Heves Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-22 / 18. szám
Aznapi emberek színháza bemutató előtt Éjjeli menedékhely Máté Gábor rendezésében A Gárdonyi Géza Színházban Máté Gábor rendezi Gorkij Éjjeli menedékhelyét. A színész-rendező, aki a Színművészeti Egyetemen is tanít, olyan lehetőséget kapott ezzel, mely ritkán adatik meg egy tanárnak, hiszen tavaly végzett osztályából öten - Gál Kristóf, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Mészáros Máté és Vajda Milán - szerződtek Egerbe, s így ismét lehetősége nyílt arra, hogy velük dolgozhasson. Egres Béla - Gyakran fordul-e elő egy színész-tanár, rendező-tanár életében, hogy a végzett osztályának jó részével együtt dolgozhat egy produkcióban? - Az én életemben ez az első ilyen alkalom, de Csizmadia Tibor igazgató úr Horvai Istvánra hivatkozott, amikor meghívott a színházba rendezni, aki a hetvenes években gyakorta dolgozott Veszprémben, ahol mindig voltak tanítványai. Ez volt a modell. - Milyen érzés ismét velük, a tanítványokkal dolgozni? - Amikor az ember elkezdi a munkát, már nem az érzésekkel törődik. Az nagyon jó, hogy ez egyáltalán megtörténhetett. Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ezt egyszerű lett volna egyeztetni, hiszen azon felül, hogy elég sokat dolgozom a színházamban, a Színművészeti Egyetemen is van osztályom. Nehéz tehát érzésekről beszélni, mivel az a drukk, hogy ez egyáltalán összejöjjön, erősebb volt minden másnál. Mindenesetre remek dolog velük újra találkozni, főleg azért, mert úgy látom, igen jó állapotban vannak. Nemhogy megőrizték volna tehetségüket, de meg is sokszorozták azt. Ez azt jelenti, hogy jó helyen vannak, jó szerepeket játszanak. Nagyon sokat fejlődtek valamennyien. - Mennyit változtak azóta, hogy kikerültek a keze alól? - Egyrészt semmit sem változtak, hiszen éppen olyanok, ha együtt vannak, mint régen, de a művészi érettségük rengeteget fejlődött. Kivétel nélkül azt látom, hogy jót tesz nekik az Egerben töltött idő. - A próbafolyamat másik érdekessége, hogy az egyik főszerepet egy rendező, mégpedig Szegvári Menyhért játssza. Ön választotta őt Luka szerepére? - Az Éjjeli menedékhely egyik kulcsfigurája Luka. Szeretem társulaton belül megoldani a szereposztást Nem jó az, ha vendéget kell hívni, ezért jutott eszembe Szegvári Menyhért, akit régóta ismerek és figyelem a munkáját, az életét Úgy éreztem, különleges dolog lenne, ha elvállalná ezt a szerepet Ez azonban nem csak a rendező óhaja vagy ötlete nyomán jön létre, hanem komoly egyeztetést is igényel. Csizmadia Tibornak tetszett az ötlet, és Szegvári is azonnal elvállalta. Ez pedig nagy öröm számomra, hiszen Luka az az alak az Éjjeli menedékhelyben, aki kilóg a társaságból, ezért úgy gondoltam, hogy alkalmasabbat, mint Szegvári, nem is lelhetnénk az eljátszására. Ő a színháznak nem színésze, hanem rendezője, mindenképpen különbözik a többiektől. Ez a plusz pedig jót tesz majd a próbáknak. - Szegvári vissza tudja magát fogni, képes nem rendezőként, hanem színészként működni a próbafolyamat során? - Intelligens emberről lévén szó, ő pontosan tudja, mivel kell foglalkoznia egy próbán. Természetesen vannak olyan pillanatok a próbafolyamat során, amikor akár neki, akár valaki másnak véleménye, ötlete van, azt az ember meghallgatja. Egyébként is úgy szeretek dolgozni, ha létrejön egy érvényes megállapodás színész és rendező között. Az a jó, ha azt az utat, ahová el szeretnék jutni a rendezés során, több irányból is meg tudjuk közelíteni, ezért kíváncsi vagyok a többiek véleményére is. Szegvári ebben az értelemben ugyanolyan színész, mint a többiek. Elképzelhető, hogy neki - tapasztalatánál fogva - többször vannak érvényesebb és praktikusabb meglátásai, mint a többieknek. De minden színész adott már hozzá ehhez a produkcióhoz. Ha már rendezői ötletekről és koncepcióról beszélünk, az Éjjeli menedékhelyet elővenni első hallásra megdöbbentő ötlet. Ha azonban az ember utánagondol, jogosnak tűnik, hogy itt és ebben az időszakban előkerül. Kell aktualizálni, vagy aktuális Gorkij műve amúgy is? - Nagy kérdés, mitől válik egy színdarab aktuálissá. Attól, hogy értesíti-e a nézőket, hogy a mának szól, vagy attól-e, hogy az ember elvárja a nézőtől, hogy az majd pontosan tudja, mire kell gondolnia. Ez az előadás - feltételezéseim szerint - a kettő között lesz valahol. Leginkább azért, mert nagyon érvényesnek érzem ezt a színdarabot. Aktualitása - bár nem szeretem ezt a szót - annyiban merülne ki, amennyire megfosztottuk az előadást az orosz környezettől. Finoman fogalmazva játszódhatna akár Magyarországon is. Ettől a kicsit tétova gondolattól valamennyien úgy gondoljuk, hogy ez mai, magyar színdarab. Nem egy orosz darabot fogunk játszani, hanem egy olyan remeket, melyet sajnos nem magyar író írt - Az orosz lélekből marad azért az előadásban? - Természetesen igen, hiszen az orosz író tehetsége átsüt mindenen, ezért vagy ettől függetlenül hamisítatlan Gorkij lesz. Reményeim szerint azonban nagyon élesen szól majd egy mai magyarországi társadalmi állapotról. Ezért érdemes ugyanis színházat csinálni. Érvénytelen színházat szül, ha elszakítjuk a színdarabokat saját társadalmi közegüktől. Színházra azért van szükség, mert az emberek kötődést keresnek az életükhöz, vagy éppen az életüket szeretnék valamilyen módon megkönnyíteni egy estén. Az az érvényes színház, mely az aznapi emberhez szól. Ezért találták ki. Rendező vagy színész Szegvári Menyhértet folyamatosan kérdezgetik, milyen az, amikor a hóhért akasztják, vagyis amikor a rendező színészként funkcionál Szegvári azt válaszolta erre, hogy a színpadon úgy működik, ahogyan egy színésznek kell: meghallgatja, mit mond a rendező, megpróbálja azt megvalósítani, és nem vitatkozik. Erre Nádasi Erika hozzáfűzése csak ennyi volt: Látod, ezért nem leszel sohasem színész... Máté Gábor p. cs. Segítő akciót kezdeményezett a Független Magyar Művészeti Alapítvány a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház javára. A színház épületének rekonstrukciója 1993 óta húzódik, a befejezéshez 100-120 millió forintnyi összegre lenne szükség. A hazai színházi életben is elismert Vidnyánszky Attila művészeti vezető által irányított társulat megsegítésére már eddig is több magyarországi színház és művész jelentkezett. A társulatok egy-egy itthoni vagy beregszászi vendégelőadás teljes bevételét kínálják fö, így próbál segíteni a 100 éves egri Gárdonyi Géza Színház is, amely februárban vendégségbe hívja a beregszászi társulat Örkény István: Tóték című nagy sikerű produkcióját, s annak teljes bevételét a felújításra ajánlja föl. Bár költségvetési szempontból 2005-ben, a többi intézményhez hasonlóan, nem lesz könnyű helyzetben a színház sem, ennek ellenére szeretnénk segíteni a beregszászi társulatnak. Meghívtuk őket Egerbe, és az előadás teljes bevétele az övék lesz - mondta Csizmadia Tibor igazgató-főrendező. - A Tóték ismert mű, és jó az előadás publicitása, Örkény pedig régen jelent meg az egri színpadon. Ezért okunk van bízni abban, hogy telt ház kíséri majd február 16-án este 7 órától az előadást Tóték Egerben, Beregszászról JÁTÉK JÁTSSZON velünk ISMÉT! A 100 éves egri Gárdonyi Géza Színház a 2004/2005-ös évadban újra meghirdeti játékát, melynek során a színház történetével, az előadásokkal kapcsolatban kéthetente feltesz egy-egy kérdést. A helyes választ várjuk a színház postai (3300 Eger, Hatvani kapu tér 4.) vagy e-mail címére (sajto@gardonyiszinhaz.hu). A helyes megfejtők közül minden alkalommal kisorsolunk egyet, aki vendégünk lehet egy-egy előadáson. Az évad végén pedig a legtöbb helyes választ beküldők között értékes nyereményeket sorsolunk ki. ELŐZŐ JÁTÉKUNK HELYES VÁLASZA: 1915-BEN PALÁGYI LAJOS IGAZGATÓ VEZETÉSÉVEL KEZDTE MEG MŰKÖDÉSÉT ÚJRA A SZÍNHÁZ AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ KITÖRÉSE UTÁN. SAJNOS, NEM ÉRKEZETT HELYES MEGFEJTÉS. I. JÁTÉK - JANUÁR 22. - MIKOR MUTATTÁK BE ELŐSZÖR BRÓDY SÁNDOR SZÍNMŰVÉT, A TANÍTÓNŐT? nyeremény: Két jegy a színház valamely nagyszínpadi előadására januárban. „Találkozás" harminc év után főszerepben Kelemen Csaba - Nagyon régóta szeretem ezt a darabot és ezt a szerepet - árulja el Kelemen Csaba. - Amikor '75-ben felvételizni mentem a főiskolára, ezt a monológot vittem, s most, pontosan harminc évvel később, játszom a szerepet! Az olvasópróbán el is mondtam fejből, méghozzá úgy, hogy a felvételi óta nem találkoztam vele, el sem kellett olvasnom! Az a fantasztikus benne, hogy ez a hétköznapi életből, a mindennapjainkból fakadó darab. A házasságról szól, két házaspár világnézetéről, egymáshoz való kapcsolatáról. A baráti találkozókon, beszélgetéseken sokszor fricskázzuk a párunkat, és sokszor bizony elvetjük a sulykot Ezt nagyítja fel a darab, amely amellett, hogy tele van tragikummal, drámai tartalommal, valóságos problémákkal, mégis tele van humorral. - Az író olyan remekül fogalmazta meg - folytatja a színművész -, hogy folyamatosan tudunk kacagni. Végig nevetünk, s a végén derül ki, milyen emberi fájdalmakon, gyötrelmeken és tragédiákon nevettünk eddig. Épp ezért Albee egyik gyöngyszemének, egyik legjobb művének, örök érvényű, klasszikus műnek tartom. A darab éjszaka játszódik, amikor az ember fáradt, kicsit italos, amikor már a legbelsőbb bugyrokból törnek fel a legmélyebb, legrejtettebb fájdalmak mellett a kreált fájdalmak is. Ilyenkor az ember keserűbben látja a világot - Hogy miért most érdemes ezt bemutatni? Meggyőződésem, hogy a magyar társadalom elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor már nem kell hajtani annyira az anyagi javakat A kérdés az, hogy ilyenkor mit kezdünk magunkkal? Miután más cél nincs, csak a szamárlétrán való feljebb jutás, s ha ez nem megy úgy, mint azt a másik elvárná, akkor képesek vagyunk bántani egymást Ezt képesek vagyunk a végletekig vinni, amikor már annyira fáj, hogy szinte már nem tudjuk elviselni. Ezeken persze jókat lehet mulatni, de rá kell jönnünk, hogy ha mi az életben így viselkedünk, vajon hova fog vezetni? SAÁROSSY KINGA. MARTHA A darabon belül utólag bomlik ki, mi vezetett odáig, hogy George hagyta így belemenekülni Marthát abba, hogy van fia. A férfi visszafogott, finom egyéniségével mindig engedett neki, ráhagyta, és későn jön rá, hogy ezt nem lett volna szabad. Végül vendégek előtt tart tükröt elé, és szembesíti az igazsággal Ez egy lehetőség, hogy illúziók nélkül, újra felépítsék a további életüket. Ha belegondolunk, az ember mindig azt bántja a legjobban, akit a legjobban szeret, hiszen tudja, úgyis megbocsátanak neki Marthára és George-ra igaz az a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de bizonyos helyzetekben taszítják is, kapcsolatuk olyan se veled, se nélküled viszony. Az ember fiatalon úgy gondolja, mire ötvenéves lesz, egzisztenciát teremt, és élvezheti felépített életének a gyümölcsét, de csak később jön rá, ez csak illúzió. Eljön egy pont az életben, mint az előadás végén Marthánál is, amikor le kell számolni az álmokkal Ezen a ponton van vége az előadásnak, s talán kezdődik egy másfajta élet számára a színfalak mögött. NAGY ADRIENN AKINEK SZEREPALMA TELJESÜLT Az előadás egyetlen este története, melynek során négy embernek látjuk élete megrázó vagy tragikomikus pillanatait Nem könnyű az érzelmek ilyen fokú intenzitását és sokszínűségét, s ezek váltakozását pillanatokon belül megélni De nagyon élvezem. Középiskolás koromban olvastam a darabot, amikor kacsingatni kezdtem a színház felé, és felvételiztem a főiskolára. Monológokat kerestem, ebből ugyan nem választottam, de úgy voltam vele, hogy ha egyszer színésznő leszek, ezt el szeretném játszani Amikor láttam, hogy megkaptam, egy hétig madarat lehetett volna fogatni velem! Ráadásul emberileg és szakmailag is olyan alkotó légkörbe kerültem, ami táptalajt jelent számomra. NAGY ANDRÁS TŐLEM TÁVOL ÁLL EZ A SZEREP Nick szerepe kicsit törtetőbb, nem válogat az eszközök között A rendezői koncepció szerint a mi kapcsolatunk Honey-val „felszínesebb”, érdekeken alapul Nick Honey-t a pénz miatt veszi el, bár gyermekkoruk óta ismerik egymást, összenőttek, de kapcsolatuk nem szenvedélyes, tüzes szerelem. Ez különbözteti meg őket az idősebb házaspártól, akiknek a viszonya inkább érzelmi szinten zajlik, felütött, számukra tétje van a szerelemnek. Míg az övéket a szenvedély, a miénket a ragaszkodás jellemzi A Gárdonyi Géza Színház január-február havi műsora JANUÁR ■ Nagyszínpad 22. SZOMBAT 19.00 TUDÓS NŐK Egri Páholy 25. KEDD 15.00 A FÉLŐLÉNY Móra Ferenc bérlet 26. SZERDA 19.00 A LÁTSZAT DZSAL Katona József bérlet 28. PÉNTEK 19.00 A LÁTSZAT DZSAL Pedagógus bérlet 29. SZOMBAT ■ Stúdiószínpad 19.00 TUDÓS NŐK Hevesi Sándor bérlet 27. CSÜTÖRTÖK 28. PÉNTEK 19.00 19.00 NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL Bemutató előadás NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL ________________ FEBRUAR _________________________ ■ Nagyszínpad 4. PÉNTEK 19.00 ÉJJELI MENEDÉKHELY Gárdonyi bérlet, Bemutató előadás 5. SZOMBAT 19.00 ÉJJELI MENEDÉKHELY Kelemen László bérlet 8. KEDD 15.00 A LÁTSZAT DZSALAdy Endre bérlet 9. SZERDA 15.00 CSIPKERÓZSIKA József Attila bérlet 19.00 CSIPKERÓZSIKA Bérletszünet Jegyek nem válthatók 10. CSÜTÖRTÖK 10.00 CSIPKERÓZSIKA Benedek Elek bérlet 15.00 CSIPKERÓZSIKA Móricz Zsigmond bérlet 11. PÉNTEK 10.00 CSIPKERÓZSIKA Weöres Sándor bérlet 15.00 CSIPKERÓZSIKA Fekete István bérlet 12. SZOMBAT 19.00 ÉJJELI MENEDÉKHELY Hevesi Sándor bérlet 15. KEDD 19.00 ÉJJELI MENEDÉKHELY Blaha Lujza bérlet 16. SZERDA 19.00 TÓTÉK a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka 17. CSÜTÖRTÖK 19.00 ÉJJELI MENEDÉKHELY Bródy Sándor bérlet 18. PÉNTEK 19.00 ÉJJELI MENEDÉKHELY Jászai Mari bérlet 19. SZOMBAT 15.00 LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK! Remenyik Zsigmond bérlet 19.00 LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK! Bérletszünet 22. KEDD 19.00 ÉJJELI MENEDÉKHELY Csokonai V. Mihály bérlet 23. SZERDA 15.00 LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK! Bérletszünet 24. CSÜTÖRTÖK 18.00 A LÁTSZAT DZSAL Bérletszünet 25. PÉNTEK 19.00 ÉJJELI MENEDÉKHELY Latinovits bérlet 26. SZOMBAT 15.00 TUDÓS NŐK Egressy Béni bérlet 19.00 TuDÓS NŐK Illyés Gyula bérlet ■ Stúdiószínpad 1. KEDD 19.00 NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL 2. SZERDA 19.00 NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL 3. CSÜTRÖTÖK 19.00 NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL 17. CSÜTRÖTÖK 19.00 NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL 18. PÉNTEK 19.00 NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL 22. KEDD 19.00 NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL 23. SZERDA 19.00 KALAND 24. CSÜTRÖTÖK 19.00 KALAND