Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)
1. szám - Balázsné Langó Zsuzsanna: A Planktomyces bekefii története
A Planctomyces bekefii története Balázsné Langó Zsuzsanna 1141. Budapest, Szomolány-köz 12. e-mail: langozsuzsanna@yahoo.co.uk Kivonat: Nyolc évtizeddel ezelőtt, 1924. május 14-én, a Magyar Természettudományi Társulat Növénytani Szakosztályának ülésén, Budapesten ismertette Gimesi Nándor, a budai ciszterci rend Szent Imre Főgimnáziuma tanára a Lágymányosi tóból származó, különös, csillag alakú szervezetet, amit mikroszkopikus vízi gombának vélt, és a Planctomyces bekefii néven vezetett be a botanikába. Mára bebizonyosodott, hogy nem gombafajt fedezett fel, hanem új baktériumfajt, ill genuszt, amelynek rokonai óriási „karriert" futottak be a prokarióták világában. Két német tudós, Schlesner és Stackebrandt 1986 -ban új taxonómiai kategóriába, a Planctomycetales rendbe sorolta ezeket a különleges szervezeteket. Jelen tanulmány a felfedezőről, a szervezet származási helyének történetéről, valamint a faj és a rend jelentőségéről emlékezik meg. Kulcsszavak: Planctomyces bekefii, vízügyi történelem. Gimesi Nándor (1893-1953) Pályafutását ciszterci középiskolai tanárként kezdte és 1920-1925 között, a felfedezés idején a budai ciszterci rend Szent Imre Gimnáziumának volt a természetrajz-földrajz, kémia, és egészségtan tanára. A gimnázium a Lágymányosi-tó közelében állt, így nem véletlen, hogy a fiatal, a limnológia iránt érdeklődő tanár hamar ráakadt erre a mocsaras, igazi vízi paradicsomra. Nem állt távol tőle a műszaki tudományok művelése sem. Már 1923-ban kifejlesztett a planktonok teljes körű vizsgálatára alkalmas új ultraszűrő készüléket, s a kolloid membránszűrők kutatásában is jelentős eredményeket ért el. Ez tette lehetővé, hogy több plankton szervezetet elsőként írt le. A tudományról vallott felfogását az alábbiak idézik „A biológus szellemének nem szabad egyoldalú ismeretanyagból táplálkoznia, hanem sajátjává kell tennie az általános emberi értékek és a filozófiai alapelvek mellett a szaktudományához közel eső disciplinák legfontosabb és legújabb eredményeit is, mert csak így maradhat a modern természettudományos gondolkozás magaslatán. Főleg a fizika és kémia ismerete s a mathematika elemeiben való jártasság biztosítja kutató munkájának eredményességét. " Érdekes az általa felfedezett planktonikus szervezet elnevezése. A genus név egyértelműen a vízi gombára utal (Planctomyces), a faj vagy species elnevezés, pedig a békefii nevet kapta. Békefi Rémig a ciszterci rend Szent Imre Főgimnáziumának alapítója volt, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, történész professzor, aki a középiskolai oktatáson kívül a paptanárok tudományos előmenetelét is segítette. Az ő tiszteletére kapta az újonnan felfedezett szervezet a fajnevet. Nem volt véletlen, hogy Gimesi Nándor számos nagynevű limnológiai kutatóintézetben folytathatott tudományos munkát a Rockefeller ösztöndíj segítségével (Hydrobiologische Station Konstantenbaum bei Luzern Svájc, Biologische Station Plön, Biologische Anstalt Helgoland Németország, Biologisce Station Bergen-Herdla Norvégia) a kor híres kutatóival együttműködve (Bachmann, Runström, Geitler, Küster, Tischler, Karrer, Hartmann). Gimesi Nándor tudományos érdeklődése a későbbiekben a növényfiziológia felé irányult. Elsősorban sejtélettani, sejtszerveződési valamint fejlődéstani kutatásokkal foglalkozott. Különösen a mikro-kinematográfia módszertani alkalmazásával ért el sikereket. 1943-tól a Pázmány Péter Tudományegyetem (az ELTE elődje) Növényélettani Tanszékének a vezetője lett 1952-ig. 1944-től az egyetemi botanikus kert igazgatói tisztségét is betöltötte haláláig. 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választotta. A Lágymányosi tó története Mi lehetett az oka, hogy Gimesi Nándor érdeklődését megragadta a Lágymányosi tó? Bizonyára, nemcsak a tó közelsége játszott ebben szerepet, de, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz, eredjünk nyomába a tó történetének. A mostani kövezett mederbe szorított Duna régebben a Gellérthegy után széles, tölcsérszerű mederben folyt a Csepel sziget felé, mígnem 1873-76-ban a Gellérthegytől délre húzódó töltéssel elvágták tőle a lágymányosi kiöblösödést. E tóvá lett öblöt az összekötő vasúti híd töltésével ismét két részre osztották: az alsó, a Dunával nyílt összeköttetésben lévő lágymányosi téli kikötőre, és a Lágymányosi-tóra. Feltehetően az 1920-as években, a felfedezés idején is hasonló állapotok uralkodtak. A Lágymányosi-tó az Alföld le nem csapolt mocsárvidékére emlékeztetett. A mocsár vize, nádasa, fái a halak, a szárcsák, vadkacsák, sirályok és a mocsárvilág egyéb állatainak volt kedvelt tartózkodási helye. A fenék magassága +1,50 és +3,00 m között ingadozott. (A magasságok a Duna 0 pontjának magasságára vonatkoznak.) Vize közvetlenül nem állt kapcsolatban a Dunával, de a gát átszivárgása miatt két hetes eltéréssel követte a Duna vízszint-ingadozását. A Lágymányosi-tó erősen eutróf tó volt, szerves anyagban gazdag, vizében feltehetőn nagy volt a szulfát koncentrációja. A környező mocsaras területeken a stagnáló víz a kiscelli agyag felső részét fellágyította, sárgás agyaggá alakította át, a porhanyó agyagban oldó működését kifejtve, a stagnáló víz oldatából gipsz kristályok is képződtek. A mocsaras terület környékén állattartás folyt, így a trágyatelepek szintén növelték a szulfátok mennyiségét a talajban s vízben egyaránt. A kora őszi periódusban a fitoplankton anaerob bomlása miatt, valamint a szulfát redukálók tevékenységének következményeként megnövekedhetett a vízben kénhidrogén, majd a mangán és a vas koncentrációja, ami kedvezhetett a planktomkészek elszaporodásának. A múlt század elején kezdődött ennek a mocsárvilágnak a temetése a Műszaki Egyetem megépítésével, de még két évtizedig a Lágymányosi-tó megmaradt vize haltenyésztésre, csónakázásra, nyáron a pesti szegényebb néposztály tízezreinek fürdésre, strandolásra szolgált, míg nádasaiban a vadkacsák, szárcsák, sirályok vígan éltek. A középen levő zátonyon az „Ős Budavár" vendéglő állott, ahova csónakon szívesen rándultak ki a pesti polgárok egy kugli partival egybekötött vidám sörözésre. A Lágymányosi-tó feltöltésének második szakasza 1930-ban kezdődött, amikor elhatározták a Boráros-téri (Horthy Miklós) Duna híd (ma Petőfi híd) megépítését. Ekkor a tó területe még 93 kat. hold volt. 1930-32-ben 600 000 m 3 Duna-kavicsból, iszapoló eljárással elkészült a híd budai feljárója. A hídfeljáró környékén helyezték el a lebontott Tabán házainak a törmelékét. Újabb lendületet akkor vett a tó feltöltése, amikor a Magyar Királyi Államvasutak elhatározták a gödöllői vonaláthelyezés elkészítését, s az innen kikerülő 550 000 m3 földnek a Lágymányosi-tóban való elhelyezését. A tó feltöltésének harmadik nagy szakasza a második világháború utáni időszak, amikor ismét törmelék lerakóhelyként szolgált. Az 1950-es években azonban az Összekötő vasúti híd környékén a Budafoki útig még összefüggő, vizenyős területet találunk. A Lágymányosi-tó környéke egész 35