Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

4. szám - Scheuer Gyula: Az észak-budai (III. ker.) Üröm-hegy, Péter-hegy környéki pleisztocén paleo-hévforrások összehasonlító vízföldtani vizsgálata a maiakkal

SCHEUER GY.: Az észak-budai pleisztocén paleo-hévforrások 6. ábra. Schafarzik F. szelvénye a Péter-hegy és a Csillaghegyi Árpád források között 1. Felső-triász dolomit, 2. Felső-triász dachsteini mészkő, 3. Felső­eocén mészkő, 4. Oligocén budai márga-kiscelli agyag, 5. Pleiszto­cén mésztufa, 6. Lösz, 7. Alluvium. A csillaghegyi források tényleges genetikai adottsá­gait azok a fúrt kutak tárták fel, amelyet a fürdő környe­zetében létesítettek 1929-1935 között és ezek igazolták, hogy a hévíz a források alatt kismélységben települő karsztos kőzetekből származik, így a karsztvízföldtani adottságai alapján a csillaghegyi források genetikai­lag megegyeznek a térségben fakadó Attila és római­fürdői forrásokkal helyi egyedi jellemzőkkel. A csillaghegyi források is a pleisztocén végén az óho­locénben keletkeztek és ettől kezdve különböző fejlődési fázisokon keresztül (szubfluviatilis, szublakusztris) ala­kult ki a mai helyzet. A csillaghegyi forrásoknál is döntő jelentőségű volt a Duna megjelenése a Nagy-Kevély-i hegységrész délkeleti lábánál. A források kezdetben itt is a folyó egyik mellékágában törtek fel, majd kialakult egy fenékforrások táplálta hévíztó, amelyben a mészkiválás­hoz szükséges kedvező feltételek körülmények is kiala­kultak. Ehhez a tóállapothoz kapcsolható az a forrás­mészkő, amely a forrásfoglalás során vált ismerté. A fentiekben vázoltak alapján e forrásnál is a holocén fo­lyamán időben dinamikusan változó tavi és folyóvízi üledék felhalmozódás történt, de ez az üledékképződési folyamat a­lapvetően nem befolyásolta a források feltörését, a hévíz ki­áramlást a rendszerből. Továbbá az is valószínűsíthető, hogy a karsztrendszeren belül a pleisztocén végén a maihoz hasonló vagy ezzel közel megegyező természetes állapotú kb. 109-110 mAs magasságú nyomásszintek alakultak ki, miközben környezetében a folyóvízi üledékképződéssel egyidejűleg létrejött az a talajvíz tartó rendszer is a holocén folyamán, amely napjainkban nagy területi elterjedésben a Duna jobb partján kb. Szentendrétől a Óbudáig követhető, így rögzíthető, hogy a felső-pleisztocén után kb. 10-12 ezer év alatt olyan földtani és vízföldtani események és folyama­tok mentek végbe, amelyek a forrásoknál napjaink adottsá­gainak fokozatos kialakulásához vezettek. Összegzésként a két forrás mészképző hajlamára vonatkozóan megállapítható, hogy mind a csillaghe­gyi, mind a rómaifürdői források olyan kémiai összetéte­lűek voltak a holocénben, amelyek képesek voltak a fel­törésük környezetében tavi üledékgyűjtőben kisebb nagyságú és vastagságú forrásvízi mészkövet felhalmoz­ni abban az esetben, ha olyan természetes körülmények alakultak ki, amelyek a kiválást elősegítették. A csillag­hegyi forrásoknál ilyen mészképző adottságok a holocén elején alakultak ki és csak egyszer, míg a rómaifürdői forrásoknál kétszer volt tapasztalható a kiválás, rész­ben a holocén elején, majd a holocén második felében, de a korlátozott mészkiválás az elfolyó vizekből egészen napjainkig folytatódott alárendelt mennyiségben. 3. A paleo-hévforrások és mészkiválásaik vizsgálata A recens hévforrásoktól nyugatra a Pilis-hegység dél­keleti részén különböző tengerszint feletti magasságok­ban paleo-hévforrás működést igazoló forrásmészkövek települnek. De paleo-karsztvízföldtanilag még ide sorol­ható az a két paleo-hévforrás is, amelyeket már a Soly­mári-völgy jobb oldalán a Budai-hegységhez tartozó Csúcs-hegy dűlőben térképezett forrásmészkő előfor­dulások bizonyítanak (Horusitszky H. 1939). Ezekkel a forrásmészkő előfordulásokkal részlegesen vagy teljes körűen már a 19.-20. században számos szerző foglalko­zott, és rögzítették térképileg ezeket, amelyek egyben paleo-hévforrások feltörés helyeit is jelentik. A jelen összeállításnál az 1. ábrán feltüntetett forrás­mészkő előfordulások helyett Szentes F. (1932) és Ho­rusitzky H. (1939) szerkesztette vízföldtani térképeiről vettem át helyenként kissé módosítva. A mai ismeretek szerint a vizsgált területen belül hét (7) önálló paleo-hév­forrás, illetve forráscsoport mutatható ki. Az egyes mészképző paleo-hévforrások helyeit és megnevezésü­ket, genetikai adottságaikat a már előzetesen hivatkozott 1. ábrán és 2. táblázatban közlöm. Ezek ismertetésénél a korábban megjelent publikációkat továbbá saját több alkalommal tett helyszíni megfigyeléseimet és vizsgá­lataimat használtam fel. 3.1. A Péter-hegyi forrásmészkő Az 1. sz. paleo-hévforrás mészanyaga a mai Csillag­hegyi forrásoktól nyugatra azok felett a Péter-hegy ke­let-nyugati irányú felső-triász dolomit kibukkanás keleti elvégződésénél található kb. 200 m ss magasságban, így a forrásmészkő a mai források felett kb. 90 m-rel maga­sabban helyezkedik el és a paleo-hévforrás és a maiak közötti távolság 0,5 km-ben adható meg. Ezért a szárma­zási kapcsolat a pleisztocén és a recens hévforrások kö­zött vízföldtanilag a korábbi álláspontokat megerősítve egyértelmű. Megállapítható továbbá, hogy a mai és a Pé­ter-hegyi paleo-hévforrás karsztvízszintje között kb. 95 m látszólagos magasság különbség mutatható ki. A forrásmészkő a vizsgálatok és megfigyelések sze­rint alsó oligocén kiscelli agyagra települ (Végh S.-né és munkatársai 1970-71). A forrásmészkövet teljes vas­tagságában az egykori csillaghegyi agyagbánya nyugati részén feltárták. Schréter Z. (1953) leírásában e forrás­mészkő vastagságát 3,0 m-ben adja meg. A Budapest é­pítésföldtani térképezése során az 1. sz. Békásmegyer M . 1:10 000 a térképezés keretében Kriván P. közölt egy szelvényt az 1970-es feltárási adottságok alapján. E szelvényt a 7.ábrán közlöm. A Péter-hegyi dolomit vonulatot a mészképző hévfor­rások fellépése előtt alsó-oligocén agyagos képződmények takarták le a pleisztocén első felében, ezért a budai termál­karszton belül fedett karszt volt leszorított vízszintű hévíz­zel. A hévíz feltörését gátló alsó-oligocén vízzáró agyagok a dolomit vonulatról fokozatosan lepusztultak a földtörténe­ti események hatására, ezért így exhumálódott, így e dolo­mit-vonulatnál indult meg a hévíz kiáramlás a rendszerből és jöttek létre a források környezetében olyan feltételek, a­melyek révén a dolomitkarszt előterében az alsó-oligocén képződmények erodált felszínén kialakult egy hévforrástó és üledékgyűjtő, amelyben a kisebb vastagságú forrásmész­kő halmozódott fel (a 7. ábrán „A" jelű első generációs ^ Pd­EflMCGK­/'H»'./ 49

Next