Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-01 / 257. szám

Befejeződött a havannai KG­ST-ü­lésszak Szerdán Havannában be­fejeződött a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsának XXXIX. ülésszaka. A szo­cialista gazdasági közösség­nek a múlt évi berlini ülés­szaka óta elért fejlődését elemző tanácskozáson a tag­­országok miniszterelnökeik, illetve miniszterelnök-he­­lyetteseik által vezetett küldöttségekkel vettek részt. Meghívottként jelen volt több harmadik világbeli or­szág, s két latin-amerikai regionális gazdasági szerve­zet képviselője is. A ta­nácskozás munkájáról köz­leményt fogadtak el, amelyet később hoznak nyilvános­ságra. A tanácsülés után a kubai fővárosban a KGST Végrehajtó Bizottsága is megtartotta ülését, amelyről szintén közlemény jelenik meg. Havannában szerda reggel­re nyilvánosságra hozták va­lamennyi tagország kül­döttségvezetőjének a tanács­ülés hétfői munkanapján, a nyitó plenáris ülésen el­mondott felszólalását. Mondale nem adja fel Reagan esélyei Hatmillió dollárt fordít televíziós hirdetésekre Reagan elnök újraválasztása érdekében a választási had­járat utolsó hetében a re­publikánus párt. A párt megbízottai napra­kész közvéleménykutatási adatokat gyűjtenek össze minden olyan körzetben, ahol az elnök újraválasztása iránt a legkisebb kétség is felmerülhet, s ha kell, leg­alább négyezer választót hívnak fel esténként azért, hogy Reagan mellett mozgó­sítsák őket. Maga Reagan az utolsó napokban tíz állam­ban tesz villámkörutat sa­ját maga és a republikánus képviselő- és szenátorjelöl­tek népszerűsítésére. A legfrissebb — kedd esti — adatok, amelyeket az NBC televíziós hálózat meg­bízásából gyűjtöttek össze, Reagannak a szavazatok 58, demokrata párti ellenfelének, Walter Mondale-nak mind­össze 33 százalékát adják. Mondale a jóslatok ellené­re nem adja fel a harcot. A demokrata párti jelölt, akit kedden hatalmas tömeg üd­vözölt saját államában, Min­­nesotában, ugyancsak 10 államban tart körutat a vá­lasztás napjáig. Tizenkét napos országos gyász Indiában az új miniszterelnök: Radzsiv Gandhi Az indiai kormány szer­dai rendkívüli ülésén Rad­­zsiv Gandhit, a meggyilkolt miniszterelnök-asszony fiát jelölte kormányfőnek, aki még aznap letette a hivata­li esküt Zail Szinngh állam­főnek. A 40 éves Radzsiv Gandhi 1983. eleje óta az Indiai Nemzeti Kongresszus (I) párt országos bizottságának a főtitkára. Egyetemi tanul­­mnya­it Cambridge-ben vé­gezte. 1981-ben Uttar Pra­­des képviselőjeként bejutott az indiai parlament alsóhá­zába. Ezt a mandátumot előzőleg Szand­zsai Gandhi, a néhai miniszterelnök-as­­­szony repülőgépszerencsét­lenségben elhunyt másik fia töltötte be. A kormány tizenkét na­pos országos gyászt hirde­tett ki. A nemzeti lobogókat félárbócra eresztették a kormányépü­leteken. Indiában a bankok, üzle­tek és a nagyobb tőzsdék szerdán bezártak, számos is­kolában szünetel a tanítás. Az indiai politikai ellen­zék vezetői megdöbbenésük­nek adtak hangot a véres merénylet kapcsán. Morard­­zsi Deszai, volt m­­iniszter­­elnök, Gandhi asszony egy­kori politikai ellenfele azt mondta, hogy a leghatáro­zottabban el kell ítélni a merényletet. Csaran Szingh, egy másik volt miniszterel­nök kijelentette: nagy szé­gyen és óriási bánat, hogy ilyen bűncselekmény meg­történhetett Indiában. Dzsag­­dzsivan Ram a Dzsanata Párt volt vezetője az indiai hírszerzés és biztonsági szol­gálat kudarcának minősítet­te a merényletet. OPEC-értekezlet A termelés csökkentéséről döntöttek Genfben szerdán este be­fejeződött a kőolaj­exportáló országok szervezetének (OPEC) rendkívüli értekezle­te. A tanácskozáson az együttes termelés napi 1,5 millió hordóval való csök­kentését határozták el az árak további esésének meg­­akadályozása végett. Az ed­­digi, napi 17,5 millió hor­dóban meghatározott pla­ ionhoz képest ez 9 száza­lékos csökkenést jelent. Mubarak az NSZK-ban Hoszni Mubarak egyipto­mi elnököt, aki kedd este óta tartózkodik az NSZK- ban, szerda délelőtt fogad­ta Richard von Weizsäcker nyugatnémet államfő. A megbeszélést követő díszebéden elhangzott po­hárköszöntőjében Weizsäc­ker egyaránt síkraszállt Iz­rael állami létének elisme­réséért és a palesztinok ön­rendelkezési jogának bizto­sításáért. A nyugatnémet el­nök egyúttal sürgette Liba­non területi egységének, függetlenségének és szuve­renitásának helyreállítását. Helmut Kohl kancellár, aki délután folytatott tár­gyalást Mubarakkal, a láto­gatás kapcsán megjelent in­terjúiban — a fennálló né­zeteltérésekre hivatkozva — egyelőre elutasította, hogy az ENSZ égisze alatt tartsa­nak nemzetközi, közel-keleti békekonferenciát. Kohl azt hangoztatta, hogy a rende­zésben a döntő szerep az Egyesült Államokra hárul, s Nyugat-Európa ebben csak kiegészítő, de nem közvetí­tő szerepet játszhat. Kohl nem titkolta, hogy a rende­zést a Szovjetunió háttérbe szorításával, de Szíria be­vonásával szeretné elérni. Algéria harminc éve Algériában minden csen­des, nyugalom van — álla­pították meg 1954 október­­ végén a földrengés okozta károk helyreállítását meg­szemlélő francia politikusok. Néhány nappal később, no­vember 1-re virradóra az ország több pontján fegyve­res összecsapás robbant ki a hazafiak és a gyarmattartó franciák rendőri, katonai erői között. Röplapok adták hírül, hogy a Nemzeti Fel­szabadítási Front (FLN) harcba hív minden algériait a nemzeti függetlenség kiví­vásáért. Hét és fél évig tar­tott a küzdelem. A gyarma­tosítók min­den eszközt igénybe vettek, hogy letör­jék az algériai nép harcát, ám mindhiába: 1962. már­cius 19-én az Eviamiban alá­írt szerződésben Algéria függetlenségének elismerésé­re kényszerültek. A felszabadító háború sú­lyos anyagi és emberi áldo­zatot követelt az algériai néptől. Az elesettek száma megközelítette az egymilliót, a lakosság tíz százalékát. Elpusztult az állatállomány fele, az ipari növények ter­melése 1954-hez viszonyítva 50—80 százalékkal esett vissza. A politikai független­ség gazdasági alapjainak megteremtése legalább olyan komoly próbatétel elé állí­totta az algériai népet, mint a felszabadító háború. A függetlenség kikiáltá­sát követő évek politikai harcai után a 60-as évek második felétől stabilitás és nem lebecsülendő gazdasági­társadalmi fejlődés jelle­mezte Algériát. Modern nagyipart teremtettek, radi­kális földreformot hajtottak végre, nacionalizálták a földgáz- és kőolajkincset. Az alapfokú iskolázottság foka ma kiterjed a lakos­ság 80 százalékára. A szo­cialista irányú társadalmi fejlődést rögzítő Nemzeti Chartát 1976-ban széles körű társadalmi vita eredménye­ként fogadták el. Párttá szervezték az FLN-t, amely­nek legutóbbi, 1983 decem­berében tartott kongresszu­sán újból leszögezték, hogy a társadalom szocialista irá­nyú építése a nemzeti tu­dat meghatározó részét al­kotó, de nem szélsőséges módon felfogott iszlám fi­gyelembevételével történik, és visszafordíthatatlan folya­mat. Algéria aktív, antiimperia­­lista külpolitikát folytat, az el nem kötelezettek mozgal­mának tekintélyes tagja. Széles körű kapcsolatokat épített ki a szocialista or­szágokkal, köztük hazánk­kal. E kapcsolatok biztató továbbfejlődésének jele volt Bendzsedid Sadli elnök ez év áprilisi magyarországi látogatása. J. Nagy László Magyar vezetők részvéttávirata Őexcellenciája GIANI ZAILA SZINGH­­ Urnak, az Indiai Köztársaság elnökének Új-Delhi. Mély megrendüléssel érte­sültünk Indira Gandhi mi­niszterelnök asszonynak, az Indiai Köztársaság kiemel­kedő vezetőjének tragikus haláláról. Indira Gandhi so­kat fáradozott országa fejlő­déséért, népének boldogulá­sáért, a nemzetközi megértés erősítéséért és a világ béké­jének megőrzéséért, maradan­dóan hozzájárult országaink, népeinek baráti kapcsolatai­nak fejlesztéséhez, személyét hazánkban őszinte tisztelet övezi. A Magyar Szocialista Mun­káspárt, a Magyar Népköz­­társaság Elnöki Tanácsa? a magyar kormány és népünk nevében mély részvétünket fejezzük ki Önnek, az or­szág kormányának és a ba­ráti India népének Indira Gandhi miniszterelnök el­hunyta alkalmából. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Osztozunk gyászukban és őszinte együttérzésünket fe­jezzük ki az elhunyt család­jának. KÁDÁR JÁNOS a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára LOSONCZI PÁL a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke LÁZÁR GYÖRGY a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Összetűzések Chilében Hét halálos áldozata és több sebesültje van a ked­di chilei tiltakozó megmoz­dulásoknak és sztrájknak — közölték a chilei katonai hatóságok. Heves összetűzésekre ke­rült sor kedden Santiagó­­ban és az ország más vá­rosaiban a Pinochet-rezsim­­ id­én tüntető tömeg és az ellenük kivezényelt kato­naság között. Santiago ut­cáin a diktatúra ellen láza­dók barikádokat emeltek. NÉPÚJSÁG, 1984. november 1., csütörtök —( Külpolitikai kommentárunk )— Rekviem Ind íróért A TEGNAPI KÖDÖS, ŐSZI REGGELEN öt konti­nensre sújtott le korbácsként az újabb politikai gyil­kosság híre: Új-Delhiben merénylet áldozata lett Indira Gandhi, az Indiai Köztársaság kormányfője. A gyászjelentések elmaradhatatlan kitétele a „pótol­hatatlan veszteség” kifejezés. Az, ami általában csa­ládra, munkahelyre, barátokra vonatkozott, most­ egy országra, sőt az egész világra igaz. Most úgy érezzük, hogy nemcsak a földkerekség második leg­népesebb országa, hanem maga a földkerekség sem ugyanaz Indira Gandhi nélkül, akit nemcsak az in­diai százmilliók tiszteltek és szerettek, hanem más or­szágok népei is. Ez az átlagos termetű asszony nemcsak a saját, elképesztő örökséget hordozó or­szágának terhét vette vállára, hanem tágabb térsé­gek gondjait is. Az 1917-ben Allahabadban, előkelő brahmin csa­lád sarjaként született lány a kötelességtudatot, s a legnemesebb értelemben vett szolgálatot már gyer­mekkorában megtanulta. Édesapja, Dzsavaharlal Nehru a nagy Gandhi tanítványa és „politikai jobb­keze” volt és Mahatma halála után, (akinek Indira immár nemcsak a nevét, de a sorsát is örökölte) ő lett a független India első miniszterelnöke. Indira Gandhi, aki apja oldalán, már gyermekként is szüntelen életveszélyben tevékenykedve nemcsak a hatalmasok elleni küzdelmet, hanem a hatalom nyo­masztó felelősségét is megismerhette, 1966 januárjá­tól (rövid megszakítással) mostanáig ült apja bár­sonyszékében, küzdött és dolgozott posztján, India kormányrúdjánál. Vezetésével ez a kontinensnyi ország nagy utat tett meg, de nem kisebb és nem problémamentesebb a közeljövő sem. Az utóbbi időben szinte tapintható­­an felforrósodott Indiában — és India körül — a­­ levegő. Szikh szélsőségesek zendülése az amritszári aranytemplomban (az első jelentések szerint aligha­nem szikh fanatikusok voltak a merénylők is) és ennek nyomán a pandzsábi zavargások, amelyeket szorgosan szítottak a határ túloldaláról, Pakisztánból; súlyos belpolitikai feszültségek Asszámban és Andhra Pradesben; rendszeressé vált határmenti tűzpárbajok Kasmír és Dzsammu térségében. Nem csoda, hogy az indiai kormányfő jól ismert arca az utóbbi időben a szokásosnál is komolyabb, gondterheltebb volt. EZ A NAGYFORMÁTUMÚ POLITIKUS tudta, hogy mind az országon belül, mind a határokon túl olyan ellenségei vannak, akiknek a keze messzire ér. „Ha meghalok — mondotta halála előtt egy nappal, Orissza államban tartott, és most már tudjuk, hogy utolsó beszédében — hazám szolgálatában, büszkén fogok távozni; minden csepp vérem Indiát erősíti majd ...” így legyen. HARMAT ENDRE GYORSLISTA 1984. október 30-án megtartott ok tóber havi lottó jutalomsorsolásr ól, amelyen a 40. heti szelvények vettek részt. A nyeremény jegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalvány (1000 Ft) b Wartburg Lira. tip. személy­­gépkocsira szóló utalvány c Trabant Lim. Special tip. sze­mélygépkocsira szóló utalvány d Nikon F3 tip. fényképezőgép (72 000 Ft) e Pioneer Hi-Fi torony (61 000 Ft) f Grundig F3026 tip színes tv (55 000 Ft) g Sanyó C20 tip. mini Hi-Fi to­rony (51 000 Ft) A nyertes szelvényeket 1984. november 25-ig kell a Totó-Lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási ás Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V.. Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. v h Hitachi J3 tip. rádió-magnó (37 000 Ft) i JVC 7128 EE tip. hordozható színes tv (33 095 Ft) j Pioneer SK550 tip. rádió^mag­­nó (30 000 Ft) k Philips G7000 tip. videó-játék (20 095 Ft) 1 Szerencse-utalvány (40 000 Ft) m Otthon lakberendezési utal­vány (30 000 Ft) n Iparcikk utalvány (25 000 Ft) o Zenesarok utalvány (20 000 Ft) p vásárlási utalvány (20 000 Ft) q Televízió (10 000 Ft) r Vásárlási utalvány (10 000 Ft) s Vásárlási utalvány (9000 Ft) t Vásárlási utalvány (7000 Ft) u Vásárlási utalvány (5000 Ft) v Vásárlási utalvány (4000 Ft) w Vásárlási utalvány (3000 Ft) x Vásárlási utalvány (2000 Ft) 5293836m 5588085X 5854962P 76043 613r 76 310 490w 76577367o. 5300679r 5594928X 5861805q 76050 456V 76 317 333w 761584210q 5307522w 5601771X 5875491r 76057 299m na ooa 1 na 76591053n 5314365w 5608614t 5896020r 76064 142m 10 Oz24 1 <0w 76597896X 5321208r 5622300X 5902863V 76070 985n 76 337 862l 5328051q 5629143X 5916549P 76084 671r 76 344 7051 81367467o 5334894s 5635986X 5930235w 76091 514t 76 351 548o 81374310s 5348580w 5642829m 5937078V 76098 357u 76 358 391s 81381153s 5362266V 5649672q 5943921w 76105 200V 76 327 077t 81394839o 5369109w 5656515q 5950764w 76112 043X 76 378 920n 81408525o 5375952w 5663358u 5957607X 76125 7291 V 76 385 763u 81415368s 5382795w 5670201t 59644501 76139 415p 76 392 606n 81422211w 5389638n 5677044s 5971293p 76153 101w 76 399 449f 81429054u 5403324w 5683887X 5978136r 76159 944V 76 406 292t 81435897n 5410167w 5690730X 5984979s 76166 787s 76 413 135V 81442740X 5417010X 5704416o 5991822p 76173 630X 76 419 978V 81449583s 5423853w 5718102o 76194 159u 76 426 821w 81456426t 5430696X 5724945V 44743731t 76201 0021 76 433 664u 81463269X 5437539X 5738631X 44750574u 76207 845s 76 440 507s 81470112X 5444382p 5745474X 44757417u 76214 688u 76 454 193V 814837981 5458068X 5752317X 44764260n 76221 531o 76 461 036w 81497484w 5478597X 5759160s 44942178c 76228 374u 76 474 722w 81504327r 5485440X 5766003t 44955864V 76235 217V 76 481 565X 815111701 5499126X 5779689!l 76242 060m 76 502 0941 81518013t 5505969X 5786532t 55747275t 76248 903P 76 508 9371 81524856w 5519655X 5793375V 55754118r 76255 746q 76 515 780X 815316991 5526498X 5800218p 55760961V 76262 5891 76 522 623X 81538542X 5533341n 5813904s RRqoq070 76269 432V 76 529 466X 815453851 5540184P 5820747g üüooOo/yo 76276 275t 76 543 152X 81552228s 5 5 547 553 027 870r u 5 5 827 834 590 433m l 55945722r 76283 118p 76 549 995 76 556 838r q 81559971X 5574399w 58412760 76016241P 76296 804t 76 563 681V 81572757X 5581242X 5848119o 76029927u 76303 647V 76 570 524X 81586443.1

Next