Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-01 / 77. szám
JLG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XVI. évfolyam, TJ. szám. ÁRA: 50 FILLÉR 1965. április 1. csütörtök ’ MAI jegyzetiLfik Egy rövidke hír jelent meg a napokban lapunk hasábjain. Néhány sor volt az egész: az 1964. évi bécsi nemzetközi kertészeti kiállításon több Heves megyei termelőszövetkezet arany-, ezüst- és bronzérmeket nyert. A szőlő, a paradicsom, a paprika volt a „sztár”, és a szigorú zsűri ezeknek ítélte oda a magas kitüntetést. Tulajdonképpen nem csodadolog az egész, mi, Heves megyeiek, mégis joggal büszkélkedhetünk e sikerekre. Valahogy jóleső érzés tudni, hogy a tegnap még a lét gondjaival küszködő szövetkezetek ma hol Bécsből, hol Erfurtból, vagy éppen Budapestről hoznak haza érmeket, okleveleket. A halmajugrai és a gyöngyöspatai szövetkezetekben az aranyérmek sorsa felől érdeklődtünk. Arról, kinek, vagy kiknek a nevéhez fűződik a siker. Az elnök egyik helyen sem tudott különbséget tenni. Azt mondták: a kertészeti brigádok kollektív munkájának eredménye a magas kitüntetés. A beszélgetés során kiderült, hogy a brigádok versenyben álltak egymással és mindegyik brigád elküldte a kiállításra a maga termelvényét. Az volt a kérdés: ki kap díjat? Melyik brigád lesz a győztes? Kiderült, hogy a bemutatott termelvények mindegyike díjat érdemelt. A nemes versengés, a komolyan vett szocialista munkaverseny ezúttal a tagoknak anyagi pluszt, a termelőszövetkezetnek, a megyének elismerést, dicsőséget hozott. Ez a siker egyben válasz azoknak a hitetlenkedőknek, akik nem is oly rég még arról beszéltek, hogy a szocialista nagyüzemek legföljebb csak tömegtermelésre képesek és mindig baj lesz a minőséggel. A szaporodó érmek és oklevelek azokat igazolják, akik bíztak és hittek a termelőszövetkezetek erejében, a modern gazdálkodási forma sikerében. Mert joggal kérdezhetjük, ha a tsz-ek nem tudnak minőségi árut adni, akkor termelvényeik, boraik, zöldáruik miért oly keresettek Keleten és Nyugaton egyaránt? Igaz, a minőségre való törekvés még nem minden termelőszövetkezet jellemzője, de az eddigi eredmények máris reményekre jogosítanak Erről tanúskodik a bécsi kiállítás is. — P. — Szovjet vendégek érkeznek megyénkbe hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára A delegációt Filjaskin altábornagy vezeti A hazánk felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából Magyarországra érkező szovjet küldöttség öttagú csoportja ma este Egerbe érkezik. A delegációt Kirill Ivanovics Filjaskin altábornagy, a fegyveres erők vezérkarának főosztályvezető-helyettese vezeti. Tagjai: Igor Nyikolajevics Milovidov vezérőrnagy, Nyikolaj Fedoszejevics Szidorcsuk tartalékos őrnagy, a Lvovvi Állami Egyetem docense, Anton Fjodorovics Maharinszkij tartalékos törzsőrmester, szerelőlakatos és Iván Vlagyimirovics Szotnyikov, tartalékos ezredes, a Baskír Írószövetség titkára. A szovjet vendégek öt napot tartózkodnak a megyénkben, látogatást tesznek üzemekben, termelőszövetkezetekben, kulturális intézményekben. Részt vesz a delegáció Egerben, a« Gárdonyi Géza Színházban megrendezendő« felszabadulási ünnepségen, a koszorúzáson és a Kékestetőn rendezendő hálatűz-ünnepség Pilóta nélküli amerikai felderítő gépet lőttek lel Kína felett Újabb amerikai bombatámadások a VDK ellen SAIGON (MTI): A saigomi amerikai nagykövetség épületében romeitakarító munkások dolgoznak. A nyugati hírügynökségi jelentéseik szerint, a keddi bombatámadás az első három emeletet teljesen használhatatlanná tette, csak a negyedik és ötödik emelet irodáiban tartózkodhatnak a követségi alkalmazottak. Az épületet, amelyet szögesdrót akadályokkal vettek körül, dél-vietnami és amerikai katonák őrzik. A robbanás halálos áldozatainak száma a rendőrség közlése szerint szerdáig 21-re emelkedett. A halottak közül kettő amerikai és egy ismeretlen állampolgárságú külföldi személy. A sebesültek közül 47 amerikait és több mint száz vietnamit részesítettek kórházi ápolásban. A TASZSZ-iroda jelentése szerint, Szung Un Kim, délkoreai hadügyminiszter Saigonba érkezett, hogy további dél-koreai katona alakulatok Dél-Vietnamba küldéséről tárgyaljon. Johnson elnök Bush külügyminiszterrel, McNamara hadügyminiszterrel és McGeorge Bundyval, nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó rendkívüli tanácsadójával folytatott tanácskozása után nyilatkozatot bocsátott ki a saigoni amerikai nagykövetség ellen végrehajtott bombatámadással kapcsolatban. A támadást „kegyetlen és oktalan cselekedetnek” nevezte, amely megszilárdította az Egyesült Államok azon elhatározását, hogy folytatja és fokozza a Bei-Vietnamnak nyújtott „támogatást”. Az elnök bejelentette, felhatalmazást és hitelt kér a kongresszustól egy új saigoni amerikai nagykövetség építésére. Nyugati hírügynökségek rámutatnak, hogy az elnöki nyilatkozat nem tett említést Észak-Vietnam ellen intézendő esetleges megtorló akciókról, s ebből azt a következtetést vonják le, hogy az amerikai kormány nem kíván valamilyen szélsőséges, „látványos” megtorlással visszavágni a nagykövetség ellen végrehajtott támadásra. Úgy gondolják, hogy ehelyett az Észak-Vietnamra gyakorolt nyomás fokozását, azaz a bombatámadások „lépcsőzetes” kiterjesztését folytatják majd az elkövetkező időszakban is. A vietnami néphadsereg főparancsnoksága erélyes tiltakozást jelentett be a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságnál a Dong Hói és Vinh Linh ellen végrehajtott amerikai légitámadás miatt. Az üzenet elmondja, hogy" az Egyesült Államok ?. fiatal tájának repülőgép-anyahajó t írói felszálló sugárhajtású repülőgépek több hullámban bombázták és fedélzeti fegyvereikkel lőtték Dong Hai városának több kerületét. A gépeik a Vinh Linh körzetében fekvő Vinh Thai falu közelében halászfalucskákat is gépfegyvereztek. 45 amerikai és dél-vietnami vadászbomibázó szerdán újabb légitámadást intézett a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe ellen. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szériáit, a gépek a Vinh várostól 16 kilométernyire északkeletre levő Cu Lao és 64 kilométernyire délkeletre levő Ha Tinh helységeket, valamint Hon Nieu és Hon Matt partmenti szigeteket bombázták. A támadó géipek közöl az amerikai hírügynökség szerint egyet lelőttek, de pilótáját megmentették. Az AP hozzáfűzi, hogy „ez a támadás nem tekinthető megtorlásnak a saiyomi amerikai nagykövetség ellen kedden elkövetett bombamerényletre, de nincs kizárva, hogy a közeljövőben ilyen megtorló akcióra is sor kerül”. Ugyancsak az AP közli, hogy bizonyos értesülések szerint, ezen a támadáson kívül az amerikai tengerészet repülőgépei is végrehajtottak szerdán, egy bombázási akciót, de ezt a hírt egyelőre hivatalosan még nem erősítették meg. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint egy pilóta nélküli, amerikai gyártmányú felderítő gép szerdán délután nagy magasságban berepült a Kínai Népköztársaság déli részének légiterébe. A kínai haditengerészet légelhárító egységei a gépet lelőtték. Mint az Új Kína rámutat,az elmúlt három hónap során ez volt a negyedik ellenséges repülőgép, amelyet kínai terület felett lelőttek. A csang- kajsekisták által Kína fölé, küldött, az ott lelőtt amerikai gyártmányú repülőgép U—2, illetve RF—101. típusúak voltak. Összeomlott a laoszi puccskísérlet VIENTIANE (MTI): A bangkoki száműzetésben élő Phoumi Nosavan tábornoknak meghiúsult az a kísérlete, hogy jobboldali támogatóinak segítségével visszatérjen Laoszba és magához ragadja a hatalmat. Mint az AP amerikai hírügynökség jelenti, a Souvanna Phourna miniszterelnök kormányához hűséges csapatok körülfogták, majd puskalövés nélkül elfoglalták a nosavanista lázadók által tartott Tha Khek városát. Két hónapon belül másodszor omlott össze jobboldali puccskísérlet Laosziban. A március 28-i lázadást Khamsy és Sykosy ezredesek, Nosavan elvbarátai kezdeményezték. Csapataik élén birtokukba vették Tha Khek városát és mozgalmuk, hírügynökségi tudósítások szerint átterjedt a Pakseban és Savannakhetben — a laoszi jobboldal fellegvárában — állomásozó jobboldali alakulatokra is. Ez utóbbi hírek azonban valótlannak bizonyultak. A kormány március 28-án este röpcédulák útján hasztalan próbálta megadásra bírni a lázadókat. Utóbbiak azonban két nappal később, látva reménytelen helyzetüket, és a kormánycsapatok túlerejét. Az AP jelentése szerint mégis megadták magukat Khamsy és Sykosy kereket oldott, bevette magát a dzsungelbe. A múlt hónapban Nosavan tábornok az általa kirobbantott lázadás kudarca után szintén a dzsungeleken át menekülve nyert egérutat. A tábornokot, aki mint ismeretes, annak idején politikai menedéket kért és kapott a thaiföldi hatóságoktól, háziőrizetben tartják Bangkokban. A thaiföldi kormány közölte: „Ha igaznak bizonyul a Nosavan és a lázadók kapcsolatáról szóló hír, akkor a tábornokot még távolabbi vidékre szállítják”. A béke-staféta Heves megyében Nógrádból hozták motorkerékpárosok és sportolók, hogy átadják a Heves megyeieknek a béke stafétát. 15 óra 55 perckor az ivádi községi tanács előtti téren Szuh Csaba, a KISZ központi bizottsága munkatársa és Ozsvár István, a Nógrád megyei Járási KISZ-bizottság titkárának kíséretében adták át a szalagokkal teli béke stafétát. A Heves megyei fiatalok nevében Sebestyén János, a KISZ Heves megyei Bizottságának első titkára ígéretet tett arra, hogy megyénken keresztülhaladva, újabb szalagokkal gyarapítva tovább indul még a mai napon a Borsod megyei fiatalokhoz a béke staféta. Az első szalagot a megyében Ivád község KISZ-titkára, Ivádi Gábor kötötte fel. A szalag községről községre gyarapodott s Egerbe érve már számos Heves megyei község pártszervezete, KISZ-szervezete, tanács- és tömegszervezete szalagjai gyarapították a színes béke stafétabotot. (Kiss Béla képriportja.)