleménye szerint nemcsak­­ lehetne, de szük­séges­­ is. A vezető manap­ság komoly értéket jelent. Ha törődünk a gépekkel, a berendezésekkel, akkor külö­nös gondot szükséges a közép, és alsó szintű vezetőkre is fordítani , akik a termelést közvetlenül irányítják. Éppen­­ ezért mindenhol kedvező munkahelyi légkört szükséges teremteni, amely pozitívan befolyásolja az egyes emberek közérzetét is. A munkákat, a feladatokat úgy szükséges szervezni, hogy egyenlő legyen a te­herviselés, se túl sok, se túl kevés munka ne jusson sen­kire. Ha MINDEZ megvalósul, akkor egyre kevesebbet gyul­ladnak ki a közérzetnél ve­szélyt jelző, piros lámpák. (kaposi) Különvonattal a vadászati világkiállításra Az Állami Biztosító Heves megyei önsegélyezési Cso­portjának jóvoltából a meg­nyitást követő, első vasár­napon több száz megyei dol­gozójának módjában volt megtekinteni az idegen körül­tekintően és gazdagon meg­rendezett kiállítást. A kü­lönvonat augusztus 29-én, 7 óra után néhány perccel gör­dült ki az egri vasútállo­másról, hogy mintegy 550 főnyi utast vigyen el Buda­pestre, a világkiállításra. A dolgozók százait köszöntötte a vasútállomáson a hangos­bemondó, és kívánt részük­re kellemes utat és jó szóra­kozást. Az emberek jóked­vűen szálltak fel a különvo­­natra, örültek a rendkívül szép időnek, és a várható, nagy élménynek. A vonaton beszélgettek, viccelődtek, szakmai vitákat folytattak, sokan kártyáztak hogy el­­töltség azt a rövid időt, míg a gyorsan száguldó vonat el­szállítja őket a tett színhe­lyére. A vonatfülkében egy 68 éves, jókedvű, idősebb néni­vel utaztam. Minden ese­ményt figyelemmel kísért, mindent megnézett, minden iránt érdeklődött. Beszélge­tésünk során szó szót­­ követett és Eged néni, a felnémeti özvegyasszony elmondta, hogy életében első alkalommal vál­lalkozott ilyen hosszú útra, először utazik Budapestre. Ezúttal az Állami Biztosító szervezésében nyílt lehetősé­ge, hogy megismerkedjen szép fővárosunkkal és termé­szetesen a vadászati világ­­kiállítás gazdag anyagával. Az idő gyorsan telt a vo­naton. Kőbánya-felsőn száll­tunk le, mindjárt el is ér­tük a világkiállítás bejárati kapuját. A leállítás fő slágere és különlegessége, a fehérnek mondott és majdnem fehér tigris volt. A Heves megyei­ek is itt álltak meg legtöb­ben. A szovjet pavilon muta­­ta be leggazdagabban az em­­ber és a természet kapcsola­tának sokrétűségét, a ter­mészet gazdagságát, annak állatvilágát. Igen nagy él­mény volt mindenki számára az afrikai országok egzoti­kumának bemutatója. A ritka és számunkra szinte ismeret­len, vagy talán csak filmről és könyvből ismert állatvi­lágával szemtől szembe talál­koztunk. Nem felejtjük el a magyar vadgazdálkodás pa­vilonjána­k gazdag anyagát sem, és a trófeapavilonban látható, igen sok, világvi­szonylatban is elismert, gaz­dag trófeaanyagot. Nagyon szépnek találtuk az osztrá­kok nemzeti pavilonját is. A különvonat utasai az ebé­det a Hortobágyi étteremben jó hangulatban, gyorsan el­fogyasztották, hogy tovább szemlélődhessenek. A magyar vadállomány bemutatóján él­vezhettük a gazdag lovas­programot. Ezután a kiállí­tás hatalmas területén ki-ki megtalálta szórakozását a vonat indulásáig. Mint minden, ez a prog­ram is véges. Hamar eljött a hazaindulás ideje, és ha fáradtan is, de igyekeznünk kellett a Keleti Pályaudvar­ra, hogy le ne maradjunk gyorsan robogó különvona­­tunkról. Az emberek megelégedet­ten, élményekben gazdagon tértek haza, egy igen szép, és impozáns vadászati vi­lágkiállításról.­­Úgy érzem, jó kezdeményezés volt a kü­lönvonat szervezése, az Ál­lami Biztosító részéről. Min­denki számára maradandó élmény volt, talán egy egész életre szólóan. Eged néni számára is lehetőséget nyúj­tot, hogy 68. évében megtt­­kinthesse hazánk igen szép fővárosát, valamint a vadá­szati világkiállítást. Sz. F. I

Next