Népújság, 1966. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-01 / 206. szám

De Gaulle Kambodzsában találkozott a VDK képviselőjével PHNOM PENH CMTIh Szerda délelőtt megkezdőd­tek De Gaulle tábornok, fran­cia köztársasági elnök és No­rodom Szihanuk kambodzsai államfő között a politikai tár­gyalások. Francia részről a po­litikai eszmecserén részt vett Couve de Murville külügymi­niszter, Manach, e külügymi­nisztérium ázsiai osztályának igazgatója, Argód Phnom Penfa-i nagykövet Kambodzsai részről jelen volt Norodom Kantol miniszterelnök, Son Sann tanácsadó, Lon Nol tá­bornok főparancsnok. Megvitatták, hogy Kam­bodzsa és Franciaország mi­lyen elveket fogadjon el a viet­nami konfliktus politikai meg­oldásának elősegítése érdeké­ben. Foglalkoztak a két or­szág közötti kapcsolatokkal, elsősorban a gazdasági és ka­tonai együttműködéssel. Az in­dokinás kérdésekre vonatkozó eszmecsere — jelenti az AFP — megerősítette Kambodzsá­nak szomszédaival és az Egye­sült Államokkal kapcsolatban elfoglalt álláspontját, különö­sen, ami a vietnami problémát illeti. A vietnami kérdést egyébként minden szempont­ból megvitatták, figyelembe vé­ve valamennyi érdekelt or­szág álláspontját — teszi hoz­zá a francia hírügynökség. De Gaulle és Nguyen Thuong — a VDK képviselője — meg­beszélése 35 percig tartott — tűnik ki a tárgyalással foglal­kozó későbbi hírügynökségi je­lentésekből Nguyen Thuong udvariassá­gi látogatásnak minősítette fél­órás megbeszélését a francia elnökkel. Beszélgettünk — mondotta — és tolmácsoltuk neki elnökünk, Ho Si Minh baráti üdvözletét Amikor egy újságíró megkérdezte tőle, hogy mit tartalmazott Ho Si Minh elnök baráti üzenete, Nguyen Thuong kijelentette: — Nem áll módomban többet mondani önnek, mint amen­­­nyit már megmondtam, ne mon­dasson velem olyasmit, amit nem mondtam. Nguyen Thuong ezzel nyilvánvalóan az „üdvöz­let” és az „üzenet” közötti kü­lönbségre akarta felhívni a kér­dező figyelmét. Amikor azt tu­dakolták tőle, hogy azonnal visszatér-e Hanoiba jelentés­tételre, kitért a válasz elől, de később hangsúlyozta, hogy Phnom Penhbe nevezték ki és a jövőben nyilvánvalóan itt fog dolgozni. Gilbert Perol, De Gaulle szóvivője, a Nguyen Thuounggal folytatott megbeszélést a „VDK magas állású képviselőjével te­remtett közvetlen és szemé­lyes kapcsolatfelvételnek” ne­vezte. Kijelentette, hogy a ta­lálkozót még Párizsban készí­tették elő, a tábornok eluta­zása előtt. A megbeszélés fon­tosabb volt — mondotta —, mint az elnök összes eddigi Vietnammal kapcsolatos talál­kozói és sokkal közvetlenebb, mint azok a tárgyalások, ame­lyeket képviselői folytattak Hanoiban. De Gaulle francia elnök és Norodom Szihanuk a Phnom Penh-i repülőtéren. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) ESEMÉNYEK VIENTIANE A laoszi fővárosnak majd­nem a fele víz alatt áll a Me­kong folyó áradása következ­tében. Rengeteg család vált hajléktalanná. Lezárták a fővá­­ros repülőterét, katonai heli­koptereken szállítják az elön­tött házakból az embereket magasabb fekvésű helyekre. A károkról még nincs jelentés. LOS ANGELES öt ember vesztette életét, amikor Los Angeles egy base­ball stadionja közelében össze­ütközött két helikopter. TOKIO A Közép-Japánban Totokió­­tól mintegy 160 kilométerre északnyugatra fekvő Matsushi­­ro várost szerda reggel erős földrengés rázta meg. A 22 ezer lakosú városban 1965. au­gusztus 3-a óta majdnem fél­millió földrengést regisztrál­tak. PÁRIZS A Figaro washingtoni tudó­sítója szerint most már nem lehet kifejezetten kizártnak tekinteni a francia és az ame­rikai államfő közeli találkozó­jának lehetőségét. „Ez most már teljesen De Gaulle elnök belátására van bízva” — írja a tudósító. A találkozót Mans­field szenátor javasolta. BUKAREST Szerdán reggel Bukarestből repülőgépen elindult Athénbe Ion Gheorge Maurer, a Ro­mán Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke útjára elkísérte Manescu kül­ügyminiszter is. 1966. szeptember 1., csütörtök JUpnuLmn — i&r&kkan PR­AGA Szeptember 2—4. között ren­dezik meg Prágában a bűvé­szek első nemzetközi fesztivál­ját. A jelvényükről felismer­hető bűvészeket, bárki megál­líthatja Prága utcáin és meg­kérheti egy egyszerűbb „trükk” bemutatására. NEW YORK A MBC televízió társaság megállapítása szerint az Egye­sült Államokban a „szervezett bűnözés a legnagyobb üzletág”. Évi forgalma körülbelül ötven milliárd dollár, vagyis na­gyobb, mint a Wall Streeten forgalmazott összes papírok évi értéke. A bűnöző szindikátusok évente körülbelül másfélmil­­liárd dollárt keresnek a kábí­tószer-kereskedelem, 9 milli­árd dollárt a tiltott szerencse­­játékon és sokmilliárd dollárt illegális hitelügyleteken. Egy 15 éves fiú volt az autósok réme BELGRÁD (MTI): A Szabadka—belgrádi nem­zetközi autóút újvidék—karló­cai szakaszán, az újvidéki nyomozószervek megfeszített munka után elfogták a gépko­csivezetők rémét, aki több mint két hétig tartotta rette­gésben az autósokat. Az első merénylet augusztus 10-én tör­tént, amikor rálőttek egy mi­­licista gépkocsijára. A löve­dék a vezető karját fúrta át. Az utána következő napokban az említett útszakaszon több­ször rálőttek az elhaladó autó­sokra. Szerencsére a golyók csak sérüléseket okoztak. A merényleteket egy 15 éves fiú kisöbű puskával követte el. Atlétikai Európa-bajnokság Ma hét aranyérem sorsa dől el az EB-n Magyar sikerek a női 400 méteres síkfutás középfutamában Az NDK szenzációs dobótriója „lehengerelte” a mezőnyt diszkoszvetésben Szerdán reggel a tízpróba első számában, a 100 méteres síkfutásban 27-an álltak rajt­hoz. A bajnoki cím első szá­mú esélyese, W. Moltke érte el a legjobb eredményt, kerek 11 mp-t futott (804 pont), de ugyanezt a teljesítményt nyúj­totta később Klaus is. A ma­gyarok közül Bakai 11,4-et, Hubai 11,6-ot ért el. A tízpróbázók távolugrásá­ban Klaus ért el olyan ered­ményt, 761 cm-rel, amellyel a keddi távolugró selejtezőből másodikként jutott volna a döntőbe. 943 pontot kapott ér­te. V. Moltke 718-ig vitte (857 pont), Bakai 665-öt (746 pont), Hubai 624-et (657) pont ugrott. Még folyt a női diszkoszve­tés selejtezője, amikor eleredt az eső. A magyar versenyzők nem sok izgalmat okoztak. Dr. Kleiberné 53,28 m-rel, Stugner 53,12-vel elsőre biztosította to­vábbjutását. A csütörtöki döntőbe jutot­tak: Mertova (csehszlovák) 53,52 m, dr. Kleiberné (ma­gyar) 53,28 m, Scserbakova (szovjet) 55,96 m, Menfcschel (keletnémet) 52,10 m, Spielberg (keletnémet) 53,94 m, Stugner (magyar) 53,12 m, Westermann (német) 56,42 m, Lotz (keletné­met) 51,60 m, Mikhailova (bol­gár) 51,56 m, Ricci-Ballota (olasz) 51,46 m, Nemcova (cseh­szlovák) 49,66 m, Limberg (né­met) 52,02 m. A női ötpróbázóknál 80 gá­ton a svájciak szőke remény­sége, Méta Antenen 11,1-et fu­tott, őt a francia Guenard és a sokoldalú Mary Rand követ­te 11,2-vel. Tóthné Kovács An­namária 11,4-et, Papp 12,2-t fu­tott. Biztató volt tehát a kez­det. Az ötpróbások súlylökésében a két szám után a szovjet Tyi­­homirova került az első hely­re 1895 ponttal. Rosendahl (német) 1825, Mittenzwei (ke­letnémet) 1815, Guenard (fran­cia) és Tóthné (magyar) 1806 pont előtt. Rúdugrásban félórás beme­legítés után pontosan 13 óra­kor megkezdődött a küzdelem. A szakadó eső erősen zavarta a versenyzőket, sőt, veszélyes­sé vált a viadal, mivel a le­szúró gödör áll­andóan meg­telt vízzel. Nagyon csúszott, s így egyáltalán nem volt biz­tonságos az ugrás. Meglehető­sen látványos volt, am­ikor az ugrásra készülő versenyzőt er­nyővel kísérték ki a nekifutó végére, ahol minden esetben törölközővel a víztől csepegő rudat is letörölték. A versenyszámban 28-an in­dultak, köztük az új Európa­­csúcstartó NDK-s Nordwig. A magyar színeket Miskei János képviselte, de meglehetősen hamar „elvérzett” és — amint az várható is volt — nem ke­rült a döntőbe. Meglepetésnek számított a szovjet Bliznyecov kiesése. Tekintve, hogy a 470 cm-es selejtező szintet nem is kellett átugrani, mert 460 cm-nél ab­bahagyták a versenyt, mind­azok bekerültek a pénteken 13 órakor kezdődő döntőbe, akik átugrották a 440 cm-t. Szemerkélt még az eső, ami­kor a 400 méteres gátfutás 27 részvevője négy előfutamban rajthoz állt. A nagyon felázott talajon különösen jó időered­ményeket nem­ lehetett látni. A magyar Oros a 3. előfu­tamban 53,4 mp-cel hatodik lett, s így nem jutott tovább. Négy-négy futó jutott a kö­zépdöntőbe. A 100 méteres női síkfutás középdöntőjében Nemesházi­­né Markó Margit biztosan ju­tott tovább. Hét aranyérem sorsa dől el csütörtökön az EB-n. Ahogy előrehalad az EB, na­ponta egyre több döntőre ke­rül sor. Csütörtökön délután befejeződik a tíz- és ötpróba, s ezenkívül még öt döntőt bo­nyolítanak le. Ezek a követ­kezők: 17 órakor: magasugrás dön­tő. Védő: Brumel (szovjet) 221 cm. Medovárssky a magast Amikor a férfi magasugrók elérkeztek a 2 méteres magas­sághoz, már csaknem teljesen irreálissá vált a nekifutó. Tó­csák éktelenítették és nagyon laza lett a salak. Érthetően igen óvatosak voltak a versenyzők. A 206 cm-es szintet csak a né­met Sieghart ugrotta át, a többiek 203-mal kerültek to­vább. Közöttük Medovárszky is, Noszály már 200 cm után kiesett. Továbbjutott: 206 cm-rel: Sieghart (német), 203 cm-rel: Jonnsson (svéd), Medovárszky (magyar), Hmarszkij (szovjet), Czernik (lengyel), Sainte Rose (francia), Dahlgren (svéd), Maduchosz (francia), Jordanov (bolgár), Schillkowski (német), Szkvorcov (szovjet), Gavrilov (szovjet), Nilsson (svéd). Nagyszerű magyar sikereket hozott a női 400 méteres sík­futás két középfutama. Az el­sőben Szabóné megelőzte Mes­­kovát, s megnyerte a futamot. Munkácsi a 2. futamban az előfutamok legjobb idejével győzött. Két magyar jutott te­hát a 400 m-es síkfutás dön­tőjébe. A férfi 100 m-es síkfutásban három középfutamot rendez­tek. A nyolcas döntőbe két olasz, két francia, egy szovjet, egy NSZK-beli, egy lengyel és egy angol vágtázó jutott. Úgy fest a helyzet, hogy írumel helyére megfelelő ug­rókat tudtak állítani a szöv­etek. Az aranyra kétségkívül­­ nagyon jó átlagú Szkvorcov­­nak van a legtöbb esélye. Idei 221-e is erre mutat. Medovársz­­kytól már a továbbjutás is gén említésre méltó teljesít­­mény. 17 órakor: női diszkoszvetés. Védő: T. Press (szovjet) 56,91 n. Bízunk abban, hogy dr. Klei­­semé hozni tudja még jobb formáját, s vele együtt hat közé várhatjuk Stugnert is. 18.40 órakor: 1500 m döntő. Védő: Jazy (francia) 3:40.9 p. Az előfutamok eredményei alapján nagy harcra lehet szá­­mítani. Tümmler (német) és May (keletnémet) élete leg­­jobbjára késztették a belga Dehrrtoghe-t (3:40.7 p.). 19.20 órakor: 400 m női sík­futás döntő. 19.30 órakor: 400 m férfi síkfutás döntő. tovább­jutott ugrásban Szerdán délután az EB ed­digi versenyeinek a legnagyobb meglepetését hozta a férfiak diszkoszvetése. Az előkészüle­tek során ugyanis, amikor en­nek a számnak esélyeseiről volt szó, az Európa-bajnoki aranyérmet minden nemzetkö­­zi szakértő a csehszlovák Da­­neknek, a világcsúcstartónak­ adta. Nos, ezen a délutánon Danek nemigen igazolta a ben­ne bízókat, nagyon gyenge formában, láthatóan önbiza­lom nélkül versenyzett és az 3. helyre szorult. A verseny szenzációját az NDK dobótriója jelentette. A három versenyzőt mindössze helyezettekként tartották nyit­ván, más­ok alaposan cáfoltak. Nem is versenyzett más a ver­senyen, csak NDK-s diszkosz­vető. A régi világcsúcstartó, a Lengyel Piatkowski 5. sorozatá­val szerezte meg a 4. helyet az NDK-sok mögött. A győztes Thorith 24 éves versenyző, aki nyolc éve spor­tol aktívan. Kimagaslóbb ered­ménye eddig nem volt, az Európa-bajnoki aranyéremmel azonban bőven kárpótolhatta magát. A férfi diszkoszvetés Euró­­pa-bajnoka: Detlef Thorith (NDK) 57,42 m, Európa-bajno­ki csúcs, 2. Losch (NDK) 57,34 m, 3. Milde (NDK) 56,80 m.­ Már három államra terjedtek ki a négertüntetések az USA-ban WASHINGTON (MTI): Már három középnyugati ál­lamra terjedt ki az Egyesült Államok északi részén a né­gertüntetések hulláma. Wis­consin, Illinois és Michigan államban egyaránt készenlét­be helyezték a nemzeti gárda egységeit esetleges nagyobb arányú összecsapások elhárítá­sára. A wisconsini Wauwatosa városban több mint egy h­ete tartanak már a négerek tünte­tő felvonulásai egy fajüldöző egyesület ellen. A tüntetőket, akikhez legújabban különböző felekezetek fehér lelkészei is csatlakoztak, több ízben tá­madták meg fehér suhancok, s a városi hatóságok a nemze­­ti gárda beavatkozását kérték, a rend fenntartására. Illinois államban, Waukegan városban folynak nagyobb szabású tün­tetések. Chicago külvárosában, Cice­róban, egyébként vasárnap sor került egy nagyszabású tünte­tő felvonulásra. Mint ismere­tes, dr. Martin Luther King elhalasztotta a múlt hétre ter­vezett felvonulását, mivel részleges megegyezésre jutott a chicagói hatóságokkal a nége­rek szabad beköltözését ille­tően. Más néger szervezetek viszont elhatározták, Kiingtől függetlenül is megtartják a til­takozó megmozdulást, hogy nagyobb súlyt adjanak köve­­­teléseiknek. Vasárnap Cicero utcáit is a gárda katonai egy­ségei szállják majd meg, hogy elkerüljék az összecsapást a körülbelül ezer néger és a fe­hér fajüldözők csoportjai kö­zött. A legújabb jelentések sze­rint a tüntetések hulláma át­terjedt Michigan államra is. Benton Harbor városban a szer­dára virradó éjszaka a rend­őrség erőszakkal akadályoz­ta meg a néger fiatalok össze­jövetelét és több négert letar­tóztatott. A városban kisebb lövöldözésre is sor került: egy néger fiatal megsérült, valószí­nűleg egy fehér ellentüntető puska tüzétől. Öldöklő l a férfi vági Már kigyulladtak a fényszó­rók, az enyhe széltől valamen­­­nyire felszáradt a salak, ami­kor a 100 m női síkfutás rajt­jához szólították a részvevőket. Klobukowska rajtolt a leg­jobban, s 40 méternél már fél méterrel járt Kirstenstein és Lehocka előtt. 70 méter után már csak Klobukowska és Kir­szenstein között állt a ver­seny, s a szőke lengyel lány, Éva Klobukowska, mellszéles­séggel legyőzte honfitársnőjét. Női 100 m síkfutásban Euró­­pa-bajnok: Éva Klobukowska (Lengyelország) 11,5 mp. 2. Ire­na Kirszenstein (Lengyelor­szág) 11,5 mp. 3. Frisch (NSZK) 11,8 mp. ... 6. Nemesháziné (Magyarország) 11,9 mp. Jóformán a lelkes lengyel nézők még magukhoz sem tér­tek diadalmámorukból, amikor már újabb nagyszerű győzel­met ünnepelhettek. A 100 mé­teres síkfutásban Mániák bizo­nyította be, hogy a férfi vág­­tázók is nagyszerű teljesítmé­nyekre képesek Lengyelország­ban. Öldöklő küzdelemben nyerte az Európa-bajnokságot. Négy versenyző valósággal egy­szerre zuhant a célba, csak az időt tudták először bemondani — 10,5 mp —, az eredmény­­hirdetésre a célfotó előhívásáig kellett várni. A fotó döntötte el, hogy Mania, ha csak „tri­ ii­sdelem­ásók között koszél­ességgel is”, elsőként ér­kezett a szalaghoz. 100 m férfi síkfutás Európa­­bajnoka: Wileslaw Mániak (Lengyelország) 10,5 mp, 2. Roger Bambuck (Franciaor­szág) 10,5 mp, 3. C. Piquemal (Franciaország) 10,5 mp, 4. Knickenberg (NSZK) 10,5 mp. A férfi távolugrás döntője csak a fináléban hozott érdek­feszítő harcot. A legbiztatób­ban a szovjet Ter-övaneszjan kezdett. Már mindenki elköny­velte a népszerű Igor újabb Európa-bajnokságát, amikor a hatodik sorozatban az addig eléggé közepes teljesítményt nyújtó tokiói olimpiai bajnok angol Lynn Davies 798 cm-rel átvette a vezetést. A bronzér­met meglepetésre a francia Cochard szerezte meg, ő is 788 cm-t teljesített, és csak azzzal lett harmadik, hogy Ter-Ova­­neszjannak jobb volt a máso­dik ugrása. A férfi távolugrás Európa­­bajnoka: Lynn Davies (Nagy- Britannia) 798 cm, 2. Ter-Ova­­neszjan (Szovjetunió) 788 cm, 3. Cochard (Franciaország) 788 centiméter. A második nap után a fér­fiaknál az NDK vezet, Magyar­­ország a 6. helyen van. A nők­nél Lengyelország vezet, Ma­gyarország a hetedik.

Next