Heves Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-26 / 224. szám

HIRDETÉS EGY PERCBEN Kéthetente tűnnek el HEVES MEGYE Minden autótulajdo­nos rémálma, ha feltörik a kocsiját vagy nem találja ott, ahol leparkolt vele. Mint mindenhol, megyénk­ben is van rá példa, hogy lába kél a gépjárműnek. Kovács Nikolettától, megyei rendőrségi sajtóreferenstől megtudtuk, az Egységes Nyomo­zóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikai adatok (ENyÜBS) alap­ján Heves megye területén 2018. jú­lius 1. és 2019. július 31. között 31 személygépkocsi-lopásos ügyben kellett a bűnüldözőknek eljárniuk. ► 2 Egyre durvább az invázió HEVES MEGYE Ahogy beköszöntöttek az első hűvösebb őszi napok, meg­érkeztek hívatlan vendégeink is, az otthonainkban telelni kívánó ázsiai márványos poloskák. Olvasóink kö­zül többen is jelezték, hogy tömege­sen bukkannak fel a nyílászárók közelében, s jelenlétük enyhén szól­va is idegborzoló. ► 3 Jó reggelt! T­eljesen természetes, ha valaki vegetáriánusként éli minden­napjait, a gond akkor van, ha ez szélsőséges gondolkodással társul. De nem is akármilyen szél­sőségekkel. Egy spanyol aktivista csoport rendszeresen készít olyan videókat, amelyekben érdekes el­képzeléseiket ecsetelik. Volt szó a horgászatról, hogy ez a sport iga­zából gyilkosság, a horgászbot pe­dig a gyilkos fegyver. Ennél mere­­dekebb pedig az, hogy a tojókat és a kakasokat szétválasztották a ta­nyájukon, mondván, a csirkéket senki nem kérdezte meg, hogy sze­retnének-e nemi életet élni. Min­denesetre elég mulatságosak, felté­ve, ha nem vesszük komolyan őket és ők se magukat. G. Zs. < #1 www.heol.hu Biztonságban úton, otthon, iskolában EGER Játékos programokkal várták a rendőrök és a tűzoltók a diákokat szerdán az egri körcsarnokba és környékére. A 4. osztályos tanulók többállomásos vetélkedőn ismerkedtek meg a biztonsággal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal. A feladatok mellet szolgálati járműveket is megnézhettek testközelből. Fotó: Gál Gábor ► 3 Őszre beérik ácsok MAGYARORSZÁG A családi ott­honteremtési kedvezmény (csok) júliusig 111 ezer csa­ládnak segített, a támogatás összege elérte a 327 milliárd forintot - közölte Rétvári Ben­ce, az Emmi parlamenti állam­titkára egy képviselői kérdés­re adott írásbeli válaszában. A júliustól életbe lépő csalá­di akcióterv valamely elemét pedig mintegy 60 ezren igé­nyelték már. Rétvári Bence közlése szerint a csóknak is köszönhetően a fiatal párok 53 ezer gyermek vállalásáról döntöttek. ► 9 Féláron utazhatnak az OMÉK-re BUDAPEST A MÁV-Start és a GYSEV ötvenszázalékos alkal­mi menettérti kedvezményt ad a ma kezdődő és 29-éig tar­tó Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárra (OMÉK) utazók részé­re Budapestre, a Keleti, a Dé­li és a Nyugati pályaudvarra, továbbá Kőbánya-Kispest, Kő­bánya felső, Zugló és Kelen­föld állomásokra. ► 3, 7 Az ÉFOÉSZ kapja az adományokat Koncerttel segített Mága Zoltán Egerben EGER Mága Zoltán, Liszt Fe­­renc-díjas hegedűművész tavaly másodszorra indí­totta útjára a százállomá­sos koncertsorozatát, mely most Heves után Egerbe is megérkezett. A Líceum ká­polnája zsúfolásig megtelt segítő szándékú emberek­kel. A koncertre érkezők ne­mes adományait Habis Lász­ló polgármester javaslatára az Értelmi Fogyatékosság­gal Élők és Segítőik Orszá­gos Érdekvédelmi Szövetsé­ge (ÉFOÉSZ) Heves Megyei Közhasznú Egyesület javára fordítják. A polgármester el­mondta, a művész első szóra elfogadta a meghívást, hogy Egerben is jótékonysági kon­certet adjon. Mága Zoltán he­gedűjátékához csatlakozott a Budapest Primarius Szimfo­nikus Zenekar, az est sztár­vendége pedig Wolf Kati éne­kesnő volt. G. Zs. Mága Zoltán koncertjére zsúfolásig telt a Líceum kápolnája Fotó: Huszár Márk Tudjon meg többet Georgináról a 3. oldalon. Gyenes Georgina Ostoros Védik a magyar pálinkát MAGYARORSZÁG A hétközna­pok bizonyítják, hogy a pá­linkafőzés hozzátartozik Ma­gyarország hagyományaihoz - jelentette ki a Magyar Nem­zetnek a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András par­lamenti államtitkár elmond­ta, a kormány az EU minden fórumán fellép azért, hogy új­ra adómentes legyen az ital fő­zése. Felidézte, hazánk évek­kel ezelőtt már megvívta a maga „pálinka-szabadság­harcát”: a kormány koráb­ban adómentessé tette bizo­nyos mennyiségig a pálinka­­főzést, Brüsszel azonban kö­­telezettségszegési eljárást in­dított emiatt ellenünk. ► 7 Milliárdok segítik a munkába állást MAGYARORSZÁG A kormány 43,4 milliárd forintos ke­retösszegű pályázatot írt ki a megváltozott munka­­képességű, köztük a fogya­tékossággal élő emberek foglalkoztatásának előse­gítésére a következő évre - jelentette be az Emmi szo­ciális ügyekért felelős ál­lamtitkára szerdai sajtótá­jékoztatóján Budapesten. Fülöp Attila elmondta, az ideinél csaknem másfél milliárd forinttal nagyobb forrásra az a mintegy 400 akkreditált cég jelentkez­het, mely jelentős számban foglalkoztat megváltozott munkaképességű embere­ket. A pénzből mintegy 30 ezer ember végezhet érték­teremtő munkát. Azt hangoztatta, a szoci­ális biztonság alapja, hogy lehetőleg mindenkinek le­gyen munkajövedelme, a kormány pedig a szerdán megjelent pályázattal azo­kat támogatja, akiknek az elhelyezkedéséhez valami­lyen segítségre van szük­sége. ► 7 9 *770865 910042 19224 SZERKESZTŐSEG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 18 22 kt« Ma kezdetben országszerte számíthatunk esőre, záporokra, majd délutánra a csapadékmező kelet felé mozog. ► 13 Boldog névnapot­­ kívánunk "- nevű ^ olvasóinknak!

Next