Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)
4. szám - Babák Krisztina: Alföldi folyóink ártérfejlődési kutatásai a XX. század elejétől napjainkig
tén kívül eső vízgyűjtőterületek csapadékából keletkező árvízi lefolyás veszélyezteti (Hankó Z. és társai 2001). Vízügyi szakembereinket már régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy az árvízszintek alakulására mennyire és milyen hatással vannak az egyes folyókon végzett beavatkozások (Várnainé Pongrácz M. 1984). A töltésezés következtében az ártérre való hordalék lerakódás területe körülbelül 1/20-ára csökkent és megváltozott a hullámtéren (ártéren) belüli vízmozgás sebessége, hordalék-szállítási kapacitása, az üledék-lerakódás mértéke, s megváltoztak a lerövidített folyómeder hidrológiai jellemzői is (Nagy I. és társai 2001). A kezdetek meder-változékonysági vizsgálatai A szabályozásokat (Duna 1811-1893; Tisza 1846-1944) követően már egészen korán, a XX. század elején megszülettek az első ellenőrző mérések és beszámolók, amelyek eleinte csak a mederváltozékonyságot vizsgálták, s nem fordítottak különösebb figyelmet a hullámtér vizsgálatára, annak szerepére. Cholnoky J. (1907) a Közép-Tiszán a folyónak többféle mederváltozását különböztette meg. Kutatásai alapján úgy vélte, hogy a lassú mederváltozás hatására parti dűnék, gyors helyváltoztatás következményeként parti zátonyok és zátonydűnék, a „rögtönös" helyváltoztatás eredményeként morotvák jöhetnek létre. Fekete Zs. (1912) a Tiszáról 1842-ben, 1891-ben és 1906-1909-ben készült mederfelvételeket analizálta a folyó vízrajzi változásainak megismerése céljából. Számításai alapján mintegy 1,4 m-es középmélység növekedést állapított meg. Félegyházi P. (1929) a Tisza jellegzetes szakaszainak és az egész Tisza átlagos szelvényadatainak a szabályozás kezdete óta 1922-ig beállt változásait és azok összehasonlítását végezte el az 1890-es, 1906-08-as, 1921-22-es mederfelmérések segítségével. A változásokat kedvező és kedvezőtlen osztályokba sorolta, de a méreteket nem adta meg. Lovász Gy. (1972) a Duna és a Tisza Kárpát-medencei szakaszának medereróziós folyamatait vizsgálta a vízállásváltozások és az azokból leolvasható eróziós folyamatok tükrében. Megállapította, hogy az évi jégmentes kisvíz értékek sokévi változás-tendenciái esetén a legszorosabb összefüggés az Alföld megfelelő mélyszerkezeti és a Duna, illetve a Tisza jelenkori mechanizmusa között van. Igazolta, hogy a Duna és a Tisza a változó mozgást végző szerkezeti egységek találkozási területén módosítja mechanizmusát (pl. a Duna Vácnál, a Tisza Tokaj-Szolnok között). Mederváltozékonysági vizsgálatok térképek, légi fotók, űrfelvételek segítségével Gábris Gy. (1970) a fiatal mederváltozásokat kutatta a Sajó hordalékkúpján. Irodalmi adatok segítségével kiszámította a kanyarulatok különböző mérőpontjait (inflexiós pont, húr hossza, a kanyarulat tágassága, a kanyarulat átmérője, stb.). Részletes terepbejárással és a régi polgári, illetve katonai térképek, légi fotók elemzésével mérte fel a holt medreket. Somogyi S. (1974) a Duna sárközi szakaszán a medereltolódások maximális értékeit kutatta korabeli térképek (1782-84, 1828, 1858-59, 1860-1879, 1881, 1900, 1925, 1950) segítségével. Véleménye szerint az eróziós-akkumulációs tevékenység a folyók medrében és közvetlen környezetében a leggyorsabb. A térképek elemzése alapján megállapította, hogy a Duna sárközi szakaszán (közel homogén anyagú térszínen) körülbelül 150 év szükséges egy meander kialakulásához és lefrrződéséhez. A meder a vizsgált időszakban átlagosan 600 métert tolódott el, míg az évi elmozdulás 13 méter volt. Félegyházi E. (2001) a Berettyó-Kálló-vidék és az Érmellék medertípusainak elemzésével foglalkozott. Vizsgálatai során kijelentette, hogy a Tisza-Szamos elhagyott medrei mind idősebbek, mint 10 ezer év, a legfiatalabb medrek feltöltődésének kezdete 22 ezer évre tehető. A Szamos méretű elhagyott medrek kora (13-19 ezer év) különböző. Félegyházi E. és Tóth Cs. (2001) a Tisza medergenerációit és formakincseit űrfelvételek segítségével elemezte. Mintaterületük a Közép-Tiszavidék északi része volt, ahol megvizsgálták az elhagyott medreket, majd nagyság szerint négy csoportba osztották őket. Megállapították továbbá, hogy az eltemetett, nehezen felfedezhető egykori medrek futását nemcsak a települések alakja tükrözi vissza, hanem a területen nagy számban előforduló kunhalmok földrajzi elhelyezkedése is. Sipos Gy. és Kiss T. (2003) a szigetképződést és -fejlődést vizsgálták a Maros határszakaszán. Céljuk annak a felmérése volt, hogy a XIX. századi szabályozásokra hogyan reagál a viszonylag magára hagyott folyószakasz, milyen szigetképződési mechanizmusok érvényesülnek rajta. Az apátfalvi medertágulat sziget- és zátonyrendszerének geomorfológiai felmérése rámutatott arra, hogy az apadás sebessége, a nagy- és középvizek aránya nagyban befolyásolja a kialakuló formák méretét, fennmaradásuk lehetőségét. Mintaterületükön a szigetképződés nagy árvizekkor kialakuló mederközepi zátonyokból indul ki, amelynek további feltétele a növényzet gyors megtelepülése, az ezt követő hosszabb ideig tartó árvízmentes időszak. Vizsgálataik szerint a Maros 20 km-es szakaszán kimutatható a szigetek területének gyors növekedése, illetve a meder kiszélesedése. Mindez együttesen azt jelzi, hogy a Maros alsó szakasza fokozatosan fonatos mintázatot vesz fel, azaz medre feltöltődik. Fiala K. és Kiss T. (2004, 2005, 2006) a mederváltozásokat (a meder alakja, a meder paraméterei) és annak következményeit kutatták az Alsó-Tiszán. Az általuk vizsgált terület a Tisza folyó 205-225 fkm közötti szakasza. A medret az inflexiós pontoknál, a kanyarulat tetőpontjainál vizsgálták meg; megfigyelték, milyen hatással vannak az antropogén beavatkozások a mederre, illetve a mederszelvények változása hogyan hat a vízállásra. Megállapították, az inflexiós és egyenes szakaszon lévő szelvények alakja (közel) szimmetrikus, míg a kanyarulatokban elhelyezkedőké aszimmetrikus, mert itt a sodorvonal megközelíti a partot. A vizsgált szelvények alapján kijelentették, hogy a Tisza dinamikai egyensúlyra törekvő rendszert alkot, ám ezt az egyensúlyra való törekvést az antropogén hatások jelentősen befolyásolják. A vizsgált területen a meder mélysége 5-45 fokal nőtt az 1890-es állapotokhoz képest. Sipos Gy. és Kiss T. (2004) a meder és mederformák recens fejlődését vizsgálta a Maros magyarországi szakaszán, geomorfológiai térképezés, térinformatikai analízis, mederszelvényezés segítségével. Megállapították, hogy a szabályozás eredményeképp kiegyenesített és meanderező szakasz futása az elmúlt 90 évben alig változott, de a meder szélesedik, illetve a kiegyenesített szakaszon új medertágulatok képződtek, amelyek immár a bennük található szigetek által fonatos medermintázatot mutatnak. A folyószakaszon 12 medertágulatot azonosítottak, amelyeket morfológiai stabilitásuk szempontjából két csoportra osztottak: stabilabb, kanyarulatokban jellemző medertágulatok, illetve di-