Hidrológiai tájékoztató, 1975

Forgó László: Csongrád megye régi ármentesítő társulatai

sadalmi, és tulajdonviszonyok között — mint általában a vízgazdálkodás — elsősorban nem mennyiségi, hanem mindenkor minőségi ügy. Erre adnak kiváló példát a Csongrád vármegyei társulatok. Ilyen állapotban és minőségben találta a társula­tokat az első világháború, a Habsburg monarchia ösz­szeomlása, majd a Magyar Tanácsköztársaság. Az 1919. évi árvíz háborús és forradalmi viszonyok között érke­zett a megyébe. A társulatok belső, önkormányzati élete megszűnt. Ennek — és sok más ok ellenére árvíz csak a hadműveleti területen, feltehetően hadműveleti okok miatt tört át a gátakon, Csongráddal szemben, a Tisza bal partján. Az 1919. évi árvíz után, a megszűnésig. Az utolsó három évtized Már többször volt szó, hogy a Széchenyi által felismert lehetőséget, a Tisza-szabályozás óriási feladatának a végrehajtását a helyi erők mozgósítása, összefogása, és ugyanakkor azok saját erőinek felhasználása nélkül nem lehet sikerre vinni. Amikor a történelem során a hatalmat éppen birtokló kormány erről megfeledkezett, az addigi kezdetinek számító siker is hamar a visszá­jára fordult, és e nagy mű nem fejlődött tovább. Alig alakultak meg a társulatok, életükben (1848— 1878) máris három évtizedes visszaesés következett. Majd kitört az első világháború, és egy évtizedre is­mét megszűnt a társulatok előhaladása (1915—1925). Végül a második világháború gátolta meg fejlődésü­ket. A társulatok történelmének 100 évéből így, legalább ötven év meddő időszak volt. Annál többre kell tehát értékelnünk a másik, a munkás, a fejlődést biztosító ötven évet. A társulati erő a Tisza-szabályozás nagy munkájában eredményesen, és szorosan véve, csak 1878—1915, majd 1925—1943. közötti évek során bonta­kozhatott ki. A vázolt viszonyok között a társulatok mentesített ár­területe megyénkben a korábban ismertetett, kereken 500 000 kh-ban állapodott meg. Ebből 20% fekszik a Tisza jobb partján és 80% a bal parton terül el. A tár­sulatok belvízi területe azonban — lassan bár — to­vább növekedett. A növekedés zöme — mondhatjuk — a fináléra esett, mert az csak az 1940-es „vizes eszten­dők" hatására jött létre. A társulatok mennyiségi fejlődését, ebben az időszak­ban is a 4. ábrán közölt grafikonon kísérhetjük figye­lemmel. A területarány viszonyában a többi mutató­szám, az országos arányokhoz képest általában a Csongrád megyei társulatok kedvezőbb fejlődését mu­tatja. Különösen érdekesen alakul ez az arány az ár­vízvédelmi töltések esetében. Minél kisebb az egy te­rületre eső töltéshosszúság, annál gazdaságosabb vízi művek a töltések, s eredményesebb lehet a mentesí­tett területek védelme. A kataszteri tiszta jövedelem állandósult. A befekte­tett tőke az 1930—1940. évek között 36%-kal nőtt. A kataszterben elfogadott befektetett tőke azonban 18— 19%-kal, tehát csak a felével nőtt. Az állam tehát nem „bírta" elérni hozzájárulásának reális és jogos össze­gét! Ennek az időszaknak is megvoltak a csapadékos pe­riódusai. Az 1919. árvíz után, a Tiszán szokatlan, téli árvíz vonult le 1924/25-ben, majd az azóta mértékadóvá lett 1932. évi nagyvíz következett. A sort az 1940/43. évek belvízben különösen nagy vízjárása zárta le. A belvizek ellen korántsem alakult olyan egységes védelmi terv és elgondolás, legkevésbé pedig építkezés, mint az árvízvédelmi töltések esetében. A tervszerű megelőzés nem sikerült, bár szép és átgondolt példáit látjuk az igyekezetnek: a Csongrád—sövényházai tár­sulat északi területén levő zárógátak, s a Dongéri öv­csatorna esetében. Elkészült továbbá a Körös—Tisza— Marosi Társulat Büséri keresztgátja, valamint a külön­féle gyepes területeken, szikeseken létesített ún. övgáta­lások. Az ármentesítő töltések kiegészítői a szorítógá­tak. Társulataink az időszak első évtizedében a korábban szerzett, koronában számító vagyonukat elvesztették. Ehhez járult az ellenforradalmi román megszállás, amelynek során a felszerelések, eszközök java részét vagy megsemmisítették vagy hadizsákmányként elhur­colták. A hadszíntérré vált területeken levő víziművek sok helyütt megrongálódtak. A felügyelet és a szerve­zett irányítás legfontosabb eszközei, a telefonvonalak és az állomások is — úgyszólván — teljesen megsem­misültek. A lassan mozduló társulati élet a Tiszavölgyi Társu­lat jegyzőkönyveiből érzékelhető. A legfőbb cél az 1919. évi árvíz következményeinek rendezett felszámolása. A töltések biztonságából az alsó Tisza szakaszán mintegy 60 cm magasság veszett el. Megyénk kezdeményező társulatai részére végre 1924-ben 121 millió korona kölcsönt engedélyeztek, de a munkák csak 1928-ban kezdődhettek meg. 1. Az 1923. évi XL. tc. „A Tisza—Duna-völgyi társu­lat megalakításáról", 2. Az 1923. évi XLI. tc. „A mezőgazdasági mívelésre alkalmas területek lecsapolásáról" intézkedik. A fizetésképtelenné vált Nyugdíjintézet pénz- és hi­telügyeinek rendezését sürgetik. A Földmívelésügyi Mi­nisztérium a társulatokat a betegsegélyezésre kötelezi. A Hármas-Körös Algyői Társulat közérdekűségét, melyről Pallavicini a megalakuláskor lemondott, most támogatják. A Körös—Tisza—Marosi Társulat negyven évig tartó vita és tárgyalás után, megegyezett Hódmezővásárhely városával a körgát után fizetendő hozzájárulás össze­gében. A megye társulatainak stabilizációs törekvéseit a kor­mány semmibe veszi, mert még 1930-ban is elutasítja a súlyos kamatozású kölcsönök konvertálását, valamint a részletfizetés felfüggesztését. Az ártéri járulékot nem különíti el az együttes adóktól, az adóvisszatérítések ügyében pedig „majd" tárgyalni fog! Ezekkel együtt az 1929—1933. évi gazdasági válság még külön is súlyos nehézséget jelentett a társulatok pénzügyi helyzetében. Csak a határmenti társulatok munkavitelére engedélyeznek 1,7 millió pengőt. Az Országos Földmívelésügyi Bizottság által földhöz juttatottak számára, ártéri járulékaik rendezésére, a Hármas-Algyői Társulat tett javaslatot. A kormányzat álláspontja az alábbi: ... „megvan a lehetőség arra, hogy azok a földhöz juttatottak, akik köztartozásuk fizetését elmulasztják, a juttatott földek birtokából kimozdíttassanak." „Minthogy az ilyen kimozdítások állandóan folyamat­ban vannak, remélhető, hogy a juttatott földek után járó köztartozások befizetése ilyen módon biztosítható lesz." Ebben az 1936. évben az az egyetlen, a vízgazdálko­dást fejleszteni óhajtó állásfoglalás, amely létrehozott egy Bizottságot a vízhasznosítás, öntözés, lecsapolás népszerűsítésére. Helyi ellentmondásaik és nehéz körülményeik elle­nére az időszak második évtizedében a Csongrád me­gyei társulatok erőre kaptak, és legfőbb feladatukat az árvízvédelmet, eredményesen végezték. Sem a Körösök 1925. évi, sem pedig a Tisza és a Maros 1932. évi, min­den addigit meghaladó árvize nem okozott gátszakadást. Az eredményes árvízvédekezést az is elősegítette, hogy 1928/1932 között az 1919. évi árvízhez szabott para­méterekkel­­ megerősítették az árvízvédelmi vonala­kat. A belvíz elleni felkészülés az árvízi feladatok elsőbb­sége és az érdekeltség szűkös pénzügyi helyzete miatt, korántsem történt ilyen eredményesen. Sőt, a régi csa­tornák eliszapoltsága, valamint a különben is szűk szelvényméretek a felszíni vizek elvezetésének időtar­tamát megnövelték. Lehetséges, hogy a magasabb területeken a rendkívüli csapadékok hatására kialakult sokkal nagyobb termés elfeledtette a mentesített ártéren kialakult belvíztük­rök kártételeit. A Tisza-szabályozás történetének legnagyobb alföldi vízjárása kétségtelenül a „negyvenes évek" felszíni és 18

Next